MI AZ IGAZI FELELŐSSÉGTUDAT

Felelősségtudat-miből is áll?

Elkövetek valamit és viselnem kell a következményét. De emellett meg kell néznem hogy tudok-e felelni, válaszolni arra, hogy miért tettem , amit tettem és miért az a következménye , ami.
Sőt ennél is többet kérdezek magamtól, hogy lássam tudok-e felelni, válaszolni: amiért tettem, az egy féle elgondolásból , meggyőződésből fakad. És miért az a meggondolás, meggyőződés vezet engem? Mennyire helyes az az elgondolás,mentalitás ami miatt elkövettem a tettem és miben mérem én a helyességet? Ezekre mind tudok válaszolni, felelni?
S a másik oldal: tettemnek következménye van. Egyféle következménye. Benne van mindkét véglet a jó is és a rossz is. Tudok arra válaszolni, felelni, hogy miért tartok valamit rossznak vagy jónak? Mihez mérem valaminek a rosszaságát vagy a jóságát? Hol a helye mindennek, illetve hol kéne legyen? Tudok-e ezekre felelni, válaszolni?
A felelősség, abszolut minden részletére kiterjed az életemnek, és ha mindig leellenőrízem, hogy hol akadok el a válaszadásban , felelésben, akkor látom hol nem tudom a válaszokat. Hol nem tudok magamnak felelni. S ahol nem tudok felelni, ott egészen biztos hárítok, mert valamibe mindig kell kapaszkodni. A lánc nincs megszakadva, csak én nem látom a szemet és akkor kapaszkodót keresek ezen kívűl. De az csak illúzió-láncszem.

És azért is fel kell vállalni a felelősséget, hogy amikor letisztul mi és hol a baj velem, akkor csakis én tudok rajta változtatni és kell tudjam azt is, hogy miért kell, vagyis minek és kinek kell én megfeleljek? Mivel kell én harmóniába kerüljek?

Amikor azt mondom, hogy a felelősségtudat minden részletére kiterjed az életemnek, azt is hozzá kell tennem, hogy az imaginációmtól kezdődik. Kell tudjam, hogy az életemben csakis az fog megjelenni, materializálódni, amit elképzelek és ahogy elképzelem magamnak. Amilyen igényeim és elvárásaim vannak. S ez mind attól függetlenül, hogy tudom-e ezt , hiszem-e ezt, vagy öntudatlanul végzem. Tehát kell tudjak magamnak válaszolni arra, hogy ez miért van így?
Azért van így, mert minden ember egyénileg , gyökerével a szellembe van beágyazódva. Enélkül meg se tudna mozdulni.Minden ember rendelkezik mágiával, vagyis imaginációs képességgel. Mindenki saját maga, egyénileg „használja” saját szellemi tőltetét arra, hogy életét alakítsa. Így hát, amit megidéz magában, az számára létre is jön. A zavaros elképzelések is.
Persze, kell ismerni a törvényszerűségeket, elemeket, amik keveredésének összhatásából materializálódik az elképzelt kép. Pl, ha vágyom és sokat foglalkozom azzal a képzettel, hogy el szeretnék jutni valahová, mondjuk Párizsba, akkor ez be is jön az életemben, de meglehet hogy nem egy az egyben, hanem úgy, hogy Párizzsal kapcsolatosan , vagy Franciaországgal kapcsolatosan valami eljut hozzám. Valamilyen információ, vagy kapok egy ajándéktárgyat onnan, vagy francia barátom lesz. Miért lehet ez ? Azért , mert az analógia láncon keresztül, amiben Párizs , mint város beletartozik, bármelyik „lánc” –ot bevonzhatom, annak függvényében tehát, hogy mennyire éles, tiszta, vagy zavaros a kép, amit elképzelek, mennyire töltőm fel tűzzel, milyen arányba teszek lépéseket az érdekében , és még egyéb összhatásoktól is függ. Tehát van, amikor valami nagyon pontosan bejön az életembe, amiről imaginálok és van ami, részleteiben ugyan, de tartalmazza az információt.Ez attól is függ, hogy mire rezonálok, milyen a vibrációs szinten, mennyire vagyok „tiszta” szellemileg, hogy a dolgozó, munkáló őserőket mennyire hagyom érvényre jutni. Ugyanis az ember azt is kell tudja , hogy az imaginációs képességével együtt , rendelkezik ellenállással is saját maga felé.

Mit jelent a szellemi tisztaság? Előszőr is úgy kell számolni mindig, hogy a fény és a sötét nem szembenállnak egymással, mint két önállóan létező mozzanat. Sötét akkor van, amikor nincs fény.Tehát a fény az VAN és a sötétség csak akkor lesz, ha nincs elég fény.
A Fényhez analógiásan az értelem, az értelmezés tartozik. Amikor valamit nem tudok vagy nem akarok értelmezni, ott sötétben tapogatózok. Ott szorongok is ezzel együtt, hiszen ahol nem tudok megállni a lábamon, ahol nincs amibe kapaszkodjak, ott elkezdek félni. A félelemnek inkább van tárgya, a szorongásnak nincs. Szorongás van az emberben alapjáraton attól, hogy még nem tud minden kérdésére felelni, még nem teljesen felelős. Ez nem baj abból a szempontból, hogy ezért neki valami vagy valaki előtt kevesebbnek kellene éreznie magát. Csak abból a viszonyításból baj, hogy saját maga addig nem tud felszabadulni a szorongásai és a félelmei és a bizonytalansága alól, amíg minden apró kérdésére meg nem találja a választ. Amíg nem teljesen felelős.

Ezért nagyon jó, ha az ember élete legfőbb és központi feladatának és céljának azt tűzi ki, hogy mindenekelőtt az a fontos, hogy tudjon felelni, válaszolni saját magának, hogy megértse az élet kérdéseit elsősorban. Nem másért, csak azért, hogy felszabadultan tudjon élni. Amíg ez nincs, addig élete sokkal de sokkal nehezebb. Ezen nem segít az , ha elrejti félelmeit, ha magába zárkózik, nem segít az, ha ellenáll az információknak , amik felé áramlanak. Vagyis nem használja fel az infókat arra, hogy velük értelmezze azokat az életterületeit , ahol még sötét van.

Inkább hárít. És itt jön be Hamvasnak az a mondata, hogy „nehézségeken nem az isten, hanem az ördög segít...”. Miért? Azért, mert ha nincs fény a legjobb indulattal se tudok semmit tenni, mert nem látom, mit kéne tennem. De a kényszer megvan és akkor teszek valamit vaktában. S emellé , hogy csillapítsam indulatomat (mert ezzel együtt elkezdek haragudni is, ugye-de kire is???) még kényeztetem is magam valami kis élménytnyújtó táplálékkal. Magyarán: saját magam etetem meg. Belül-kívül. Rombolom magam, tehát.
Szorongás nem múlik el, megy tovább az élet, az indulat, a sötétség csak terjed. Miért terjedhet? Azért , mert már nemcsak azzal a hellyel, helyzettel nem foglalkozom, hanem a lehangoltság miatt már mással sem. Kérdések mindig vannak , ez az evolucióhoz tartozik. Az élet a fejlődésre van beállítva, nem a pangásra.

Így jut el az ember , saját jóvóltából, a szerencsétlen élethelyzetekbe, betegségekbe. Mert sokszor válassza inkább a restséget,okoskodást, mint a belső átvilágító munkát, inkább szórakozásba, lármába menekül, hogy ne is hallja saját maga lelkiismeretét, hogy ordít a sötétből. Inkább részmegoldásokba , másoktól, tudományból átvett kész megoldásokkal akarja magát helyre tenni, gyógyítani. Harmóniába kerülni.

Pedig –mondja Popper Péter- a nagy dolgok csendben történnek: a jók is , a rosszak is. Csendben és éberen kell tehát figyelni saját belső hiányainkra-ahol még nincsenek válaszok, felelés-, mert csak így tudjuk a sötétet átvilágítani és LÁTNI.

Minden megvan az emberben, a válaszok is. Csak rajta van egy adag „por”, ami már az előző generációktól maradt. A rendetlenséget is örököljük, nemcsak a rendet. Képességekkel és képtelenségekkel születünk. És az a dolgunk, hogy a képességeinkkel a képtelenségeinket helyre tegyük . Hogy információk segítségével tanuljunk meg látni. És őrízzük meg ezt , ha már dolgoztunk rajta, ne billentsen ki egy téves , hamis információ belőle, csak azért, mert azt a hamis információt mások használják.
Mindenki csak saját magáért felelős, nem az látja kárát, akitől átvettük a hamis infót. ( Lásd a reklámokat).
Meg kell maradni a látásba és a értelembe. Akkor nincs baj.

RONGÁLT TÁPLÁLÉK

Most sikerült ezt pontosan megfogalmazni számomra: a paradicsomban a nem rongált szellem van jelen, a paradicsomszószban a rongált szellem van jelen.
Vagyis ezért kell az embernek nyersen táplálkoznia , mert az eredeti állapotukban levő táplálékok hordozzák az élő szellemi információt.
Az ember elsődlegesen mentálisan eteti magát rongált információval mint a részigazságok, ideológiák, fantazmagóriák, tehát belülről kifelé rongálja az éltető szellemét, saját gyökerét. Erre ráadásként kívűlről befelé is , a táplálék útján is ezt teszi: rongálja a szellemét.
Tulajdonképpen az elsőnek a következménye a második. Vagyis ha mentalitásom rongált, akkor nem is táplálkozhatok, csakis ennek megfelelően. Mert nem jut eszembe más. Honnan juthat más eszembe? Onnan , abból a rongált mentalitásból?

Helyre tehetem mentalitásom két módszerrel. Ha elkezdem magam átnevelni mentálisan. Lebontom a sok fölösleges és hibás szemetet, hogy megmaradjon az igazi szellemiség, nem etetem magam továbbra is részigazságokkal, ideológiákkal, fantazmagóriákkal, s akkor tudni fogom , miért nem jó az agyonfőzőtt, sütőtt táplálék, miért a kevés és a nyers a jó.
És elkezdhetem kívűlről is rávenni magam, hogy mondjak le arról, ami rongált szellemiséget hordoz.
Ez a második azért nehezebb, mert mivel még nem tisztult le eléggé a szellem, a mentalitás, nagyobb ereje van a kísértésnek a rongálásra.

A tartás a nehéz. A megszerzett mentalitás, a tiszta szellemi magatartás fenntartása. Paradox módon azonban, éppen a nyers táplálék segítségével tartható fent.


A húsról azt lehetne elmondani, hogy nem lehet táplálék az, amit emiatt le kell gyilkolni. Ugyanis az ilyen táplálék nem válik el a gyökerétől, nem termény, mint a gyümőlcs és a zöldség, hanem erőszakosan az életétől megfosztott teremtmény. Már van tudata és ha lehet így mondani szabad akarata. De mivel nem rendelkezik olyan fejlett tudattal, mint az ember , hogy dönteni tudjon afelől, hogy Ő most lemond az életéről, ezért erőszakossági tettnek számít ennek a megtörténte.

Tehát, miféle szellemerkölcsi magatartás az, ahol igazságtalan és erőszakos helyzet jön létre és miféle tiszta információt hordoz egy olyan testrész, amit egy tudat tartott össze? Halálélménye , ha csak egy icipici ideig is, de az állatnak is van, amikor leölik. Hiszen nem helyes, azt hinni, hogy az állatot nem ugyanaz a szellemi gyökér tartja életben , mint az embert.
Az állatnál nem tudatosodik az erőszak, csak az életösztönből származó halálélmény marad információs "lenyomatként" a húsában. Ezt az információt a vadállat fel tudja dolgozni, mivel nála , az ő "értelmezhetőségi "nivóján, a táplálkozáshoz leölt állat húsa nem erőszaknak, hanem természetes életfenntartásnak számít. Az Ő tőrvénye tehát nem tartalmazza a Ne ölj figyelmeztetést. Neki az a dolga, neki ez a tápláléka. Nem az állat dolga, hogy realizálja magában az istentudatot, mert hierarchikusan nem azon a nívón helyezkedik el. Ő a természet része. Az ember felfogja a természetet, tehát afölött áll., hierarchikusan. Ez azonban nem jelenti azt, hogy erőszakoskodhatik vele. Sőt, azt jelenti, hogy őrzi és gondozza annak tisztaságát.
Az igazi szellemiekre beállított ember tudja, hogy nincs szüksége húsra az élete fennmaradásáért.
Aki igazán őszinte magához, milyen lelkiismerettel eszi meg a leölt állat húsát, amikor a szellemi törvényekhez a Ne ölj figyelmeztetés is benne van? Az ember számára benne van.
Lelkiismeretfurdalás van, csak azt el is lehet mázolni, nyomni, rejteni. Attól viszont nem tűnik el. Tehát információként , lenyomatként ott marad.

A Nő és a Férfi szerepe a párkapcsolatban szellemi szempontból

A férfi helye a teremtésben az, hogy a család feje legyen. Ez azt jelenti, hogy fel van nőve, vagyis felelősségel rendelkezik. Teljes felelősséggel. Tudja tehát, hogy „hol lakik az úristen „ ls „mi a helyzet az ördöggel”.
A férfi kell meglássa, hogy mi a helyes irány , mivel kell foglalkozni az életben, mik az értékek. Ő kell akarjon elsősorban gyermekeket , kell tudja, a szellemi törvényszerűségeket és azoknak a kikerülhetetlenségét. A felelős férfi óvja és védi a családot, nem kimondottan külső ellenségektől, hiszen az éber ember tudja , hogy az ellenség belül van. Szemét rajta tartja a családja minden tagján, hogy kinek , hol, miben kell segítségére sietni a feladatai elvégzésében. Ő reá hárul az a feladat hogy embert faragjon a gyerekekből, hogy senki se lustálkodjon és kerülgesse az élettel járó leckék megtanulását. Kitartást , következetességet, felelősséget és szilárdságot mutat az apa a családon belül és ebben nyeri el méltóságát is.

A nő dolga a szellemiségnek életet adni, azt puhasággal és szeretettel megtőlteni és emészthetővé tenni, minden családtagja számára, a neki megfelelő adagolással és színezettel. Ő a család szíve. Ő mutat példát az odaadásba, az érzelem megtanulásában , őrzi a családi szellemiséget. Ő őrzi a tüzet, amit a férfi gyújt. Ő szüli a gyermekeket és az övé a gondoskodás szerepköre.az Ő hatására, szelidül meg a vihar és csillapodik az ár, tisztul ki a légkör és harmóniává válik a feszültség.

És íly módon, egymást kiegészítve és támogatva, mindent értelmezve és azt gyakorlatba ültetve , kitartással és vidámsággal az élet nehézségei nem tűnnek elviselhetetlennek.
Így érzi át az ember , ebben a közös munkában azt, hogy mi az élet célja és értelme és nem túlélni és félni kell, hanem bátran mindent meg –és átélni együtt, konfliktusokkal és békességgel.

Amikor egyénenként a két nem kiesik a szerepköre gyakorlásából és belebújnak egymás hatásköreibe, akarva vagy akaratlanul, akkor már zavar keletkezik. Nem arról van szó, hogy ezeket nem lehet helyretenni, csak plusz energiába és időbe kerül.