Hierarchiák

A fülnek kell a hanghoz igazodnia, mert az van előbb. A hallásnak van anyagi szerve is. Pontosabban a hallást úgy is hívják , hogy fül. Ha végigmegyünk az egész analógialáncon, kiderül , hogy a hallás a két őselv áthatolása és úgy hívják: hallatni és hallani. A Hang Van és ennek kétféle megnyílvánulása van. A VAN-ság. Az egyik a hatoló , a másik a befogadó.. Ilyenformán rendelődik a további része is a cselekvésnek két neművé. És mindkettő egyszerre, áthatolva egymáson adja az egész-et. Eredménye a boldog és nyugodt VAN-ság, VAGYOK-ság.

A hallatás mindenáron meg kell történjen, így jelentkezhet fokozatokban erősebbé vagy halkabbá, annak függvényében, hogy a többi láncszemen keresztül, más, a szimfóniához tartozó ős-elemekben hogyan jön létre ez az áthatolás. Mennyire harmonikus vagy diszharmónikus a VAN-ság létrejötte. Ha valahol más, yang típusú elem torz, akkor a hallatás is felveszi ennek a fokozatát . Például az ember gyávaságában ordít. Nem tud mást tenni. Egyik zónájában valami ijeszti, fél, és ezért hangosan beszél. Hiába címkézi fel a butaság ezt durváskodásnak és elkezd akarni tőle megszabadulni, mert nem lehet egy elemtől azáltal megszabadulni, hogy az EGÉSZET kiírtjuk. Nem lehet . Ilyet egyszerűen nem lehet, hiszen az nem jelent egyebet, mint a teljes VAN-ságot kiírtani. Nem lehet az életet eltűntetni. Csak helyretenni kellene és máris normális a hangerő. A hallatás ereje ki tud fejeződni a maga normális fokán. Az élet önmagát önmagán belül rendezi. Ez a legtöbb.

Na , de mitől függ, hogy a hallatás torzul? Mihez képest lehet leellenőrízni, hogy mennyire van a helyén. Hát meg kell vizsgálni a hanghordozás másik alappillérét : a hallást. Vagyis a yin részét. Amikor a hőmérsékletet nézzük, akkor van annak pozitív beosztása és negatív beosztása is. Mindkettő ugyanúgy a hő mérését jelenti. A Hőmérséklet itt, mint VAN-ság értelmeződik. A Hő van , mérséklete van, tehát nem az fogja megmondani, aki mér, hogy milyen hőmérséklet legyen, viszont , ha megvizsgálja, hogy ő maga a hőt hogyan méri és annak melyik fokán áll, akkor mindjárt tud azon dolgozni, hogy mikor melyik fokon kell lenni ahhoz, hogy épp jó legyen. Se ne fokozódjon felül, se ne fokozódjon -ő maga- alul és hogyan tudná ezt magában rendesen élni, hogy egy másik Hőmérséklet, egy másik VAN-ság (személy) is tudjon vele együtt létezni.

A két világalkotó princípium örökös áthatolásának fokától függ a boldogság. És menten látszik, hogy nem a másiktól leszek boldog, hogy az engem hogyan fokoztat, hanem , hogy mennyire fokozódok én annak a hatására, ahogy a másik fokozódik. Az én fokozgatásom végig AZ ENYÉM és CSAK ÉN tudok vele mit kezdeni. Nem a másik. A másik is ugyanaz a VAN-ság egy másik dimenziója – a másik felem-, és ugyanúgy az EGÉSZ-ből származik. Nem kell féljek, hogy valami hiányzik belőle . Ugyanazok az elemek benne is ugyanazokat az alapműveleteket végzik és csak őt tud velük bánni és ő is kell vele foglalkozzon.

Én annak a függvényében fokozódom, ahogy én , mint VAGYOKságom állapota ,hogyan egyenlítődőm ki. Sokkal jobb magunkat , a VAGYOKságot, Vanságot , annak elemeinek az állapotával azonosítani. Ha állapotban számol az ember egészen jó számításokhoz jut.

Tükörbe az látszik meg, hogy a VAN-ságon belül kinél hogy néz ki a saját VAN-sága. Ennyihez kell tükör. De nem a tükörség vansága a végső cselekvés. Ellépünk a tükörtől, mert ott csak megnéztük mi van rendben a vanságban és mi nincs. Nem ülhetünk a tükör előtt, míg a világ és játszadozzunk az így kialakulni kénytelen nárcisztikánkkal. Miért férfinév a Nárcisz és nem is lehet más? Mert itt a yang a yangba szerelmes. A yang, a hallatás csak hallatni akarja magát. Csupa férfias elem , nem? A yangságom hallatni akarom. Még mélyebbről fogva: csak a yangság hallatszódjon. Vezethet kiegyenlítődéshez és így nyugalomhoz csupán az egyik őselem éltetése? Csak férfiasan vagy csak nőiesen élve jelenthet kiegyenílődést , VAN-ságot a cselekvés? Egyértelmű, hogy nem. De miért nem? Hiszen mehet ez egy darabig. Van rá példa. Mehet is, de meghasonlik és kivágja saját magát. Vagyis a VAN-ságban van Türéshatárság is. Ez is fokában lehet központos és lehet szélsőséges.
A tökörségen tehát túl kell lépni. Nem szabad egy cselekvést átalakítani eszközzé és elkezdeni abban hinni. A kapálás eszköze a kapa, de nem erre kell fókuszálni, hanem a kapálásra.

A VAN, az állapotot jelent és élőt jelent. Mozgást. Ige.

Mégis mi a titka annak, hogy a yangszerűség szélsősége megy egy darabig. Hogyan élhet egyáltalán, ha az élethez mindkét őselv kell? Ezidáig erre az a magyarázat, hogy azért, mert nem is volt soha olyan, hogy a yin, vagyis a feminin ne lenne ott. Csak a yang ezt a yint itt a használomság tette által szolgálatába állítja. Úgy szokták emlegetni ezt a tettet, nemszeretem-ség. Nincs ilyen. Ott a yin, de nem kell. Már megint a yang…

Milyen yang tud yint szolgálatába állítani úgy, hogy az is ne csinálná önmagától ezt a szolgálomságot? Csak első személyben van VAGYOK. Olyan yang tudja ezt megcsinálni, ahol a yin a használomság alacsony fokán rezeg és a haszonság (figyeljük? Egyszerűsítésben van a kulcs) tettével nincs tisztában és így nem érzékeli saját maga VANságán keresztül, hogy ő saját maga a haszonság fokán alacsonyan tartja magát. Torzul tehát az egész és hullámszerűen terjed a zavar: a haszonság le/fel fokozódása, alacsonysága miatt (nincs a helyén, alul van/felül van), saját maga úgy VAN, hogy nem is veszi észre és használtatni hagyja magát. Követi azt a yangot, aki ugyancsak a haszonság valamelyik torz fokán VAN és ezért így vanságoskodik: használ. A használtató a használni akarót használja. Olyan képet követ magában, ahol tévesen azt hiszi, van ilyen VANság, hogy erőszakosan követel és másik fele megalázóan követ. Ilyen az iszákos férfi és a csupaszeretniakaró (=közben meg dédelgetést váró/ vagy yangságot túlszerető ) nő. Mindketten valahol a VANságot valamilyen –ságában vakon követik, vagyis fogalmuk nincs róla, hogy milyen fokon állnak. Ettől csak Fél-ségbe lehet jutni . Ahol FÉL van , ott nincs EGÉSZ. Tehát a VAGYOK-ság fokát meg kell vizsgálni. Külön a yangnak és külön a yinnek, mint EGÉSZ-nek. Melyik milyen fokban teljesíti be ( és nem a másik torz vanságát elégíti ki) saját VAGYOKomnak a –VAN- ságát. Beteljesítem azt, amire alkotódtam vagy félek valahol ( valamelyik fokán a létemnek) és emiatt nem megy.



Erről szól az élet. Lehet válni és találkozni más VAN-sággal, a feladat ugyanaz: felismerni, hogy a két őselv hogyan hatja át egymást és adja a Vanság nyugalmát.
Fogalmazzunk akárhogy, az élet lényege az áthatolás. Hívják szexuális kielégülésnek is. A szexuális kielégülés olyan fokú és –annyira teljes-, amennyiben a yang és a yin saját vanságának foka adhatja.

Menjünk most a yinhez.
A hallás is meg kell történjen (hiszen mindkét világalkotó őselv ( yin-yang) esetében mindkettő egyformán fontos, egyenrangú, tehát a hallás is meg kell történjen. Ez a befogadó része a HANG nak mint Vanság. Ott van, nélküle nem lehetne hangság. Kell a befogadó, a megnyíló, hogy megszülje az újabb Hang ságot, Van ságot. Az új élet is hordozza azt, amiből születetett és van hallatnisága és hallanisága is. Testileg van füle és azzal hallja a HANG ságot. Tehát éli saját magát. Pontosabban a Vanság éli önmagát általunk. Újabb EGÉSZségre törekvő, kiegyenlítődni vágyó EGY születik.

Amikor a hallás egészséges, akkor nem húzódik össze picire, amikor a hallatás ereje magasabb fokú, és nem engedi magában a hallatást túlfokozódni, mert tudja, most bírni kell, mert jelent valamit. Ez a női viselés ereje. Ugye a ying az, aki az erősebb intuícióval és ezért az erő egy finomabb változatával rendelkezik. Ami nem látszik akár erősebb is lehet , efelől megnyugodhat minden yin képviselő. Sokkal nehezebb a yinnek alkalmanként, mert ami nem látható, csak érzékelhető, annál nehezebb felelősséget a helyes fokon gyakorolni. Így torzul semmi perc alatt a szeretet , nyálcsorgató ragaszkodássá. Tehát, kell ide hallatás, tehát a yang ereje, hogy a Fény behatoljon és ébresszen: a dédelgetés foka (igénye) alacsony. Nem hozhat olyan fokozatú kiegyenlítődést, ami az igazi VANságot éltetni tudná. A VAN-ság elkezd fél-elem-mé fokozódni és az EGÉSZ bomlani.

Hierarchia. Fontossági sorrend, vagyis helybetőltési sorrend. Ha valami a helyén van, arról beszélünk, hogy ereje fokában a yang yangszerűen az EGY képe- szerinti féle- képpen a maga sajátosságaival VAN és a yin yinszerűen az EGY képe szerinti saját sajátosságaival VAN , akkor a hierarchia egészséges , a dolgok műkődnek. Minden a maga medrében , a maga helyén létezik, végzi a maga természetének és rendeltetésének megfelelő cselekedeteket. Unalmas? Lehet, hogy annak tűnik. De annyira nehéz ezt megvalósítani, hogy nem lehet megunni.

Az élet nem attól unalmas, hogy rendeltetésszerű törekvése van, hanem attól, hogy ezt az ember tévesen ítéli meg, tévesen értelmezi és nem azzal foglalkozik, amivel kell. Így, igény-fokozatai csaponganak.

Nem léphet fel (előre) a teremtett a teremtőnél, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem a teremtett hozza létre a teremtőt, hanem fordítva. Nem hozhat tehát a humánum foka VAN ságról szóló elméleteket, mert azok FÉL-elemségi fokozatok. Nem mondhatja a hallás, hogy a hallatás legyen más, mint amilyen eredetileg és nem mondhatja a fül, hogy a hang legyen mindig halk, mert zavaró. Csak akkor zavaró a hallatás, ha a hallás rá túl érzékeny. Nem létezik olyan, hogy amikor a hallás rendben van , ne tudja viselni az egész skálát és nem létezik olyan , hogy villámlana, amikor meleg szélnek van helye. De fog villámlani , ha az igény erre van fokozódva. Ezeket a fokokat és ritmusokat egymással áthatoltatni mindenki legelsősorban saját magán belül kell végezze, hogy a kiegyenlítődésre minden pillanatban legyen kész. Nem véletlenül jön létre a nagyon hangosság és dübörgő , fületrengető rockzene, törőszerű kemény zeneség, mert egyszerűen megidézi a túl sok nyámnyilaság és halkan surrannás vérszegény jelensége. Nem lehet a fokság szélsőséges voltán Lenni míg a világ.

Egy gyenge, tehát alacsonyfokú erősség gyáváskodásba fog megjelenni. Az egyén visszafogja magát a „légy jó” egyoldalú nyomás által . Vagy rockzenész lesz, mert ott lehet merni fokozódni és kiderül, hogy attól még nem lesz „rossz”. És lehet rockzenét hallgatni (ugye megint a fül), mert kiderül, az erősség nem csak a visszafogásra adatott, hanem a merésre is. A mernire fog felfokozódni az ember ereje és nem lődőrög az életben, sodortatva magát és nem ismerve fel, hogy ő is VAGYOK.

Mikor áll be a veszély a fokokban? Amikor maga a keménység áll be fokmérőnek vagyis az eszköz veszi át a cselekvés helyét. Amennyiben (ugye, megint fok) felismerés születik, hogy kaptam egy löketet, hogy merjek mértékek szerint élni, tehát mozduljak el a szélsőségből és kiegyenlítődés legyen, akkor középbe érek. Vagyis a merjek kiabálni is, ha kell és bírjam ki a kiabálást is amikor azt kell skálán saját felismerésem szerint megkapom a helyem, akkor nem lesz a rockerségből vallás és az eszköz is betöltőtte rendeltetését. Helyén van. Ha csak kiabálni fogok tudni ezután , akkor nem állt helyre valami, máshol kell keresni a fokok elbillenését, nem az erőben, erősségben. Akkor a VANság más területein van baj a kiegyenlítődési képességgel. Máshol borul a yin-yang.

A gondolkodást mindig a helyes mederbe terelve lehet rájönni arra, hogy mi a rendeltetésünk. És hogyan rendezi a VAGYOK, önmagát önmagából.