Jó, vagy igazi legyen az asztrológus?

  A világból nem tűnhet el a Rend, mert egyetlen elem hiánya az egész összeomlását jelentené. Ami van az rendetlenség lehet csupán. Ha helyre tesszük, nyugalom van.

A rendes értelmezés annyi, mint helytállóság megállapítás. Helytállóan megállapítani valamit úgy lehet, ha az elemeket, amiket felhasználunk az értelmezés során, a helyükön vannak. Minden a neki megfelelő funkciót látja el. Értelmezés –eltérés olyankor jön létre, amikor az egyes elemeknek más-más funkció , tulajdonság, egyszóval helyénvalóság van tulajdonítva. Így gyakorta nagyon hasznos lehet feltenni a kérdést : hogy érted? A félreértés természetes jelenség ,ugyanis nem létezhet olyasmi, hogy mindannyian egyetértsünk mindenben. Ilyesmi lehetetlen. Egyrészt azért, mert eleve máshol és másban láthatunk valamit különbözően, tehát másnak és máshogy tulajdonítunk helytállóságot, másrészt azért élünk, hogy egész életünk alatt , a tapasztalatok nyomán jutunk el fokozatosan oda, hogy a nem helytállóságainkat helytállóságokra váltsuk.

Kommunikáció szükséges ahhoz, hogy megkíséreljük magunkat (= őserők, elemek komplex rendszerét) minden tekintetben helytállóságra hozni. Helytállóság alatt igaziságot értek. Magasabb értékre utal, ha valaki igazi, mintha valaki jó ember. A jó ember esetében kizárásra kerül a rossz. Ilyen formán máris helytelenül értelmezünk, mivel előbb megállapításra került az, hogy egy rendszerből, ha valamelyik elem kizárásra kerül, az egész összeomlik. Megjegyzendő, hogy a rossz nem nevezhető elemnek, mert önmagában olyan , hogy csak rossz nem létezhet, mert akkor a jó kerülne kizárásra.

Ebből az következik, hogy jó-rossz alapon nem lehet értelmezni semmit, mivel értelmezés során a viszonyítási pontok lengenének két polaritás között, ami valami másnak a függvénye. Valami egyéb, magasabb értelmezési rendszernek van alárendelve. Nem mondhatjuk, hogy valami azért igaz, mert jó, mert akkor a rosszhoz viszonyítva jó. De mi az , hogy jó és rossz? Sokszor feltűnik, hogy valamit rossznak értelmezünk, majd kiderül vagy valaki rávilágít, hogy az bizonyos szemléletből nézve nem rossz. A helyénvalóságot megnézni annyi, mint pontosan meghatározni, hogy valami rossz vagy jó. Mitől rossz valami és mitől jó? Ezt honnan tudnánk értelmezni? Bizonyára feljebb kell emelkednünk , hogy jobban lássunk. Így keletkzik a hierarchia: ha magasabb perspektivából szeretnénk valamit értelmezni, akkor magunknak kell oda felemelkedni és a kicsinyes szemléleteket, a szűk látóköröket magunk mögött kell hagyni. Természetesen helyénvaló hierarchia az, ahol nem az emberből, hanem az emberit megelőző, metafizikai álláspontra helyezkedünk, ahonnan a mindenkire érvényes helytállóságot lehet belátni.

Elbírálni, meghatározni, megállapítani, megítélni valaminek a helyénvalóságát nagyon fontos, mert így igazodik el az ember az életben , így jön rá, hogy benne mely elemeknek van meg a hajlandósága arra, hogy helyet cseréljenek, mely elemek billennek ki könnyebben benyomások hatására. Ilyen harcok árán lesz az embernek rálátása arra, hogy hol jár igazán jól az élete útján és hol nem. Jézusnak van egy idevágó megfogalmazása, ahol arról beszél, hogy ellenségeim mutatják az utat a mennyek országába. Ellenségeim ugyanis nem fognak kímélni- ők nem állnak le latolgatni a jó és a rossz közti külömbséget, sem a helyénvalóságot -, egyből ránk olvassák saját értelmezéseiket. Amik helyenként helytállóak, máshol nem, hiszen ők is a maguk útján itt-ott nincsenek a helyükön.

Ha nem kommunikálunk, kommunikáltatnak minket az életünk során a velünk történtek. Jelenségek, események, személyek. Nemcsak velük, hanem egyúttal , egyszerre saját felsőbbrendű , úgynevezett önvalónkkal is kommunikálunk. Az együttműkődés elkerülhetetlen. Egyetlen percet se élünk az életünkben anélkül, hogy ne legyünk egyben önvalónkkal, hogy ne kommunikálnánk. Csak amikor meghalunk, szakad meg a földi adás. Fizikai része az önvalónak leválik. De ez más téma. Amit itt érdemes megjegyezni az, amit Jézus így fogalmaz: semmi se történik meg , ha arra nincs engedély az égben. A kényszer fentről jön arra nézve, hogy helyre billenjenek a dolgok. Tehát fontossági sorrend szerint az a mérvadó, ami fent van, mert annak függvénye a lent. És sohasem fordítva. Itt tehát azt is lehet látni, hogy ha kéri az ember, ha nem, mindig és mindenhol csak azzal találkozik, ami belőle a helyeset szeretné kihozni. A végső valóság természete ez.

Az, hogy mi van jól és mi van rosszul annak a függvénye, hogy valami mennyire igazi. Mennyire állja meg a helyét abban , amire létre lett hozva. Mennyire a helyén van értelmezve.

Sokszor mondják, hogy ha valaki ítélkezik, az mindjárt dehonesztál. Használjunk magyar kifejezést. Megaláz, megbecstelenít. Ezt nagyon meg kell vizsgálni, nagyon oda kell figyelni. Mikor becstelenítem meg magam és mást is és az önvalóm is egyben? Akkor, amikor sajnálok és elnézek és nem merem megmondani az igazat, amikor egyáltalán nem is merek szólni, amikor kímélek valakit és nem merem megmondani, amit látok? Vagy akkor becstelenítek meg valakit, amikor bátorítom, nem nézem el a hibáit, szigorú vagyok vele, megmondom az általam igaznak vélt dolgokat, amikor megmondom bátran mit látok?

Tegyük helyre előbb a becses és becstelen kifejezéseket. Mit fejez ki onnan fentről nézve? Megállapítottuk, hogy ha fentről jövünk, akkor fent vannak meg a jó minták. Ugyancsak fentről zavarodnak is az elemek, újabb és újabb mintákba rendeződve. Ha folyamatosan keresünk (és keresünk önkéntelenül is) megtaláljuk az eredeti, igazi mintáját , helyét mindennek. Az igazság előbukkanása a tisztázás, tisztázódás függvénye. Becses tehát az, amikor a zavaros minták újra normálissá rendeződnek. Ha helyén van minden. Ha helyén van a szív, az ész és minden.

Ha fent vannak az igazi minták is és fentről erednek a zavarok is, akkor mi tartható becsesebbnek? Ha tartjuk a zavart vagy ha a tisztázásra törekszünk? Az élet tisztán vagy zavarosan becsesebb? Ha emberi ésszel megállapított becs kerül mérvadónak és nem szolgálja az önvalói rendet, kaphat becstelen minősítést.

És kinek, minek olyan elengedhetetlen ez a becsesség? Mindenkinek. Nem találkozni olyan emberrel, akiben ne lenne meg az élet szeretete. Miért? Mert mindenki azért születik, hogy az igazit hozza ki magából és azt mutassa fel önvalójának. Így lesz becses a kiegyenlítődés. Így van igazi boldogság.

A kauzális asztrológus tehát nem dehonesztál, amikor az elemek helyét megmutatja, annak ellenére, hogy ez kisebb-nagyobb fájdalommal jár a megrendelő számára. Ez fontos és elengedhetetlen a helyes értelmezéshez. Ha nekifog sajnálkozni, ő is kibillen és más helyet tulajdonít egy-egy elemnek, amitől az értelmezés elcsúszik és nem válik helyénvaló segítséggé.