TISZTÁZÁS

Ilyen-olyan, mindeféle hangokat hall az ember. Ez így normális, mármint hogy ilyen-olyan a hang. Az nem normális, amit mond. A tartalma, az értéke.


Mielőtt metafizikai látásmódomban kiteljesedtem volna és asztrológiával se foglalkoztam mélyrehatóan, csak úgy tingli-tangli módra, érdekességként, nem is volt honnan mérni a normalitást.

Divatos azt hangoztatni, hogy mindenkinek van egy igaza és ami van, az mind normális. Hiszen másképp nem is lehetne.Én is sokáig ebben éltem. Butaság. Így nincs mércéje az embernek. Minden viszonylagossá válik.
Eszembe se jutott, hogy a mérce az igazságban levő értelem. A látás.

Aztán nagy felszabadulást hozott, amikor megtanultam mi az, hogy mindent magamra kell vegyek, ahhoz, hogy lássak. Már tudtam, hogy a legjobb, amit tehetek ezután, hogy másnak is megmutatom. Hogy lássanak.

A normalitás nagyon ritka és nagyon nehezen tartható fenn.Úgy fenntartani, hogy közben mégis , a divat , vagy mások elvárása miatt hülyének teszi magát az ember , nem lehetséges.
Ha egyszer kigyúl a fény, azzal semmit se lehet kezdeni öncélúan, nem lehet véka alá rejteni.Mág akkor sem, ha emiatt csak amúgy röpködnek jóindulatú és kevésbé jóindulatú megjegyzések az ember fejéhez.

Van az igazságnak egy sajátos természete. Ha elhagyatva kell élni az igazságtól, nem ugyanaz, mint amikor az ember fordul el az igazságtól. Amikor az ember fordul el az igazságtól, azt nagyon, de nagyon megérzi, mert az igazság önmagáért beszél és nem lehet semmiféle tudálékossággal azt eltörölni. Minden , de minden a lelkiismeret hálóján szúrődik le és ott biza nem megy át, ami hamis. Meg lehet szokni, a poklot is megszokja az ember. Csak beleroppan.

Olyan nincs, hogy valaki ne lenne beteg valahol. Minden létezőnek van egy fekete pontja,egy örvénye, ami húzza a sötét felé.Teljesen mindegy, hogy tud róla vagy nem. Mindegy azért , mert nem műlik el. A Létezés velejárója. De sem az nem mindegy, hogy nem tud róla , mert így sokat szenved számára érthetetlenül. És sem az, hogy tud róla, de figyelmen kívúl hagyja. Utóbbi még rosszabb, mert dupla hazugság önmagunkkal szemben.

Ezért mindenkinek szüksége van gyógyító szeretetre. Törődésre. Bárhonnan is jöjjön.
Ha valamiért nem, hát ezért nem érdemes haragudni, felsszisszenni,takarózni, rejtőzkődni.

Összegzésként, szerintem, ha jön a fény, fogadni kell, akkor is, ha sérti a szemünket és a fülünket. A szemünket behunyhatjuk, a fülünket nem.
Talán ezért mondta Jézus: "akinek van füle , hallja".

Bolond volt, ezért volt normális

KIRKEGAARD írta vala, ami most is érvényes:

"A komfort, és - az örök üdvért való aggodalom

Ez a két dolog - az ember szinte kísértésbe esik kimondani mi dolga is van az ördögnek e két dologgal; noha ez az a két dolog, amit a hivatalos kereszténység, avagy az állam a a hivatalos kereszténység segítségével összehozott ugyanolyan lelkinyugalommal, mint egy társaságban ahol, hogy mindenkit magával ragadjon, a többség egyszerre koccint.
Az állam gondolatmenete a következô lehet. A nagyon különbözô szükségletek között, amiket a kultúra-állapot hozott, és amiket az állam a lehetô legolcsóbb és komfortosabb módon törekszik biztosítani a polgárok számára, ezen nagyon különbözô [dolgok], úgymint a nyilvános biztonság, víz, világítás, utak, hidak, stb., stb. között szintén ott van: az örök üdvösség a halál után, egy szükséglet, amit az állam szintén kénytelen kielégíteni - milyen generozitás! - éspedig olyan olcsón és komfortosan, amennyire csak lehetséges. Természetesen pénzbe fog ez kerülni, tudniilik pénz nélkül semmi sem kapható e világon, még egy a túlvilági örök üdvözülésre való jogosítvány sem, nem, pénz nélkül semmit sem kap az ember ezen a világon. De hát az teszi az államot a nagy jótevônek az egyén számára, hogy olcsóbban kapja nála, mintha egyénileg kellene rendeznie valamit, ráadásul még inkább biztonságban, és végsô soron olyannyira komfortosan, amennyire ezt csak a nagyok tudják prezentálni.
Elôkészíttetik akkor a kereszténység terjesztéséhez elôszöris egy népszámlálás, amire az egész ország felíratik az adóhivatalban - éppen, amint ez a kereszténység világrajövetelekor történt - és akkor alkalmazásba kerül 1000 királyi hivatalnok. >>Kedves alattvalóim, tinéktek<< ez kell legyen az állam gondolata >>tekintettel, a nagy és megbecsülhetetlen jóra, az örök üdvösséghez is a lehetô legolcsóbb és komfortosabb módon kell jutnotok; nem is lehetne kényelmesebb, mint, a víznyomás révén az emeletekre feljutó víz, a régi savanyú, nehézkes lépcsôkön cipekedés helyett, tiétek kell legyen (amiért a mûveletlen tudatlanság idején az ember térdein a világ végéig csúszott) tekintettel az örök üdvösségre odaát, csak fütyentenetek kell, máris kegyedék szolgálatára áll, igen már a füttyentés elôtt, nem kell lépcsôkön járni se le se föl, ah [az ég] óvjon, kegyedékhez hozatik - amint a sör manapság - méghozzá királyilag jóváhagyott csaposok által, akik szorgalmasnak mutatkoznak majd, és vigyáznak magukra hiszen ez az ô megélhetésük útja, miközben az ár oly olcsó, hogy ezen olcsóság teljesen felülmúlja a katolocizmus arcátlanságát.<<
Távol álljon tôlem, hogy leszóljam a komfortot! Hagyjuk csak alkalmazni ott, ahol alkalmazni lehet, mindennel kapcsolatban, ahol van valami, ami mindegy, miképpen viselhetô, hiszen vislehetô így is, úgy is; ugyanis ebben az esetben tagadhatatlanul a kényelmes és komfortos módot kell elônyben részesíteni. F.Ex.: a víz; a víz olyasmi amit fel lehet cipelni a kútról nehéz módon, de hozzá lehet jutni kényelmesen is a víznyomás által; természetesen elônyben részesítem a kényelmesebb módot.
Csakhogy az örök nem ilyesmi, amihez mindegy, hogy milyen módon jutunk hozzá, nem az örök sajátságosan nem valami, hanem a mód, ahogyan elérhetô. Az örök pedig csak egy módon érhetô el, minden mástól különbözôen, egy egyetlen módon; egy örök módon - csak egy módon kapható meg, az örökkévalóság nehéz módján, amint Krisztus vázolta e szavakkal: keskeny az út és szûk a kapu, ami az élethez visz, és csak kevesen találják meg.
Ez aztán a gonosz notabene; a komfortos - éppen, amiben a mi idônk brillíroz - semmi módon nem hozható kapcsolatba az örök üdvösséggel. Amikor például ajánlott menni, akkor ugye semmiféleképpen nem használ a legmegdöbbentôbb találmány sem a legpáratlanabb utazási eszközök irányába, hogy ezekkel szállítsa önöket, akiknek feladatuk - menni, meghatároztatott. Miután pedig az örök: a mód, amiképpen ez elérhetô, nem segít, hogy csudálatra méltóan átváltoztatjuk komfortossá a módot; tudniillik az örök csak nehézségek árán érhetô el, nem kapható egyformán, egy künnyû és egy nehéz változatban, csak oly módon, ahogyan elérhetô, és ez a nehéz.
Hála néktek kancelláriusok, Kancellária-, Igazságügyi-, Közigazgatási-, Konferencia- és Titkos tanácsnokok, köszönet néktek a szörnyûséges papírmunkáért az örök üdvösség elérése olcsó és komfortos módszerének megszervezéséért Ôfelsége összes alattvalója számára; hála néktek 1000 egyházi kancellisták, igaz ti azért ezt nem semmiért tettétek, megkaptátok a százalékotokat, de hát több, mint olcsó, amiért a legünnepélyesebben köszöntessetek: köszönet hát néktek mindannyiótoknak - miután most ugye biztosan mindannyian üdvözültek lesznek, amennyiben nem sokat tesz, hogy egy igazolás az >>államtól<< a legszerencsétlenebb ajánlás odaát, ahol a szerint ítéltetik, hogy valaki ahhoz a birodalomhoz tartozott-é, amely birodalom semmi áron nem e világból való. "

Megvilágosodások...

Lelkipásztor....miért, birkák vagyunk? azok.
Már gyerekkoromban , amikor kötelezően minden vasárnap templomba kellett vonulni, kegyes hazugságok közepette , hamisan csengtek a szavak. Mi van? Hogy is van?
valaki , Jézus, helyettünk, valamit elintézett? Miért ne tudnék én ura lenni lelkemnek, minek kell azt valaki vigyázza? S az ő lelkével mi van? Hogy miért kell közvetítő az isten és közém, a papnak vagy lelkipásztornak eggyel több a luk? Marhaságok.

Felnőttem és most már röhögnöm kell, nehogy megbolonduljak, hogy tényleg: mennyi birka van!!És ehhez mennyi intézmény, ahol be lehet hódolni és hátravetett szemmel meghatódni.
Az isten úr is röhög szerintem..)) Mi mást tehet, ő ezt nem így mondta...

Mi igaz és mi , hogy lehet igaz

A gondolat, a szó és a tett egysége.
Amit nem gondolok, azt ne is mondjam, ne is tegyem. Amit gondolok, azt mondjam is és tegyem is. Előszőr jól gondoljam meg, amit mondani akarok, mert amikor szól az ember, akkor egyszerre sokmindent mond azzal, amit mond. Véleményt, meglátást, magatartást, szemléletet elmond magáról, nemcsak azt , amit közölni akar. A híren kívűl , információt közvetít. Mindennek van háttere, forrása és amikor felhangzik a szó, akkor abban minden benne foglaltatik: a forrás is, a folyamat is, a torkolat is. Amikor szólok , akármit mondok, az egész magamat mondom. Az embernek nehéz belátnia önmaga minden egyes hajszálerét. Ezért kell a hangos szó is, mert az már testet őltőtt gondolat és jobban látható. Már azon is, ahogy mások reagálnak rá. Másokban is ugyanaz van, magunk közös, az elemek , tulajdonságok, funkciók ugyanazok, csak más arányban és így másképp árnyalódva. Amikor a másik emberrel találkozom, ugyanaz az isten az is, aki én vagyok. Tulajdonság , elem találkozik a tulajdonsággal, elemmel.
Van amikor hallgatni kell, önmagamat lehallgatni. Önmagamat, ön-mag-omat felfedezni, megnézni hogyan növekszik. Tágul-e, érik-e, vagy csak ott van és vár. Milyen állapotba jutott, áplásom , gondozásom, művelésem következtében. Hol rontottam velem született képességeimen és hol alkottam magamnak új képességeket. Vagyis a velem született rongált képességszilánkokat, hol , mennyiben javítottam fel, váltottam meg.
De van , amikor beszélni kell, mert nem hiába van ez a képesség. Az is annak szolgálatában áll, hogy önmagam fejlődjek. Ezt azonban sokkal óvatosabban kell végezni, mint az ember azt gondolná. Amikor már valamilyen gondolat testet ölt a szóban, annak ereje és hatása sokkal erősebb, fájdalmasabb visszahatással jár. Vagyis a következmény már erőteljesebb lehet. Természetesen ugyanúgy, ahogy rombolni lehet vele, éppúgy lehet építeni is. Tehát már a szó egy elég erős fegyver lehet, valamint egy erős ébresztő is lehet. Gondolati szinten jobban lehet változtatni, mint a szavak után. Visszahatás mindig van. Ami egyszer elindult, aminek alá van gyújtva , az kifutja magát és visszajön hozzánk az eredmény. Rombolni sokkal könnyebb , mint építeni.
Az ember meg kell tanuljon elbeszélgetni magával, se sose unalomból vagy szórakozásképpen.Hanem tudja azt, hogy ilyenkor mi történik. Hogy sose lehet kilépni önmagunkból pihenni, lazítani, mert akkor is az életben maradunk . Képzeletünk színvonalán minden mozdulatunkra az egész Létezés moccan. A teremtés egy állandó folyamat, amiben nincs „Nem”, csak „Igen”. Ige, cselekvés. Már a képzelgés is cselekvés. Már elindult a folyamat, már meg nem áll. Innen már alakítani lehet azt, ami elindult. Minél tovább megy az adott elképzelés , minél konkrétabb alakot ölt, annál nehezebb alakítani. Ezért jobb, ha az ember önmagával elbeszélget, hogy lássa, mit teremt.
Sokmindent meg lehet látni, ha az ember jól néz, befele. Meg lehet látni pl, hogy nem-e igen sok az „akarom” a többi tulajdonsághoz képest, vagy hogy miből van sok és miből alig valami.
Most hallottam nemrég, a kvantufizika megfogalmazásában, hogy az anyag hullám is részecske is. És hogy tulajdonképpen részecske onnan fogva lesz, ha megfigyelem. Tehát ha hullám, akkor valószínűség. Minden lehetőség benne foglaltatik. Ha már megfigyeltem, akkor az már fogást jelent, tehát onnan kezdve számomra valóság. Amit és amilyen teljességben tudok fogni (felfogni, megfigyelni, különbőztetni, alakítani) onnan fogva valóság lesz . Itt már értelmét veszti minden materializmus és vallás, mert kiderül, hogy csak személyes felelősség van és minden változó. Szabadság van. Felelősség van. Ez alól már nem lehet kibújni és elhazudni, mert kézzel foghatóan ezt mindenki bebizonyítja magának élete minden percében. Ami a fizikai valóságban van, azt elindítottuk. Már nem számít, hogy tudatosan vagy öntudatlanul. Az egészet le kell neylni és felül kell írni, mert ha ugyanazt , ugyanúgy képzeljük, sose szállunk ki a kőrből.Az „ördögi” kör attól ördögi, hogy bezárul és ismétli önmagát. A helyes kör nem kör, hanem spirál: nem fut bele a kiindulopontba, hanem a követlkező kezdet az előbbi haladványa. Már több, teljesebb. A forrásból a víz nem megy vissza a forrásba, csak úgy, hogy előbb végigfutja az egész folyamatot: patak, folyó, tenger, aztán fel pára, majd eső, majd föld alá és újra kibugyog.
Tehát szabadságomban áll önmagam sorsát alakítani, és mivel az ember az egyetlen lény, aki képes magában és magán keresztül megfigyelni az élet folyamatát és mibenlétét, kiderül, hogy egyénileg alkotva , hozzájárul az egész alkotáshoz is. Minden haladás és rombolás tehát számít. Nincs semmiféle cél, az ember egyetlen célja önmaga kreációja és az egész kreációhoz való hozzájárulása egyszerre. Értelmét veszti a versengés és a nyerészkedés, mint siker és komollyá válik olyan értelemben, hogy inkább árt, mint használ. Az egyetlen nyereség, siker abban nyer értelmet, hogy ne ártsunk. Ha sikerül nem ártani, akkor a jót tesszük.
Amikor az ember erre rájön, belátja , hirtelen megváltozik a tét. S ha megváltozott a tét, akkor átértékelődik minden és megszűnik a félelem a véletlenszerűségektől. Esetleg felváltja az a félelem, hogy „de mi van, ha nem tudok úgy élni, hogy ezt tartsam szem előtt állandóan”? Hát az van, hogy meg kell tanulni változtatni , változni és figyelni, mert csak így kerülhető el az, hogy az ember a szabad akaratával ne romboljon, hanem építsen. Minden kétséges elképzelésével, kétséges valóságot hoz létre, amiben ugyancsak önmaga fog élni.
Nem hiába van az a szemmel látható jelenség, hogy társadalmi-szociális téren is megjelenik a félelem amikor pl egy kommunista rendszer ledőlése után, az ember nem tudja mit kezdjen magával. Nem tud vigyázni, önnállóan lábon állni az az ember, akire azelőtt a pártatya „vigyázott”, irányított. Pontosan úgy nem hisz és nem lát az ilyen ember, mint az, aki egy külső mindenhatóban hisz. Ilyen értelemben az ember sosincs felnőve, tehát amit kreál eléggé gyerekes hozzáállással teszi. Vesztére.
Ha „valaki” intéz helyettünk valamit, az a másik ember mellettünk, aki a képzeletével ugyanúgy alakítja a valóságot , ahogy mi a miénkkel. Ha nekünk nehéz az odafigyelés és a belátás, akkor követünk mást. Akkor nem kell senkit követni, ha rájövünk arra végre, hogy senki más nem lehet sehol máshol, csak ott, ahol mi is vagyunk , csak az a másik jobban belát valahova és jobban tudja mi történik. Nem biztos, hogy tudatosan. És kivétel nélkül mindenki hordoz magában zavart is, hiszen maga a Lét sem makulátlan.

Vannak olyanok, aki látnak, de nem tudják , hogy látnak.
Vannak, akik látnak és tudják és fel is fogják mit jelent és építésre , másoknak a ráébresztésére használják.
Vannak, akik tudják , hogy látnak és azt is , hogy mit látnak és azt másoknak a megvezetésére használják.
Vannak, akik nem látnak és nem tudják hogy nem látnak és úgy vezetnek másokat.
Nem számít melyik variáns van jelen, mert az egyedüli jelen az, hogy ez a jelenvaló valóság a fentiektől nem fog meghatódni és másképp lenni. Ez a legfontosabb tudnivaló.
Minden irányzat tehát, legyen az materialista felfogású, vallásos vagy egyéb, hamis , mert vak vezet világtalant. Hamis, vagyis nem teljesen igaz.
Az az ember lesz igazi látó, aki önmagát képes így látni, mint a Létezés és a Törvények megtestesítője. Mert akkor a másikat se nézi sem le, sem másnak. Csak annyiban másnak, amennyiben a létezés színeződése szerint lehet.
El lehet tehát mondani, hogy ha az válik valósággá, amit imaginációnkban létrehozunk. Minden alágyújtott, tehát szenvedéllyel megtőltőtt elképzelés létrejön, testet ölt. Vagyis megjelenik formailag is. Formában a tartalom. Persze sohasem tisztán, mivel a közösségi imagináció is ebbe „beleszól”. De fontos látni, mennyi felelősség jár együtt már pusztán az, hogy létezünk. S azt is fontos látni, hogy az imagináció nem földi időhőz van kötve, így valami kifuthat ami a formát illeti, a másik generáció (földi élete) folyamán. Tehát, az ember fizikai halálával nem szünik meg maga az imagináció is. S a gyermek megszületésekor, „tartalmazza” ősei azon imaginációit, amik még nem őltőttek formát teljesen, nem voltak más imaginációra váltva. Tulajdonképpen ez a karma.
Visszatérve tehát a valóságlátásra kvantumfizikai fordításban, azt lehet mondani, hogy azért van az a jelenség, hogy generációk egymás után ugyanazokat a hibákat ismétlik és örökölnek betegségeket vagy sorsnehézségeket, mert nem tudják, hogy a valóság aszerint változik számukra, saját imaginációjuk akkor kreál másabb, jobb formát, sorsot, életmenetet, ha azt kicserélik, felülírják. És nem tudják, hogy ez megtehető. Erőfeszítéssel, tudással megtehető.
Valójában a kvantumfizika csak arra jött rá az értelem útján, ami az emberben már benne van mint érzet, mint információ. Ha az emberben nem lenne benne a tudás arról, hogy megismerheti önmagát gyökerig, nem lehetne felfedezni sem.
(Valamikor Jézus is , más tisztánlátók is ezt szerették volna ismeretetni : ami rejtve van, meg lehet ismerni, „istenek vagytok”, stb)
A kauzális alapokon álló asztrológia az a tudomány, ami azt mutatja meg, hogy a metafizikai valóságban hol a helyünk , a valóságból mit látunk és miért. A metafizikai valóságban élünk, különbőző szinten és arányban látjuk azt be. A horoszkóp a térképünk saját magunkhoz. Ha ezzel nem foglalkozunk, nem történik egyéb mint az, hogy nem akarunk tudomást venni mi miért történik velünk. Attól történik minden tovább....Megállás, kiszállás nincs, csak rugalmas valóság.