2014. április 10., csütörtök

Szaturnusz

Egy kis Húsvét előtti Világosság azoknak, akik még nincsenek tisztában azzal, hogy melyik a rosszul alkalmazott asztrológia és melyik a jól alkalmazott. Következésképpen: melyik a hiteles asztrológus és melyik nem az.

 
Hogy miért kell ezt leírni ? Mert szükség van rá a tisztázás céljából. Észrevettem, hogy vannak asztrológusok, akik azt képzelik lehet úgy fogalmazni, hogy "szerintem". Amikor képletet értelmez valaki, akkor az ő saját "szerintesége" legfeljebb tapasztalataiból származó tanácsokból all, a lényeget azt a szimbólumok segítségével olvassa. Mi a lényeg? Az, hogy a személy rendeltetése hogyan esik egybe a küldetésével és a hivatásával. Hol és miben végzi az ember a Törvényesen rá is vonatkozó , az életet virágzani hivatott küldetését és hol rombolja inkább saját magát és környezetét. Az ilyesmi nem az asztrológus véleménye. Aki ilyet képzel, az nem lehet tisztában a Szaturnusszal és a Halak által megtestesített egységes eredettel , az egyetemes igazsággal.


Mindent meg kell különbőztetni, de egybe látni a legmegfelelőbb. Semmit se lehet leválasztani az Univerzálisan érvényes rendről és ettől eltérő rendeket és rendszereket kialakítani (istent játszani). Miért? Mert úgy tűnik, ideig -óráig meneget a dolog. Azért nem lehet, mert az az ár, amit ezért kell fizetni, sokkal nagyobb és rázósabb szokott lenni, mint egy kis normális áldozathozatal annak érdekében, hogy a rendeltetést betőltődhessen a személy által. Isten katonái vagyunk, nem fordulhatunk szembe azzal, akinek a katonái vagyunk. Tudatlanságból viszont rengetegszer megteszi az Ember. Ilyenkor legalább jó tudni, hogy elnézés így sem lesz, a következmény beáll. Hogy árnyaltabban és nem annyira élesen, az attól függ, mennyire megy neki az ember az istennek. Mennyire dolgozik és akar úszni az ár ellenében.


Amikor valaki azért mérges az asztrológusra , mert irigységet érez, az a saját lelkiismeretének a fájdalma és nagyon jó, mert idővel meglehet az esélye, hogy pálforduljon és többé ne legyen szüksége az irigység érzetére.


A hiteles asztrológus nem azt mondja , hogy ő az isten, hanem arra mutat rá, hogy mit jelent az isten. Más néven Törvény. Tehát arra mutat rá, hogy mindennek következménye van és az a következmény hogy néz ki különböző okok esetén. Ez az az Egyetemes igazság, ami senki elől nincs elzárva, csak oda kell figyelni, meg kell figyelni és alázatosan lehet csak hozzáállni. Ez az az egyetemes igazság, ami alól senki se kivétel. A felelősség azt jelenti, hogy a kötelelességét végzi-e az ember , vagyis abban jár-e, hogy a Törvényt ismerje és betartsa vagy abban, hogy kerülgesse, ellene játszodjon, ?
A hiteltelen asztrológust onnan lehet felismerni, amikor sajnálatokban, véletlenekben és nem ok-okozatokban gondolkodik. Aki enged annak, hogy az analógiákat és az okot a okozattal cserélgetni lehet és ettől valami nem következik be, eltűnhet a következmény. Ez igazából az istent játszás. Amikor az a képzelet születik meg, hogy nincs egyetemesen , mindenkire vonatkozó életlogika-láncolat. Amikor olyan képzelet születik, hogy lehet bármit, bármikor , bárhogyan képzelni, gondolni és tenni, mert annak nincs következménye vagy csakis életpárti következménye lehet. Pedig érdekes módon a fizikai valóság pontosan mutatja, hogy van eredendő Rend. Én pl nem láttam még a Holdat felkelni a Nap helyébe időnként és Napként viselkedni.


A Tuti az már kész van. Az REND. Nem az asztrológus találja ki. Asz asztrológus rámutat, hol bomlott meg és mi okból. Ennyi.


Fontos: Nem félelemből kell kerülni a téves REND-et, mert ez csak annyi, hogy haragszom az istenre, hogy ezt kell tegyem, mert ő valamikor kitalálta. És ha haragszom máris ellene vagyok, ellene érzek, ellene munkálkodom. És nem is bátorságból kell megtennem , amit meg kell tennem. Mert hiszen nem hősnek születik az ember, az isten nem ad kitüntetést.Hanem KÖTELESSÉGBŐL kell tennem. Abból a szenvedélyes és szívélyes életérzésből, hogy akkor maradok egészséges, ha abban járok, ami a küldetésem. Ha abban járok, hogy elvégezzem azt , ami az én részem abból a Nagy Rendből, hogy továbbra is REND legyen. És nem csak elképzelem és gondolkodom róla (filozófia, misztika), mert nem elég, hogy tudom mit jelent a rend és a tisztaság , de a lakásomat (lelkem, szellemem, testem) elhanyagolom. Amiért tudom mi a Rend, pontosan úgy továbbra is rendet kell tenni. 
Hát nem könnyebben tudom ezt tenni, ha legalább tudom mit kell tennem? Megkérdezem azt az asztrológust, aki képes a rendeltetésemre rámutatni, rávezetni, kulcsot adni és elindulok az utamon.A rendes úton.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jól összeszedett, komoly, érett-érlelt-beavatott asztrológusi írás.

    VálaszTörlés