Eddigi megfigyeléseim alapján azt tudom mondani, hogy az embernek a lelkiismerete , az önmagáról való lelki ismerete annak arányában romlik vagy homályosul, hogy mennyire képes a megbocsátásra. Pontosabban mennyire engedi meg önmagának , a benne levő isteni igazságnak az érvényességét, mennyire bírja elviselni az igazságot, mely bár valóban felszabadít, nem mindig, -sőt legtöbbször , nem tetszetős. Nem könnyű a hazudozás , az önáltatás szövevényéből kivágni az arany öntudatot. Azért sem megy ez símán és könnyen, mert vannak kusza szálak, melyek eredete közös embertársainkéval. Pontosabban a valóság kiszálazására lehet hogy egy emberöltő nem elég. Másrészt, tudjuk, hogy újabb szálak is keletkeznek mivel a Létszomj eredendő valami, nem lehet eredendőségünktől külön létezni. Törvények mentén lelünk rá az adagra, mely az életünkhöz elégséges.
Egyrészt a ma embere nagyon távol éli meg magát az egyes szám első személy felelősségtudattól. Még rosszabb, hogy különféle magyarázatok mentén el is hiszi, hogy ezzel nincs semmi probléma. Félreismeri a lelkét, másokra bízza, másokra ruházza és másoktól kéri számon, egyszóval magán kívűl helyezi. Erre a legjobb példa az, amit a Halak karma kapcsán leír az asztrológia. Legvéresebb ítélkezés a szeretet nevében. Valaki egyszer , aki ezzel a karmával rendelkezik és éppen jó kedélyben sikerült neki lenni azt mondta, hogy érzi mennyire vékony a határ ölés és ölelés esetén. Az aranyos kiscica szeretgetése közepette ott van a rejtett inger a mértéken túli szorításra, ami már az élet kioltásával járna.
A lelki ismeretet tehát kívűlről nem lehet megszerezni, az belső állapot. Annak az egyetemes érvényű állapota, amikor egyöntetűen elfogadom mindazt, ami létjogosult és nem pusztán a létszomj szerint való.Ha ez az állapot valamely oknál fogva kibillen, a lelkiismeret összezavarodik és így az ítélkezés már nem a megbocsátás hanem a bosszú jegyében zajlik. Következik a felhányások, bántalmazások különféle árnyalata és sora. Elsősorban az alanyon belül, ami annyit jelent, hogy valaki irritált lesz és már az is zavarhatja, hogy a másik mellette egyáltalán létezik és átláthat rajta. Nehéz súly ez a léleknek. Ezért keres vigaszt valamiben. Itt kezdődik a boldogtalanság , majd az egészségtelenség.
Nincs megbocsátás , ami érvényes lenne, amíg nincs világos látás, egészen az eredetig. Erre írta Hamvas Béla : ""Realizálni annyi, mint a más iránt támasztott követelést azzal kezdeni, hogy azt először önmagamon váltom be."
Az önsajnálat nem engedi a megbocsátás aktusát véghezvinni. Az önsajnálat akadálya annak, hogy valaki az alany állapotában magabiztosan álljon és lelkét tisztán tartsa. Aki magán önsajnálatot alkalmaz, az egyúttal nekifog önnön sorsát rondítani, mert lelkiismeretét megnyomorítja. Ha valaki ezt teszi befele, ezt árasztja és gyakorolja magából kifele, embertársai felé is.
Sokszor hibába lehet esni. A műveleteket megfelelően alkalmazó személy is eshet abba a tévedésbe, mintha a megbocsátási műveletsor állomásait át lehetne ugrani. Mintha elégséges lenne valamit ésszel átlátni és attól, földi és időbeli rend szerinti tapasztalatok nélkül a realizálást , tehát a lelkiismeret furdalás alóli felszabadulást, az igazság állapotába és így a boldogság állapotába való megmaradást betőlteni. Nem lehet. Minden egyes szám, első személyben levő valaki ezt önmaga erejéből, önnön életidejében , önnön eszköztárával hivatott elvégezni. Minél inkább könnyíteni akarna valaki ezen, annál erősebb és fájdalmasabb visszahatás éri. Mindenki saját talpán járhat.
Hiába nyomja el valaki a lelkiismerete hangját, az nem hallgattatható el, csakúgy , ahgyan a Létszomj se múlik el. Az életéhség sem szabályozható, csakis éber látással és éber együttérzéssel. Látni elég példát arra, hogy mekkora rombolással jár, ha valaki igyekszik a szembesüléseket elkerülni, ha elbújni, rejtőzni kíván ( hova?) vagy különféle eredet-tudatokat fantáziál magának ( magán kívűl keresi a felelősőket és a törvényt figyelmen kívűl hagyja). A modern létszemlélet rengeteg illuziót hoz magával.
Gyakori elképzelés az, hogy a szülők értékeket akarnak átadni a gyermekeknek. Elgondolkodtató, hogy készen adott falat, előre rágott falat hozhat-e nyugodt lelkiismeretet? Hogy nézne ki az, hogy mindig minden puha, sima és meleg ,mint az előre emésztett élelem? Ez még csak az egyik aspektus. Attól se lehet boldognak lenni, ha puhán megvetik az ágyat és azt képzelik, abba belefeküdve, a kor szerint felnőtt gyerek boldog lehet. Anélkül, hogy ő megkűzdene saját karmikus sugallataival. Hányszor hallani, amikor megkérdik valakitől , hogy ő ki, egy szakmát, egy földi életéhez szükséges szakmát mond identitásként. Ennyire becsüli önmagát. A gyermekség és a gyerekesség között minőségbeli és így lelkiismeretet érintő külömbség van. Infantilis lesz az a valaki, aki a Létnek kiszolgáltatott porszemként hordatja magát a széllel. Az alapok nélküli ház ( identitás) összeomlásra ( betegességre) ítéltetik.
Jobb lenne az életre való beavatást azzal kezdeni, hogy ahányszor eltérés látszik abban, hogy valaki nem a saját lelke ismerete szerint képzeli és gondolja el az életét, megpróbálni helyükre igazítani a dolgokat. Megvizsgálni, mi okozza a lelkiismeret furdalást , miért és mi alól , milyen tévképzettől kéne elállni? Nagyon nehéz idők járnak , ha illuziók az alapok. A hagyomány nem szokás és rögeszme követése.
Meglehet, hogy igaza van annak, aki azt mondja, hogy a kagylóhéj összezárul, amíg a vihar tombol. Illuzióviharban , hogy lehet másként megmaradni annak , aki az eredetnél maradna? Jó kérdés.
Persze, ezt sehol se tanítják, erre sehol nem nevelnek senkit. Úgy néz ki, most aztán tényleg magára maradt az ember, mert a házasságnak, családnak és így a közösségnek sincs értéke. Ezt sugallja a társadalom felől a szél. Minden szét van bombázva. Vajon nem-e azért, hogy végre , az ember magára maradva , hallja meg a lelkiismerete hangját?
Ha magára marad, csak befele fordulhat. Így, hátha megkeresi és megtalálja, hol tévesztette össze az igazat az igaztalannal.
Boldog ember nem beteg, Igaztalan ember boldogtalan lehet. Mi más?
