Könyvajánló

Ruediger Dahlke : Az agresszió , mint esély 

A stressz és következményei

Amikor az emberek vitába keverednek egymással, megváltozik szervezetük kémiai összetétele.

Megnő a stresszhormonok, az adrenalin és a noradrenalin szintje, és minden a megfelelő testi  aktivitásra vár. Ha ez kimarad, az erek mégis összeszűkülnek, a szívverés gyorsul, a pupillák összehúzódnak, a szőr felborzolódik, az áll előretolódik.

Az ideges helyzetet most a szimpatikus idegrendszer alakítja, a belső idegrendszer „férfias"oldala (ellentétben a „nőies" paraszimpatikus idegrendszerrel). Most támadni vagy menekülni kell(ene). Ha azonban ezt a helyzetet folyton kioltjuk, anélkül, hogy - az evolúció által kialakítottak szerint - reagálnánk rá, vagyis sem harcolni, sem menekülni nem kezdünk, megtestesül, s valamely pszichoszomatikus kórkép kialakulását segíti elő. így keletkeznek az olyan tünetek, mint a magas vérnyomás és ennek következtében mondjuk az angina pectoris és a szívinfarktus.

A hivatalos orvostudománynak köszönhetően tudományosan ma már valóban jól ismerjük az

idevezető utat. A tartós nyomás alatt álló, ezért az erek szűkítésére kényszerült szervezet lassanként már nem veszi a fáradságot, hogy az ereket ismét kitágítsa. Leszűkített állapotban hagyja őket, miáltal nő a nyomás. Ezen a megnövekedett nyomásszinten a további vérnyomáscsúcsok az erek finom belhártyájának szakadásához vezethetnek. A sérült helyeken végül a vérzsírból például koleszterin rakódik le a korábban képződött fehérjevázban. Ezek a lerakódások egy olyan stressz-gyötörte, magas nyomású társadalomban, mint a miénk, már a

pubertás után elkezdődnek, s az évtizedek során - a nyomás szintjének megfelelően- olyan mértéket öltenek, hogy akár az ér teljes elzáródását is okozhatják. Amennyiben ez a szívet érinti, infarktusról beszélünk.

Rituális és hivatásos harcok

Minél magasabban fejlett egy közösség, annál igényesebb módszerei vannak arra, hogy a Marssal megváltott síkon, mintegy rituálék formájában boldoguljon. Nálunk mindenekelőtt a Mars-energia visszafogását és elfojtását szorgalmazzák, hogy a nyilvános életet megkíméljék tőle. Ám minden kísérlet, szabály és rituálé ellenére a Marssal való bánásmód ismét a primitívebb kifejezési módok felé tart.

Egy régi, ma már alig használt kifejezés, a harckultúra érthetővé teszi a dilemmát. Harc ugyanis akad minden mennyiségben, de nincs már kulturált lehetőség arra, hogy kellően meg is vívjuk. A televíziós talkshow-knak a magasabb nézettségi

mutató kedvéért „békéltető" (vita)show-kká való átalakítása is azt mutatja, hogy milyen nagy az igény az összeütközésre, ugyanakkor azonban azt is, hogy milyen nagy a félelem a téma személyes megélésétől. Ezek a vitaműsorok valójában az ősi, rituális, helyettesek által vívott harcok továbbfejlesztett változatai. Azokban a kultúrákban, melyek még több joggal viselték a „kultúra" nevet, hiszen egy kötelező, működő kultusszal rendelkeztek, a nemzetségek közötti vitát gyakran a megbízottak közötti harc döntötte el. Még nekünk is sok hasonló viselkedési formánk és szabályunk van, gondoljunk csak a bírósági tárgyalásokra vagy a békéltető, egyeztető rituálékra.

Képzeljük csak el, hogy egy nagy hatalmú elnöknek, mint George W. Bush, vagy egy diktátornak, mint Szaddam Húszéin kellene egy, a sivatag homokjába rajzolt körben személyesen elintézniük az ügyet. Abból, amilyen abszurdnak ez tűnik, érthető, mennyire eltávolodtunk mára az agresszióval való rituális bánásmódtól.* Mindamellett a gondolat nem is áll olyan távol a valóságtól, hiszen az 1991-es Öbölháborúban egyes nézetek szerint pontosan ilyen helyettesítő háborúról volt szó.

 Nemcsak a szövetségesek álltak az iraki katonákkal szemben, hanem sokkal inkább szövetséges fegyvertechnikusok az irakiak ellen, akik mögött viszont a mindenkori hadiipar állt. Ha jobban megnézzük, ugyanez a hadiipar volt az, amely

mindkét oldalt felfegyverezte - ha nem is egyformán. Ha így nézzük, akkor az egész szinte csak a fegyverzet rituális megsemmisítése volt, a Mars princípiumának és a hadiipar napszámosainak valódi ünnepe. Amíg ezt nem értjük meg, sajnos nem sok esélyünk van arra, hogy átlássuk ezeket a primitív marsi túlkapásokat, arra pedig főleg nincs, hogy elkerüljük .