Örök téma : Mi köze az anyának a gyerek betegségeihez?

Dénes Albert: A személy metafizikai fejlődése

Álljon itt egyik metafizikus barátom jó kis levezetése arról, hogy mi a spirituális értelemben vett fejlődés és mennyire hasznos erre nézve az asztrológiai sosfeltárás. Nem jóslás, hanem feltárás.

"Az itt következő tanulmány több téma megtárgyalásán keresztül halad azon célja felé, hogy körvonalazza a személyes fejlődés lehetőségeit.
A fejlődés- úgy általában- egy olyan folyamatot jelent, amelynek során valami vagy valaki egységesebbé, lényegi tulajdonságaiban kibontakozottabbá válik. Ez a meghatározás, természetesen, nem a teljesség igényével lép fel, csupán „lazán” megjelöli a fejlődés mibenlétét. Címünkben még szerepelnek a „személy” és a „metafizikai” szavak, ezekről is számot adok röviden. A személy maga az ember, aki mindennapi életét éli, aki sorsát alakítja így vagy úgy, aki tervez, gondolkozik, érez, lát, beszél, mozog, cselekszik és aki rendelkezik egy fajta tudatossággal az egészet illetően.
De mi az, hogy „metafizikai” fejlődés? Miért kell ellátni a fejlődést ezzel a jelzővel? Miért nem elég a személyes fejlődés fogalma? A válasz a következő. Az ember biológiai, lélektani, társadalmi értelemben fejlődik és ez egy olyan közvetlenül megfigyelhető tény(folyamat), amelyet nem kell különösebben magyarázni. Születésétől kezdve a gyermekkoron át, egészen felnőtt korig fejlődik az ember, biológiailag, lélektanilag, szociológiailag, úgy is mondhatjuk, hogy testileg, lelkileg, szellemileg. A fejlődés felnőtt korában sem áll meg, természetesen akkor, ha az illető személy erre figyel. És pontosan itt van a kulcs, ebben a szófordulatban, az „erre figyel” kifejezésben.
Többek között a szándékosság, a tudatosság az, amely megkülönbözteti a metafizikai fejlődést azoktól a fejlődési folyamatoktól, amelyek „spontán” valósulnak meg. Persze, ez a megállapítás finomításra szorul. A szándékosság, a tudatosság még nem teljes kritériuma a metafizikai fejlődésnek. Sok célja lehet az embernek, amelyekhez tudatosan fordul oda és amelyek nem spontán módon végbemenő fejlődési folyamatot tételeznek fel, vagyis amelyek céltudatos erőfeszítéseket tesznek szükségessé. És még sem minősíthetők metafizikai fejlődésnek ezek a folyamatok. Legalábbis nem feltétlenül. Valaki elvégez egy (vagy több) egyetemet, képezi magát, hogy karrierjét, egzisztenciáját- úgymond- biztosítsa. Útja sok tudatosságot, képzést, kitartást, következetességet követel meg, olyan értelemben, hogy a felsoroltak képezik sikerének paramétereit. De az út egyáltalán nem biztos, hogy egyben metafizikai fejlődést is jelent. Akkor mi lenne a megkülönböztető kritérium? Egyáltalán: mire való a metafizikai fejlődés, miért kell (ha kell) ilyen folyamat legyen az ember életében, miért kell erről beszélni?
E kérdések megválaszolásához szükség lesz az „egész”, az „egység” fogalmára. Az, hogy a metafizikai fejlődés nem azonos a biológiai, pszichológiai, szociológiai értelemben vett fejlődéssel az bárki számára könnyebben érthető, azonban az, hogy a metafizikai fejlődés nem azonos a szellemi fejlődéssel sem, megkíván egy kis magyarázatot. Éspedig: valaki tehet szert szellemi tudásra, főleg a szellemi hagyományok forrásaiból, anélkül, hogy e tudást egységbe tudná hozni többi tudásával, anélkül, hogy be tudná építeni személyes élete egészébe. Nem kell különösebb nyomozást folytatni ahhoz, hogy ilyen példákat találjunk. Számos olyan szellemi, „ezoterikus” irányzat van, amelyek a hagyományok tudásából merítve ilyen vagy olyan úton haladnak, bizonyos eredményeket érnek el, csak éppen ott merül fel a legtöbbször észre sem vett probléma, hogy az illető tudás (és praktika), hogyan illeszkedik be a személyes (és közösségi) élet egészébe, egységébe, vagyis más szavakkal: hogyan integrálható az adott tudás? Mert ha nem integrálódik, akkor sajátosan leszakad, különválik az egésztől és egy szelleminek nevezett tudás sem lesz sokkal „üdvösebb”, mint a tudományos-racionális igyekezet arra, hogy életünket boldogabbá, bebiztosítottabbá tegyük. Az integráció, az egységbehozás, az egészbe való beépítés a kulcs. Még maga a metafizikai tudás sem garantálja a metafizikai fejlődést, vagyis a metafizikai fejlődés nem csak a biológiai, pszichológiai, szociológiai és- mint láttuk- a szellemik fejlődéssel nem azonosítható, hanem nem azonosítható még a metafizikai tudással sem. Nyilván, hogy a metafizikai fejlődéshez metafizikai tudásra van szükség, de a tudás még nem garantálja a fejlődést, azt az egységesülési folyamatot, amelyről itt szó van.
Az egészre való érzékenység, az egészre való éberré válás az első lépés ahhoz, hogy metafizikai fejlődésről lehessen szó. Az egész valami olyasmi, amelybe bele vannak ágyazódva az ember biológiai, pszichológiai, szociológiai folyamatai, hétköznapi szintű tudatossága, meghatározottságai és lehetőségei. Az ember amikor hétköznapi értelemben azt mondja, hogy „én”, akkor valójában azt mondja ki, hogy „én, a világ és a létezés”, ugyanis nincs olyan elszigetelt, különvált „én”, amely valamilyen absztrakt térben lebegne világ nélkül, mint ahogy olyan világ sincs, amely izoláltan külön áll a létezés egészétől. Vagyis valójában lét-egészben létezünk, gondolkozunk, beszélünk, cselekszünk, amely egyben értelem-egész is, egyszerre jelen van bennünk és körülöttünk az egész. A létezés állandó jelen léte bennünk, körülöttünk nem más mint, amire azt mondjuk, hogy egység. Az ezt illető éber tudatosságot nevezzük egységtudatnak, az erre való rálátást egységlátásnak, megélését pedig egységélménynek.
Metafizikai fejlődéshez metafizikai tudás kell. Metafizikai tudáshoz pedig az egészre való érzékenység, az egészre való nyitottság, az egészre való odafigyelés. Ez azt is jelenti, hogy az ember amit célul tűz ki maga elé, mint elérendő állapotot, az hogyan illeszkedik be személyes életébe, milyen változást hoz létre addigi életrendjében, és ez a változás hogyan érinti élete többi tényezőit, a többi embert, kapcsolatait. Az egység, az egész dinamikus, tehát folyamatosan, állandóan változik, mozog, ami azonban fontos, hogy mindig egységes, mindig egész marad. Meglehet, hogy vannak állandók az egységben, de a változások során ezek is új értelmet, jelentést, jelentőséget kaphatnak. Az ember nem csak az egységre kell nyitott legyen, hanem az egység azon „tulajdonságára” is, hogy mozog, változik, dinamikus. Az egység folyamatban nyilvánul meg, nem statikus, nem zárt, hanem dinamikus és nyílt, annak magyarázatát pedig, hogy mégis miért az egység a „legstabilabb”, „legegyértelműbb”, „legközvetlenebb”, abban leljük meg, hogy az egység éppen az a létfolyamat, amelyben az összetevők, az elemek áthatják egymást, harmonikusan, rendezetten fejtik ki tevékenységüket. Mint például, hogy egy egészséges ember szíve, agya, idegrendszere, gyomra egyszerre működik, jó pár ezer egyéb működéssel együtt, de az egész annyira összehangolt, rendezett, hogy az illető személy a „jól érzem magam” tudaton kívül (vagy pontosabban azon belül) csak akkor figyel fel egy-egy működésre, ha valamiért célzottan arra fordítja figyelmét. Az egység elnevezése azt a benyomást keltheti, hogy valami egyedüliről van szó. Valójában az egység nem más, mint integrált sokaság, vagyis rendezett, összehangolt sokaság. Ebben az összehangolt sokaságban az elemek, az összetevők jól differenciáltak, ugyanakkor együtt működnek, áthatják egymást abban az értelemben, hogy egyik működése elősegíti a másik működését, míg végül az összes elem együttes működése egy összerendezett egésszé egyesülve sugározzák ki az egyszerű, közvetlen, érthető, tapasztalható állapotokat, folyamatokat, megnyilvánulásokat, „megtestesüléseket”.
Ha megfigyeljük, láthatjuk, hogy az emberi törekvések nagy része arra irányul, hogy az életet „boldogabbá, biztonságosabbá”, tegye, hogy eltűntesse a kialakult nem-kívánatos állapotokat (betegség, bonyodalmak) és ezek helyébe örömteli, élvezetes, biztonságos állapotokat tegyen, valamint, hogy megismerve az ilyen állapotokhoz vezető „algoritmusokat” kontrollálja, hosszú távon fenntartsa ezen állapotokat. Metafizikailag fogalmazva, az ember egy „öröklét-készültséget” akar (tudattalanul, „ösztönösen”) létrehozni, olyan tudást, olyan állapotokat, olyan folyamatokat, amelyeket „érdemes élni örökké” (függetlenül attól, hogy „objektíve” van-e számunkra öröklét vagy nincs). Ami miatt a törekvés megbukik és ami miatt a boldogság helyett még nagyobb boldogtalanság támad, a tisztaság, a rend helyett még nagyobb bonyodalom, az összhang helyett még idegtépőbb zajongás, az nem más, mint az ember érzéketlensége az egész, az egység iránt. Meg akar oldani egy problémát, de nem látja a probléma helyét az egészben, el akar érni egy célt, de eszébe sem jut, hogy a cél elérése mit hoz még magával, hogyan érinti további életét, embertársait, közvetlen világát, személye egészét.
Az egész iránt való érzéketlenség egyszersmind egy sajátos következetlenséggel is együtt jár. Az ember kijelöli problémáit és anélkül, hogy túl látna a probléma szabta kereteken, pontosan azt fedi el, ahová érkezni szeretne: az egységhez, az egységbe. Vagy gyakran úgy érzi, hogy a probléma objektíve bukkan fel számára, tehát függetlenül szándékaitól, tudatosságától, például azért, mert ilyen vagy olyan a társadalmi helyzet. E tévképzet következménye ugyanaz(mint az erőszakosan izolált problémák esetében): az ember pontosan az egység ellenében cselekszik(még nagyobb zavart, bizonytalanságot, bonyodalmat idéz elő).
Az ember hajlamos összetéveszteni a problémák jó megfogalmazását a problémák túlzott kiragadásával. Egy-egy problémának (célnak), hajlamos olyan rangot adni, mintha ez határozná meg az egészet. Pedig, a „dolog” pontosan fordítva van: az egész az, amelyben egy-egy probléma meghatározást kaphat. Az egység iránti érzéketlenséggel nem csak a következetlenség jár együtt, hanem a tévképzetek miatti zaklatottság. Az ember ezt vagy azt látja boldogsága kulcsának és ha sikerül megragadnia, kiderül, hogy nincs is olyan zár, nincs is olyan ajtó. Elbizonytalanodik, elcsügged ilyenkor emberünk. Valójában, lénye legbensőbb igénye szerint nem is boldog akart lenni, - csak ő ezt nem tudta, nem ismerte fel -, hanem egységes, egészséges(amely állapotnak az öröm, a boldogság „csak” velejárója, nem pedig „izolált” cél).
A metafizikai fejlődés olyan tudatos gyakorlatot, folyamatot jelent, amelynek során a személy lényét(és egyben sorsát, életrendjét) az egészre való tekintettel, az egész figyelembevételével alakítja, mégpedig úgy, hogy minél tisztább összhangot valósítson meg. Látható, hogy a metafizikai fejlődés metafizikai tudást feltételez, ugyanakkor azt, hogy az ember már eleve az egészből (egységből) induljon ki (mintha a cél már előbb lenne elért, mint ahogy a „céllövész” azt célba veszi). Ez azonban nem ellentmondásos. Az egységre való nyitottság, az egységlátás, az egységben való gondolkodás és az ennek megfelelő gyakorlat feltétele a metafizikai fejlődésnek. Az egészből, az egységből indulunk ki, de van még bőven feladat, teendő. Pontosan ez az egységszelleműség az, amit integrálni kell személyünkbe, mint megvalósított, integrált, élő tudást. Ugyanakkor ez a tudás az, amellyel további megvalósításokat teszünk, tovább realizálunk. Az ember, a személy metafizikai státusa nem csak abban áll, hogy szubjektivitása által megtapasztalja a valóságot, hanem abban is, hogy imaginációja által tovább valósítja a valóságot, tovább folytatja az egységet. Ezen gondolatok körében már sokkal érthetőbb, hogy mit jelent a metafizikai fejlődés, a személy metafizikai fejlődése.
Az emberben aktívan jelen van egy képzetekből, tapasztalatokból, hitekből, vélekedésekből összeálló szövevény, amely meghatározza, hogy miként viselkedjen az illető személy mindennapjai során. Ezt a szövevényt paradigmának is nevezik. Az ember valósághoz (létezéshez, világhoz, önmagához) való viszonyulását, hozzáállását értjük ezen. A paradigma kialakulásának vannak személyes komponensei és vannak kulturális, társadalmi determinációi. A lényeg az, hogy az ember úgy látja a valóságot, amint azt a paradigma „sugallja” és úgy is cselekszik, ahogy megfelel a paradigmájának. Mi több, olyan értékeket, célokat követ, amelyek a paradigma szerint értékek, követendő célok. Ezzel nincs is semmi baj, egészen odáig, amíg a személy éppen a paradigmája miatt szakad el az egységtől. A paradigma jó segítséget nyújt a világban való tájékozódásban addig, amíg nem merül fel az a probléma, hogy a „fától nem látjuk az erdőt”. A paradigma szükséges az ember számára, mert ez nélkül végképp elveszítené tájékozódását. De csak „mankó”, amely odáig segít „elsántikálni”, ahol és amikor végre fel kell ismerje: a paradigmát meg kell haladnia. Ez a paradigma-meghaladás egyben a metafizikai fejlődés kezdete, az egységre való felfigyelés mozzanata. Egy hosszú út első lépése. Még számos feladat, teendő vár az emberre, de már egy sokkal másabb (emelkedettebb, egyetemesebb) tudatossággal foghat ezekhez hozzá.
A klinikai értelemben vett egészség, a párkapcsolat, a hivatás, a tanulmányok, az alkotás, a társadalmi kapcsolatok stb., mind a személyes élet egészének összetevői és itt az a fontos, hogy megértsük, hogy a soroltak egy egészben vannak jelen, egy egészben nyilvánulnak meg. Fontos az is, hogy ezek a konkrét életterületek a személy életében, vagyis az egészben fontos (nélkülözhetetlen) szerepet, funkciót töltenek be, ha elhanyagolunk egy feladatot, az azzal egyenértékű (hatásában nézve), hogy más szempontokat ragadunk ki, vagyis megbontjuk az egységet (az egészséget). Erre azért volt fontos kitérni, mert vannak olyan szellemi irányzatok is, amelyek egyes életterületek fontosságát, például a családvállalásét, nem csak hogy alábecsülik, hanem egyenesen elhanyagolhatónak vélik (és hirdetik, ami az aggasztóbb). De ugyanígy lehetne beszélni olyan tanokról, amelyek mesterei a békét, a nem ártás elvét hirdetik (függetlenül attól, hogy bennük esetleg túlteng a hatalmi ambíció, amely nem éppen a „nem ártani akarásról” és a felhőtlen békességről híres), miközben lelkes tanítványaikat tökéletesen leszerelik harciasságuk tekintetében (feltéve, ha volt olyan nekik egyáltalán). Pedig a harc is benne van az egészben, persze a maga helyén és módján. Egy azonban biztos: a harcot sem lehet kivenni az egységből, s aki megkíséreli, csak az egység megbontása árán teheti meg (degradáció, dezintegráció). Még lehetne ilyen és ehhez hasonló tanokat felhozni példaként, amelyekben az a közös, hogy valamit kihagynak az egészből, az egységből és bár garantálnak bizonyos szellemi fejlődést, magára az egység (az egészség) megvalósítására nem képesek. Az egység kapcsán azért emlegetem állandóan az egészséget is, mert az, amit mi köznapi értelemben egészségnek nevezünk, szorosan összefügg a metafizikai értelemben vett egységgel. Az előbbi példánál maradva, ha mellőzi a harcot egy olyan egyén, akinek márpedig teendői lennének a harcvállalás terén, valójában nem tesz egyebet, mint folyamatosan elfolytja a harci impulzusait, amelyeknek neurofiziológiai áttevődései, megfelelései vannak. Erről a szintről pedig már tudományosan bizonyított tény a betegségek etiológiája (etio-patogenézise). Ha nincs metafizikai egységtudat (ami egyben tudás is), akkor nincs megfelelő hozzáállás a feladatokhoz és az egészség könnyen megbomolhat. Ilyen egyszerű az, amit a betegségek szellemi okának nevezünk. Nem egységes létfelfogás: nem egészséges hozzáállás: zavar, bonyodalom, betegség. Körülbelül ez az „út”, amely a szellemi októl a testi következményig vezet.
Az egységesség nem jelenti azt, hogy minden ember minden életterülettel behatóan kell foglalkozzon. Az egységesség a személyes életfeladatokhoz való hozzáállásra vonatkozik, nem pedig az összes életterület „aktív” jelenlétére egy személy életében. Az a tudás, amely részletesen, pontosan és egységesen fel tudja térképezni egy személy életfeladatainak körét, nem más, mint az egyes asztrológusok által is gyakran félreértett asztrológia. Egy „ősi” tudás ez, amely értelmes egészbe foglalja az ember életterületeit. A születési (személyes) horoszkóp a személyre vonatkozó feladat-struktúrát mutatja meg számunkra. Innen már „csak” a jó (megfelelő) értelmezés kell ahhoz, hogy valaki tisztán láthasson feladatai, teendői körében. Ha ez is meg van, akkor már „csak” a konkrét gyakorlat kell. Ez olyasvalami, amit csakis a személy tehet meg. A fontos az, hogy megtegye. A asztrológiában elkövetett hibák abból fakadnak, hogy egyes asztrológusok (még ők is!), azt hiszik, hogy az elsődleges cél bizonyos hatások feltárása (bolygóhatások, például), vagy, ami még rosszabb, bizonyos események bekövetkezésének vagy be nem következésének a megállapítása (jóslás). Túl (messze túl) bolygóhatásokon és bekövetkező vagy be nem következő eseményeken az asztrológia igazi célja, hogy a születési horoszkóp értelmezése által rámutasson a személyes feladatokra (valamint azokra a rejtett, belső okokra, ami miatt az illető személy félreérti, kerülgeti feladatait). A metafizikai tudásról leválasztott asztrológia sem vezet közelebb az egységhez. A metafizikai tudás tud a személyről, a személyes különbségekről, valamint az egyetemességről, vagyis az egészről, az egyetemes és a személyes lét egészleges mibenlétéről, „holisztikus” alapjellegéről.
A metafizikai tudás arról is tud, hogy a metafizikai (egységelvű) fejlődés nem csak lehetőség, hanem szükségszerűség is a személy számára. Ez ellentmondani látszik a logika törvényeinek, ugyanis a (modális) logika úgy határozza meg a szükségszerűséget, hogy „az, aminek a tagadása lehetetlen”, a lehetőséget pedig úgy, „az, ami nem szükségszerű, hogy nem lehetséges”. Tehát, a szükségszerűséget és a lehetőséget egymás segítségével határozza meg a logika és e kettő egy összefüggő rendszert képez. Azonban az, hogy a személy metafizikai (egységelvű) fejlődése egyszerre lehetőség és szükségszerűség, úgy kell érteni, hogy bár nyitva áll a személy számára a fejlődés lehetősége, nem biztos, hogy a személy fel is használja ezt a lehetőséget. A szükségszerűség pedig arra vonatkozik, hogy bár elmulaszthatja a személy a fejlődést, de így nem is jut el egységes állapotokig, folyamatokig. A metafizikai fejlődés tudatos odafordulást igényel, önismeretet, személyes feladatismeretet és a feladatok konkrét felvállalását, az azoknak való eleget-tételt. Elmulasztani lehet ugyan, de akkor indokolatlan a „nagy beteljesülésre” várni, mint ahogyan fölösleges az is, hogy a boldogságot más módszerekkel csikarja ki valaki.
Az egységre való nyitottság az első lépés a személyes fejlődés útján. A második az, hogy legyen egy konkrétabb gyakorlati útmutatás. Ezt teszi lehetővé a születési horoszkóp értelmezése. A harmadik lépés a teendők megtervezése és megvalósítása. Ez utóbbi kimondottan a személy feladata, szabadsága, lehetősége és „szükségszerűsége.” Ahhoz, hogy az ember egységbe kerülhessen, vagyis, hogy igazi fejlődést valósítson meg, alaposan ismerni kell a személyes életfeladatokat. Amikor ez megvan tervet kell készíteni (élettervet) és a tervnek megfelelően meg kell tenni a konkrét lépéseket. Bár sokan állíthatják magukról, hogy ők teljesen tisztában vannak feladataikkal, a metafizikai (és asztrológiai) tapasztalat egyáltalán nem ezt igazolja, inkább az ellenkezőjét. Az a tény, hogy valaki jól ismeri egy adott tevékenység-területtel kapcsolatosan a rá háruló feladatokat, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ismeri a személyes életfeladatait. Ugyanis nem csak az a baj, hogy az ember valamely paradigmába ragad (amelyekről volt szó korábban), hanem az is, hogy az illető ember eltér eredeti, személyes feladatkörétől. Így élete nagy részében tulajdonképpen saját maga ellen dolgozik, még akkor is, ha törekvéseit látszólagos sikerek, eredmények koronázzák meg. Ugyanez a helyzet az önismerettel. Sokan állíthatják, „hogy ugyan már, hagyják őt az önismerettel, nagyon jól és pontosan ismeri saját magát, nincs szüksége ezt illető információkra”. Igen. Ismeri, esetleg személyisége felszínesebb rétegeit, azokat, amelyek közelebb állnak mindennapi tudatosságához és paradigmájához. Passzol is számára minden olyan visszajelzés, amely egybehangzik felszínes önismeretével, a probléma csak ott kezdődik el, amikor olyan visszajelzéssel szembesül mindennapjai során, ami már eltér attól, ahogyan ő addig magát ismerte. Ilyenkor könnyen kiderülhet(ne), hogy esetleg pontosan az ellentéte az igaz annak, ahogyan ő magát addig ismerte. De „kitartó” is tud lenni az ember, nehogy kiderüljön, hogy önismereti (vagy egyéb) szinten tévedett. Ilyenkor kezdődik el a magyarázkodás, az önigazolás, nem egy esetben a háborúskodás (ami nem tévesztendő össze a harccal).
A metafizikai fejlődés olyan lehetősége az embernek, amely, mint már írtam szükségszerűség is. Lehetetlen egységben maradni úgy, hogy közben az ember nem fejlődik, vagyis szellemi értelemben véve nem mozog, nem változik. Ezért szükségszerű a metafizikai fejlődés. Ez annyit jelent, hogy az ember megismeri, megfogalmazza személyes életfeladatait, tudva azt, hogy ezek az igazi kulcsok az egység megvalósításához. Egy-egy feladat, további, más, a már megszokott értelemben használt fejlődési folyamatot is szükségessé tesz, így a személy fejlődik tudásban, tapasztalatban is. Ellenkező esetben az ember „lemarad” az egységről, még abban az extrém végletben is, ha netán egységelvűen fogta fel az életet, a világot, de személyes életfeladatait elhanyagolta. Bár megtette az első lépést, de meg is ragadt azon a szinten. A teljes fejlődési folyamat ugyanis három fő lépésből áll. A metafizikai szemlélet (egységtudat, egységlátás), a személyes feladatismeret (születési horoszkóp) és a konkrét terv, a konkrét lépésekkel együtt (egybevéve tehát a konkrét tervezést és annak megvalósítását)."

János Széll István barátom nagyszerű írása

·          A hazugság elméletei és az igazság

Megközeliteném elsősorban a Hamvas Béla által is emlegetett transparentia szemszögéből. Atransparentia gyakorlati ténye ugyanis teljes mértékben kizárja a hazugságnak még alehetőségét is. A transparentia, vagyis áttetszőség, átlátszóság, azt jelenti, hogy elsősorban nyiltvagyok, de teljesen őszinte is – ugyanakkor a szó, gondolat és tett egységére is utal. Itt kéddolog jut eszembe: elsősorban a megengedett kegyes hazugság kérdése, ami kimondja, hogy havalakinek az az igazság -nem tesz jót-, akkor lehet neki hazudni (enyhébben szólva, el lehethallgatni előlük az igazságot) (Milyen érdekes! Az a vallás, amely Jézus Az igazságot ne rejtsétekvéka alá tézisét elfogadja, ugyanakkor a kegyes hazugságot is…), de ehhez szorosan kapcsolódikaz, hogy az embernek meg lehet-e mondani az igazságot.Én hiszek az igazság gyógyitó erejében, ellentétben a legtöbb emberrel körülöttem. Akorházakban bevett szokás, hogy a rákos beteg elől a betegségét elhazudják, azzal az indokkal,hogy ez a tudat őt még betegebbé tenné. Természetesen ez onnan ered, hogy azorvostudománynak talán halvány segédfogalmai sincsenek a betegség mélyebb, igazi okairól.Persze most azt is mondhatnánk, hogy hát ez az illető karmája, de én mégis ezeket a téziseketfelháboritónak tartom.Miközben az emberek a hazugságot elfogadják és gyakorolják, az olyan mélyen szövi be magát alelkekbe, hogy nehéz feladat tiszta vizet önteni a pohárba. Kedvenc témám megemliteni azegyik példámat a női festett hajjal, mert azt például senkinek eszébe sem jut a hazugságszférájába beiktatni. Nem tudják ezt a példát? A barna nő, aki a haját szőkére festi, azt alátszatot kelti, hogy ő egy szőke nő. A férfi, aki szőke nőre van hangolodva (tudjuk, a két tipusúnő között lelki – érzéki stb külömbségek vannak, ne hogy azt mondja valaki, hogy teljesenmindegy!), megismerkedik ezzel a szőke lánnyal. Járnak is együtt, szeretik is egymást, de hamarkezd érződni, hogy valami nem stimmel. Hát persze! A férfi szőke nőre vágyott, de amit kapott,

az barna! Micsoda kib…., nem? Igen, legyint az olvasó, persze ez tulzás…. Lehet túlzás, de hogy ahazugság kategóriájában benne van, az biztos. Ahogy benne van a magasitott sarok, aszilikonozott mell, a kigyurt izomzat (általában gyengelelkű férfiaknál), s még sorolhatnám.De majd legközelebb…De mielőtt befejezném: ma a munkából hazafele azon gondolkodtam, hogy a kegyesgyilkosságot lehetne-e bevezetni és engedélyeztetni? Aztán eszembe jutott az aktiv eutanázia, srájöttem….A hazugságot osztályozni lehetne, de most a hazugság céljáról tegyünk egy kis megjegyzést. Milehet a hazugság célja, ha nem a könnyités? Mindegyik esetben csakis a könnyitéshez érkezünkvizsgálódásunk során. Az ember hazudik a másik embernek, mert – feltételezi – az igazság csakkomplikációkat és problémákat szülne. Vegyünk egy konkrét esetet: ha egy ember az élettársátmegcsalja, akkor legtöbbször azt az élettársa előtt lehazudja, hogy a kényelmetlen otthonibalhét kikerülje. De még a gyermek is, ha az iskolában rossz jegyet kap, otthon nem mondja el,mert kényelmetlen ha megszidják. Mindenképpen a nehézség kikerülése a cél. Van ember,akinek a hazugság életfilozófia, azt tartja, hogy hazugság nélkül – a mai világban, ahogy szoktákmondani – az ember nem érvényesül. Hazudni kell a karrier miatt, a család miatt, akörülmények miatt. Az, hogy az emberek egyre többet hazudnak, biztos. De miért? Mert egyrenehezebben viselik el a világ, az élet nehézségeit? Vagy egyre nehezebb az élet? Vagymindkettő?Az tény, hogy az élet tényleg nehezebb. Nem másért, az ember nehezitette meg azáltal, hogykönnyiteni akarta. A kényelemcentrikus felfogás sok nehézséget idézett be. Az embernekhazudnia kell, hogy a kényelmét megtartsa.Vagyis: a hazugság a kényelmet szolgálja, s egy olyan világban, ahol minden harc a kényelemértvan, a hazugság létjogosult, mint kényelem fele vezető eszköz. A kérdés csak az, hogy le kell-emondanunk a kényelemről. A mai világ úgy van berendezve, hogy a kényelmet csak hazugsággallehet fenttartani. A hazugság az élet legkissebb mozdulataiban is jelen van. Még az ágyunk semaz igazi ágy, ahogy Hamvas mondja, csak fekhely.

 Ezért, bármennyire nem követhető és nem észrevehető, az ember a hazugsággal az értékeketelveszti, és giccseket halmoz fel. Az ember a hazugsággal a valódit elveszti, s áldolgokkal veszimagát körül. Kényelmes, ugyanakkor értéktelen, szellemtelen áldolgokkal.Sok gyakorlat után az ember már nem veszi észre, hogy hazudott. A valóság elferditése ugyanismár az elméjében megtörtént. A hazugság egyik fokozata az összezavarodottság, amikor azember a hazugságot és az igazságot ténylegesen nem tudja megkülömböztetni, még ha akarjasem. Igy alakul ki a többség igazsága, pedig egy hazugságot mondhatnak ezren, százezren vagymilliárdan, az mindig hazugság marad. Ez a statisztika: a többség – dönt – igazság.Azt hiszi az olvasó, hogy a margarin, amit megeszik, nem hazugság? Vagy, ahogy az előzőkbenirtam, a szőkére festett barna haj, nem hazugság? A politikai kampány nem hazugság?Bizony, hazugság.Az igazsághoz hű lenni nehéz. Nehéz, mert az embernek le kell mondania a kényelemről, s aproblémákat fel kell vállalnia. Ezért még az amúgy igazság-párti emberek is összerándulnak ésvédekező állást vesznek fel e szavak hallatán. Megpróbálnak alkudni az igazsággal. Hátha mégez a kis, parányi, ártalmatlan hazugság elcsúszna igazság néven…Hátha nem is lehet tudni, mi az igazság, s akkor nem terhel felelősség. Hisz nem tudtam….Szomorú hirem van. Az igazságról tudni lehet. Előttünk van.A hazugság – szövevénybe az ember beleszületik. Van aki több, van aki kevesebb hazugság-szálat hoz magával, a nevelés és az iskola azomban ezeket a szálakat megvastagitja,megsürüsiti. Ez az élet folyamán kialakuló igazság – mentesités. Egy adott fokig minden emberegyetért azzal, hogy ne hazudni. Egy adott fokig. Ez az adott fok nem más, mint az ember azon határa, ahol a kényelmét és biztonságát megbomlani látja. Amikor megérzi ezt a határt, előveszi a jól bevált hazugság – praktikát. Más szóval ez azt is jelenti, hogy az ember rögtön hazudik,ahogy nehézségbe ütközik. Lehet a legnagyobb metafizikus, a Mester – elkezd hazudni. A hazugság létbontás. A mai ember azt hiszi, hogy a becsületes élet az igazságok és hazugságok helyes egyensúlyában rejlik, vagy a “hazudhatsz csak ki ne derüljön” alapelvben. A ki nem derült hazugság nem hazugság, mondják. Igen ám, de ezek csak a felszin dolgai. Mi van az önmagunkkal való viszonyunkal? Magunknak mit és mennyit hazudunk? Hogy mennyire benne vagyunk a hazugság – csávában, mi sem bizonyitja jobban, mint az, hogy MA KÜLÖN ERŐFESZITÉS ÉS IGAZSÁGKUTATÁS KELL ahhoz, hogy az ember NE HAZUDJON. Egyébbként autómatikusan hazudik. A világnézet is hazugságrendszer. Mert ha igazság lenne,nem világnézet lenne, hanem világtudat, Istentudat, Istenazonosság. A világnézetet sokat gyakorolt kis és nagy hazugságok épitik ki, amelyek megvédenek a kényelem elvesztésétől és más kellemetlenségektől. Elsősorban az ember hivatkozik. Mi lenne nagyobb hazugság, mint a hivatkozás? Egyszerű példa erre egy kis meghűlés is, ahol az ember a baktériumokra, a kollégákra, a hidegre, a húzatra, a korházra, az orvosokra – vagy akár Istenre hivatkozik. Ők a hibásak, az okozók. Az ember ezt elhiszi, s azután védekezni kezd mindezek ellen. Nem szabad húzatban ülni, mert meghülsz, nem szabad olyan társaságba keveredni, ahol betegek az emberek mert elkapod, és igy tovább. Ez lassan a világnézet. “Isten megver”.Nem, az igazságért nem ütnek fejbe. Csak a hazugságért ütjük fejbe magunkat az idők folyamán, de azt folyamatosan tesszük, s nem tudjuk, hol a baj. Az igazság a legerősebb, és mindig az igazmondó oldalán áll. A hazugság gyenge és erőtlen. Ha valamiért fejbevertek, az nem az igazság volt, hanem hogy vegyük észre magunkat, miket hazudunk magunknak még mindig.Egy kis fejtörő az autómatizált hazugságról…Egy férfi megy az utcán, és meglát egy szép, csinos nőt, akinek öltözete a mai divat szerint való:minden látszik rajta, amit egy férfi megnéz, s a lényeg is ki van emelve hogy elképzelni könyebben lehessen. A ruházat, a festék, a sejtetős kivillanó formák azt mondják a szemnek:IGEN, szeretkezni akarok. Bárkivel, hisz itt vagyok az úton, mindenki láthat és bámulhat! A férfinem ebből a világból való, igy odamegy a nőhöz, s ajánlja magát. Persze kap egy pofot, hogyan

is merte. A nem-ebből-a-világból jött férfi nem érti, mit látott rosszúl. Nem, nem látott rosszúl,csak nem tudta, hogy a nő hazudik. Nem azt akarja, amit mutat: csak magának akar tetszeni. De a nem-ebből-a-világból jött férfinek úgymond szerencséje is volt. Mert ha a szeretkezés összejött volna, nagyon kiábrándult volna. Megtudta volna, hogy miért nevezik errefele a szeretkezést “dugásnak”. (Nem is beszélve a már emlitett csalódásról, hogy a szőke, nagymellű, 185 centi magas nőről az ágyban derül ki, hogy barna, 155 centi magas, és kicsikék a mellei….)Egy nő, aki szintén nem-ebből-a-világból való, sétál az utcán, s meglát egy izmos, férfias, határozott férfit. Meg is tetszik neki, s ajánlatokat tesz. A férfi ugyan nem ad pofot (magában a nőt kúrvának nevezi), hanem kihasználja a lehetőséget és elmegy a nővel. A nő, aki nem-ebből-a-világból jött, csalódottan fogja tapasztalni, hogy ez a “férfi” nem is férfi. Gondolkodása éretlen és gyerekes, tele van félelmekkel, az izmait a vitaminok s a rendszeres súlyemelgetés adta, az anyukáját emlegeti, a szeme is ki van festve, s a szeretkezés közben rá kell jönnie a nőnek, hogy a férfi nem szeretkezik, hanem sportot űz. A nem-ebből-a-világból jött nő idejébenészbe kap és elmegy, úgymond szerencséjére, mert ha feleségül ment volna ehhez a férfihoz, a fiához ment volna.Hanem, ha a nő NŐ volna, s a férfi FÉRFI volna, egy hazugsággal kevesebb lenne a világban. Igen, ezzel elérkeztünk egy másik kényes kérdéshez is, hogy a tudomány és a vallás hol és hogyan vesz részt a hazugság – szövevény épitésében. A lényeg-elvesztés folyamata atudomány és a vallás történelmében kézzel fogható, hol csipőből lőtt tevékenység, hol tudatosmestermunka eredményeképpen. Az anyagi javak megszerzésének centrizmusában mindenféleelmélet, “tudományos tény”, vagy vallásos etikett az embereknek KÉNYELMET, maguknakJÖVEDELMET igér. Az ember bármennyit képes fizetni a kényelemért. Ha a kényelmet be is lehet biztositani, még többet fizet. A tudomány keretében igy olyan szakterületeket lehet kialakitani, amelyek az ember kényelmét, egészségét, biztonságát jó jövedelemért biztositani igérik.Természetesen ezt azzal az alaphazugsággal kell kezdeni, hogy az ember sorsának nehézségeit külső tényezők okozzák, egyrészt, s másrészt hogy az ember önerőből nem képes magát ellátni.Először a vallás “tanitotta” meg az embert arra, hogy ő egy kiszolgáltatott porszem, aki esetleg a  túlvilági élet reményében csak fohászkodhat és adakozhat az egyház papjainak, de a sorsát igyis felsőbb erők döntik el, amelyeknek a papok a törvényes közvetitői, úgymond mobiltelefonjai.A tudomány ezt az alappoziciót kihasználhatta, mert az embereknek szabadságot, tudást jólétet és kényelmet igért. Mindenki ráharapott. A valóságban a tudomány sem adott mást,mind szerencsétlenséget és szenvedést. Az oly kevés metafizikai éberséggel rendelkezőembereknek – s csakis ezeknek! – lehet eladni a gyógyszert, a mű – vitaminokat, a margarint, abiztositást, a desztillált vizet. Az éberség lefokozott állapotában az ember nem látja, mit vesz. Areklámok ügyesen célozzák meg az emberek elméjét, s elhitetik vele, hogy amit lát, arraszüksége van.Érdekes módon még azt is tudják, hogy a csokoládé és a szeretet valahol principiumok szintjénösszefügg, hisz a csoki reklámok szexuális beállitottságuak.A tudomány képviselői adott időben az szerint döntik el, hogy mi egészséges és fontos, és minem, hogy éppen mi az ami pénzt hoz, s mi nem. Az emberek többsége nem lát át ezen akelepcén, és olyan dolgokat is megvesz, megesz vagy magára ken, ami semmit sem ér.Természetesen “bizonyitékok egész sora” áll a vevő rendelkezésére, amelyeket már régen, éssokszor megcáfoltak, legyen az a napi fehérje – szükséglet vagy a tej hatása az egészségre.A probléma abban rejlik, hogy ma nincsenek gondolkodók. Csak formulák, szlógenek, “bejártútak” vannak. És reklámok, és statisztika. És mi más a statisztika, mind a többségben az igazsághamis formulája?Az igazságszenvedély nem más szerintem, mint a morál igénye. Vagy az igényesség morálja.A morált úgy tudnám megfogalmazni, hogy az ember azon igénye, akarata és hite, hogy Ő tiszta,transparens és orientált, ugyanakkor szabad legyen. A legfelsőbb morál a szabadság. A morálszintje az életmű szintje. A hazugság, a dezinformáció a világ műve. A hazugság fényében amorál minden, ami nem hazugság. Azt is mondhatnám, hogy a morál a hűség a tökéletesigazsághoz, tény – hűség, valósághűség.A legtöbb embernek csak morális aggájai vannak, de nincs morális igénye. Az igény s az aggály külömböznek.

A hazugságról le kell szokni. Ez egy következetes életgyakorlat. Figyelni kell önmagunkatminden helyzetben. De még igy is előre csak a külső hazugságokat tudjuk korlátozni. Bizonyoshelyzetekben a hazugság megint kijön belőlünk, reflex-szerűen. Van, amikor egy hazugsággaltalálkozunk, de arra nem reagálunk, inkább hallgatunk. Ez is hazugság. A hallgatás –beleeggyezés alapján a hazugságnak teret adunk. De teret adunk a hazugságnak sok másmódon is, például azzal, hogy egyszerüen nem mondunk el dolgokat embereknek, mert nemtartjuk őket erre megfelelőnek. Itt ugye bejön a kinek – mit – lehet – elmondani problématikájais.Először a hivatkozás reflexeit kell legyőzni. Le kell szokni arról, hogy hazugságainkra igazolástkeressünk. El kell vetnünk azt a tézist, hogy a cél szentesiti az eszközt. El kell vetnünk azt ahiedelmet, hogy van kegyes hazugság. El kell dobnunk az olyan kialakult eszméket, miszerint ahazugság bizonyos esetekben életmentő lehet, vagy jót teszünk vele. Ez a nehéz. Hű lenni azigazsághoz, még akkor is, ha valakinek ez fáj, valaki ettől tönkremegy vagy belehal. Ha az nemtudja elviselni az igazságot, attól még az igazság igazság marad. Egyszerü és megcáfolhatatlan.A tévedések egész sorozata ott történik, hogy a metafizikai alapokat leráztuk magunkról, mintkacatot. Ezért nem tudjuk, hogy egy rákos betegnek is ELSŐSORBAN meg kell mondani, hogyrákos, azt is, hogy ennek milyen szellemi hátterei vannak. Főleg, ha ezt a beteg megkérdezi! Demivel ma szinte senki semmivel sincs tisztában, hazug sötétben él, az igazságszenvedélyeszementségnek imponál. Az igazság erőss, mindent átható fénye a sötétben tapogatozókszemét tulságosan sérti, s védekezésre kényszeriti: még jobban elbújni, elrejtőzni.Természetesen fenntartom, hogy vannak nagyon hazug és kevésbé hazug emberek. Ez csakattól függ, hogy a hazugság, a megtévesztés hitéhez ki mennyire áll közelebb, vagymondhatnám, ki mennyire van elmerülve a szürkészöld mocsárban. Vannak emberek, akikigyekeznek a többinél is sokkal többet hazudni, akik aktivan duzzasztják a hazugság – lápot, éseffelől semmilyen lelkiismeretfurdalásuk vagy aggájuk nincs. Ezeket az embereket nevezhetjükaktiv hazugoknak. Még akkor is, ha semmi indokuk nincs rá, nincsenek semmifélehazugságreflexkiváltó helyzetben, még akkor is hazudnak, csak úgy csipőből lövik a megszokotthazugságokat. Még az sem érdekli őket, ha felsülnek, hisz nekik oly természetes ez a hitviág.Hisznek a mindenhatónak – látszó hazugságszenvedélyben.

De jobb az aktiv hazug, mind a gyáva hazug, az utóbbi ugyanis nem sportból, érdekből hazudik,hanem mert fél az igazságtól. A gyáva hazug sunyi, megbújik, tetszeleg. Jobb az aktiv hazug,“mert nem tudja, mit csinál”. A gyáva hazug, az alattomos hazug igenis tudja. Ezért elég rosszúl,esetlenül hazudik, szemével hunyorgat, szája széle megremeg. Ha lebukik, katasztrófa.A hazugsággal az ember önmagát mérgezi. Ez a méreg elzárja a fénytől, az idilltől, s lassanmegemészti, a megsemmisülés határáig. A hazugság a létezésnek ellentmond. A teremtés azoncélját, hogy az ember a fizikai világ információit felfele közvtitse, megbuktatja. Imigy ateremtés, vagyis a Teremtő és teremtett, maga az Ember, értelmetlenné vállik, s létjogosultsága elvész.Csak az igazságnak van létjogosultsága, értelme, örökléte és idillje, ami nem igazság, aztörvényenkivüli. Ami törvényenkivüli, az történelmi. Ami történelmi, az múlandó. Ami múlandó,az nem létezik. Ami nem létezik, az hazugság.A hazugság létállapotát fenttartani annyi, mint zuhanni. Az entrópikus erők karjai között, lefele,a legkisebb energiaállapotba kerülni. Semmi akarat. Semmi tett. Semmi hit. Csak zuhanás.Elveszteni az idillt, betegnek lenni, meghalni. Az egész civilizált történelem az entrópikuserőknek hódol, a kényelem, a margarin, a virsli, a TV, az akció és a horror. A tudomány –technika eszközeivel elérni a legkisebb energiaállapotot. Meg sem mozdulni, még a szemet semkinyitani. Nem látni. Nem lépni. Csak haragudni, csak neheztelni, hogy az Úr nem adottmégnagyobb kényelmet. Csak szitkolózni és káromkodni, csak böfögni és horkolni.Szövetkezni hogy a hazugság ki ne derüljön. Aztán ugyanezért hivatkozni. Aztán addighivatkozni, mig világnézetet kialakitani. Aztán a világnézetet megvédeni. Háborúzni. Aztánegyes világnézeteknek törvényes keretet adni, vallást alapitani. A fényeket kioltani, az igazságotelföldelni, s erre tudományos érveket hozni, s elnevezni reformációnak, vagy felvilágosodásnak.Felvilágosodásnak, ahol beteg orvos “gyógyit” betegeket, bünös lelkipásztor “térit útjára”bűnösöket, lelkibeteg pszihológus “vezet jó útra” depressziósokat vagy neurózisosokat, s aholbármit el lehet adni bárkinek szép dobozban és jólhangzó névvel

A gondolatok felülvizsgálata elsősorban, majd a szó és a tett “ellenőrzése” az, amelyen keresztüllépésről lépésre az igazsághoz hűnek lehet lenni. Azonban kell valamiféle referencia, sugallatvagy bölcsesség, ami segit a gondolatainkban rendet teremteni, s a hamisat az igaztólelválasztani. Kell egy egzakt tudomány, amelynek segitségével a dolgokat meg lehetkülömböztetni, s az egyetemes, egyedi igazságokra rá lehet eszmélni.A hagyományok hagytak ránk ilyen eszközöket, tudományokat és gyakorlatokat, amelyeket amai tudományoskodás eldob. Főleg azért, mert ezek a ránkhagyott, ősi tudományok nem kivül,az anyaggal dolgoznak, hanem belül, a szellemmel. Csak ezek segitségével lehet morálisan élni.Miért?Vezessük le a hazugság summáját: egy ember olyant mond, ami nem felel meg az igazságnak.Hogy reflexből, nagyzolásból, nagyotmondásból (konfabulálásból), félelemből teszi-e, az,mindjárt meglátjuk, eléggé a kezdeti lépés. Az ember nem csak olyant mond, hanem olyant istesz, ami a valóságtól, igy az életútjától eltér. De mindennek a gyökerét a gondolkodás képezi,mert az ember olyan dolgokban gondolkodik, amelyek nincsenek összhangban a valósággal. Demég a hibás gondolatoknak is van gyökere, s ez a megfelelő tudás hiánya, amire azt mondtaannak idején Jézus, hogy “nem tudja mit csinál”… Rá kell jönnünk tehát, hogy a hazugságmegszüntetéséhez olyan tudásra van az embernek szüksége, amit sem a modern tudomány,sem a vallás, sem ezeknek az ágazatai nem tudnak nyujtani. Ugyanis az embernek meg kellgyőződnie arról, hogy ő miért nem hazudhat, azonkivül, hogy tudomása kell legyen arról, mi azigazság, hogy gondolataiban tudjon rendet teremteni, s el tudja választani “a csecsemőt afürdőviztől”. A megfelelő tudás megszerzése az életmű része, mert bölcsességet, morált, ésnem utolsósorban szabadságot eredményez.A hazugság megszüntetéséhez tehát olyan információra van szükségünk, ami igaz.De hogyan ellenőrizzük le az információ igazság – tartalmát? Úgy, hogy beültessük agyakorlatba, s ott annak müködnie kell. Ha valami nem müködik, az nem igaz.

Az életmű elkészitéséhez igazságra, igazságtudatra és transzparenciára van szükségünk.Egyenesség és átláthatóság. Igazat mondunk, mert igazak vagyunk. A morál az igazság tartása.Elvetni mindent, ami hamis, ami csak elmélet, ami szédület, kábitószer.Az igazságkeresésnek eszközei és szabályai vannak. Szabálya, hogy belül kell keresni,önmagunkban.

·        János Széll István: 

  A hazugság elméletei és az igazság

Megközeliteném elsősorban a Hamvas Béla által is emlegetett transparentia szemszögéből. Atransparentia gyakorlati ténye ugyanis teljes mértékben kizárja a hazugságnak még alehetőségét is. A transparentia, vagyis áttetszőség, átlátszóság, azt jelenti, hogy elsősorban nyiltvagyok, de teljesen őszinte is – ugyanakkor a szó, gondolat és tett egységére is utal. Itt kéddolog jut eszembe: elsősorban a megengedett kegyes hazugság kérdése, ami kimondja, hogy havalakinek az az igazság -nem tesz jót-, akkor lehet neki hazudni (enyhébben szólva, el lehethallgatni előlük az igazságot) (Milyen érdekes! Az a vallás, amely Jézus Az igazságot ne rejtsétekvéka alá tézisét elfogadja, ugyanakkor a kegyes hazugságot is…), de ehhez szorosan kapcsolódikaz, hogy az embernek meg lehet-e mondani az igazságot.Én hiszek az igazság gyógyitó erejében, ellentétben a legtöbb emberrel körülöttem. Akorházakban bevett szokás, hogy a rákos beteg elől a betegségét elhazudják, azzal az indokkal,hogy ez a tudat őt még betegebbé tenné. Természetesen ez onnan ered, hogy azorvostudománynak talán halvány segédfogalmai sincsenek a betegség mélyebb, igazi okairól.Persze most azt is mondhatnánk, hogy hát ez az illető karmája, de én mégis ezeket a téziseketfelháboritónak tartom.Miközben az emberek a hazugságot elfogadják és gyakorolják, az olyan mélyen szövi be magát alelkekbe, hogy nehéz feladat tiszta vizet önteni a pohárba. Kedvenc témám megemliteni azegyik példámat a női festett hajjal, mert azt például senkinek eszébe sem jut a hazugságszférájába beiktatni. Nem tudják ezt a példát? A barna nő, aki a haját szőkére festi, azt alátszatot kelti, hogy ő egy szőke nő. A férfi, aki szőke nőre van hangolodva (tudjuk, a két tipusúnő között lelki – érzéki stb külömbségek vannak, ne hogy azt mondja valaki, hogy teljesenmindegy!), megismerkedik ezzel a szőke lánnyal. Járnak is együtt, szeretik is egymást, de hamarkezd érződni, hogy valami nem stimmel. Hát persze! A férfi szőke nőre vágyott, de amit kapott,

az barna! Micsoda kib…., nem? Igen, legyint az olvasó, persze ez tulzás…. Lehet túlzás, de hogy ahazugság kategóriájában benne van, az biztos. Ahogy benne van a magasitott sarok, aszilikonozott mell, a kigyurt izomzat (általában gyengelelkű férfiaknál), s még sorolhatnám.De majd legközelebb…De mielőtt befejezném: ma a munkából hazafele azon gondolkodtam, hogy a kegyesgyilkosságot lehetne-e bevezetni és engedélyeztetni? Aztán eszembe jutott az aktiv eutanázia, srájöttem….A hazugságot osztályozni lehetne, de most a hazugság céljáról tegyünk egy kis megjegyzést. Milehet a hazugság célja, ha nem a könnyités? Mindegyik esetben csakis a könnyitéshez érkezünkvizsgálódásunk során. Az ember hazudik a másik embernek, mert – feltételezi – az igazság csakkomplikációkat és problémákat szülne. Vegyünk egy konkrét esetet: ha egy ember az élettársátmegcsalja, akkor legtöbbször azt az élettársa előtt lehazudja, hogy a kényelmetlen otthonibalhét kikerülje. De még a gyermek is, ha az iskolában rossz jegyet kap, otthon nem mondja el,mert kényelmetlen ha megszidják. Mindenképpen a nehézség kikerülése a cél. Van ember,akinek a hazugság életfilozófia, azt tartja, hogy hazugság nélkül – a mai világban, ahogy szoktákmondani – az ember nem érvényesül. Hazudni kell a karrier miatt, a család miatt, akörülmények miatt. Az, hogy az emberek egyre többet hazudnak, biztos. De miért? Mert egyrenehezebben viselik el a világ, az élet nehézségeit? Vagy egyre nehezebb az élet? Vagymindkettő?Az tény, hogy az élet tényleg nehezebb. Nem másért, az ember nehezitette meg azáltal, hogykönnyiteni akarta. A kényelemcentrikus felfogás sok nehézséget idézett be. Az embernekhazudnia kell, hogy a kényelmét megtartsa.Vagyis: a hazugság a kényelmet szolgálja, s egy olyan világban, ahol minden harc a kényelemértvan, a hazugság létjogosult, mint kényelem fele vezető eszköz. A kérdés csak az, hogy le kell-emondanunk a kényelemről. A mai világ úgy van berendezve, hogy a kényelmet csak hazugsággallehet fenttartani. A hazugság az élet legkissebb mozdulataiban is jelen van. Még az ágyunk semaz igazi ágy, ahogy Hamvas mondja, csak fekhely.

 Ezért, bármennyire nem követhető és nem észrevehető, az ember a hazugsággal az értékeketelveszti, és giccseket halmoz fel. Az ember a hazugsággal a valódit elveszti, s áldolgokkal veszimagát körül. Kényelmes, ugyanakkor értéktelen, szellemtelen áldolgokkal.Sok gyakorlat után az ember már nem veszi észre, hogy hazudott. A valóság elferditése ugyanismár az elméjében megtörtént. A hazugság egyik fokozata az összezavarodottság, amikor azember a hazugságot és az igazságot ténylegesen nem tudja megkülömböztetni, még ha akarjasem. Igy alakul ki a többség igazsága, pedig egy hazugságot mondhatnak ezren, százezren vagymilliárdan, az mindig hazugság marad. Ez a statisztika: a többség – dönt – igazság.Azt hiszi az olvasó, hogy a margarin, amit megeszik, nem hazugság? Vagy, ahogy az előzőkbenirtam, a szőkére festett barna haj, nem hazugság? A politikai kampány nem hazugság?Bizony, hazugság.Az igazsághoz hű lenni nehéz. Nehéz, mert az embernek le kell mondania a kényelemről, s aproblémákat fel kell vállalnia. Ezért még az amúgy igazság-párti emberek is összerándulnak ésvédekező állást vesznek fel e szavak hallatán. Megpróbálnak alkudni az igazsággal. Hátha mégez a kis, parányi, ártalmatlan hazugság elcsúszna igazság néven…Hátha nem is lehet tudni, mi az igazság, s akkor nem terhel felelősség. Hisz nem tudtam….Szomorú hirem van. Az igazságról tudni lehet. Előttünk van.A hazugság – szövevénybe az ember beleszületik. Van aki több, van aki kevesebb hazugság-szálat hoz magával, a nevelés és az iskola azomban ezeket a szálakat megvastagitja,megsürüsiti. Ez az élet folyamán kialakuló igazság – mentesités. Egy adott fokig minden emberegyetért azzal, hogy ne hazudni. Egy adott fokig. Ez az adott fok nem más, mint az ember azon határa, ahol a kényelmét és biztonságát megbomlani látja. Amikor megérzi ezt a határt, előveszi a jól bevált hazugság – praktikát. Más szóval ez azt is jelenti, hogy az ember rögtön hazudik,ahogy nehézségbe ütközik. Lehet a legnagyobb metafizikus, a Mester – elkezd hazudni. A hazugság létbontás. A mai ember azt hiszi, hogy a becsületes élet az igazságok és hazugságok helyes egyensúlyában rejlik, vagy a “hazudhatsz csak ki ne derüljön” alapelvben. A ki nem derült hazugság nem hazugság, mondják. Igen ám, de ezek csak a felszin dolgai. Mi van az önmagunkkal való viszonyunkal? Magunknak mit és mennyit hazudunk? Hogy mennyire benne vagyunk a hazugság – csávában, mi sem bizonyitja jobban, mint az, hogy MA KÜLÖN ERŐFESZITÉS ÉS IGAZSÁGKUTATÁS KELL ahhoz, hogy az ember NE HAZUDJON. Egyébbként autómatikusan hazudik. A világnézet is hazugságrendszer. Mert ha igazság lenne,nem világnézet lenne, hanem világtudat, Istentudat, Istenazonosság. A világnézetet sokat gyakorolt kis és nagy hazugságok épitik ki, amelyek megvédenek a kényelem elvesztésétől és más kellemetlenségektől. Elsősorban az ember hivatkozik. Mi lenne nagyobb hazugság, mint a hivatkozás? Egyszerű példa erre egy kis meghűlés is, ahol az ember a baktériumokra, a kollégákra, a hidegre, a húzatra, a korházra, az orvosokra – vagy akár Istenre hivatkozik. Ők a hibásak, az okozók. Az ember ezt elhiszi, s azután védekezni kezd mindezek ellen. Nem szabad húzatban ülni, mert meghülsz, nem szabad olyan társaságba keveredni, ahol betegek az emberek mert elkapod, és igy tovább. Ez lassan a világnézet. “Isten megver”.Nem, az igazságért nem ütnek fejbe. Csak a hazugságért ütjük fejbe magunkat az idők folyamán, de azt folyamatosan tesszük, s nem tudjuk, hol a baj. Az igazság a legerősebb, és mindig az igazmondó oldalán áll. A hazugság gyenge és erőtlen. Ha valamiért fejbevertek, az nem az igazság volt, hanem hogy vegyük észre magunkat, miket hazudunk magunknak még mindig.Egy kis fejtörő az autómatizált hazugságról…Egy férfi megy az utcán, és meglát egy szép, csinos nőt, akinek öltözete a mai divat szerint való:minden látszik rajta, amit egy férfi megnéz, s a lényeg is ki van emelve hogy elképzelni könyebben lehessen. A ruházat, a festék, a sejtetős kivillanó formák azt mondják a szemnek:IGEN, szeretkezni akarok. Bárkivel, hisz itt vagyok az úton, mindenki láthat és bámulhat! A férfinem ebből a világból való, igy odamegy a nőhöz, s ajánlja magát. Persze kap egy pofot, hogyan

is merte. A nem-ebből-a-világból jött férfi nem érti, mit látott rosszúl. Nem, nem látott rosszúl,csak nem tudta, hogy a nő hazudik. Nem azt akarja, amit mutat: csak magának akar tetszeni. De a nem-ebből-a-világból jött férfinek úgymond szerencséje is volt. Mert ha a szeretkezés összejött volna, nagyon kiábrándult volna. Megtudta volna, hogy miért nevezik errefele a szeretkezést “dugásnak”. (Nem is beszélve a már emlitett csalódásról, hogy a szőke, nagymellű, 185 centi magas nőről az ágyban derül ki, hogy barna, 155 centi magas, és kicsikék a mellei….)Egy nő, aki szintén nem-ebből-a-világból való, sétál az utcán, s meglát egy izmos, férfias, határozott férfit. Meg is tetszik neki, s ajánlatokat tesz. A férfi ugyan nem ad pofot (magában a nőt kúrvának nevezi), hanem kihasználja a lehetőséget és elmegy a nővel. A nő, aki nem-ebből-a-világból jött, csalódottan fogja tapasztalni, hogy ez a “férfi” nem is férfi. Gondolkodása éretlen és gyerekes, tele van félelmekkel, az izmait a vitaminok s a rendszeres súlyemelgetés adta, az anyukáját emlegeti, a szeme is ki van festve, s a szeretkezés közben rá kell jönnie a nőnek, hogy a férfi nem szeretkezik, hanem sportot űz. A nem-ebből-a-világból jött nő idejébenészbe kap és elmegy, úgymond szerencséjére, mert ha feleségül ment volna ehhez a férfihoz, a fiához ment volna.Hanem, ha a nő NŐ volna, s a férfi FÉRFI volna, egy hazugsággal kevesebb lenne a világban. Igen, ezzel elérkeztünk egy másik kényes kérdéshez is, hogy a tudomány és a vallás hol és hogyan vesz részt a hazugság – szövevény épitésében. A lényeg-elvesztés folyamata atudomány és a vallás történelmében kézzel fogható, hol csipőből lőtt tevékenység, hol tudatosmestermunka eredményeképpen. Az anyagi javak megszerzésének centrizmusában mindenféleelmélet, “tudományos tény”, vagy vallásos etikett az embereknek KÉNYELMET, maguknakJÖVEDELMET igér. Az ember bármennyit képes fizetni a kényelemért. Ha a kényelmet be is lehet biztositani, még többet fizet. A tudomány keretében igy olyan szakterületeket lehet kialakitani, amelyek az ember kényelmét, egészségét, biztonságát jó jövedelemért biztositani igérik.Természetesen ezt azzal az alaphazugsággal kell kezdeni, hogy az ember sorsának nehézségeit külső tényezők okozzák, egyrészt, s másrészt hogy az ember önerőből nem képes magát ellátni.Először a vallás “tanitotta” meg az embert arra, hogy ő egy kiszolgáltatott porszem, aki esetleg a  túlvilági élet reményében csak fohászkodhat és adakozhat az egyház papjainak, de a sorsát igyis felsőbb erők döntik el, amelyeknek a papok a törvényes közvetitői, úgymond mobiltelefonjai.A tudomány ezt az alappoziciót kihasználhatta, mert az embereknek szabadságot, tudást jólétet és kényelmet igért. Mindenki ráharapott. A valóságban a tudomány sem adott mást,mind szerencsétlenséget és szenvedést. Az oly kevés metafizikai éberséggel rendelkezőembereknek – s csakis ezeknek! – lehet eladni a gyógyszert, a mű – vitaminokat, a margarint, abiztositást, a desztillált vizet. Az éberség lefokozott állapotában az ember nem látja, mit vesz. Areklámok ügyesen célozzák meg az emberek elméjét, s elhitetik vele, hogy amit lát, arraszüksége van.Érdekes módon még azt is tudják, hogy a csokoládé és a szeretet valahol principiumok szintjénösszefügg, hisz a csoki reklámok szexuális beállitottságuak.A tudomány képviselői adott időben az szerint döntik el, hogy mi egészséges és fontos, és minem, hogy éppen mi az ami pénzt hoz, s mi nem. Az emberek többsége nem lát át ezen akelepcén, és olyan dolgokat is megvesz, megesz vagy magára ken, ami semmit sem ér.Természetesen “bizonyitékok egész sora” áll a vevő rendelkezésére, amelyeket már régen, éssokszor megcáfoltak, legyen az a napi fehérje – szükséglet vagy a tej hatása az egészségre.A probléma abban rejlik, hogy ma nincsenek gondolkodók. Csak formulák, szlógenek, “bejártútak” vannak. És reklámok, és statisztika. És mi más a statisztika, mind a többségben az igazsághamis formulája?Az igazságszenvedély nem más szerintem, mint a morál igénye. Vagy az igényesség morálja.A morált úgy tudnám megfogalmazni, hogy az ember azon igénye, akarata és hite, hogy Ő tiszta,transparens és orientált, ugyanakkor szabad legyen. A legfelsőbb morál a szabadság. A morálszintje az életmű szintje. A hazugság, a dezinformáció a világ műve. A hazugság fényében amorál minden, ami nem hazugság. Azt is mondhatnám, hogy a morál a hűség a tökéletesigazsághoz, tény – hűség, valósághűség.A legtöbb embernek csak morális aggájai vannak, de nincs morális igénye. Az igény s az aggály külömböznek.

A hazugságról le kell szokni. Ez egy következetes életgyakorlat. Figyelni kell önmagunkatminden helyzetben. De még igy is előre csak a külső hazugságokat tudjuk korlátozni. Bizonyoshelyzetekben a hazugság megint kijön belőlünk, reflex-szerűen. Van, amikor egy hazugsággaltalálkozunk, de arra nem reagálunk, inkább hallgatunk. Ez is hazugság. A hallgatás –beleeggyezés alapján a hazugságnak teret adunk. De teret adunk a hazugságnak sok másmódon is, például azzal, hogy egyszerüen nem mondunk el dolgokat embereknek, mert nemtartjuk őket erre megfelelőnek. Itt ugye bejön a kinek – mit – lehet – elmondani problématikájais.Először a hivatkozás reflexeit kell legyőzni. Le kell szokni arról, hogy hazugságainkra igazolástkeressünk. El kell vetnünk azt a tézist, hogy a cél szentesiti az eszközt. El kell vetnünk azt ahiedelmet, hogy van kegyes hazugság. El kell dobnunk az olyan kialakult eszméket, miszerint ahazugság bizonyos esetekben életmentő lehet, vagy jót teszünk vele. Ez a nehéz. Hű lenni azigazsághoz, még akkor is, ha valakinek ez fáj, valaki ettől tönkremegy vagy belehal. Ha az nemtudja elviselni az igazságot, attól még az igazság igazság marad. Egyszerü és megcáfolhatatlan.A tévedések egész sorozata ott történik, hogy a metafizikai alapokat leráztuk magunkról, mintkacatot. Ezért nem tudjuk, hogy egy rákos betegnek is ELSŐSORBAN meg kell mondani, hogyrákos, azt is, hogy ennek milyen szellemi hátterei vannak. Főleg, ha ezt a beteg megkérdezi! Demivel ma szinte senki semmivel sincs tisztában, hazug sötétben él, az igazságszenvedélyeszementségnek imponál. Az igazság erőss, mindent átható fénye a sötétben tapogatozókszemét tulságosan sérti, s védekezésre kényszeriti: még jobban elbújni, elrejtőzni.Természetesen fenntartom, hogy vannak nagyon hazug és kevésbé hazug emberek. Ez csakattól függ, hogy a hazugság, a megtévesztés hitéhez ki mennyire áll közelebb, vagymondhatnám, ki mennyire van elmerülve a szürkészöld mocsárban. Vannak emberek, akikigyekeznek a többinél is sokkal többet hazudni, akik aktivan duzzasztják a hazugság – lápot, éseffelől semmilyen lelkiismeretfurdalásuk vagy aggájuk nincs. Ezeket az embereket nevezhetjükaktiv hazugoknak. Még akkor is, ha semmi indokuk nincs rá, nincsenek semmifélehazugságreflexkiváltó helyzetben, még akkor is hazudnak, csak úgy csipőből lövik a megszokotthazugságokat. Még az sem érdekli őket, ha felsülnek, hisz nekik oly természetes ez a hitviág.Hisznek a mindenhatónak – látszó hazugságszenvedélyben.

De jobb az aktiv hazug, mind a gyáva hazug, az utóbbi ugyanis nem sportból, érdekből hazudik,hanem mert fél az igazságtól. A gyáva hazug sunyi, megbújik, tetszeleg. Jobb az aktiv hazug,“mert nem tudja, mit csinál”. A gyáva hazug, az alattomos hazug igenis tudja. Ezért elég rosszúl,esetlenül hazudik, szemével hunyorgat, szája széle megremeg. Ha lebukik, katasztrófa.A hazugsággal az ember önmagát mérgezi. Ez a méreg elzárja a fénytől, az idilltől, s lassanmegemészti, a megsemmisülés határáig. A hazugság a létezésnek ellentmond. A teremtés azoncélját, hogy az ember a fizikai világ információit felfele közvtitse, megbuktatja. Imigy a Teremtés, vagyis a Teremtő és teremtett, maga az Ember, értelmetlenné vállik, s létjogosultsága elvész.Csak az igazságnak van létjogosultsága, értelme, örökléte és idillje, ami nem igazság, aztörvényenkivüli. Ami törvényenkivüli, az történelmi. Ami történelmi, az múlandó. Ami múlandó,az nem létezik. Ami nem létezik, az hazugság.A hazugság létállapotát fenttartani annyi, mint zuhanni. Az entrópikus erők karjai között, lefele,a legkisebb energiaállapotba kerülni. Semmi akarat. Semmi tett. Semmi hit. Csak zuhanás.Elveszteni az idillt, betegnek lenni, meghalni. Az egész civilizált történelem az entrópikuserőknek hódol, a kényelem, a margarin, a virsli, a TV, az akció és a horror. A tudomány –technika eszközeivel elérni a legkisebb energiaállapotot. Meg sem mozdulni, még a szemet semkinyitani. Nem látni. Nem lépni. Csak haragudni, csak neheztelni, hogy az Úr nem adottmégnagyobb kényelmet. Csak szitkolózni és káromkodni, csak böfögni és horkolni.Szövetkezni hogy a hazugság ki ne derüljön. Aztán ugyanezért hivatkozni. Aztán addighivatkozni, mig világnézetet kialakitani. Aztán a világnézetet megvédeni. Háborúzni. Aztánegyes világnézeteknek törvényes keretet adni, vallást alapitani. A fényeket kioltani, az igazságotelföldelni, s erre tudományos érveket hozni, s elnevezni reformációnak, vagy felvilágosodásnak.Felvilágosodásnak, ahol beteg orvos “gyógyit” betegeket, bünös lelkipásztor “térit útjára”bűnösöket, lelkibeteg pszihológus “vezet jó útra” depressziósokat vagy neurózisosokat, s aholbármit el lehet adni bárkinek szép dobozban és jólhangzó névvel

A gondolatok felülvizsgálata elsősorban, majd a szó és a tett “ellenőrzése” az, amelyen keresztüllépésről lépésre az igazsághoz hűnek lehet lenni. Azonban kell valamiféle referencia, sugallatvagy bölcsesség, ami segit a gondolatainkban rendet teremteni, s a hamisat az igaztólelválasztani. Kell egy egzakt tudomány, amelynek segitségével a dolgokat meg lehetkülömböztetni, s az egyetemes, egyedi igazságokra rá lehet eszmélni.A hagyományok hagytak ránk ilyen eszközöket, tudományokat és gyakorlatokat, amelyeket amai tudományoskodás eldob. Főleg azért, mert ezek a ránkhagyott, ősi tudományok nem kivül,az anyaggal dolgoznak, hanem belül, a szellemmel. Csak ezek segitségével lehet morálisan élni.Miért?Vezessük le a hazugság summáját: egy ember olyant mond, ami nem felel meg az igazságnak.Hogy reflexből, nagyzolásból, nagyotmondásból (konfabulálásból), félelemből teszi-e, az,mindjárt meglátjuk, eléggé a kezdeti lépés. Az ember nem csak olyant mond, hanem olyant istesz, ami a valóságtól, igy az életútjától eltér. De mindennek a gyökerét a gondolkodás képezi,mert az ember olyan dolgokban gondolkodik, amelyek nincsenek összhangban a valósággal. Demég a hibás gondolatoknak is van gyökere, s ez a megfelelő tudás hiánya, amire azt mondtaannak idején Jézus, hogy “nem tudja mit csinál”… Rá kell jönnünk tehát, hogy a hazugságmegszüntetéséhez olyan tudásra van az embernek szüksége, amit sem a modern tudomány,sem a vallás, sem ezeknek az ágazatai nem tudnak nyujtani. Ugyanis az embernek meg kellgyőződnie arról, hogy ő miért nem hazudhat, azonkivül, hogy tudomása kell legyen arról, mi azigazság, hogy gondolataiban tudjon rendet teremteni, s el tudja választani “a csecsemőt afürdőviztől”. A megfelelő tudás megszerzése az életmű része, mert bölcsességet, morált, ésnem utolsósorban szabadságot eredményez.A hazugság megszüntetéséhez tehát olyan információra van szükségünk, ami igaz.De hogyan ellenőrizzük le az információ igazság – tartalmát? Úgy, hogy beültessük agyakorlatba, s ott annak müködnie kell. Ha valami nem müködik, az nem igaz.

Az életmű elkészitéséhez igazságra, igazságtudatra és transzparenciára van szükségünk.Egyenesség és átláthatóság. Igazat mondunk, mert igazak vagyunk. A morál az igazság tartása.Elvetni mindent, ami hamis, ami csak elmélet, ami szédület, kábitószer.Az igazságkeresésnek eszközei és szabályai vannak. Szabálya, hogy belül kell keresni,önmagunkban. 

Amikor a Lilith beszél , így szól:

Nem szimplán elveszek "mindent" az emberektől, hanem annak a képességét is elveszem, hogy arra gondoljon, amit elvettem tőlük. Tehát pl. nem szimplán betiltom a házasságot, mert azzal semmire se megyek. Hanem elérem, hogy eszükbe se jusson összeházasodni. Ez hosszabb folyamat mint a megtiltás, de cserébe így valóban elérem a célomat.

És ha nem gondolnak erre amit elvettem tőlük, akkor nem is fog hiányozni nekik, így nem is fognak lázadozni, hisz nincs ki ellen: ha valamilyen okból mégis egyszer eszükbe jut hogy mi hiányzik nekik, számukra megfoghatatlan marad az, hogy eddig miért nem gondoltak rá. És ha valamiről (rólam, és arról hogy mit tettem) nem tudnak, az ellen nem fognak lázadozni. Azt fogják hinni, hogy azért nem gondoltak eddig rá, mert ez a világ rendje. És belenyugszanak, meggyőzik saját magukat, hogy jobb is ez, ha nem gondolnak olyasmire, amire nem szokás gondolni. Látod, nem is kell ide rendőr, az emberek magukat tartják sötétségben.

Azt a pár embert meg koholt vádakkal bezáratom, akik nekiállnak hirdetni, hogy én megrövidítettem őket. Koholt vádak vannak ma is, voltak 10-100-1000 éve is. És egyébként is ki állna a pár okoska mögé, aki mégis rájön valamire? Ki védené meg őket velem szemben? Hisz a többség semmit se ért az egészből, de szó szerint semmit. Nemhogy azt nem látják, hogy én mit csináltam, de azt se értik, hogy miért baj az amit a feltételezés szerint csináltam: felteszik magukban a kérdést: elvettem tőlük a... micsodát is? Hisz azt se tudják mit jelent az, amit elvettem tőlük, hisz sose tudtak róla hogy létezik, így szerintük az egy nemlétező valami. Szóval a tömeg nem a pár okoskával van, hanem velem.

Azt mondod az "intim szférába" nem voltam képes beleavatkozni? Akkor miért van ennyi válás? Miért van ennyi abortusz? Fog az menni, ez még csak a folyamat eleje, még nem fedtem fel minden kártyámat. De persze én buta vagyok, és nem érdekel, hogy a célom valóban elérhető-e. De nem is ez a lényeg. Az utolsó percig keményen fogok küzdeni, és ha végül elsöpör a változás szele, akkor felkelek és folytatom amit elkezdtem valahol máshol, más mezben, más szlogenekkel, mintha mi sem történt volna. Mert mindig lesz valaki, akit meg tudok szédíteni a jó szövegemmel. Az emberek hinni akarnak nekem. Hittek 10-100 és 1000 éve is. Hinni fognak 1000 év múlva is. Visszatérek mint a Terminátor.

Abban viszont nagyon is egyetértek veled, hogy a lázadástól az is távol tartja az embereket, hogy van mit veszíteniük. De persze én határozom meg azt is, hogy mi számít értéknek, így minek a hiányától fognak félni. Ha rajtam múlik, holnaptól már levegőt se vehetnek szabadon, azt is csak az én engedélyemmel fognak. Az életük minden egyes mozzanatában valami olyasmivel lesznek kapcsolatban, amiben tőlem függenek: minden termék lesz, nemcsak a víz, de a levegő is amit ki és belélegeznek. Az élethez való jog is termék lesz, ami adható, vehető, és így elvehető. És minden termékért nekem fognak fizetni az én pénzemmel. És így még szép hogy félni fognak attól, hogy szembeforduljanak velem, hisz ezzel az az az egyetlen élet válik fenntarthatatlanná számukra, amit ismernek. Hisz semmilyen más életet nem ismernek, csak ezt, így ehhez fognak foggal körömmel ragaszkodni, eltaposva mindent és mindenkit aki közéjük és az élet közé, azaz közéjük és - valójában - közém áll. Az élethez való ragaszkodást összemosom a fejükben a hozzám való ragaszkodáshoz. Az ember képtelen lesz a kettőt elválasztani. Így több millió testőr fog védelmezni minduntalan, több millió testõr fog köztem és az okoskák között állni. Senkinek eszébe se fog jutni szembefordulni velem, akinek meg mégis, azt egy mozdulattal ellehetetlenítem azzal hogy elzárom az életet jelentő termékeimtől úgy hogy elveszem a pénzüket. A szívósabbakat, akik megvannak a pénzem nélkül, kirakatperekben elítéltetem - könnyű lesz elhitetni az emberekkel, hogy ezek az akadékoskodók az ő kárukra ténykednek.

És akkor mi van, ha rájössz, hogy már ma is ezt csinálom? Na most rájöttél, okos vagy te is. És? Akkor mi van? Talán jelents fel, tessék, próbáld meg. Vagy tájékoztasd az embereket erről a nagy felfedezésedről. Szerinted ki fog figyelni rád? Eleve: ki fogja megérteni amit mondasz? Előre szólok, hogy senki se. Olyan idegen lesz az amit mondasz nekik, hogy semmit, és ezt komolyan mondom, semmit nem fognak érteni belőle. Az egész ötlet abszurd lesz számukra, és automatikusan el fogják utasítani. Rád meg úgy fognak nézni mint aki megkergült. Látod? Mondtam én hogy nem kell ide rendőr, az emberek elhallgattatnak maguktól téged... Nyertem!

115 éve született Hamvas Béla

Nagyon gazdagok vagyunk, hogy ekkora gondolkodót és igazmondót szült a nemzetünk.
Értékeljük? Értjük? Észrevesszük, hogy szánkba rág olyan igazságokat, amik hosszú gondolkodás útján sem jutnának eszünkbe?

Sokat köszönhetek Neked Béla bácsi, pedig sose ismertelek személyesen! :) Úgy néz ki azonban elég  volt , ha nyitottá váltam és Te a szavak által felvilágosítottál a könyveiden keresztül ! Hála érte!


"Az érvényesülés, vagyis a politika, más szóval az ördög, ismét más szóval a karrier, végeredményben a gyakorlat és a prosperitás túlságosan csábító, és aki egzisztenciálisan csak egy kicsit is férges, azt az állhatatosságot, amire szükség van, nem tudja megvalósítani. A bukások százai után a bukások újabb százai következnek.
Amit ezen a helyen mondani lehet, csak egy: lemondani. Nem szabad karriert csinálni. Mit kell tenni? Várni. Ismét csak várni. (...) És nem lázadni. A lázadás letaszít az istenek útjáról, de letaszít az ősök útjáról is. A lázadót kitaszítják az istenek , de kitaszítják az ősök is.Nem lázadni! Szolgálni, türelmesen, áhítattal, kitartással, lemondással szolgálni a géniuszt és az isteneket és az igazságot. Várni és hallgatni és ismét várni. Szegényen? Elnyomva? Megtaposva? Igen. Nincs más mód, csak egy : várni.-Hamvas Béla, A magyar Hüperion.

"Ha az ősök útja és az istenek útja elvált, az embernek a két út között választania kell. Sohasem lehet kétség, hogy melyik a helyes, mint ahogy nem lehet kétség afelől, hogy melyik a hasznos. Az ősök útja a hasznos: itt van az , amit a föld adni tud. Megadja?
Talán.
Az istenek útja nehéz. Ha az ember erre lép, a föld megtagadja. Számolnia kell azzal, hogy a javakból nem kap semmit, egyedül maradhat és szegényen. De az istenek megadják neki, amit ember csak az istenektől kaphat.
Biztos." Hamvas Béla, A magyar Hüperion

Máraitól...

"Öröm, persze ez nem egészen pontos szó... Egy napon csendes lesz az ember. Már nem vágyik az örömre, de nem is érzi különösebben kisemmizettnek, megcsaltnak magát. Egy napon az ember tisztán látja, hogy mindent megkapott, büntetést és jutalmat, s mindenből annyit kapott, amennyi érdeme szerint jár neki. Amihez gyáva volt, vagy csak nem volt eléggé hősies, azt nem kapta meg... Ennyi az egész. Nem öröm ez, csak belenyugvás, megértés és nyugalom. Ez is eljön. Csak nagyon sokat kell fizetni érette."

A tudatalattiról

....el tud gyengülni , ha van kiért. Gyengédség. Nagyon cuki!:)

Mai gondolat

Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küld el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk!

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts,hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen-szavakkal vagy szavak nélkül-egy kis jóságot közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt,amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

(Antoine de Saint-Exupéry)