2010. március 4., csütörtök

MI AZ IGAZI FELELŐSSÉGTUDAT

Felelősségtudat-miből is áll?

Elkövetek valamit és viselnem kell a következményét. De emellett meg kell néznem hogy tudok-e felelni, válaszolni arra, hogy miért tettem , amit tettem és miért az a következménye , ami.
Sőt ennél is többet kérdezek magamtól, hogy lássam tudok-e felelni, válaszolni: amiért tettem, az egy féle elgondolásból , meggyőződésből fakad. És miért az a meggondolás, meggyőződés vezet engem? Mennyire helyes az az elgondolás,mentalitás ami miatt elkövettem a tettem és miben mérem én a helyességet? Ezekre mind tudok válaszolni, felelni?
S a másik oldal: tettemnek következménye van. Egyféle következménye. Benne van mindkét véglet a jó is és a rossz is. Tudok arra válaszolni, felelni, hogy miért tartok valamit rossznak vagy jónak? Mihez mérem valaminek a rosszaságát vagy a jóságát? Hol a helye mindennek, illetve hol kéne legyen? Tudok-e ezekre felelni, válaszolni?
A felelősség, abszolut minden részletére kiterjed az életemnek, és ha mindig leellenőrízem, hogy hol akadok el a válaszadásban , felelésben, akkor látom hol nem tudom a válaszokat. Hol nem tudok magamnak felelni. S ahol nem tudok felelni, ott egészen biztos hárítok, mert valamibe mindig kell kapaszkodni. A lánc nincs megszakadva, csak én nem látom a szemet és akkor kapaszkodót keresek ezen kívűl. De az csak illúzió-láncszem.

És azért is fel kell vállalni a felelősséget, hogy amikor letisztul mi és hol a baj velem, akkor csakis én tudok rajta változtatni és kell tudjam azt is, hogy miért kell, vagyis minek és kinek kell én megfeleljek? Mivel kell én harmóniába kerüljek?

Amikor azt mondom, hogy a felelősségtudat minden részletére kiterjed az életemnek, azt is hozzá kell tennem, hogy az imaginációmtól kezdődik. Kell tudjam, hogy az életemben csakis az fog megjelenni, materializálódni, amit elképzelek és ahogy elképzelem magamnak. Amilyen igényeim és elvárásaim vannak. S ez mind attól függetlenül, hogy tudom-e ezt , hiszem-e ezt, vagy öntudatlanul végzem. Tehát kell tudjak magamnak válaszolni arra, hogy ez miért van így?
Azért van így, mert minden ember egyénileg , gyökerével a szellembe van beágyazódva. Enélkül meg se tudna mozdulni.Minden ember rendelkezik mágiával, vagyis imaginációs képességgel. Mindenki saját maga, egyénileg „használja” saját szellemi tőltetét arra, hogy életét alakítsa. Így hát, amit megidéz magában, az számára létre is jön. A zavaros elképzelések is.
Persze, kell ismerni a törvényszerűségeket, elemeket, amik keveredésének összhatásából materializálódik az elképzelt kép. Pl, ha vágyom és sokat foglalkozom azzal a képzettel, hogy el szeretnék jutni valahová, mondjuk Párizsba, akkor ez be is jön az életemben, de meglehet hogy nem egy az egyben, hanem úgy, hogy Párizzsal kapcsolatosan , vagy Franciaországgal kapcsolatosan valami eljut hozzám. Valamilyen információ, vagy kapok egy ajándéktárgyat onnan, vagy francia barátom lesz. Miért lehet ez ? Azért , mert az analógia láncon keresztül, amiben Párizs , mint város beletartozik, bármelyik „lánc” –ot bevonzhatom, annak függvényében tehát, hogy mennyire éles, tiszta, vagy zavaros a kép, amit elképzelek, mennyire töltőm fel tűzzel, milyen arányba teszek lépéseket az érdekében , és még egyéb összhatásoktól is függ. Tehát van, amikor valami nagyon pontosan bejön az életembe, amiről imaginálok és van ami, részleteiben ugyan, de tartalmazza az információt.Ez attól is függ, hogy mire rezonálok, milyen a vibrációs szinten, mennyire vagyok „tiszta” szellemileg, hogy a dolgozó, munkáló őserőket mennyire hagyom érvényre jutni. Ugyanis az ember azt is kell tudja , hogy az imaginációs képességével együtt , rendelkezik ellenállással is saját maga felé.

Mit jelent a szellemi tisztaság? Előszőr is úgy kell számolni mindig, hogy a fény és a sötét nem szembenállnak egymással, mint két önállóan létező mozzanat. Sötét akkor van, amikor nincs fény.Tehát a fény az VAN és a sötétség csak akkor lesz, ha nincs elég fény.
A Fényhez analógiásan az értelem, az értelmezés tartozik. Amikor valamit nem tudok vagy nem akarok értelmezni, ott sötétben tapogatózok. Ott szorongok is ezzel együtt, hiszen ahol nem tudok megállni a lábamon, ahol nincs amibe kapaszkodjak, ott elkezdek félni. A félelemnek inkább van tárgya, a szorongásnak nincs. Szorongás van az emberben alapjáraton attól, hogy még nem tud minden kérdésére felelni, még nem teljesen felelős. Ez nem baj abból a szempontból, hogy ezért neki valami vagy valaki előtt kevesebbnek kellene éreznie magát. Csak abból a viszonyításból baj, hogy saját maga addig nem tud felszabadulni a szorongásai és a félelmei és a bizonytalansága alól, amíg minden apró kérdésére meg nem találja a választ. Amíg nem teljesen felelős.

Ezért nagyon jó, ha az ember élete legfőbb és központi feladatának és céljának azt tűzi ki, hogy mindenekelőtt az a fontos, hogy tudjon felelni, válaszolni saját magának, hogy megértse az élet kérdéseit elsősorban. Nem másért, csak azért, hogy felszabadultan tudjon élni. Amíg ez nincs, addig élete sokkal de sokkal nehezebb. Ezen nem segít az , ha elrejti félelmeit, ha magába zárkózik, nem segít az, ha ellenáll az információknak , amik felé áramlanak. Vagyis nem használja fel az infókat arra, hogy velük értelmezze azokat az életterületeit , ahol még sötét van.

Inkább hárít. És itt jön be Hamvasnak az a mondata, hogy „nehézségeken nem az isten, hanem az ördög segít...”. Miért? Azért, mert ha nincs fény a legjobb indulattal se tudok semmit tenni, mert nem látom, mit kéne tennem. De a kényszer megvan és akkor teszek valamit vaktában. S emellé , hogy csillapítsam indulatomat (mert ezzel együtt elkezdek haragudni is, ugye-de kire is???) még kényeztetem is magam valami kis élménytnyújtó táplálékkal. Magyarán: saját magam etetem meg. Belül-kívül. Rombolom magam, tehát.
Szorongás nem múlik el, megy tovább az élet, az indulat, a sötétség csak terjed. Miért terjedhet? Azért , mert már nemcsak azzal a hellyel, helyzettel nem foglalkozom, hanem a lehangoltság miatt már mással sem. Kérdések mindig vannak , ez az evolucióhoz tartozik. Az élet a fejlődésre van beállítva, nem a pangásra.

Így jut el az ember , saját jóvóltából, a szerencsétlen élethelyzetekbe, betegségekbe. Mert sokszor válassza inkább a restséget,okoskodást, mint a belső átvilágító munkát, inkább szórakozásba, lármába menekül, hogy ne is hallja saját maga lelkiismeretét, hogy ordít a sötétből. Inkább részmegoldásokba , másoktól, tudományból átvett kész megoldásokkal akarja magát helyre tenni, gyógyítani. Harmóniába kerülni.

Pedig –mondja Popper Péter- a nagy dolgok csendben történnek: a jók is , a rosszak is. Csendben és éberen kell tehát figyelni saját belső hiányainkra-ahol még nincsenek válaszok, felelés-, mert csak így tudjuk a sötétet átvilágítani és LÁTNI.

Minden megvan az emberben, a válaszok is. Csak rajta van egy adag „por”, ami már az előző generációktól maradt. A rendetlenséget is örököljük, nemcsak a rendet. Képességekkel és képtelenségekkel születünk. És az a dolgunk, hogy a képességeinkkel a képtelenségeinket helyre tegyük . Hogy információk segítségével tanuljunk meg látni. És őrízzük meg ezt , ha már dolgoztunk rajta, ne billentsen ki egy téves , hamis információ belőle, csak azért, mert azt a hamis információt mások használják.
Mindenki csak saját magáért felelős, nem az látja kárát, akitől átvettük a hamis infót. ( Lásd a reklámokat).
Meg kell maradni a látásba és a értelembe. Akkor nincs baj.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése