2011. április 25., hétfő

Ízelítő a Patmosz-ból

Ahányszor kézbe veszek egy-egy Hamvas kötetet, nem tudok hála nékül gondolni erre az Emberre/Istenemberre és ugyanakkor persze az Életre se hála nélkül. De jó, hogy ezt valaki megfogalmazta, megfogta, mert másnak könnyebb felfogni. Vajon könnyebb, vagy ez csak önámtás? Hiszen én se fogtam fel igazából valamikor. De ugyanolyan önámítás az is, hogy várni kell, amíg megérik az ember. Sose érik meg, ha nem szenved eleget, ha nem megy bele a szenvedésbe, ha nem akar tudni, ha lusta tudni, ha nagyképű tudni, ha...ha... Ha ilyen egyszerű lenne, hogy majd csak megérik mindenki, nem lenne annyi nyomor és butaság. Igaza volt Einstein-nak: a világon a hülyeség végtelen.

Nem lehet, hogy az Élet úgy legyen berendezve, hogy az lenne kötelező, hogy az ember földi ideje lejártával meg kelljen csúnyúljon, el kéne butuljon,le kéne épüljön. Akármelyik könyvét olvastam eddig hamvas Bélának, mindegyikben logikusan érthető , hogy az Élet nem arra "kötelez", hogy hülye és nyomorult és idióta legyen az ember, hanem hogy érett és nyugodt és öregen is egészséges és szép maradjon. Másképp szép, de szép.és egészséges is. Hogy meghalhat úgy is, hogy egyszerűen , szelleme "visszahúzódik" a magasabb színvonalra.

Tehát, az Élet részéről az kötelező, hogy jól legyen az ember: hogy konfliktusait és nehézségeit is örömmel tudja végezni, hogy erőt merítsen hibáiból és még több bátorsággal és hittel folytassa útját, az élet által megírt szabályok szerint.

Mindez ott kezdődik, hogy ismerje az ember az Élet árnyoldalát is és azzal is számoljon. Hogy ismerje helyesen az istent. Önmagában, önmagát. Csak addig hazudik másoknak, addig fél, amíg önmagának is hazudik és önmagától is fél. Amíg a legcsekélyebb mértékben is csalom önmagam, hogyne tolnának ki velem mások is?

És most, néhány kedvenc idézet a Patmosz II-ből:

Vannak nők, akiknek arcán látszik, hogy az életről való végtelen gondoskodásra rendezkedtek be, és a biológiai élethatáron csak mosolyognak.
Istenem, mennyi erőt tud adni ez a mondat, mert látja az ember az emberi arcokon, hogy ki hogyan él. Sajátomon is.

A hazugság (elhazudott élet) csak a szemből érthető teljesen. A hazugság nem a démoni bőszúltség jelenléte, hanem a démon valamely okból való elrejtése.
Csak ha magamnak azt hazudom, hogy nincs démonom, akkor nézem el a másiknak is az övét. Ha magamét ismerem és leplezem, akkor más se várhatja el, hogy az övét elnézzem. Micsoda ébredésre serkentő mondata ez Hamvasnak!Hiszen isten árnyéka is ott van mindenkiben. Csak nagyon kevesen fogják fel.
Aki magát elrejti, annak a világból okvetlenül annyival kevesebbet kell látnia, mint amilyen mértékben elrejtőzőtt.

Vagyis, ha rejtegetem démonom és még védem is, nehogy fény derüljön rá, máris sötétben élek, tehát nem vagyok felébredett, vak vagyok ott, ahol védem a hazugságot. Így nem nyílik számomra rálátás másban , máshol sem.Ismerős. Én is így voltam. Tehát nem érkezik el semmiféle megérés számomra, csakis akkor, ha magamra teljesen rányitom a szemem és nem védekezem, ha más is látja a démonom. Sőt, örülök neki és vele nevetek a marhaságaimon.Ha kinyílok, az egész világ érthető lesz és akkor látszik, hogy az árnyékkal is lehet élni egészségesen, de csak akkor , ha nem rejtegetem, hogy nőjjőn.Amíg csak árnyékom van, addig nincs baj. Ha tagadom és nem nézek rá, akkor egyre nő, amíg elnyel.

Igazságnak hívjuk azt a rendszert, amely a valóságot fel tudja ismerni. Aki magát elrejti, az önmagát az igazságból kizárja. Minél inkább hazudik valaki, annál kevesebbet lát.

Bármilyen kényelmetlen, az igazság nem tűntethető el
Mennyit szenvedtem éveken keresztül amiatt, hogy nem lehet sose megtudni az igazságot, hiszen az egy kívűlálló isten kezében van, külön az embertől.. és mennyien szenvednek ma is ettől, mert senki, sehol nem mondja meg hogyan kell keresni az igazságot, hanem kegyes hazugságban tartják az embereket és az emberek magukat. Nehogy valaki megmondja...
Hiszen szereti, hogyan mondja meg az igazat....Jézusom, mekkora ámítás!!

A szeretet nem érzelem, nem érzelgés, nem kivételes állapot, nem szentség, nem magasrendűség.A szeretet a létezés eredeti normális állapota. Minden létezés alapállása.
A szeretet a létművelet, amely a teremtés észbontó sokszerű gazgagságában a rendet és az arányt és a szépséget és az igazságot megvalósítja azzal, hogy összekapcsol és egybefűz és összenöveszt és kiegyensúlyoz és áthat. A szeretet nem pátosz, hanem normalitás. A szeretet nem mámor, hanem kijózanodás.


Amikor az ember a teóriát érti, bármilyen fokozaton is realizálja is azt, kötelessége az Élet iránt, hogy a teóriát semmilyen mértékben ne hazudja el , amikor másokhoz szól. Hiszen automatikusan önmagát is hazudná.
Nincs sok Lét, csak egy és annak egy rendje. Ámen.

2011. április 20., szerda

Húsvéti nyuszi-ajándék :)) (hogy mit keres a nyuszi a kereszt alatt?)

Hamvas Béla:

KORSZENVEDÉLYEK UTÓLAGOS IGAZOLÁSA

Európa gondolkozása csaknem teljes egészében a mindenkori korszellem és a korszenvedélyek utólagos igazolása. Az általánosan ismert filozófiák és természettudományi koncepciók, gazdaságtanok és társadalmi elméletek a történeti tévelygések forrpontjain kívül egyebet nem látnak, és ezektől elvakultan gondolkoznak. Descartes a vallás iránt táplált ellenszenvből indult ki, és elméletével egy megbonthatatlan rendszer alapját kívánta megvetni, holott tudjuk, hogy nem is vallásról volt szó, hanem a klérus hatalmi gyakorlatáról, és Descartes nem is gondolkozási rendszert akart teremteni, hanem fundamentumot egy másik, megbízhatóbb hatalmi gyakorlat részére. Marx egy képzelt tőkés osztály iránt való animozitásból (ressentiment a vagyon ellen, bosszú a gazdagokon) indult ki, és a tulajdon kérdését kívánta rendezni az osztályok megszüntetésével, holott tudjuk, hogy osztály nem is volt, a tulajdon pedig egyáltalán nem gazdasági kérdés. Spengler Nietzsche által feltárt, de egyre élesedő válságból indult ki, és azzal vigasztalja magát, hogy az egyik un. kultúra elpusztul, de nyomába majd új lép. Mindezek az ideológiák végül is pszeudológiák, a történeti pillanat forrpontjaival szemben felvett pszeudoegzisztens magatartás eredményei, válságoldó gondolatok leple alatt válságfokozó elméletek, oly tévtanok, amelyek a történet pillanatából nem is látnak ki.

A huszadik század második felében, ma, Guénon művein kívül a sok százezer között mindössze két mű van, Martín Buber khasszid könyve és D. T. Suzuki zen-sorozata, amely nem utólagos igazolás, és a történet tévedései számára nem keres mentségeket, hanem éppen a korszenvedély felszámolására és a végleges életrend realizálására vonatkozó indítvány. Úgy is megfogalmazható, hogy az összes többi csupán elmélet, egyedül ez a kettő teória. Úgy is, hogy az elméletek roppant tömege a történeti pillanatból kiindulva, a történet körében maradva és a történet hevében a politikai egzisztencia (ksátrija) merő experimentuma; csakis a khasszid és a zen-könyv brahmani (hitelesen szellemi) aktus, vagyis nem a szenvedélyektől kondicionált ember műve, hanem azé, aki tényleg tudja, mi az, ami történik és mit kell tenni.

A politikus (történeti) egzisztencia minden esetben valamely történeti szenvedély hatása alatt áll és mindig pragmatikus, vagyis a távolabbi összefüggések ismerete nélkül, többször azok szándékos elhallgatásával a legközelebbi gyakorlati megoldást nevezi igazságnak. Pedig tudjuk, hogy az emberi lét oly egész, amelyben rendet csak a fundamentális tények felismerése után lehet teremteni. Mindaz, ami történik, az ember alapállásának függvénye. Merő történeti időben megoldás nincs; az ilyen elmélet idővel és az időben fel is bomlik, többnyire már abban a percben, amikor elgondolták, érvénytelen. A brahmani egzisztencia azzal kezdi, hogy a történeti szenvedélyeket likvidálja, és azt a szenvedélyektől független bázist építi ki, amelyről tudjuk, hogy ilyen néptől és kortól és kaszttól és vallástól és civilizációtól függetlenül az egész emberiségben csak egy van (Szabó Lajos: f-system). Ez az, amit a humánum status absolutusának kell nevezni, vagyis ez az emberi alapállás.

Először:

a huszadik század közepén tökéletesen elrontott életrendben egyáltalában senki sincs, akinek a korrupt lét e fokán élete teljesülhetne, s ezért az egész földön nem él ember, akinek élettartalma ne a ma fennálló életrend ellen való tiltakozás lenne. Ez a megállapítás a látszólagos kivételekre is vonatkozik, akik úgy szemre elfogadják, többnyire azért, mert ez számukra bizonyos merőben momentán előnyt biztosít. Nincs nagyobb veszély, mint a romlással kiegyezni és korrupt körülmények között elégedettnek lenni, legfeljebb csak még egy, az elégedettséggel is megelégedni.

Másodszor:

az elrontott életrend korrupt voltának első okát az ember a történetben hiába keresi. Minden válság egy előbbire mutat vissza, végül elvész a kezdetek kezdete előtt, valamely sötét pontban. A korrupt életrend legelső oka ennek az eseménynek következménye, amelyet vallásos terminológiával eredendő bűnnek neveznek, de amely egyáltalán nem vallásos természetű, hanem ontológiai esemény, vagyis valami, ami a létezésben következett be: az ember által elkövetett rontás és romlás. A történeti ember létezésének tisztázása és megértése szempontjából semminek sincs döntőbb jelentősége, mint a belátásnak, hogy önmagában a bűnről való tudatot ébren tartsa. Ez az emberi egzisztencia valódiságának elemi feltétele. Gondolkozás csak akkor lehet hiteles, ha a bűntudatot számon tartja (Kierkegaard: szorongás).

Harmadszor:

a jelen történetre vonatkozólag kétségtelen, hogy a középkor óta a kereszténység ellen azért fejtettek ki olyan hallatlan ellenállást, mert a bűn tudata elől szökést kíséreltek meg. Az egész újkor a bűn tényének szándékos letagadására épült fel, ez nyilatkozik meg abban a mesterségesen táplált morális és egzisztenciális indifferenciában, amely megteremtette a tudományt, a személytelenség apoteózisát. A modern korban a bűn gondolatát sikerült annyira elkenni, hogy az vagy izgalom, vagy botrány lett, mialatt a biológia azt, mint organikus hibát igyekszik feltüntetni, s a szociológia azt a társadalmi szerkezetből vezeti le. Pascal mondja, hogy a bűnbeesés gondolatának mellőzésével még a fizika elemi jelenségeinek megértése is teljesen lehetetlen (újabban: Heisenberg fizikája, Gödel matematikája).

A lélektan minden erőfeszítése arra irányul, szól Buber, hogy az emberben a bűnről való tudatot (rossz lelkiismeret, szorongás, gond), likvidálja, és megállapítja, hogy a tudatot, ha e ténnyel szemben sikerült is elhomályosítani (kianalizálni), maga a bűn egyáltalán nem tűnt el.

A pszichológia csaknem százéves praxisa után kétségtelenül kiderült, hogy a pszichológia módszereinek alkalmazása következtében az ember nem válik harmonizáltabbá, hanem a rejtőzés technikája lett fejlettebb. A pszichológiai eljárások eredménye, hogy az ember nem ébred fel, hanem a felébredés elől még mélyebbre bújik. Ahelyett, hogy megnyílna és megoldódna, e módszerek segítségével megtanul még jobban elrejtőzni. Eddig az álomelemzéssel néhány gyanútlanabból valamit még a napfényre lehetett csalni; az analitikus és a tesztmódszerek nyomán ezek most már mélyen az álomtudat alá bújtak el, néha lényük már az álomban sem jelentkezik. Az ilyen emberek részére utolsó ítéletkor minden bizonnyal külön harsonát kell majd megfújni, hogy felébredjenek. Amit az ember a pszichológiában megtanult, hogy ne a komplexusba rejtőzzék el, hanem a nyíltságba. Ez az odú, ahonnan az ember kicsalhatatlan. Ez az analizáltság.

A pszichológia áldozatainak száma igen nagy. Aki a pszichológiai folyamaton átesett, nem látja világosabban létének lényegét, sőt, amit megtanult, hogy a lét valódiságának hátat fordítson, és azt elsüllyessze, és a lét nehézségeiről való tudatot elkenje. Így keletkezett a modern korra jellemző ontológiai idióta, aki a létezés minden nehézsége fölött való vigyorgással a helyzetet egyszer s mindenkorra elintézettnek véli, csak azért, mert a bűn-, és ezzel együtt természetesen az emberi jóvátételre való kötelezettség-tudatát önmagából eltüntette (kianalizáltatta). Ez a pszichológiailag kibelezett ember a közösségből is kiesik, és az emberi testvériségen is kívül áll.

Az egzisztencializmus a pszichológia módszereit tovább fejlesztette. Mialatt nyílt létet (az embertársi Te felé való fedetlenséget) hirdette, az embert megtanította arra, hogy a nyíltságba takarózzék, és a nyíltság ellen egy fensőbbségben védekezzék; egzisztencialitásba rejtse pszeudoegzisztenciáját. Egészen kevés olyan gondolkozó van (Gabriel Marcel, Bataille, Camus, Heidegger), aki ezt a veszélyt felismerte. A legtöbb szerző, mint Sartre, káprázatos technikával csinálja bukfenceit, mialatt minden lényeges létkérdése érintetlen marad.

A bűn tényét relativizálni, biologizálni, szociologizálni, pszichologizálni, moralizálni, egzisztencializálni. A bűnről való tudatot néha sikerül elhomályosítani, vagyis az embert a tényleges valóság felől félrevezetni. Eredmény: a kicsapongó vallás, a stupid tudomány és a gonosztevő politika. Helyzet: a megrontott létről való tudat nélkül, egy tompa és homályba rejtett nyugtalansággal és irritált lelkiismerettel nincs más út, mint az úgynevezett élet silány földisége, de az is értelmetlen, mert súlyát elvesztette.

Negyedszer:

újabban, körülbelül száz éve, különösen az intellektualitás magasabb vonalán egyre gyakoribb a keleti vallásokba és metafizikákba való menekülés, és az azokban való elrejtőzés, abban a hiszemben, hogy azokból az eredendő bűn gondolata hiányzik, és a bűn-problémát így a keletiességgel végérvényesen megoldották. Ez nemcsak a kereszténység elárulása, hanem a való helyzet felől való tökéletes tájékozatlanság. A keleti metafizikákban (India, Kína, Irán) az eredendő bűnről való tudat éppen úgy megvan, mint a hébereknél, a kereszténységben és a mohamedánoknál, csak azt nem morális, hanem értelmi korrupciónak, vagyis az értelem homályának, eltévelyedésnek, aluszékonyságnak, alvajárásnak fogják fel. Ugyanúgy, mint az archaikus görögségben vagy a kabbalában, és a bűn jóvátétele itt is, ott is, mindenütt kötelező.

Ugyanilyen menekülési kísérlet a legújabb primitívizmus, Rousseau óta, a természetbe, a négerekhez, az indiánokhoz való ún. visszatérés. Ez az experimentum nemcsak téves. Rousseau szentimentalizmusa következtében feltételezték, hogy a primitívek ősállapotban, kezdeti ártatlanságban élnek, és a múlt század érzelgése a civilizálatlanságból ideált csinált. A gondolat különösen a művészetben jelentékenyen káros volt. Tudjuk, hogy a primitívek nem ősi ártatlanságban, hanem igen régi civilizációk visszakorcsosult állapotában élnek, éppen ezért a létnek az európainál nem kevésbé korrupt, hanem még sokkal korruptabb fokán. Egyébként a primitívek, ha valamit, az eredendő bűnről való tudatukat a civilizációból, amelyről leszakadtak, magukkal hozták, és nincs olyan törpe törzs, amelynek arról tudomása ne lenne.

Ötödször:

minden emberi lét, akármilyen fokon, de okvetlenül civilizált. Minden civilizáció mesterséges, vagyis nem természetes. Ebben a mesterségesben a természet feltétlenül szenved. Fel kell tenni a kérdést, van-e olyan civilizáció, más szóval, van-e olyan mesterségesen teremtett rend, amely a természetet nem nyomja el, hanem minden a saját helyén marad és szabadon kibontakozhat? Végül is: van-e az embernek tudata az eredendő bűn elkövetése előtt fennállott eredeti életrendről? Tud-e az ember a hiteles létezésről?

Az ember az eredeti rendről tud. Ez a tudat nyilatkozik meg a kereszténységben, a Vedában, a Taoban, az orfikában, a kabbalában, de valamilyen alakban ezt őrzi minden őskori hagyomány. Ez a tudat a szentkönyvek tulajdonképpeni tartalma. A hagyomány nem mítosz és nem vallás. A hagyomány tudás az alapállásról, az idők elején elkövetett bűnről és az alapállás helyreállításáról, vagyis a bűn jóvátételéről.

Hatodszor:

az alapállás helyreállítása nem pszichológiai, nem társadalmi, nem biológiai, nem vallásos, nem filozófiai, hanem egyszerű és konkrét és közvetlen létfeladat.

1. A bűntudatot ébren tartani; a jóvátétel mindenkire kötelező. Mindenki dolgozzon le az emberiség eredendő közös bűnéből annyit, amennyit tud, éspedig, mint ahogy azt a hindu hagyomány mondja ihamutrarthaphalabhogaviragah—az itteni és a túlvilági életben a jutalomban való legkisebb reménykedés nélkül. Emberi szinten a bún alól feloldozás nincs; minden ember legyen minden ember megváltója; boddhiszattva, szufi, khasszid, evangélium.

2. Az alapállást minden részletében fel kell tárni, és megismerni, és a történeti lét fölött az eredetit, a normálisat tudatosítani; teoretikus munka.

3. A történetből kilépni, az idők bőszültségtől mentes szenvedélytelenségében a status absolutus-t megvalósítani (hitelesen szellemi, brahmani feladat).

Minden mozzanatot, amely a renormalizáció szolgálatában áll, el kell fogadni; vallás, művészet, gondolkozás.

Minden mozzanat, amely az eredeti normális helyzet helyreállítása ellen dolgozik, elvetendő (papság hitetlensége, tudomány árulása, politikai hazugság-erőszak-kizsákmányolás).

Universaliter (személyiség és közösség egysége),

egzisztencialiter (gondolat-szó-tett azonossága).

A brahmani lét a történetre merőlegesen áll.
Itt található::Patmosz I. és II.

2011. április 19., kedd

Kozma Szilárd: IX-ik Törvény : A szeretet és az egészség törvénye

„Szeretet nélkül õrjöngeni kell.” (Hamvas Béla, Karnevál)
Abszolút szinten és teremtõi szinten nem létezik zárt állapot, zárt jelenség, vagy folyamat, nem létezik zárt lét-struktúra (zárt élet, vagy zárt lény) a teremtésben. A teremtést elindító és minden teremtményi helyzetet és állapotot létrehozó abszolút szellem határtalan értelme és kiáradó és egybetartó mágikus energiája mindenütt és mindenben jelen van és ez, az egyetemes jelenvalósága a Teremtõnek a Szeretet.
Ezért az egymástól különbözõ és bizonyos szempontból elkülönült létdimenziók és létállapotok között, valamint azoknak a különbözõ, látszólag egymástól elhatárolt elemei között is létezik egy állandó szubtilis (abszolút) összefüggés és létezik egy szubtilis, számunkra érzékelhetetlen, de észlelhetõ kommunikáció, még akkor is, ha látszólag egymással antagonisztikusan szemben álló, vagy egymástól teljesen elzárt elemekrõl, területekrõl, struktúrákról (lényekrõl, léthelyzetekrõl) van szó. Ez, az önkéntelen ás öntudatlan szubtilis és egyetemes (a létben és az életben mindenhol és mindenkor érvényesülõ) kommunikációt és összefüggést fenntartó kapcsolat az abszolút Szeretet. Ez elõl nem lehet elzárkózni. („Bárhova is rejtõznél elõlem, megtalállak.”) Nem létezik tökéletes elzárkózási, elkülönülési, elhatárolódási lehetõség, még akkor sem, ha az Evolúció és a Karma törvénye szerint létezik az egyetemes és az egyéni felelõsség elve, ami létrehoz bizonyos mértékû elkülönülési állapotokat és helyzeteket (dimenziókat és lényeket, elkülönült egyéni és csoportos fejlõdési állapotokat: jelenségeket, folyamatokat, létstruktúrákat és lényeket).

E törvény alapján minden, számunkra atomi részecskeként jelentkezõ, végtelenül parányi energia-nyaláb is kommunikál a világegyetem legtávolabbi pontján létezõ részecskével és annak a fenntartó energia mezõjével az abszolút állapot szintjén. Persze, a rezonancia törvénye alapján, valamint a polaritás törvénye és a hatás és a visszahatás törvénye alapján, a zavart (kaotikus, kusza, ellentétes és ellenséges, destruktív) állapotban levõ létformák és lények ugyancsak a zavart állapotban levõkkel kommunikálnak intenzívebben és a viszont: a harmonikus létformák (állapotok és teremtmények) egymás között kommunikálhatnak a legintenzívebben. A rezonancia és a karma törvényének a következményeit leírtam már e törvények ismertetése és tárgyalása kapcsán, most ezeket nem ismétlem meg, de érthetõ, hogy amennyiben nem létezne a nyitott lét törvénye, a rezonancia sem lenne lehetséges.

Számunkra, emberi lények számára a legfontosabb következmény az, hogy a fizikai világegyetem két legtávolabbi pontján létezõ energia részecske megnyilvánulási módozata között is létezik összefüggés és kommunikáció, ugyanúgy, ahogy a testünk atomjai, sejtjei, kromoszómái és génjei és az érzéseink, a gondolataink, valamint a képzelet-világunk között is léteznek szoros és áttételes, de logikus összefüggések, mivel valamennyi az abszolútumnak a kifejezõdése és megnyilvánulása. Akkor hát természetes, hogy a különbözõ személyek és különbözõ lények között is létezik egy igen szubtilis kommunikáció és összefüggés. És természetes, hogy egymás fizikai, lelki és szellemi állapota, érzése, érzelme (vágyai, haragja és akarata - ambíciója), gondolata és képzelete - tudatos, vagy önkéntelen képzet alkotási tevékenysége - között is létezik összefüggés és, hogy bennünk és általunk: a létünk és a képzeletünk által is folyamatosan jelen van egy, az anyagi részecskéknek az egymás közötti összefüggésénél és kommunikációjánál sokkal erõsebb, érzékelhetõbb és intenzívebb kommunikáció (és összefüggés).

E törvény ránk vonatkozó hatásainak legplasztikusabb illusztrálását ugyancsak az Evangéliumban találjuk meg: „Amit a pincébe rejtettetek, a háztetõrõl fogják a fületekbe harsogni.” Ezért, aki ennek a törvénynek az érvényességét képes belátni és akinek egy kis értelme van, igyekszik mindig nyitottnak maradni, nem zárkózik el a kommunikációtól, nem titkolózik, nem rejtõzködik és nem rejteget semmit és nem alapít titkos társaságot, mert tudja, hogy ezáltal a törvény ellen vétkezik és az mindig erõsebb az õ elzárkózó törekvéseinél. Sõt! Aki meggyõzõdött e törvény egyetemes érvényességérõl, tudja, hogy ahol elzárkózás, vagy titok van, ott mindig zavar is van, hogy ott mindig „bûzlik” is valami. Ott valaki - vagy valakik, úgy képzelik, hogy az életet megnyerhetik és az elzárkózással, vagy a titkolózással valamiféle elõnyhöz juthatnak, ami nekik valamiért - tehetségük, intelligenciájuk, leleményességük - szerint kijár. És ez persze a jobbik eset. Mert többnyire arról van szó, hogy valami apróbb bûnt, vagy bûnöket, esetleg nagy gaztettet elkövettek, vagy folyamatosan elkövetnek. Vagy, hogy akár öntudatlanul, vagy önkéntelenül készülnek arra, hogy elkövessenek. És persze, ugyancsak azért mert azt képzelik, hogy ezáltal valamiféle személyes, vagy csoportos elõnyt szerezhetnek. Vagy ugyanennek a jelenségnek a másik oldalaként, úgy képzelik, hogy amennyiben a rejtett tettük, vagy gondolatuk: a titkuk kitudódna, valamilyen hátrányos helyzetbe kerülnének és ezért görcsösen félve titkolóznak. Nem csak metafizikai közhely, de az evolúció is bebizonyította, hogy az újjá születés és az új képességek kialakulása, a megváltás: a harmónia, az egészség (az egész átélésének a képessége) elérése szempontjából a legtöbb esetben jobbat tesz a hátrányosnak tûnõ, de lehetõségeiben nyitott helyzet, mint az elõnyösen zárt. Nem véletlenül, a gyermekkorukban a sorsuk és a szüleik által nagyon elkényeztetett személyek, akik kényelmes életük mellé nem kaptak megfelelõ spirituális nevelést és irányítást, a legelvetemültebb személyekké válnak a szükségszerûen fellépõ sors-akadályok, valamint az anyagi és erkölcsi nehézségek (krízisek) jelentkezése esetén. „Az elsõkbõl lesznek utolsók és az elsõkbõl utolsók.”

Ezért a valóságnak csak egy részét elfogadó, a belsõ valóságának csak egy részét kimutatató, hosszan elzárkózó és titkolózó ember, legyen az látszatra bármilyen jó szívû, adakozó és másokért aggódó, másoknak a gondját viselõ és bármely gyakorlati jótetteket elkövetõ személy, valójában képtelen a szeretetre, mivel képtelen a teljes odaadásra is. Valójában a jótettményei is csak pajzsként és védõ falként szolgálnak, hogy még jobban elzárkózhasson. („Az ember kívül csak azt teszi meg, amit belül nem akar megtenni.) Ezért a titkolózó - a titok hordó - és az elzárkózó személyek általában nem is egészségesek. Hiszen a szeretetben élõ személynek nincs szüksége semmiféle elõnyre, sõt, amint korábban írtam, azt is tudja, hogy lényeg szerint ilyesmi lehetetlen. A legnagyobb hibát (és a szeretet törvénye elleni vétket) azok a házastársak követik el, akik nem teljesen nyitottak: nem õszinték egymáshoz, úgy képzelvén, hogy valamiféle elõnyük származhat abból, ha élettársuk sokáig, vagy egyáltalán nem tud bizonyos gondolataikról és terveikrõl, mert ezáltal valójában önmagukhoz sem lehetnek õszinték. És aki önmagával szemben nem õszinte, annak zavart a kommunikációja az õt létre hozó és az õ életét fenntartó létforrással: az abszolútummal. És akinek a saját létforrásával (a lelki ismeretével, az egyetemes felelõsségtudatával) való kommunikációja zavart, annak zavart az élete minden mozzanata és ennek a zavartságnak elõbb-utóbb azoknak a betegség- hajlamoknak az aktiválódása lesz az eredménye, amelyek arra utalnak, hogy milyen õserõkkel és melyik egyetemes törvénnyel zavart egy személynek a kapcsolata már születésétõl fogva és amely õserõ és törvény irányába még jobban meg kell nyitnia magát, mint azoknak az õserõknek és törvényeknek az irányába, amelyekkel való kommunikációs készsége (tehetségét adó képessége) számára adott már születésétõl fogva.

Miféle elõnyeim származhatnak bármilyen, magamnak visszatartott, csak a számomra hozzáférhetõ és csak általam, vagy a szûk köröm által ismert és használt, mások elõl elzárt, anyagi, lelki, vagy szellemi értékbõl - tudásból is, a megváltás, a megváltódási képesség elérésének a tekintetében? - Spirituális szempontból az elõnyök többnyire hátránynak, a titkok viszont a lelkemet és a szellememet gúzsba (pokolhoz) kötõ koloncoknak - terheknek bizonyulnak. Szellem fenomenológiai kérdés, hogy miért épp a kereszténység táptalanján - annak kultúrkörében létrejött civilizáció az, amelyik a legtöbbet titkolózott az utóbbi századokban, miért annak kellett kiépítenie és kifejlesztenie a legbonyolultabb állam-biztonsági, titok õrzõ és titok fejtõ - titok törõ szervezeteket? Persze, a személyi intimitást, a magán élet intimitásához való jogot (ami elsõrendûen a szeretet törvényét szolgálja) nem kell összetéveszteni az életnyerés érdekében kifejlõdõ titkolózás és elzárkózás sokszor az õrületig fajuló és társadalmi rangra emelt spirituális infantilizmusával (magukat komolynak képzelõ felnõttek, rengeteg idõbe, pénzbe és energiába kerülõ idióta játékával). Bármennyire is furcsán hangzik, amint azt késõbb látni fogjuk, a titkolózás és elzárkózás õrületével (bûnével!) szembeni harcban a kémek, a titkosírás fejtõk és nem utolsó sorban az árulókként számon tartott személyek viselik a legjelentõsebb szerepet. A minden dimenziót és minden személyt átfogó egyetemes szeretet és a spirituális nyitottság törvénye nem áll ellentétben a magánéleti intimitással, ami a személyességet és a személyes meghittséget biztosítja a mágia (teremtés) és a nemek törvényének az alapján és nem áll ellentétben a szabad és az egészséges versengés szellemével sem, ami az evolúció törvényének a megtestesülése. Egyetlen állatfaj sem sérti meg a szeretet törvényét - még a csoportban vadászó ragadozók sem! - azáltal, hogy fölösleges táplálékot és élvezeti cikket halmozva fel a raktáraiban, elveszi a többi állatfajnak a táplálkozáshoz való jogát, hogy titkos fegyvereket készít és titkos társaságokat alapít a földi energiák mértéken felüli kivonására és ezáltal más fajok, vagy állatcsoportok leigázására és kizsákmányolására. Nevetséges például az, amit a találmány-védõ hivatalokban mûvelnek és nevetséges az, hogy a könyveimre hivatalból oda teszik az, hogy minden közlési, másolási és sokszorosítási jog számomra fenn van tartva, hiszen a feltámadás és a megváltás szempontjából úgy sem fordíthatom a magam privát hasznára mindazt amit írok. Ezek az információk, a megváltás és az üdvözülés a szempontjából - a személyes spirituális evolúcióm szempontjából - csak addig válnak hasznomra, amíg felfedezem és leírva rögzítem, tisztázom azokat. (Egyáltalán nem találom tragikusnak, hogy a hét éven át írt négyszáz oldalas könyvemért kapott szerzõi honorárium mindössze arra volt jó, hogy a télen felgyülemlett fûtési költségeinket kifizessem a kapott összeggel.)

Ezért, a hatás és visszahatás, a rezonancia és a polaritás törvénye szellemében, ott, ahol elzárkózás és titok van és titkolózó személyek vannak, ott törvényszerûen árulók és kémek is vannak. Persze, ez koránt sem azt jelenti, hogy a kémek és az árulók szeretettel csordultig telt, az egyetemes összefüggéseket látó, egészséges jellemû személyek lennének, hiszen õk is többnyire a könnyen elérhetõ jutalom és siker fejében, vagyis az érdemtelen elõnyszerzés reményében viszik véghez a titkolt információkat ki szivárogtató, közvetítõi tetteiket. Ennek ellenére, ha önkéntelenül is és öntudatlanul is, de õk is az egyetemes nyitottságot és a kiegyenlítõdést szolgálják. Ezért az értékeit, illetve a bûneit - bûnös gondolatait és elõny szerzési kapzsiságát - eltitkoló, valamint a titoktartó és a titok õrzõ személy, akárcsak a dogmatikus és fanatikus erkölcscsõsz és igazságbajnok, semmivel nem feljebbvaló a titoktörõnél, a kémnél és a fanatikus hatalmi mámorban élõ zsarnokot eláruló személynél és viszont.

Mielõtt tovább mennénk, egy fontos pontosítást, egy lényegi megkülönböztetést kell tegyünk: az elzárkózás nem azonos az elhatárolódástól. Egy dolog az információ behatolás (a benyomás) elõl, a fény és a szeretet elõl elzárkózni és egészen más, valamely szellemi, illetve/vagy természeti rombolásban és zavarkeltésben, illetve romboláshoz és zavarhoz (képi - képzeleti, tudati, lelki vagy fizikai szennyezéshez) vezetõ cselekedetektõl, általunk erkölcstelennek ítélt ügyektõl és ügyletektõl, piszkos játszmáktól elhatárolódni. Tudomásul vehetek és szembe nézhetek bármilyen gaztettel, értelmezhetem azt (sõt: többnyire az utóbbi nagyon fontos az értéktudatom kialakítása, erõsítése, valamint az éberségem fokozása érdekében) miközben elhatárolom magam tõle és nem veszek részt abban, lehetõleg még érzelmeimmel (haragommal) sem. A legtöbb ember ezt érti félre és az általa erkölcstelennek ítélt tettekhez úgy viszonyul, úgy akar azoktól elhatárolódni, hogy lehetõleg tudomást sem akar arról szerezni, holott amennyiben egy jelenséggel, vagy a jelenségrõl szóló információval találkozunk, biztos, hogy valamilyen szintû kapcsolat létezik a jelenség és a személyünk megtestesített és feloldani - meghaladni való spirituális problémák között. És mivel lényegi kapcsolat létezik a felmerült probléma és a személyünk, a szellemi sors-programunk között, épp annak következtében, hogy elzárkózunk elõle, megpróbáljuk azt figyelmen kívül hagyni, vagy elfojtani (elzárkózni), az még nagyobb erõvel, még intenzívebben és még kivédhetetlenebbül fog visszatérni az életünkbe egészen a tragédiát keltõ erõszakos behatolásig, mindaddig, amíg bátran szembe nem nézünk azzal és neki nem látunk valamilyen képpen kezelni azt. Vagyis személyi kapcsolatba kerülni az adott jelenséggel és harmonizálódni azzal az õserõvel, amit megtestesít.

Figyeljük csak meg jobban a neki-látás (nekifogás) és a hozzá látás (hozzá fogás) kifejezéseket. Vajon nem azt jelzik-e, hogy a felmerült problémákkal elõbb szembe kell néznünk, azt helyesen (az összes dimenziók és törvények szintjén) értelmeznünk és utána megoldanunk? Az a személy és azok a személyek, akik egy zavaró, illetve általuk sötétnek és zavarosnak (erkölcstelennek) ítélt problémával nem akarnak szembenézni és azt elítélvén, elzárkóznak a probléma feltárásától és feloldásától, valójában nem õszinték nem csak a környezetükkel, de önmagukkal sem. („Akik nincsenek magukkal egy véleményen” - Hamvas Béla). Õk az elnézõk, a távolba nézõk, a látszatok és a hamis békének a fenntartói, akik a pillanatnyi jólét és béke kedvéért nagyobb bajt idéznek saját maguknak és környezetüknek, mint amekkora baj származna abból, hogyha azt ami tisztázatlan meg próbálnák kitisztázni, „ami bûzlik, megpiszkálnák”. A kudarcba fúló modern házasságok ötven százaléka azért megy tönkre, mert arra a téveszmére építik, hogy egymásnak el kell nézni az erkölcsi hibáit, az életrõl és az igazságról alkotott ferde elképzeléseit. Persze, „A más szemében meglátod a szálkát, miközben a magadéban nem akarod meglátni a gerendát” tétele is fennáll, de ott, ahol a gerendák létezésérõl tudnak és igyekeznek azoktól megszabadulni, a szálkát is szóvá kell tenni. Mert a házasság nem a titkolózás helye, hanem a legfõbb igazság érvényesülésének a helye. Aki nem õszinte az élettársával, az nem lehet õszinte önmagával sem. Nem úgy segítek a férjemen, feleségemen, vagy a gyermekemen, hogy nem akarom tudomásul venni és nem teszem szóvá az alkoholizmushoz és újabban a kábító szer függõséghez vezetõ szokásait, hanem úgy, hogy miután a saját önámításra való hajlamommal, illetve annak a rejtett okaival szembe néztem, szüntelenül követelem, hogy az élettársam, vagy a gyermekem se kábítsa magát. Nem véletlenül romlik meg az elnézõ személyeknek, a szembenézést kerülõknek a szeme és nem véletlenül lesz az ilyen, egymást és önmagukat a látszat-boldogságnak, illetve a harmónia és a szeretet látszatának a fenntartása érdekében félrevezetõ déd-szülõknek nagyszülõknek és szülõknek kancsiságban, vagy annál sokkal veszélyesebb szembetegségben szenvedõ unokája és gyermeke.

Amint az Egyetemes törvényekrõl szóló bevezetõ tanulmányban írtam, a szeretet nem lehet meg és nem termékenyülhet meg fény nélkül és fény (értelem) hiányában rothadássá, bomlássá (betegséggé) és/vagy gyûlöletté (nehezteléssé, hisztériázássá, majd õrjöngéssé) válik, amiként a szeretet által az egységbe, az egységes létezés logikájába be nem kapcsolt fény is öncélú fantazmagóriává, steril elméletté válik és, amennyiben gyakorlatba ültetik, az így keletkezett eszmerendszert, infernális erõket megidézõ, romboló hatalommá válik. A Fasizmus jellegzetesen a szeretet nélküli, illetve a hamis szeretettel kapcsolt, a hamis szeretetet szolgáló fény, a kommunizmus jellegzetesen a fény nélküli (a hamis fénnyel - az egyetemes törvényeknek ellent mondó értelemmel megvilágított) humanista szeretet ideológiája. Mindkettõnek az erõltetett alkalmazása romboláshoz és mérhetetlen tragédiákhoz vezetett. Az ember nehéz helyzetbe, sõt: drámai helyzetbe kerül, ha ilyen ideológiákkal, illetve ilyen ideológiák képviselõivel (prófétáival) kell szembesüljön, mert nyilvánvalóan el kell határolódnia mind a hamis fény, mind a hamis szeretet elfogadásától és önmagát megvédeni annak a befolyásától. Az utóbbit viszont lehetetlen elérni az egyszerû elhatárolódással, vagy a dogmatikus eszmei, vagy lelki elzárkózással és egyetlen esélye a menekvésre annak a felülvizsgálata, hogy korábban hol és milyen mértékben fogadott magába, illetve mikor áramoltatott magából hamis fényt (értelmet: jól hangzó és csillogó - villogó, ám a valóságtól elrugaszkodott elméletet, elméleteket), vagy hamis szeretetet?

A legjobb példát az átlagtól eltérõ képességekbõl (bármiféle tehetségbõl, kreatív intelligenciából, inventivitásból) való elõnyszerzés és a titokõrzés hiábavalóságára, illetve az öncélú elõnyszerzésre való törekvésnek az elérendõ célnak az ellentétéhez: hátráltatottságba való kerüléshez, nem annyira a szörnyû betegségekben szenvedõ és többnyire tragikus körülmények között és ideje korán az élõk sorából távozó mûvész zsenik esete, illetve tragikus halála képezi, mert rá lehet fogni, hogy partikuláris esetek. Az elõnyszerzési lehetõség tévképzetébõl eredõ elzárkózás és titkolózás fölöslegességére és káros visszahatásaira a legjobb példát az atom-bomba versengés, illetve hidegháború története és tanulságai szolgáltatják. És nem csak azért, mert bármennyire is titkolták el az amerikai hatóságok az atombomba elõállításának a receptjét és a technológiáját, mert a KGB-nek a bomba gyártáshoz legközelebb álló tudós - segédek mellet, még az amerikai kormány legmagasabb csúcsvezetõihez a legközelebb álló állam-hivatalnokokat is sikerült beszervezni kémnek (titok- és haza-árulónak). - Talán az sem mellékes, hogy közülük többen (Pl. a Teller Ede mellett dolgozó fiatal fizikus: Ted Hall, aki késõbb, Angliában biofizikusként elég jó nevet szerzett magának a tudósi ranglistán és akinek a halála után a felesége egyenesen humánus aktusnak tüntette fel a férje kémkedését) úgy nyilatkoztak a hideg háború után, hogy nem pénzért folytatták az információ kiszivárogtatást, hanem annak érdekében, hogy a reakciós amerikai politikai mentalitás számára lehetetlenné tegyék az egyed uralmat. Még akkor is, ha ezek a nyilatkozatok nem minden esetben õszinték és megbízhatóak és még akkor is, ha történelmi tény, hogy a szoviet hatalom sokkal reakciósabb, ambíciósabb, elvakultabb, kegyetlenebb és ezért az egész emberiségre nézve veszélyesebb volt mint a negyvenes évek végi - ötvenes évek eleji amerikai politikai ideológia, még akkor is érdemes megjegyezni, hogy ezek az „áruló” tudósok és politikusok a hatalmi erõegyensúly kialakulásának az eszméjét próbálták felhozni mentségükre. Vagyis érdemes végiggondolni azt, hogy egyeseknek közülük, nem véletlenül(!) ilyesmi is eszükbe jutott, ilyen képzetek is befolyásolták a gondolataikat és cselekedeteiket.

- Szóval, nem csak ezek a tények bizonyítják az elõnyszerzési lehetõség és a titok tartási lehetõség képzeteinek a hiábavalóságát és károsságát, hanem az a mozzanat is, hogy miután az amerikai kormány titkos kódfejtõ szakértõ-csapatának (Verona) sikerül megfejteni a KGB titkos információ közvetítési kódrendszerét és ennek segítségével több beszervezett és beépített KGB ügynök azonosságát kideríteni, az ügynökök elítélését szolgáló bírósági tárgyalásokon nem fedték fel a KGB ügynöki kódrendszerek megfejtésének a tényét, hanem azt is titokban akarták tartani, annak érdekében, hogy ennek a „titkos kód megfejtése titkának” a birtokában, macska- egeret játszodjanak a KGB-vel. Hogy mintegy észrevétlenül és a KGB Moszkvai vezetõi számára megmagyarázhatatlanul, semlegesítsék a KGB Amerika ellenes tevékenységét. Ennek következtében - a Verona eredményeinek a titkosítása következtében - , a bírósági tárgyalásokon nem használhatták az elcsípett és a megfejtett távirati üzeneteket tárgyi bizonyítékokként. Ennek az eredménye az lett, hogy a bírók nem tudták az árulókra a valós tettüknek megfelelõ súlyos büntetéseket kiszabni és koholt vádak alapján, vagy kisbûnök naggyá dagasztásával kellett azokat a „forgalomból kivonniuk”. De még ez sem jelentette a probléma lényegét, hanem az, hogy a sajtó ezt az eljárást megszimatolva, a törvényellenes, illetve a féltörvényes kém- és áruló perek szabálytalan eljárásait megszellõztette, amivel a kormány ellen és az amerikai védelmi apparátus és annak a titkos szervezetei ellen fordították a közvéleményt. Sõt: a közvélemény hangulatának az sem tett jót, hogy miközben a kormány atombomba veszély elleni riadókkal „szórakoztatta” a lakosságot, a KGB titkos amerikai levelezési kódrendszerének a megfejtését eltitkoló kormány nem tájékoztathatta a lakosságot a tényleges tényállásról, illetve a tényleges szoviet atom-veszély realitásáról. Ez persze rengeteg fölösleges belpolitikai félreértést, gyûlölködést és életpályákat - családokat tönkretevõ ellenséges hangulatot és értelmetlen harcot eredményezett.

És mindezt miért? A szoviet hatalomnak mindennek ellenére sikerül a beépített amerikai tudósokon és politikusokon keresztül hozzá jutni az atombombagyártás tudományos receptjéhez (az Amerikában dolgozó európai tudósok által megfejtett és kidolgozott tudományos elméletek eredményeihez és a megfelelõ formulákhoz) és a megfelelõ technológiai eljárásoknak a leírásához és 1950-ben elvégezte az elsõ sikeres kísérleti atombomba robbantást. De az egyetemes nyitottság és összefüggés törvénye szempontjából még ez is kevés, mert, amint utólag kiderült, a szigorúan válogatott és õrzött titkos kódfejtõ amerikai csapatnak az egyik tagját is sikerült beépíteni, aki azonnal jelezte a KGB-nek, amint a kódot megfejtették és a KGB azonnal új kódrendszert dolgozott ki, aminek következtében 1951 után az amerikaiak több éven át egyetlen elcsípett ügynöki jelentést sem tudtak értelmezni. - Persze, addig, amíg a ritmus és a ciklus törvénye alapján, el nem jött az újabb szoviet kémkedési kód megfejtésének az ideje...

Ha létezik misztikus intuíció és amennyiben van az asztrológiának a személyi horoszkópból kiolvasható tulajdonságok szerinti visszaigazolása, az egyetemes szellemi nyitottság törvényének az intuitív megérzésére egy elevenbe vágó személyes példát tudok felmutatni. Köztudott, hogy a Skorpió bélyegével különösen megáldott személyeknek van a legtöbb bûnös vágyuk és gondolatuk és ezért õk a leginkább titkolózó személyek. Ez persze, abban az esetben, ha a személyi horoszkópjukban a Skorpió Nap, a Skorpióban álló Sárkányfarok és/vagy Lilith, valamint a Skorpió uralkodó bolygója: a Plútó többnyire és sûrûn negatívan fényszögelt. Nos, amellett, hogy a horoszkópomban a Nap (három más bolygóval együtt) a Skorpióban áll, a Plútó is igen fontos helyet foglal el az Ascendenssel együtt állva. Igen ám, de a többi bolygótól eltérõen, a Merkúrral együtt álló Napom az Uránusztól (többek között a szabad információ-áramoltatás bolygója) pozitív fényszöget kap és Plútó is csak fele - fele arányban fényszögelt negatívan, a Neptunusz, a Jupiter és az általa alakított pozitív pajzs csúcsán állva az Oroszlán Ascendensem közvetlen közelében. Úgy látszik ennyi elég volt, hogy már huszonkét évesen megsejtsem, hogy a titkolózás veszélyes és, hogy az egyetlen magatartás, ami a titokzatos államvédelmisek rámenõs beszervezésétõl megszabadíthat, az a titkolózás bûvkörének a tiszteletlen kezelése.

A hetvenes évek közepén, amikor a nálam csak két évvel idõsebb szekus tisztnek (talán hadnagyi rangban volt az akkoriban még nagyon ambíciós, de késõbb leszerelt és vállalati jogtanácsossá csendesült keretlegény) azt az törekvését, hogy a késõbb általam is vezetett csíkszeredai Tamási Áron irodalmi kör besúgójának beszervezzen, úgy sikerült kijátszani, hogy a Hargita Megyei Rendõrség és Szekuritáte székházában történt „baráti beszélgetés” után haza felé tartva, mindenkit, akivel csak találkoztam az utcán és minden barátomnak, akit, mielõtt haza mentem volna felkerestem és otthon találtam, elmondtam hogy mirõl beszéltem a fickóval és, hogy miféle „elõnyöket” jelentõ, kedvezõ ajánlatot kaptam általa a nemzetiszocialista hatóságok részérõl. (Munkahelyi problémák megkönnyítése, fizetési besorolás emelése, egyetemi felvételi vizsga sikerének a biztosítása, stb.) A hirtelenül jött – ráérzéses ötletként felfedezett - és bevált eljárásom (tíz éves asztrológusi tapasztalatommal a hátam mögött, ma azt mondom, hogy Skorpiói intuíciómmal erre a lehetõségre - mármint a nyilvánosságnak és a nyíltságnak erre a rejtett védõ tulajdonságára ráhibáztam) által hozott sikeren felbátorodva, ugyanezt a védekezési módszert alkalmaztam késõbb is, amikor már Forrás-kötetes költõként, nem baráti, hanem fegyelmezõ - fenyítõ beszélgetésekre citáltak be különbözõ ürügyekkel a rendõrségre, ahol, miután a szolgálatos milicisták (rendõrök) a buletinemet (személyi igazolványomat) elkérve visszatartották, Butiurcã ezredes elvtársék átkísértek a szekuritáte kovácsoltvas védõrácsokkal ellátott ablakú „beszélgetõ” irodáiba. Ezzel, az elején mindannyiszor nagyon a lelkemre kötött titoktartásra való felhívásnak a megszegésével, úsztam meg ép bõrrel a nyolcvanas éveket, amikor, többek között, pl. olyanokat is állítottak, hogy tudják, hogy nekem is közöm van a Szõcs Gézáék Ellenpontjához és azzal fenyegetõztek az öklükkel az orrom elõtt hadonászva, hogy nagyon megjárom, ha nem fedek fel mindent, az üggyel kapcsolatosan. Én nem tudtam ezzel kapcsolatban semmi konkrétumot, de amit nekik elmondtam és amit tõlük hallottam, a lehetõ legrészletesebben, azonnal elmondtam a barátaimnak és az ismerõseimnek is.

A szocialista titkolózás éveiben fedeztem fel tehát azt, hogy a titkolózás milyen veszélyes játék - ellentétben például a sajtó és az elektronikus médiák által, akár a magánéleti intimitáshoz való jog megsértése árán is szolgált nyíltsággal. És ez még akkor is így van, ha manapság a közéleti információ terjesztési manipulációról, az így véghez vitt ideológiai kábításról beszélnek, és még akkor is, ha a rafinált és az erõszakos reklámok épp annyit ártanak, mint amennyi pozitív szolgálatot tesz a pontos tájékoztatás. Lám, az eddig szentnek tekintett banktitkokról, az üzleti és a pénzmûveleti titoktartás elvérõl is, lassan - lassan kiderül, hogy nagy veszélyeket rejt magában, mivel a maffia ügyletekbõl származó pénzek mosásának és a globális terrorizmusnak biztosít hátteret és mûködési lehetõséget. Ha valaki úgy képzeli, vagy valakik úgy képzelik, hogy valamiféle súlyos veszteséggel járó, veszélyes rejtegetni valója van, az másvalaki, vagy másvalakik által, akik a titkát - titkukat sejtik, a titkon keresztül kézben- és félelemben tartható, zsarolható és manipulálható. A sokáig titkolózó, titok birtokló ember bele szorul az általa tudott és õrzött titok eszmekörébe - még akkor is, ha mindössze a saját, személyes titkairól van szó - amitõl egy idõ után szorongásossá és végül lelkileg és szellemileg zárttá, majd fizikailag is beteggé válik, mivel a nyitott lét törvénye végülis az egészség - az egész lét befogadásának és átélésének a törvénye, amit megsértünk a zártsággal, a titok tartással.

„Szeressétek ellenségeiteket és le fogjátok gyõzni õket.” A szeretet létfakasztó és életfenntartó õsi energiája, mivel finomabb, oda is behatol, ahova a fény nem képes. A tudatos szeretet-áramoltatás a leghatékonyabb lényegi információ közvetítési lehetõség és a leghatékonyabb azonos frekvencia hullámsávra kerülési lehetõség. Persze, a Jézus által feltárt gyõzelmi lehetõség nem azonos a háborús, vagy a hatalmi apparátusok és az intézményes igazságszolgáltatási módozatok által lehetõvé tett gyõzelmi lehetõségekkel. E szubtilis szeretet-erõvel való gyõzelemben nem létezik legyõzött, csak kommunikációra (információ befogadásra és információ cserére: belátásra kész) és kreatív kiegyenlítõdésre megnyílt személy („az ellenség”, aki baráttá, segítõtárssá, jó ismerõssé lett). Annak a személynek a számára, aki megérti az egyetemes összefüggéseket és ezért elfogadja és átélve gyakorolja a nyitottsági állapotot és a szeretetet, megszûnik az objektív, kivülrõl a végtelenségig és rá ellenséges nyomást és befolyást gyakorló (ellenséges) természetnek, az ellenséges, világegyetemnek és az objektív, büntetõ, vagy szeszélyes Istennek képzete, az olyan kényszerítõ objektív hatalomnak és erõnek a képzete ami a teremtés pozitív céljával és funkciójával ellentétesen, nyomorúságra kényszerítheti az ártatlanul szenvedõ (isteni teremtõ képzelettel bíró!) személyt. Amennyiben tehát, az ember nem csak elméletben vesz tudomást, hanem személyesen is meggyõzõdik e szubtilis életenergia kibocsátását és áramoltatását szabályozó törvény létezésérõl (aminek õ a saját személye szerint is az egyik megtestesítõje) és annak közvetlen hatásairól, számon tartja ugyan az embertársainak és fõként a vele lényegi (karmikus) kapcsolatban álló családtagjainak, barátainak - élettársainak - és ellenségeinek az általa észlelt (reális, vagy vélt) hibáit, de ugyanakkor szellemben és képzeletben mindig törekszik azoknak a fejlõdõ képes jobbik énjével: a kreatív kommunikációra nyílt és kiegyenlítõdési (megváltódási) képességének a maximumát nyújtó és a változni - fejlõdni akaró személyiségével kapcsolatba kerülni és azzal kommunikálni és így, saját gyengeségeit (haragját, gyûlöletét, negatív ambícióit) legyõzve, gyõzi le azokat. De ne legyünk naivak: egyetlen szeretõ személy sem gyõzhet le egy vele, illetve az elképzeléseivel, a meglátásaival szemben álló, seregnyi közösséget. Legfenebb megszabadulhat az általa hirdetett eszmék miatt megbotránkozott tömeg haragjától, mint Jézus az otthonában: Názáretben. De legyõzni sem õ, sem Mária, sem az apostolok szeretete nem tudta a papok és a tömegszellem által irányított csõcseléket.

A megnyilvánult lét alacsony frekvencián rezgõ (fizikai) dimenzióban és a fizikai - természeti létnek az ember által megzavart (szennyezett) állapotaiban egyre zártabbá: kiismerhetetlenebbé, illetve illékonyabbá (felismerhetetlenebbé) válik az információ. Ezt testesítik meg egyébként az egyre nehezebben gyógyítható, egyre bonyolultabb fizikai zavart: betegségeket okozó vírusok, ezek a teremtés törvénye szerint a mi zavaros és romboló képzeteinket megtestesítõ információkat hordozó parányi lét-struktúrák, amelyek közül egyesek képesek össze zavarni és szétbontani az egész szervezetünknek az évmilliós kísérletek során kialakult és jól meghatározódott logikai struktúráját. A fizikai lét-rétegben, pontosabban a természetnek az idõ-tér viszonylatához kötött dimenzióiban, az információáramlás és az egységhez - a lét egészséghez való szubtilis kapcsolat állapota és ereje (a szeretet) is az idõ és a tér állapotaihoz, illetve azok változásaihoz kötöttek. Ezért a ciklus és a ritmus törvénye szerint, a természetben majdhogynem tapintható módon „ideje és helye van” annak, hogy bizonyos információk miként és mikor kerülnek a napvilágra, bizonyos nyitott (szeretet) állapotok mikor nyilvánulhatnak meg és mikor záródnak le az érlelõdés és egy újabb evolúciós fokon való visszatérés érdekében. De vigyázat: ehhez a szó szerint vett, az idõ és a tér különbözõ pontjain életet nyert személyi tudatok közötti lineáris összefüggést feltételezõ reinkarnáció meséjének annyi köze van, amennyiben egy személy lehetnék én a gyermekeimmel. - Az abszolútumban persze, hogy egy vagyok velük, mint ahogy egy vagyok minden emberrel és minden megnyilvánult, vagy még meg sem nyilvánult folyamattal és jelenséggel. De a lét határállapotában: a fizikai dimenzió látszólag zártnak tûnõ, idõhöz és térhez kötött változó struktúráiban az egyéni - történelmi és földrajzi - tapasztalathoz kötött személyi tudatok közötti azonosság nem csak hogy lehetetlen, de metafizikailag és egészen pontosan az evolúció törvénye következtében értelmetlen. Kétségtelen, hogy sokszor azonos helyzetnek-állapotnak, jelenségnek tûnõ, döbbenetes összefüggések jönnek létre a megnyilvánult teremtésben, de teljes azonosság csak az abszolút létben lehetséges. Így kell értenünk a létezés legátfogóbb törvényét: az egyetemes nyitottságnak és az egyetemes összefüggéseknek a törvényét: az egyetemes Szeretetet-állapot törvényét, a legnagyobb teremtõ erõt, amely Jézus szavai szerint, az ellenséges (titkos és titokzatos) helyzeteket és állapotokat megszüntetve, lehetõvé teszi a fény-hatolást és ezáltal gyõzi le az ellenségeket. A fény ugyanis nem tud behatolni oda, ahol gyûlöletté, egyoldalú és zárt életté vált a szeretet, vagy, amennyiben erõszakkal behatol, vagy megkísérel behatolni erõszakosan, annak - a hatás és visszahatás törvénye szellemében - még nagyobb rombolás (pusztítás!), vagy/és az elõzõ zavarnál és elzárkózásnál is nagyobb zavar és elzárkózás lesz a következménye.

Az ezredforduló és az azt követõ években a szeretet nélküli fényrobbanás (tudományos információ robbanás), vagyis a hamis nyitottság és a szeretet nélküli értelem - az önhittséget dagasztó intellektuális tágulás - által kiváltott természet ellenes magatartás lett az emberiség jellemzõje, ami ugyancsak az ember által rosszul megélt tévesen értelmezett evolúció törvénye következményeinek, azok negatív visszahatásának a következménye. Vagyis a spirituális fejlõdés nélküli (felelõsség nélküli) életnyerési lehetõség tévhite szerinti globális mentalitás következménye. Az emberiség kilencven százaléka most is csak nyerni: kényelmesen élni, öncélúan élvezni és halmozni akar és a megszerzett élvezeti lehetõségeit - cikkeit és javait, illetve a feleslegesen felhalmozott és mások által irigyelt javakat egymástól elrabolni és persze, a rablás ellen megvédeni. Ez az ezredfordulói globális gyûlölködés fenomenológiája, amit a rabló - védõ háborúkat és az ideológiai köntösbe öltöztetett, szövõdményes gazdasági érdekek mentén viselt modern háborúkat felváltó öngyilkos terrorista akciók testesítenek meg. A gyilkos és öngyilkos merénylõket szülõ népek által elviselhetetlennek érzékelt politikai helyzetet nem tûrõ, azt akár az életük árán is szétrobbantani akaró terroristák - vallásos, filozófiai vagy politikai meggyõzõdésüktõl függetlenül - mindössze a visszájára fordult, gyûlöletként jelentkezõ szeretet törvénye negatív megtestesítõi. És azt, hogy ez mennyire igaz, semmi nem bizonyítja jobban annál a ténynél, hogy a mások életét a saját életük árán is elvenni akaró merénylõk között egyre több az életet adni és nem azt kioltani született nõ, a szeretet princípium megtestesülése, akiknek az életpusztítás helyett az életadás volt a teremtés eredeti rendje szerinti funkciója. És ha ide eljutottunk, talán az is érthetõ már, hogy miért választottam e törvényt ismertetõ - vizsgáló tanulmányom mottójaként a Hamvas Béla beavatási regényének egyik kulcsmondatát.

Nem tartozik e tanulmány tárgykörébe annak a vizsgálata, hogy kinek van (volt) nyitottabb élete: a nyílt ég alatti sátrakban lakó és így a természettel állandó közvetlen kapcsolatban élõ nomádoknak, vagy a csillagos eget hónapokig - évekig nem látó - de legalábbis azt csak igen ritkán, vagy talán soha nem figyelõ - de rádióján és televíziós készülékén keresztül a nagyvilág eseményeirõl folyamatosan értesülõ, biztonsági zárral egybekapcsolt kaputelefonos tömbház lakásaikban, vagy a központi riasztóberendezéssel ellátott és harci vérebek által õrzött házaikban élõ, szociális hálóval a szélsõséges természeti tapasztalatoktól - élményektõl megkímélt, de az elkerült - elhárított életfeladatokban gyökerezõ tragikus sorsukkal szemben ugyanúgy védtelenül maradó polgároknak? Egy biztos: az utóbbi semmivel nem egészségesebb és lelkileg sem gazdagabb az elõbbinél, még akkor sem, ha a gyógyszerdopping és ugyancsak a biztosítási rendszer szerint mûködõ szociális háló, vagy a kultúrának nevezett tömeges népbutítás azt a látszatot kelti, mintha az utóbbi egészségesebb, vagy lelkileg gazdagabb: szeretet adásra és annak finom (diszkrét!) áramoltatására képesebb lenne. És erre a legfõbb bizonyíték a természettõl egyre inkább elszakadó, az élvezeti és kényelmi cikkeket a fegyverekkel és bombákkal egyenes arányban: halomban gyártó civilizációt behálózó kábítószerezés, ami a szeretet és a valódi fény-hiánynak a legbiztosabb jele.

A szeretet és az egészség törvényével csak azután kerülhetünk harmóniába, ha a személyi tudatunkat egyetemes tudattá, illetve a személyi felelõsségünket egyetemes felelõsségtudattá fejlesztettük, vagy legalábbis több éve már, hogy ezen az úton járunk és csak akkor, ha a képzelet - világunkat: az imaginációnkat megtisztítottuk minden egoista ambíciókhoz és zavaros vágyakhoz, sóvársághoz kötõdõ, velünk született, vagy a neveléssel - tanítással, illetve a vallási, kulturális, gazdasági és politikai ideológiákkal belénk táplált tévképzetektõl. Ahogy a magas rendû szellemi bölcsesség letéteményesei és birtokosai állítják: a szentek szentjébe nem lehet sáros cipõvel és poros lábbal bemenni. Az egyetemes szeretet erejével nem lehet egoista ambícióktól telt lélekkel és zavaros képzeletvilággal (a teremtés funkciója és az evolúció céljának a értelme megértése nélkül, átvilágítatlanul) harmonikus egységbe kerülni és ezáltal teljesen egészséges lenni. Nem lehet a személyi horoszkópunkból is kiolvasható, anyai ágon örökölt romboló, életellenes és személyiség ellenes szellemi programok, valamint az ámítási és az önámítási programok által manipuláltan: rejtett haragban és gyûlöletben: a tudattalanunk mély rétegeiben lapuló neheztelésekkel az isteni szeretettel egybe olvadni és eggyé válni.

Az utóbbi Magyarországi horoszkóp-rendelések, illetve a rendelés gondolatával kacérkodó, gyermeket szülni, illetve nemzeni és nevelni-gondozni nem hajlandó, általában az Oroszlán és a Nyilas jegyében, Oroszlán vagy (és) Nyilas Sárkányfarokkal és/vagy az Oroszlánban, vagy a Nyilasban álló Lilithel született nõkkel és férfiakkal való levelezések közben, észrevettem, hogy az un. „Személyiségi Karmával” (személyi tudati alakítással, illetve ego-csiszolással, finomítással: szellemítéssel, spiritualizálással) született személyekben van egy eredendõ - Egyeseknél nyilvánvaló, másoknál rejtett! - egoizmusból eredõ gonoszságra való hajlam, amit nem vettem észre és nem írtam le, a fényellenes - a személyiség ellenes - programok leírásakor, pedig egyértelmûen következik belõle - mármint a gonoszságra való hajlam a személy ellenes program természetébõl. És teljesen mindegy, hogy gyáva Oroszlánról, vagy agresszív, másokat önkéntelenül és öntudatlanul is lehengerelni akaró oroszlánról van szó! Sõt: a gyáva Oroszlánok esetében - mivel rejtett - talán még veszélyesebb is ez az önkéntelen, a mások személyisége ellen irányuló (személyiség ellenes) törekvés. Az egónak ez a gõgje, ami hiuságban, becsvágyban, hamis önérzetben nyilvánul meg, azért rossz és hátrányos, mert az ember emiatt képtelen igazi szeretetre, képtelen az odaadásra, a sors-bizalomra, a hitre, az igazi lazaságra - inkább csak erõltetett, vagy megjátszott, sõt: görcsös lazasági állapotok és harmónia-törekvések jellemzõek - képtelen a tényleges: belsõ, spirituális Bolonddá válásra.

Mindig fél önkéntelenül, hogy valamirõl lemarad, hogy valamitõl megfosztják, megfosztja a sors, miközben saját maga fosztja meg épp e nyughatatlanságával magát a lényeges és számára fontos átélésektõl, mindig szorong hogy másnak valamibõl több jut (jutott) mint neki, úgy képzeli önkéntelenül, hogy, ha csak önmagának is, de föltétlenül meg kell mutassa, hogy õ mennyit ér - hogy ér õ is annyit mint a másik, mint mások, sõt még annál is többet, stb., és ha ebben úgy érzi, hogy alul maradt, akkor a másikat, másokat, annak, azoknak az érdemeit igyekszik kisebbíteni, tulajdonságait öncélúan kritizálni, önkéntelenül, vagy fél-tudatosan.

Nem az a baj, hogy a másik esetleg nem érdemli meg és ártatlanul szenved, hiszen ilyen nincs, hanem az, hogy az Oroszlán, hiába érne el más szinten jó spirituális képességeket, a szeretet-áramoltatásban, a nagylelkûségben, tényleges lazaságban hátra marad és ezzel hátráltatja nem csak magát, hanem a családját is, ha éppen családanya és a Holdja együtt áll az Oroszlán napjával. Ezért fáj a fül és a fog, lazán, játékosan kell bátornak, anyatigrisnek lenni és ebben a nagyvonalú uralkodásban semmiféle gonoszkodásnak, vagy hiúságnak, hamis becsvágynak nem kell helye legyen.

Amennyiben pl. a tudásának - tudásuknak megfelelõen kereshetnek pénzt és annyira jól vannak megfizetve, hogy pl. nem csak házat építhetnek, jól lakást vásárolhatnak, hanem mondjuk autójuk is van és más jóléti felszereléseik, bennük ez egy hamis személyiségtudatot idéz elõ, egy rejtett, vagy kinyilvánított gõgöt, belsõ nagyképûséget, stb., ami megfosztja õket az egyetemes szeretet igazi átélési képességétõl. Nem lehet hiusággal, gõgre, öncélú becsvágyra való hajlamokkal önátadónak és áldozatkésznek lenni, az abszolút odaadást - az abszolút egységérzetet: a teremtés pozitív értelmébe, céljába és rendeletetésébe vetett hitet átélni, csak miután tudatos erõfeszítések útján valaki meghaladja ezeket a determinációkat, mivel azok akiknek az Oroszlán napjegyükben támadott bolygók, illetve a Lilit és/vagy a Sárkányfarok áll, vagy az ötös házuk terhelt ugyanígy, ilyen fajta rejtett, vagy nyílt becsvágyakból, hiuságokból (és végsõ soron gonoszkodási hajlamból) örököltek sokat az anyai ági õsszüleiktõl.

Persze én sem vagyok jobb, hiszen errõl szól az egész anyai ági családfám és az Oroszlánban támadott Plútóm, most nem is sorolom fel, hogy mitõl. Nem ítélkezek tehát senki fölött, hiszen mindezt magamban fedeztem fel, miután több héten át, különbözõ korú, de gyermeket szülni ugyancsak különbözõ - látszólagosan indokolt, „humánus és logikus racionális” (Szerintük érthetõ!) - okból kifolyólag gyermeket szülni még mindig nem akaró, az Oroszlán és a Nyilas karmához valamiféleképpen kötõdõ harminc év feletti magyarországi nõvel leveleztem. Egészen pontosan akkor, amikor ezen levelezések közepette jól meghûltem és nem értettem, mitõl, hiszen nem haragudtam senkire és semmire és így nem maradt más mint az, hogy újra felfedezzem a lényem rejtett mélységeiben még mindig létezõ becsvágyat és irigységet, illetve az ezekben gyökerezõ sors-nehezteléseket.

Az egyetemes nyitottság és összefüggés törvénye asztrológiai analogonja a Halak csillagképe és az annak megfelelõ XII. horoszkópház, valamint annak az uralkodó bolygója: a Neptunusz. Alkímiai megfelelõi a sublimatio (finomítás) és a preparatio, az elõkészítés mûvelete. A kabala és a tarot ikonjai közül a Mágus, az Életerõ a Mérték, a Nap és a Világ állnak e törvénnyel analogikus kapcsolatban.

2011. április 15., péntek

2011. április 5., kedd

Sorrend

Egyik kedves ismerősőm így fogalmazta meg a lényeget:
“Az én olvasatomban a sorrend ez lenne:

1. Mit jelent embernek lenni.
2. Mit jelent nőnek/férfinak lenni.
3. Mit jelent szülőnek lenni.
4. Minden egyéb életszakasz jellemzői és feladata.
5. Egy mesterség kitanulása. Olyan mesterségé, amire az illető a legalkalmasabb, nemcsak olyan, amit szimpátiája alapján választ.
stb.

A többi lexikális maszlag ezután jöhetne.:) “


De jó, amikor az embernek ilyen értelmes ismerősei kerülnek!! Köszönöm! :))

2011. április 4., hétfő

Párhuzammal nem találkozunk soha

Azt mondom, figyelj oda, te azt érted nem szeretlek. Azt mondom, ha tudod, hogy feledékeny vagy, ne hagyd őrizetlenül a tüzet. Te azt mondod, el kell menj máshova főzni. Azt mondom veszélyes a gázat úgy hagyni, hogy ráfusson a leves, elaludjon. Megtörténik hogy nem vagyunk itthon, feledékeny vagy és nagyobb baj is lehet belőle. Te azt mondod: miért , hányszor robbant fel a ház? Vajon többször is lehet ilyen sorozatban? Szerintem egy robbanás "elég" is lenne....
Megértem, hogy öreg és feledékeny vagy, de ha hárítani tudsz, ha úgy válaszolsz, mint egy felelőtlen gyermek -tehát ehhez van eszed- akkor ezzel az erővel, akár normálisan is hozzá lehetne állni. Mondjuk úgy, hogy a lényegre összpontosítsunk és a magatartásunk felnőtt legyen. Legalább most , így, 77 évesen, ha 58 évesen nem volt, amikor úgyszintén felnőttes gondolkodás szükséges a felismeréshez : ha a lányommal kőltőzőm, alkalmazkodnom kell és tiszteletben kell tartanom nemcsak az anyagi javait, hanem legfőképpen az életét. Neki és családjának. Ha már anya vagyok és ha már azt mondom, hogy szeretek. Szeretek-e, ha visszaélek és nyomulok? Szeretek-e amikor nyeletem a másikkal a gombócokat? Szeretek-e, amikor a másik erőfeszítéseit és törekvéseit semmibe veszem? Amikor nem értékelek?

Szeretet-e az, amikor még komunikálni se lehet? Szeretet-e az, amikor nem igyekszünk odafigyelni a másikra? Szeretet-e az, amikor csak a magunk érdekeit és személyünket állítjuk középpontba úgy, hogy amiért idősebbek vagyunk , elvárhatjuk, hogy a legvadabb felelőtlenkedéseinket is elnézzék nekünk, mert egy hangosabb szótól kiborulunk? Szeretet-e az, amikor nincs belátás és igazságkeresés, fontossági sorrend és világos beszéd? Szeretet-e az,a mikor hiányzik a tapintat és a becsületesség?

Érthető, hogy félelem van , hogy szorongás van, hogy öregkor van és egyebek. De amikor a tét, az épsége a saját gyerekemnek és az unokáimnak és azt is úgy fogom fel, hogy megengedhetem magamnak, hogy amiért nem nézik el butaságaimat, fenyegetőzzek, hogy "elmegyek a halálba, de magammal viszem a gyereked" stílusban, az szeretet-e?

Mert, ha szeretet lenne, akkor mindez egész másképp hangzana. Nem lenne benne se halál, se félelem, csak egyeztetés és egyenes magatartás és egyenes beszéd és belátás és engedés.

De ha ezek hiányoznak, akkor még mit lehet csinálni az élet fennmaradása érdekében?