Oroszlán és Skorpió karma , Bak Nap

 

Kedves Barátom!

Rég óta ismerjük egymást , engedd meg kérlek, hogy megosszam veled gondolataimat. Látom jól, a karmikus hajlamiad miatt gyakran kerülsz öngyötrésbe, ingerültségbe. Tudom, sokszor utaltam rá és meséltem el neked , mennyire nehéz minden egyes ember esetében az, hogy a karmikus hajlamai miatt , amiről egyetlen emberfia se tehet , magát és egyben másokat gyötör. Mindenki születik valamiből. Ez alól kivétel nincs és mivel nincs, az eljárás ez ügyben nem lehet sohasem az, hogy a gyötrődéseknek felüljön valaki, azokat éltesse magában és azok alapján viselkedjen a környezetével, a többi emberi lénnyel. Teljesen mindegy, kit hogy hívnak, milyen etnikumu, vallású vagy mi a polgárilag adott neve, mert nem ezek alapján keletkeznek benne szenvedéses vagy szenvedélyes elképzelések, ellenséges érzetek, idegeskedések. Az ilyen nyavalyák, az emberi személy  lényi, lényegi, úgymond eredet-beli mélységekből és magasságokból erednek.

Azt már megtárgyaltuk többször, hogy senki se születik tisztán , hogy aztán majd , ahogy kiteljesedik emberi személlyé, kívűlről , a különféle hatások és benyomások belekerüljenek. Másoktól. Ilyen nincs. Ha ilyen könnyű lenne az élet, senki se halna meg és nem lenne beteg , ha mondjuk kívűlről bevinnének bele valami kis valamiket. Ez azonban állandóan látszik, hogy nem így van. Amitől az ember megbetegszik, az belül van. Ó persze, az anyagalapú tudomány, mely az embert mindössze egy gyurmázott anyaghalmaznak látja és számolja, azt gondolja, ha javítgatják az embert, mint a gépet, megszerelik külsőleg, az attól örökké egészséges lesz. S főleg boldog, tehát elégedett és jó kedélyű. Az embert belül kell szerelni, szeretni. Ha önmagam nem szeretem, hogyan tudnék mást, aki lehet ugyanúgy nem szereti önmagát. S akkor engem hogyan tudna?

Mert a kedély ugye egyből elromlik, a boldogság egyből elillan és átváltozik az ember fúriává és dühöngövé, elégedetlenné, önsajnálóvá. Magyarán lóvá teszi magát. Alacsonyabban számolja magát, mint az eredeti helye. A ló a maga helyén , köszöni szépen abszolút boldog, amíg hagyják.Önmagától nem szokása kedélyösszeomlásba kerülni. Az ember viszont nagyon is. Itt kezdődnek a problémák.

Semmi féle fajta probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, ami nyomán létrejött. Ez tény . Ez bizonyítható, mindenki orra előtt ott van ennek igazsága. Nem valakié ez az igazság. Mindenkié és örökké érvényes.

A probléma onnantól kezdve alakulgat , megnőve aztán hatalmasra is akár, hogy elveszett az egészséges jókedélye az embernek, elvész valami miatt a boldogság érzete, a boldogságtudata. Az okok,  úgy látszanak, mintha kívűl, a világban , a másik emberben lennének, a környezetben, egy jelenségben, a politikai helyzetben, stb. Ez igaz, csak nem eléggé. Úgy teljesen igaz, hogy legelsősorban abban az emberben van, aki ezt a kedélyösszeomlást éppen érzi és tudja,magában. Meglehet az, hogy a másik, a harmadik, az n-edik emberi személyben is épp kedélyösszeomlás zajlik, de nem azét az emberét fogja érezni, hanem a sajátját, mert mindenki a saját bőrében létezik, nem a máséban. Nem a jelenség a hibás, amiért rosszul viseljük. Miért lenne pl rossz az, ha hideg van? Az a rossz, amikor ez bánt. De nem rossz attól a hideg. Mindez a sok dráma, akkor tárul fel az ember előtt, a maga jelentéstartalmával, amikor a zavaros és sötét kedélyállapotból kilép , azt sikerül átalakítania normális, magas fokú bizalomteljes és elégedett állapottá és meglátja, azelőtt, mielőtt ezt elvégezte volna, mekkora butaságokon nem volt képes bosszankodni. Számára, míg benne volt a butáskodásban, önsajnálatban, dühben, nem látszik, hogy ezekben van, csak ha ezekből kilépbe, ránéz az egész képre. Ott látja meg, hogy miben volt, s ha ott volt nem járhatott jól, csakis rosszul. Csakis rosszul érezhette magát. Önmaga kusza állapota miatt.

Érdemes tehát a gyötrődés és kínlódás helyett, a fölöslegesen futott körök helyett, inkább megnézni, hogy ha valaki önmagát önmagából javíthatja meg, jobban mondva a kedélyét és a világ és életszemléletét, érdemes és fontos megnézni, milyen okok születnek meg benne , amelyek alapján vezeti az elképzeléseit , gondolatait. Mert ha ezek az okok csak illuziók, akkor az embernek nincs hogy ne legyenek rossz elképzelései, érvénytelen gondolkodási berendezkedése. Nincs hogy ne legyen türelmetlen és ideges beszédmodora, morálja, stb. Minden tönkremegy benne és körülötte, ha illuzió-forrásból táplálkozik.

Az is örök igazság, hogy az élet önmagát önmagából rendezi, ezt abból a természetből is látni lehet, ahol ember nem kezdett el rendezgetni és kezelgetni, hogy megy magától. Nem az ember ülteti az erdőket, nem szabja meg a Föld keringését, nem tette a csillagokat az égre, tehát abszolút hűlyeség azt képzelni, hogy az élet ne lenne önmagától intelligens rend –alapú.  Vagy, hogy igazságtalan lenne az élet!!!! Ilyen nincs.

Miért rontja el az ember mégis olyan könnyen saját örömét , kedélyét, jókedélyét, bizalmát, elégedettségét? Hol van az a valami, ami miatt , csak úgy a semmiből irritált, sértettségi érzetekkel telt, haragos, ingerült, elégedetlen , bizalmatlan? És egyben megkeresi hozzá az önigazolást is. Hogyne. Ez mindig is így műkődik.Nem is baj. Pont ez a lényeg, hogy önmagában csak úgy tud visszakerülni a nyugalomba, valamilyen nyugalomba, ha igazolja , bizonyítja magának, hogy márpedig neki van oka arra, hogy ingerült és elégedetlen legyen, lehessen. Jó esetben , befele kezd el keresgélni. Ha van horoszkópja, akkor nem is keres vaktában.

Hogyan szokott leginkább kiindulni az ember magából, amikor zavart állapotban, modernül stresszben van és még nincs sorsfeltárása, horoszkópja? Hát úgy, hogy én jó és okos vagyok, de ha nem is teljesen, legalábbis valamennyire, de az a másik, más helyzet,  ahol az én bajom keletkezik, az rossz. Az aztán csakis rossz lehet. Milyen ez a kép, ha minden egyes „én” esetében ezt végigképzeljük? Minden ember egy Én. Minden ember esetében a kedély belül romlik, mégis kívűlről, a másik Én- ből eredezteti , valamint mindabból, amiről úgy látja, hogy nem ő maga, vagyis nem az ő Én je.

Ha az élet egy forrásból ered és az emberek a forrásból jövő forrásvíz cseppek, akkor egyik se különb a másiknál.Mégis mindegyikre ugyanaz a törvényszerűség illik, mert aszerint léteznek egyáltalán. Ugyanaz a rend szerint élnek és cseppeskednek, vízeskednek, folyóskodnak , tengerkednek, óceánoskodnak, páráskodnak, felhőskődnek, esősködnek, talajvizeskednek, forráskodnak újra. Nem állíthatja egyik csepp se magáról, hogy na aztán, a másik miatt vagy az állapot miatt, amivé kénytelenek válni, azért nem lehet boldog és elégedett cseppnek lenni.

Az egész folyamat, az egész Lét és életrend az ember esetében összetetteb, mivel az Ember- akinek teljesen mindegy, hogy a földi polgári szinpadon ki vagy mi-, hordja magában az egész létezés összes képét. Képes az élet folyamatát megfigyelni, miközben éli és éppen ezért, ha úgy figyel, úgy értelmez, hogy az egybevágjon az élet rendjével, akkor az érzései nem zavarodnak meg . Eltűnik az ingerültség, hiszen LÁTJA, MI ZAJLIK és ÉPPEN MIÉRT. Ezt nem vezeti le következményekből, hanem az okokból. Nem mondja magának, azért lettem ideges, mert valami tőlem idegen megzavart. Hanem azt nézi, mi lehet az az ok, ami megzavarni akar és képes?  Olyan időkben élünk, amikor a kutatás eljutott oda, hogy a létezés egyszerre hullám és részecske formát is ölthet és az, hogy mikor sűrű részecske, a TUDAT-tól függ, vagyis ATTÓL, AMI FIGYEL.

Ha minden lény eredete úgy kezdődik, hogy  TUDAT, AMELYIK FIGYEL, akkor minden ÉN- en keresztül  A TUDAT, AMI FIGYEL van. Hogy melyik lény, mit figyel és hogy figyel, az külön tágyalandó, mert az már a következő kérdés. Az első megállapítás az, hogy az Egyetemes Inteligencia -Tudat ÖNMAGÁT FIGYELI MEG. Más szóval , mindenki szemén keresztül az egyetemes léttudat figyel és minden ember esetében, akár akarja, akár nem, ez zajlik. Kerekebben: az egyetemes léttudat a részekre osztódott tudatok segítségével nézi önmagát és ez öröm és jó és boldogság. Ennek, hogy ez így van, egyéb oka nincs, mint saját sóvárgása, melyet akaratba fordít és megszüli önmaga sokaságát.

Tehát az eredeti boldogság állapot az, amelyiknek még oka sincs. Abban a pillanatban, amikor kimozdul önmagából, mert sóvárog, nem feltétlenül veszti el boldogságát csak ettől, hogy sóvárog és kiárad sokféle alakban és formában. Azon csúszik el a boldogsága egy ÉN nek, amikor a helyes figyelést valamiért elhagyja. Így születik a „mintha” sokasága. Az illuziók és káprázatok bekerülnek a meleg fényes figyelem helyébe és rossz eredményeket, következtetéseket szülnek.

Tudod, barátom, ahány ember, annyiféle minta létezik és ezekbe beleszövődnek mintha-mintázatok. Így ez elmondva lazának tűnik és cseppet se ijesztőnek vagy rossznak. De ha a rákos szövődményekre gondolunk, mint mintha-mintázatra? A dolog már komolyra fordul. Elsőre hallatlanul banálisnak tünhet, hogy egy annyicskától, hogy a valóság átmegy mintha-valóságba , fájdalmas és szenvedéses következményekkel kezd el járni. Pedig csak meg kellene figyelni, észre kellene venni, hogy az se tűnik mintha-valóságnak, amikor víz helyett alkohollal él az ember, mégis hatalmas zavarokat és betegségeket, szenvedést okoz. A víz a valóság , az alkohol a mű-valóság. Szilva születik, de szilvapálinka nem. Az már mesterséges valóság. Mintha-valóság. Mintha rendben lenne, de nincs és attól se lesz soha az, ha ezt úgy figyelik meg, hogy szilvapálinka. Mert nem fog önmagából az élet EGYETEMES TUDATA  szilvát pont úgy összesűríteni elemi szinten, mint szilvapálinkát. Miért? Mert belőle csak eredeti minták áradnak ki. Csak szilva terem.

A zavaros mintha mintázatokat ki/mi szüli akkor?

Az illuziók. Hogy keletkeznek az illuziók? Úgy, hogy mindaz, amiből az élet összetevődik, összezavarodik. A karma= képzet-zavar. Elkezd az ÉN zavarosan , gubancosan képzeteket alkotni az élettel kapcsolatosan. Önmagában, önmagáról. Pl, hogy ő milyen jó és szép, milyen okos és jól lát. Mivel valamihez kell kapcsolja, mint viszonyítási pontot, hát megteszi mértéknek a másik Én-t. Bezzeg, hozzá képest Én, vagy hozzám képest Ő- mennyire jobb, más, okosabb, értelmesebb, stb.

Ez, marhaság úgy, ahogy van. Mert a mérce nem az, hogy máshoz képest, hanem magamhoz képest, az ÖN MAG-amhoz, aki létezek, mint az egyetemes léttudat egyik formája, ami eredetileg tiszta , amelyik sóvárog és létrehozza önmagából, önmagát és összezavarodik a létrejövés során, önmagamhoz képest, hol vagyok igaziból ÉN és hol és miben vagyok MINTHA ÉN. Hol kellene magamon javítsam, magamból kiindulva? Hol kell kimossam magamból a szennyes, foltos részeimet, hogy a boldogságom és örömöm zavartalan, megzavarhatatlan legyen? Ne függjek semmiféle MINTHA-érzetektől.Magam kormányozzam magam, egyre igazabbul.

A karmaoldás tehát nem egyéb, mint kimosni a központi képalkotó kormánypultból az illuziókat. Hiába ég a lámpa, hogy a kormánypult javításra szorul, nem elég a lámpát összetörni vagy letakarni, mert zavar a figyelmeztetés. A javítást el kell végezni és amíg a javítás nem kész, addig mindegyre szétmegy a kedély , a boldogság és nyugalom, elégedettség érzet.

Nincs mese, nincs kivétel. Senkinek soha. Ez örök dolog.

Tudom, hogy sokat szenvedsz, barátom, amiatt, hogy önbizalom hiányos vagy, érzékeny vagy és könnyen sérthető. Megsértődsz  és bosszúálláson töröd a fejed. Ez természetes, ha belül olyan elvárásokat támasztasz, amelyek nem reálisak. Illuziók. A csalódás mindig megjelenik, ha valaki olyan elvárásokat tesz meg magából, amelyek  magában , amiből létrejött, illuzió kategória. Valaha ott maradt képzetek, képek , amelyek a kormánypultba beékelődtek , a piros lámpa égve maradt és senki se javította ki a képet. Az illuziók mindig zavarják az embert, az ÉN-t, ameddig meg nem születnek, hogy látni lehessen őket és ki lehessen javítani.

Ezért nem árt annyira az, ami bemegy kívűlről, mint ami a személyben, az ÉN -ben belül kavarog és csíp és zavar, és bánt és sért. Az illuziók bántanak, sértenek, csípnek, undort szülnek, stresszben tartanak. Mert hiszünk nekik, mert létjogosultságot adunk nekik, mert feleselnek bennünk , amíg meg nem szüntetjük, el nem oszlatjuk. Ha eloszlanak, a piros lámpa is elalszik, más szemmel látunk és más füllel hallunk. Kedélyünk helyre áll, örvendünk és elégedettek vagyunk.

Mert látjuk és meg tudjuk különböztetni az illuziókat a valóságtól és nem akarjuk állandóan az illuziókat valósággá alakítani. Úgyse lehet. Soha.

ÉN-emben is sokágú , bonyolult illuziók sokasága keletkezik. Mert ezek keletkeznek barátom, állandóan. Csak nézd meg, ma már illuziókat gyárilag is milyen gyorsan elő lehet állítani. Semmi nem jelenne meg kívűl, ha az emberekben a sok ÉN ben nem születnének meg. A Képzeletükben. Mindez azért lehetséges, mert ilyen a Lét . Löki ki magából a sértő és bántó képeket, hogy azok kijavíthatóak lehessenek. Amíg a sötétben lapul, ki látja, mi az? Ki kell jönnie a fényre, hogy lehessen látni, mi a baja és hol kell javítani. Én is hozom fel magamból , azt, ami zavar és leporolom, átformálom és helyre teszem. Napi munka ez.

Ha az ember alszik és bamba és tunya és lusta , olyan lesz a megfigyelő képessége is. Olyan lesz a szűrése, a hallása és a látása is. Homályos, közömbös, lusta , ködös. Eredetileg a látás látás , a hallás hallás. Egyféleképpen van jól és sokféleképpen sérülten, elégtelenül. Javítani kell tehát rajta, ki kell mosni a tunyaságból, a bambulásból. Ezt mindenki saját magában. Lehetetlen a másik ÉN -be bejárni mosni, rendet rakni. Lehetetlen, mert minden egyes Ember ÉN VAGYOK: az abszolt létezés a maga minden egyes formájával és tőltetével és alakjával és lényegével. Minden lény az ŐS-lény, Ős-ten megnyilatkozása.

Ngayon sok mindent el lehet képzelni, de nem lehet mindent bizonyítani. Amit bizonyítani lehet, annak az alapjánál a kozmikus törvény és rend áll. Nincs más alap, amihez viszonyítani lehetne. Minden ember önmaga alapját, mint rendes, törvényes bázisát szemlélheti. Ennek alapján létezik egyáltalán. Ha törvényt sért, önmagát sérti. Ha pálinkát iszik önmaga bázisát rombolja. Ha szilvát eszik, önmaga bázisát NEM rombolja. A képlet eredetileg nagyon egyszerű. Nem szabad hagyni a rombolást!

Akkor vétkezem, ha hagyom magam önrombolni. Akkor sértem a törvényt, az alapomat, a bázisomat, ha hagyom magam önrombolni. Amint abbahagyom önmagam rombolását, ezzel egyszerre fogom látni, ahogy más rombolja magát. Addig nem. Addig azt fogom képzelni, hogy minden ÉN ártatlan , amikor romba dől.

Amíg én magamban nem fedezem fel a látást, hogy megnézzem önmagam hogyan vagyok képes, milyen illuziók alapján rombolni, addig kifele mutogatok, magam ártatlannak állítva be. Amint észre veszem és hajlandó vagyok látni, hogyan követem el önmagam rombolását, hogyan hagyom magam az iluzióim által félrevezetni és az örömömet és jókedélyemet, elégedettségemet szerte szét szedni, onnantól fogva látom a másik ÉN-t, a másik egy-én-t is , ahogy teszi tönkre magát, saját magától.

Az is világos lesz, hogy magamon kívűl , senkit nem tudok kimosni , ő maga helyett, de az is világos lesz, hogy nem ítélkezhetek és nem kerekedhetek felül egyetlen ÉN-en sem, mert az önjavítás munka ,nem verseny . Nincs versengés és nincs jutalom. Ez alól sincs kivétel. Nincs ártatlan áldozat, nincs más helyett végzett munka és nincs a munka jól végzéséért semmiféle jutalom, mert a kijavítás azért van, hogy maradjon az egészség. Ne menjen tönkre.

Az életben előforduló zavarok eloszlatásáért folytatott munka nem versenycentrikus és jutalomcentrikus, hanem a boldogság és elégedettség állandó visszaállításáért van. Ami szétrobbant, az az újnak a léterjöttét sóvárogja

.

Gyakran előfordul, hogy ha tévedésbe kavarodik az ÉN, vagyis a személy, és helytelenül szemléli önnön lényét és létét, annak rendjét és törvényét, össze-vissza robbantgat vakon, ahelyett, hogy a gyújtost oda helyezné, ahol szenny gyűlt fel. Olyan ez, mint amikor az arany rögre rátapadt föld helyett , az aranyrögöt robbantanák szét , aztán nézhetnék, hogy milyen munkát végeztek. Fontos külömbséget tenni az illuzió és az öntudat között, hogy ne az öntudatot, hanem az illuziót, ami azt elleplezi, azt  oszlassák el egy-egy jól célzott értelmezéssel. Fontos külömbséget tenni a fontos és a nem fontos dolgok között. Az érték és a nem-érték között

.

Kedves barátom, kérlek figyelj oda jobban arra, hogy mi számít illuziónak, mert ahogy a szív mindenkiben dobog, a gyomor nem veszi át senki esetében az agy helyét, a véráramlást ugyanúgy az egyetemes intelligencia rendje szabályozza,  az ember polgárilag , még ha orvos is, iskolázott is, vagy pont csak okoskodó iskola nélkül, nem büszkélkedhet ilyesmikkel, így aztán az ilyen kevélység az illuzió kategóriába rendelődik. Ez nem azért igaz, mert én most neked mondom. Ó dehogyis. Nincs nekem ilyen tulajdonom.Hát ki vagyok ÉN az ÉN ek között, hogy valamim legyen különféle és különleges , ami másnak ne járna az életből?  Ilyen különbejárat nincs. Ez az, ami bizonyítható, mert senki se keringeti a vérét , mert épp kedve szottyant rá, máskor leállíthatja, mert lusta. Az illuzióknak van ilyen hetyke természete, az élet folyamata és törvénye bölcs. Egyet tud, de azt jól és megbízható. Reggel is dobog a szív, este is. Ébren is, alvásban is, akár akarja az ember saját intelligenciából , akár nem.

Én köszönöm, hogy segíthetjük egymást az illuziók lebontásában, örvendek, az ilyen igazi barátságnak! Köszönöm, ha kérdezel és kérdezhetek, mert ez az a szerénység-kulcs, ami a bölcsesség kapuját nyítja. Ne hagyjuk, hogy az illuziók miatt elveszítsük a jó kedélyünket, mert ott, ahol  a boldogság ok nélkül nem él, ott okvetlenül a betegség kezd el terjedni.

Minden jót! Várom válaszod!