Választás

Lelkiismerete egész biztos jelzi majd, rossz döntés volt. Mindig döntünk. A hazugságról mondunk le a legkésőbb.Pedig arról kéne mielőbb. Arról  a hazugságról, amit önmagunk ellen végzünk. Más nincs is.Ha nem hazudok magamnak , másnak se fog menni a hazudozás. Ez benne a jó és a legszebb. Magamon lemérem az.... akármit: igaz vagy hamis? Rögtön tudom , hogy a másik is mikor hazudik magának. És ezzel együtt nekem is.... És fordítva. Az igazság önmagáért beszél.

Lehetne a családjával is, szórakozás helyett. Felállította a fontossági sorrendet, hogy kiderüljön, számára hogy néz az ki? Lehet. Vagy lehet, hogy nem. Mindig két (több?) helytelen választás van és egy jó. Melyik a jó? Hát az, ami a teremtést, az arról való gondoskodást, az azzal való foglalkozást jelenti. Ez is lehet vidám, derűs , mégse szétszórtan , fölöslegesen szórakoztató.

Hogy néz ki a helytelen választás? Az egyik vonal az lenne, hogy fel se állította magában a fontossági sorrendet. Már hibás. Enélkül érdemes lépni? Érdemes homályban lépni akármerre? A másik vonal: felállította a fontossági sorrendet és úgy döntött inkább a szórakozás, inkább megnézi a nemtudom hányadjára látott és hallott együtteseket. Mit ér vele? Alszik tovább tőle. Időminőség szerint vesztett. Nem vár rá az élet, amíg szórakozik. Elmúlnak a percek , helyettesíteni , visszahozni nem lehet. Érdemes akkor nem figyelni? Értékrend-nyereség. Összetartoznak. Nyerészkedik, nem ér vele semmit. Megrövidül ott, ahol nem lenne muszáj amúgy és semmi érdemlegeset nem nyer ott túl, ahova helyezte magát, hogy meggyőzze magát arról, hogy azt kell tennie, amit tesz. Azt képzeli nyert valamit, ha most lelécelt egymagában és nem a családjával tőlti az idejét. Úgy képzeli unalmas a család.... ez más problémájához vezetné el, ha gondolkodna. Ha figyelné, miket képzel.

Igen a képzelet.A szó. Azt mondom magamnak, hogy....és akkor lesz kép.Tetszik a kép. Nem biztos hogy a jómagamnak tetszik, lehet hogy a rosszmagamnak. Nem teszek külömbséget. Igényeim ebből a nem külömbségtételből fakadnak. Mindig nemzünk valamit magunknak a szavainkkal. Ott belül, amikor magunkhoz szólunk.Minden személyes. Mindig magunkhoz szólunk akkor is, amikor mással beszélünk.
És nemzzük a sokféle képet, a sokféle elképzelést. És nem vizsgáljuk meg, mi fontosabb és miért? Nem tesszük fel helyesen a kérdéseket. És nemzünk és kihordjuk és megszüljük. És akkor nézzük: mit műveltünk, ezt, ami van" lent". Az jött a "fent"-ről. És elhitetjük magunkkal , hogy jó, akkor is ha ezért hazudunk magunknak. Nemzünk hazugságot is. Hiszen ugyanazzal az erővel lehet építeni és rombolni. De mennyivel könnyebben rontunk, rongálunk és milyen lassan megy az igazi érlelés, építés. És mégis, mégis: oly édes a hazugság. Hazugságháló, ördögi kör, ugyanaz.

És olyan nagy ára van. Lehet szeretni a hazugságot? Rá lehet kényszeríteni az igazságra , be lehet tenni a helyébe? Nem lehet. Sosem lehet. Erősen fájdalmas, kíbírhatatlan.
Értelem -világosság és szeretet nélkül őrjőngeni kell....