Ízelítő a Patmosz-ból

Ahányszor kézbe veszek egy-egy Hamvas kötetet, nem tudok hála nékül gondolni erre az Emberre/Istenemberre és ugyanakkor persze az Életre se hála nélkül. De jó, hogy ezt valaki megfogalmazta, megfogta, mert másnak könnyebb felfogni. Vajon könnyebb, vagy ez csak önámtás? Hiszen én se fogtam fel igazából valamikor. De ugyanolyan önámítás az is, hogy várni kell, amíg megérik az ember. Sose érik meg, ha nem szenved eleget, ha nem megy bele a szenvedésbe, ha nem akar tudni, ha lusta tudni, ha nagyképű tudni, ha...ha... Ha ilyen egyszerű lenne, hogy majd csak megérik mindenki, nem lenne annyi nyomor és butaság. Igaza volt Einstein-nak: a világon a hülyeség végtelen.

Nem lehet, hogy az Élet úgy legyen berendezve, hogy az lenne kötelező, hogy az ember földi ideje lejártával meg kelljen csúnyúljon, el kéne butuljon,le kéne épüljön. Akármelyik könyvét olvastam eddig hamvas Bélának, mindegyikben logikusan érthető , hogy az Élet nem arra "kötelez", hogy hülye és nyomorult és idióta legyen az ember, hanem hogy érett és nyugodt és öregen is egészséges és szép maradjon. Másképp szép, de szép.és egészséges is. Hogy meghalhat úgy is, hogy egyszerűen , szelleme "visszahúzódik" a magasabb színvonalra.

Tehát, az Élet részéről az kötelező, hogy jól legyen az ember: hogy konfliktusait és nehézségeit is örömmel tudja végezni, hogy erőt merítsen hibáiból és még több bátorsággal és hittel folytassa útját, az élet által megírt szabályok szerint.

Mindez ott kezdődik, hogy ismerje az ember az Élet árnyoldalát is és azzal is számoljon. Hogy ismerje helyesen az istent. Önmagában, önmagát. Csak addig hazudik másoknak, addig fél, amíg önmagának is hazudik és önmagától is fél. Amíg a legcsekélyebb mértékben is csalom önmagam, hogyne tolnának ki velem mások is?

És most, néhány kedvenc idézet a Patmosz II-ből:

Vannak nők, akiknek arcán látszik, hogy az életről való végtelen gondoskodásra rendezkedtek be, és a biológiai élethatáron csak mosolyognak.
Istenem, mennyi erőt tud adni ez a mondat, mert látja az ember az emberi arcokon, hogy ki hogyan él. Sajátomon is.

A hazugság (elhazudott élet) csak a szemből érthető teljesen. A hazugság nem a démoni bőszúltség jelenléte, hanem a démon valamely okból való elrejtése.
Csak ha magamnak azt hazudom, hogy nincs démonom, akkor nézem el a másiknak is az övét. Ha magamét ismerem és leplezem, akkor más se várhatja el, hogy az övét elnézzem. Micsoda ébredésre serkentő mondata ez Hamvasnak!Hiszen isten árnyéka is ott van mindenkiben. Csak nagyon kevesen fogják fel.
Aki magát elrejti, annak a világból okvetlenül annyival kevesebbet kell látnia, mint amilyen mértékben elrejtőzőtt.

Vagyis, ha rejtegetem démonom és még védem is, nehogy fény derüljön rá, máris sötétben élek, tehát nem vagyok felébredett, vak vagyok ott, ahol védem a hazugságot. Így nem nyílik számomra rálátás másban , máshol sem.Ismerős. Én is így voltam. Tehát nem érkezik el semmiféle megérés számomra, csakis akkor, ha magamra teljesen rányitom a szemem és nem védekezem, ha más is látja a démonom. Sőt, örülök neki és vele nevetek a marhaságaimon.Ha kinyílok, az egész világ érthető lesz és akkor látszik, hogy az árnyékkal is lehet élni egészségesen, de csak akkor , ha nem rejtegetem, hogy nőjjőn.Amíg csak árnyékom van, addig nincs baj. Ha tagadom és nem nézek rá, akkor egyre nő, amíg elnyel.

Igazságnak hívjuk azt a rendszert, amely a valóságot fel tudja ismerni. Aki magát elrejti, az önmagát az igazságból kizárja. Minél inkább hazudik valaki, annál kevesebbet lát.

Bármilyen kényelmetlen, az igazság nem tűntethető el
Mennyit szenvedtem éveken keresztül amiatt, hogy nem lehet sose megtudni az igazságot, hiszen az egy kívűlálló isten kezében van, külön az embertől.. és mennyien szenvednek ma is ettől, mert senki, sehol nem mondja meg hogyan kell keresni az igazságot, hanem kegyes hazugságban tartják az embereket és az emberek magukat. Nehogy valaki megmondja...
Hiszen szereti, hogyan mondja meg az igazat....Jézusom, mekkora ámítás!!

A szeretet nem érzelem, nem érzelgés, nem kivételes állapot, nem szentség, nem magasrendűség.A szeretet a létezés eredeti normális állapota. Minden létezés alapállása.
A szeretet a létművelet, amely a teremtés észbontó sokszerű gazgagságában a rendet és az arányt és a szépséget és az igazságot megvalósítja azzal, hogy összekapcsol és egybefűz és összenöveszt és kiegyensúlyoz és áthat. A szeretet nem pátosz, hanem normalitás. A szeretet nem mámor, hanem kijózanodás.

Amikor az ember a teóriát érti, bármilyen fokozaton is realizálja is azt, kötelessége az Élet iránt, hogy a teóriát semmilyen mértékben ne hazudja el , amikor másokhoz szól. Hiszen automatikusan önmagát is hazudná.
Nincs sok Lét, csak egy és annak egy rendje. Ámen.