Mi igaz és mi , hogy lehet igaz

A gondolat, a szó és a tett egysége.
Amit nem gondolok, azt ne is mondjam, ne is tegyem. Amit gondolok, azt mondjam is és tegyem is. Előszőr jól gondoljam meg, amit mondani akarok, mert amikor szól az ember, akkor egyszerre sokmindent mond azzal, amit mond. Véleményt, meglátást, magatartást, szemléletet elmond magáról, nemcsak azt , amit közölni akar. A híren kívűl , információt közvetít. Mindennek van háttere, forrása és amikor felhangzik a szó, akkor abban minden benne foglaltatik: a forrás is, a folyamat is, a torkolat is. Amikor szólok , akármit mondok, az egész magamat mondom. Az embernek nehéz belátnia önmaga minden egyes hajszálerét. Ezért kell a hangos szó is, mert az már testet őltőtt gondolat és jobban látható. Már azon is, ahogy mások reagálnak rá. Másokban is ugyanaz van, magunk közös, az elemek , tulajdonságok, funkciók ugyanazok, csak más arányban és így másképp árnyalódva. Amikor a másik emberrel találkozom, ugyanaz az isten az is, aki én vagyok. Tulajdonság , elem találkozik a tulajdonsággal, elemmel.
Van amikor hallgatni kell, önmagamat lehallgatni. Önmagamat, ön-mag-omat felfedezni, megnézni hogyan növekszik. Tágul-e, érik-e, vagy csak ott van és vár. Milyen állapotba jutott, áplásom , gondozásom, művelésem következtében. Hol rontottam velem született képességeimen és hol alkottam magamnak új képességeket. Vagyis a velem született rongált képességszilánkokat, hol , mennyiben javítottam fel, váltottam meg.
De van , amikor beszélni kell, mert nem hiába van ez a képesség. Az is annak szolgálatában áll, hogy önmagam fejlődjek. Ezt azonban sokkal óvatosabban kell végezni, mint az ember azt gondolná. Amikor már valamilyen gondolat testet ölt a szóban, annak ereje és hatása sokkal erősebb, fájdalmasabb visszahatással jár. Vagyis a következmény már erőteljesebb lehet. Természetesen ugyanúgy, ahogy rombolni lehet vele, éppúgy lehet építeni is. Tehát már a szó egy elég erős fegyver lehet, valamint egy erős ébresztő is lehet. Gondolati szinten jobban lehet változtatni, mint a szavak után. Visszahatás mindig van. Ami egyszer elindult, aminek alá van gyújtva , az kifutja magát és visszajön hozzánk az eredmény. Rombolni sokkal könnyebb , mint építeni.
Az ember meg kell tanuljon elbeszélgetni magával, se sose unalomból vagy szórakozásképpen.Hanem tudja azt, hogy ilyenkor mi történik. Hogy sose lehet kilépni önmagunkból pihenni, lazítani, mert akkor is az életben maradunk . Képzeletünk színvonalán minden mozdulatunkra az egész Létezés moccan. A teremtés egy állandó folyamat, amiben nincs „Nem”, csak „Igen”. Ige, cselekvés. Már a képzelgés is cselekvés. Már elindult a folyamat, már meg nem áll. Innen már alakítani lehet azt, ami elindult. Minél tovább megy az adott elképzelés , minél konkrétabb alakot ölt, annál nehezebb alakítani. Ezért jobb, ha az ember önmagával elbeszélget, hogy lássa, mit teremt.
Sokmindent meg lehet látni, ha az ember jól néz, befele. Meg lehet látni pl, hogy nem-e igen sok az „akarom” a többi tulajdonsághoz képest, vagy hogy miből van sok és miből alig valami.
Most hallottam nemrég, a kvantufizika megfogalmazásában, hogy az anyag hullám is részecske is. És hogy tulajdonképpen részecske onnan fogva lesz, ha megfigyelem. Tehát ha hullám, akkor valószínűség. Minden lehetőség benne foglaltatik. Ha már megfigyeltem, akkor az már fogást jelent, tehát onnan kezdve számomra valóság. Amit és amilyen teljességben tudok fogni (felfogni, megfigyelni, különbőztetni, alakítani) onnan fogva valóság lesz . Itt már értelmét veszti minden materializmus és vallás, mert kiderül, hogy csak személyes felelősség van és minden változó. Szabadság van. Felelősség van. Ez alól már nem lehet kibújni és elhazudni, mert kézzel foghatóan ezt mindenki bebizonyítja magának élete minden percében. Ami a fizikai valóságban van, azt elindítottuk. Már nem számít, hogy tudatosan vagy öntudatlanul. Az egészet le kell neylni és felül kell írni, mert ha ugyanazt , ugyanúgy képzeljük, sose szállunk ki a kőrből.Az „ördögi” kör attól ördögi, hogy bezárul és ismétli önmagát. A helyes kör nem kör, hanem spirál: nem fut bele a kiindulopontba, hanem a követlkező kezdet az előbbi haladványa. Már több, teljesebb. A forrásból a víz nem megy vissza a forrásba, csak úgy, hogy előbb végigfutja az egész folyamatot: patak, folyó, tenger, aztán fel pára, majd eső, majd föld alá és újra kibugyog.
Tehát szabadságomban áll önmagam sorsát alakítani, és mivel az ember az egyetlen lény, aki képes magában és magán keresztül megfigyelni az élet folyamatát és mibenlétét, kiderül, hogy egyénileg alkotva , hozzájárul az egész alkotáshoz is. Minden haladás és rombolás tehát számít. Nincs semmiféle cél, az ember egyetlen célja önmaga kreációja és az egész kreációhoz való hozzájárulása egyszerre. Értelmét veszti a versengés és a nyerészkedés, mint siker és komollyá válik olyan értelemben, hogy inkább árt, mint használ. Az egyetlen nyereség, siker abban nyer értelmet, hogy ne ártsunk. Ha sikerül nem ártani, akkor a jót tesszük.
Amikor az ember erre rájön, belátja , hirtelen megváltozik a tét. S ha megváltozott a tét, akkor átértékelődik minden és megszűnik a félelem a véletlenszerűségektől. Esetleg felváltja az a félelem, hogy „de mi van, ha nem tudok úgy élni, hogy ezt tartsam szem előtt állandóan”? Hát az van, hogy meg kell tanulni változtatni , változni és figyelni, mert csak így kerülhető el az, hogy az ember a szabad akaratával ne romboljon, hanem építsen. Minden kétséges elképzelésével, kétséges valóságot hoz létre, amiben ugyancsak önmaga fog élni.
Nem hiába van az a szemmel látható jelenség, hogy társadalmi-szociális téren is megjelenik a félelem amikor pl egy kommunista rendszer ledőlése után, az ember nem tudja mit kezdjen magával. Nem tud vigyázni, önnállóan lábon állni az az ember, akire azelőtt a pártatya „vigyázott”, irányított. Pontosan úgy nem hisz és nem lát az ilyen ember, mint az, aki egy külső mindenhatóban hisz. Ilyen értelemben az ember sosincs felnőve, tehát amit kreál eléggé gyerekes hozzáállással teszi. Vesztére.
Ha „valaki” intéz helyettünk valamit, az a másik ember mellettünk, aki a képzeletével ugyanúgy alakítja a valóságot , ahogy mi a miénkkel. Ha nekünk nehéz az odafigyelés és a belátás, akkor követünk mást. Akkor nem kell senkit követni, ha rájövünk arra végre, hogy senki más nem lehet sehol máshol, csak ott, ahol mi is vagyunk , csak az a másik jobban belát valahova és jobban tudja mi történik. Nem biztos, hogy tudatosan. És kivétel nélkül mindenki hordoz magában zavart is, hiszen maga a Lét sem makulátlan.

Vannak olyanok, aki látnak, de nem tudják , hogy látnak.
Vannak, akik látnak és tudják és fel is fogják mit jelent és építésre , másoknak a ráébresztésére használják.
Vannak, akik tudják , hogy látnak és azt is , hogy mit látnak és azt másoknak a megvezetésére használják.
Vannak, akik nem látnak és nem tudják hogy nem látnak és úgy vezetnek másokat.
Nem számít melyik variáns van jelen, mert az egyedüli jelen az, hogy ez a jelenvaló valóság a fentiektől nem fog meghatódni és másképp lenni. Ez a legfontosabb tudnivaló.
Minden irányzat tehát, legyen az materialista felfogású, vallásos vagy egyéb, hamis , mert vak vezet világtalant. Hamis, vagyis nem teljesen igaz.
Az az ember lesz igazi látó, aki önmagát képes így látni, mint a Létezés és a Törvények megtestesítője. Mert akkor a másikat se nézi sem le, sem másnak. Csak annyiban másnak, amennyiben a létezés színeződése szerint lehet.
El lehet tehát mondani, hogy ha az válik valósággá, amit imaginációnkban létrehozunk. Minden alágyújtott, tehát szenvedéllyel megtőltőtt elképzelés létrejön, testet ölt. Vagyis megjelenik formailag is. Formában a tartalom. Persze sohasem tisztán, mivel a közösségi imagináció is ebbe „beleszól”. De fontos látni, mennyi felelősség jár együtt már pusztán az, hogy létezünk. S azt is fontos látni, hogy az imagináció nem földi időhőz van kötve, így valami kifuthat ami a formát illeti, a másik generáció (földi élete) folyamán. Tehát, az ember fizikai halálával nem szünik meg maga az imagináció is. S a gyermek megszületésekor, „tartalmazza” ősei azon imaginációit, amik még nem őltőttek formát teljesen, nem voltak más imaginációra váltva. Tulajdonképpen ez a karma.
Visszatérve tehát a valóságlátásra kvantumfizikai fordításban, azt lehet mondani, hogy azért van az a jelenség, hogy generációk egymás után ugyanazokat a hibákat ismétlik és örökölnek betegségeket vagy sorsnehézségeket, mert nem tudják, hogy a valóság aszerint változik számukra, saját imaginációjuk akkor kreál másabb, jobb formát, sorsot, életmenetet, ha azt kicserélik, felülírják. És nem tudják, hogy ez megtehető. Erőfeszítéssel, tudással megtehető.
Valójában a kvantumfizika csak arra jött rá az értelem útján, ami az emberben már benne van mint érzet, mint információ. Ha az emberben nem lenne benne a tudás arról, hogy megismerheti önmagát gyökerig, nem lehetne felfedezni sem.
(Valamikor Jézus is , más tisztánlátók is ezt szerették volna ismeretetni : ami rejtve van, meg lehet ismerni, „istenek vagytok”, stb)
A kauzális alapokon álló asztrológia az a tudomány, ami azt mutatja meg, hogy a metafizikai valóságban hol a helyünk , a valóságból mit látunk és miért. A metafizikai valóságban élünk, különbőző szinten és arányban látjuk azt be. A horoszkóp a térképünk saját magunkhoz. Ha ezzel nem foglalkozunk, nem történik egyéb mint az, hogy nem akarunk tudomást venni mi miért történik velünk. Attól történik minden tovább....Megállás, kiszállás nincs, csak rugalmas valóság.