ANYASÁG MEGÉLÉSE

KARMÁM: AZ ANYASÁG

Az első gyerekem születésekor olyan alapállásban éltem még, ami az emberiség nagyrészére jellemző. Bár vannak személyek , akiknek sikerül(t) a helyes egyetemes , metafizikai alapállásra lépniük, nagy hányada egyelőre még úgy éli meg magát , mint aki életének csupán elszenvedője és nem felelős érte.

Ilyen a tanítás, ugynevezett exoterikus istenkép él az emberi képzeletben , aminek kővetkeztében, az ember – a nő pl- nem éli meg magát teremtőként.

Így voltam én is annak idején. Összekevertem az odaadást a feladással és a megadással, egy olyan képzelt hatalom (Sors, Isten) előtt, akihez képest én csak egy kis rongybuba vagyok és nem lehet fogalmam róla és sosem érteném meg szándékait, műkődési mechanizmusát. Ezért, igazából csak szorongás és félelemben lehet élni. Nem tudja az ember, hogy tulajdonképpen saját görcsősségével és ellenállásával, rejtett neheztelésével , visszaéléssel, teremti meg a kudarcait, veszti el életerejét. Nem tudtam én sem annak idején, hogy mágikus természetű az emberi teremtő képzelet, hogy minden , ami létezik, Egy Rendbe illeszkedik és annak aktív alkotóeleme. Ezért csak féltem és tűrtem, viseltem az életet.

Mivel az ember mindig kell kapaszkodjon valamibe, valami hitbe , valamibe ami biztonságot ad neki, hát kapaszkodik egy külső Istenbe és az orvosokba. Biztonsága nem lesz, mert előző , mint olyan, nem abban a formában és abban a hatásmechanizmusban létezik, másodiknak a hatóköre csak az anyagra korlátozódik és ma már tudjuk, hogy nem a látható alkotja a láthatatlant, hanem fordítva. Így, ha baj merül fel, ami a tudattalanból bukkan elő, az anyagi szinten nem sokat lehet kalapálni.

Korán férjhezmentem, mivel a férfiakkal , a férfiak szerepével , vagy a magam szerepével és dolgával sem voltam tisztában. Inkább félelemmel teli sóvárgással viszonyultam a férfiak iránt. Ha netalán valamelyik udvarlóm szeretkezni akart velem, fejembe kigyúlt a veszélyt jelző piros lámpa, ami gyors visszavonulást vezényelt. Anyám egyértelműen szűzen képzelte el az én férjhezmenetelem.Végig igyekezett és sikerült is neki, annyira megnyomorítani a viszonyulásomat a szerelemhez és a férfiakhoz, hogy sokáig ( több évtizedig) , még férjhezmenetelem után sem voltam képes odaadni magam a férfinek anélkül, hogy ne jelentkezett volna ugyanakkor az ellenállás is. Tudni kell, hogy emiatt nemcsak anyám a vétkes, hanem a negatív minta létezett már a felmenő ősanyáim képzeletében, én már eléggé zavaros elképzelésekkel születtem a tudattalanomba, amiket a nevelés ahelyett, hogy kicserélt volna, csak megerősített. Semmiféle egészséges Nő-és anyaképzetem nem volt. Sőt életképzetem se.

Hogy az mennyire igaz, hogy a női felmenőim alkották ezt a karmát, az is igazolja, hogy egyik nagybátyámnak 9 gyermeke született és nem voltak képesek becsületesen nevelni őket, inkább hanyagok voltak , a gyermekek jobbára az utcán nevelkedtek, miközben ők moziztak. Másik nagybátyámnak egy szem gyereke volt és korán elvált, nagynéném többször próbált öngyilkos lenni, végül nagyon későn ment férjhez és több veseoperáció után, életveszélyes körülmények között szült egy gyermeket (császárral) anyám , meg sikertelen házasságban, 3 szült gyermeken kívűl, 7 gyermeket elkapartatott. Tehát én egy életre-, családra, szülői feladatkörre-, egészséges párkapcsolatra képtelen, zavaros férfiképpel a tudattalanomban születtem. Így ami eszembe jutott, ami szerint gondolkodtam és irányítottam az életem sem volt helyes és egészséges. És ezalatt végig azt hittem, hogy ezen változtatni nem lehet, mert ezt így a sors mérte ki és így is marad. Ha esetleg sok imádkozással és Istentől való könyörgéssel (kunyerálással) nem változik valami. Hát ilyesmitől nem változott, mert ilyen nincs is. Csak későre eszméltem rá és értettem meg. Csak a személyi horoszkópommal sikerült.

Szóval , mivel azt éreztem, hogy a fiút, akivel pár hónapja jártam, szeretem és mivel titokban , hogy anyám ne tudjon róla, le is feküdtem vele, óriási belső félelmekkel kűzdve, férjhezmentem. Pedig csak azt szerettem volna, hogy szabadon járjunk együtt, kiránduljunk, szórakozzunk. Hiszen nem voltunk mi felkészülve ebben a korban (18 és 21 év) házasságra lépésre, családalapításra. Anyámnak a fejében és így az enyémben is viszont az állt, hogy bűn házasság nélkül fiúkkal kirándulni és szórakozni járni, hogy a gyermekfoganás egy óriási baj , szinte átok. Én nem gondolkodtam akkor a szavak értelmén , senki erre a figyelmem nem hívta fel. Nem értettem sokat a vallásból sem, pedig minden vasárnap templomba kellett járni, ez volt az elvárás, a szokás gyermekkoromtól fogva. Kérdésekkel tele volt a fejem ugyan, de válaszokat nem kaptam akkor . Szinte kétségbeesetten szerettem volna kerülgetni a szexuális együttlétet a férjemmel, házasságunk után is . Mert ott csengett a fejembe, hogy a szextől a nő megcsúnyúl, elhízik stb stb.

Egy évre a házasságkötés után, teherbe estem. Ez a teherbe esés kifejezés is abból az alapállásból származik, hogy a gyerek egy teher az életben és nem áldás. És azért jelenik meg teherként, mert a vallásos de hitetlen ember, úgy képzeli, hogy a gyermekkel együtt nem kaphat annak ellátására is lehetőségeket. Mert az isten erről nem gondoskodik... Nem elég a teherbeesés elképzelés, hanem azt is képzeli a nő, hogy mint egy beteget , állandóan kell figyelje az orvos. Mintha neki, semmi befolyása –az érzelgősségen kívűl- nem lenne a gyermekvárásba. Mintha saját életműkődése és szervezete irányítása nem az Ő kezében lenne.

Ahogyan ma divat, úgy kezdtem neki én is a házasságnak: fogamzásgátlókkal. Mert az ember állandóan aggódik, ahelyett , hogy hite lenne. Tudatlansága következtében, az ember folyton önmaga ellen játszik.

Végül úgy estem teherbe, hogy azt képzeltem a Léttörvények is úgy műkődnek , ahogy az ember spekuláns agya. Azt képzeltem, ha menstruáció után szabadon szeretkezek, nem eshetek teherbe. Statisztikailag ugyanis így van megállapítva. Ha-ha-ha! Csakhogy – ezer szerencse!!!- az Úristen nem statisztikák szerint számol. Így „bekopogott” első édes gyermekem.

Vártam tehát a gyermeket, de egyre nagyobbak voltak a félelmek. Bizonytalansági érzetek és halálfélelem győtőrt végig. Semmi láényegeset nem tudtam és senki se mondott semmi használhatót. Anyám csak babonaságokkal tőltőtte a fejem: nehogy megbámulj valamit, nehogy ráessen a hasadra valami és ehhez hasonlók. Amikor közeledett a szülés , szorongva fordultunk ismerős felé, hogy legyen valaki mellettem, mert ki tudja mi fog tőrténni.

Abszolut semmiféle beavatást arra nézve, hogy ilyenkor mi történik a nővel és a nőben, nem kaptam senkitől. Nem volt információ, amiből meríteni. De hit sem, amire hagyatkozni lehetett volna. Mert mi is a hit? Meggyőződés. Meggyőződés meg, tapasztalat és tudás nélkül nem létezik. Sőt, akkor sem létezik hit, ha a tapasztalatot és a meglátásokat nem megfelelően értelmezzük. Ilyen helyzetben az ember a véletlenre bízza magát. Vagyis azt képzeli , hogy majd csak lesz valahogy. Ilyenkor legalább elengedi kissé magát, ha nem erősebb a félelme.

Nekem erősebb volt. Annyira, hogy nem tudtam szülni. Vagy lehet , hogy tudtam volna, ha hagyják. Egy teljes napig nem tágultam ki eléggé.

Akkor beindították a szülést. Injekció után , a fájdalmak szinte elviselhetetlenekké válnak. Kimerült voltam, össze-vissza nyomtam. Vágtak, szabtak, valahogy vége lett. A nyoma sokáig megmaradt. Megrendültem. De ebből a megrendülésből csak úgy tudtam volna kikerülni, ha megértem miért történt , ami történt úgy, ahogy. Információ nem volt. Maradt a megrendülés .

Ehhez a megrendüléshez csak még több került az évek folyamán, ezt követően. Mert , ahányszor baj történt velem, a megrendüléseken kívűl, kapaszkodókat , amivel feloldhatóvá tudtam volna tenni félelmem és görcseimet- mai szóhasználattal a stresszt- nem igazán találtam még az ezoterikus könyvekben sem, amiket elkezdtem olvasni annak reményében, hogy valahol megtalálom a válaszokat rengeteg kérdésemre.

Ezen kérdések azonban mind ugyanabban a lényeges gyökérkérdésbe torkolltak, mint akárki emberfiának: Ki vagyok én és mi a dolgom itt az életben?

Anyaságomat tehát nagyon feketének láttam. Sietve el is adtam minden kisbaba kelléket, ahogy nőtt a fiam, mert számomra a gyermekfogadás borzalmas nehézségszámba ment, az akkori magatartásommal, tudásommal, életismeretemmel, mentalitásommal. Nem kívántam újabb gyermeket. Féltem.Inkább szorongtam, mert félelmemnek nem volt számomra belátható oka.

Közben teltek az évek és bennem hol a lelkiismeretfurdalás került felszínre , amiatt , hogy ellenállok a gyermekfogadásnak, hol az a kényszerképzetem, hogy nem vagyok jó anya úgyse.Emiatt nagyon sokat szenvedtem lelkileg. Hogy ne érezzem , ne halljam belső hangomat, és ne keseredjek el azon, hogy nem tudom mi is történik velem és miért ilyen a sorsom, hol a munkába temetkeztem és őrülten robotoltam reggeltől esig, mert elhitettem magammal , hogy ezt kell tenni, hol a szórakozásba menekültem. Valójában azonban sosem voltam sem nyugodt, se boldog. Belül nem múlt el a feszültség, csak nőtt.

Anyám, mivel velünk lakott, erre az egész belső feszültségre csak hab volt, mivel nem hagyott fel az anyáskodásával és így , mi ketten a férjemmel , saját házunkban holmi gyerekességi érzetekkel kűzdőttünk. Ez is egy plusz szorongás volt, mivel a rendhagyó, hagyományos mézes-mázas ájtatos neveltetés következtében nem mertünk anyámnak vonalat húzni, nehogy megsértődjőn „szegény”. Anyámnak meg abszolut semmi tapintata vagy felelősségérzete nem volt soha. Ilyen körülmények között nem voltam képes újra anyává válni. Sokszor az volt a benyomásom, hogy a házban mind gyerekek laknak, csak külőnbőző korúak.

Ennek a belső vívódásnak a vége az lett, hogy idegileg annyira összeomlottam, hogy már képtelen voltam egy órát sírás nélkül eltőlteni. Mindenhol és bármilyen apró impulzusra rámtőrt a lelki kín, nem számított, hogy utcán, vagy munkahelyemen , vagy otthon vagyok. Hányingerrel mentem haza a munkából és hányingerrel kezdtem a napot, amikor munkába mentem. Férjemet is önkéntelenül „elüldőztem” otthonról külfőldi munkára, mert azt képzeltem/képzeltük, csak az hiányzik a nyugalmunkhoz, ha annyi pénzhez jutunk, hogy anyámat valahogy elkőltőztessük a házunkból és adósságainkat megadjuk.

Pszihológushoz kerültem. Nem segített. Nyugtatók nem segítettek. Teljesen értelmetlennek tűnt minden és mindegynek. Könyvek nem segítettek. Láttam , hogy baj van velem, de hogy miből ered és honnan fakad a baj , senki se tudta.

Asztrológushoz fordultam. Kétségbeesésemben az interneten bukkantam rá a kauzális asztrológiára. Elkészült a horoszkópom és akkor derült ki számomra , hogy honnan erednek a bajaim. Hogy pontosan annak álltam ellent az életben, amiből erőt és egészséges életet meríthettem volna: az anyaságból, az egészségesen megélt nőiességből és a helyesen felfogott párkapcsolatból. Kiderült, hogy mi miből származik és mi minek a következménye az ember életében , az ember lényében.

Ismerőseim , rokonaim csodálkozva vették észre, mennyire helyrejöttem, megerősődtem, helyre állt a testsúlyom és tele lettem életenergiával. Már tudtam mi az élet célja és mi a rendeltetés értelme.

Hozzáfogtam önmagam és párkapcsolatom – a férfihez/férjemhez való viszonyom- helyreállításához. Anyámnak vonalat húztam és befogadóvá tettem magam az anyaságra újra.

Nem érdekelt, hogy eltelt 20 év , örömmel néztem elébe a gyermekfogadásnak. Átértékeltem a munkához és a pénzhez való viszonyulásomat és csodák csodája minden gördülékenyen ment.

Megfogantam, munkámat örömmel és nem robotolva végeztem, új és tartalmas barátságokra leltem, magabiztossá váltam, anyámmal és minden más nőnemű személlyel, aki akadályt akart volna gőrdíteni az utamba nyíltan vagy rejtetten bátran szembeszálltam. Nem hagytam magam többé gyermekként kezelni.

Annak dacára, hogy 20 év után szültem újra, össze se lehetett hasonlítani a megélését a várandóságnak és a szülésnek azzal, ahogyan azt 20 éves koromban , akkori felfogásommal végeztem és megéltem.

Testem alkalmazkodott belső utasításaimnak és ami hiba volt, azt csakis annak köszönhettem, hogy elvesztettem önmagam felett a kontrollt. Mégis, Réka baba, könnyen született meg, sokkal könnyebben mint Tamás fiam , 20 évvel ezelőtt. Injekcióra, orvosra nem volt szükség. Otthon maradtam végig a vajúdás alatt és férjem is mellettem volt. Nem lehet azt szavakkal leírni, mennyire sokat nyomott a latban a jelenléte és az, hogy hogy maszírozta a derekamat a fájdalmak tetőpontján. Utolsó percben mentem kórházba, mert elmúlasztottam idejében bábát szerezni az alkalomra.

Mindenesetre ez alkalommal már tudtam, hogy teljesen én vagyok a felelős azért, ami velem és bennem történik. Egész másként élem meg tehát mindennapjaim, magamat és tudom mi a cél.

Az igazság felszabadít- mondják. Tanusíthatom, hogy így van. Amikor az ember tudomására jut, hogy mit jelent a felelősségtudat és hogy miként kell számolni az élet dolgaival, már nem fél és nem szorong. Képes életét rendbe szedni .

Csak a sorsfeltáró asztrológia segítségével lehet azokhoz az információkhoz jutni, amik segítségével kiderül, hogy minden embernek mi az életfeladata. Rendszerint , amíg az ember nem vesz róla tudomást, hogy ez miben áll, pontosan ezt kerülgeti. Mint én az anyaságot.

Ezt örököltem tehát negatív mintaként lenyomva a tudattalan síkjára és ezért nem tudtam , nem voltam képes sem a férfiakhoz helyesen viszonyulni, sem az anyaság megéléséhez és betőltéséhez.