Jó, vagy igazi legyen az asztrológus?

  A világból nem tűnhet el a Rend, mert egyetlen elem hiánya az egész összeomlását jelentené. Ami van az rendetlenség lehet csupán. Ha helyre tesszük, nyugalom van.

A rendes értelmezés annyi, mint helytállóság megállapítás. Helytállóan megállapítani valamit úgy lehet, ha az elemeket, amiket felhasználunk az értelmezés során, a helyükön vannak. Minden a neki megfelelő funkciót látja el. Értelmezés –eltérés olyankor jön létre, amikor az egyes elemeknek más-más funkció , tulajdonság, egyszóval helyénvalóság van tulajdonítva. Így gyakorta nagyon hasznos lehet feltenni a kérdést : hogy érted? A félreértés természetes jelenség ,ugyanis nem létezhet olyasmi, hogy mindannyian egyetértsünk mindenben. Ilyesmi lehetetlen. Egyrészt azért, mert eleve máshol és másban láthatunk valamit különbözően, tehát másnak és máshogy tulajdonítunk helytállóságot, másrészt azért élünk, hogy egész életünk alatt , a tapasztalatok nyomán jutunk el fokozatosan oda, hogy a nem helytállóságainkat helytállóságokra váltsuk.

Kommunikáció szükséges ahhoz, hogy megkíséreljük magunkat (= őserők, elemek komplex rendszerét) minden tekintetben helytállóságra hozni. Helytállóság alatt igaziságot értek. Magasabb értékre utal, ha valaki igazi, mintha valaki jó ember. A jó ember esetében kizárásra kerül a rossz. Ilyen formán máris helytelenül értelmezünk, mivel előbb megállapításra került az, hogy egy rendszerből, ha valamelyik elem kizárásra kerül, az egész összeomlik. Megjegyzendő, hogy a rossz nem nevezhető elemnek, mert önmagában olyan , hogy csak rossz nem létezhet, mert akkor a jó kerülne kizárásra.

Ebből az következik, hogy jó-rossz alapon nem lehet értelmezni semmit, mivel értelmezés során a viszonyítási pontok lengenének két polaritás között, ami valami másnak a függvénye. Valami egyéb, magasabb értelmezési rendszernek van alárendelve. Nem mondhatjuk, hogy valami azért igaz, mert jó, mert akkor a rosszhoz viszonyítva jó. De mi az , hogy jó és rossz? Sokszor feltűnik, hogy valamit rossznak értelmezünk, majd kiderül vagy valaki rávilágít, hogy az bizonyos szemléletből nézve nem rossz. A helyénvalóságot megnézni annyi, mint pontosan meghatározni, hogy valami rossz vagy jó. Mitől rossz valami és mitől jó? Ezt honnan tudnánk értelmezni? Bizonyára feljebb kell emelkednünk , hogy jobban lássunk. Így keletkzik a hierarchia: ha magasabb perspektivából szeretnénk valamit értelmezni, akkor magunknak kell oda felemelkedni és a kicsinyes szemléleteket, a szűk látóköröket magunk mögött kell hagyni. Természetesen helyénvaló hierarchia az, ahol nem az emberből, hanem az emberit megelőző, metafizikai álláspontra helyezkedünk, ahonnan a mindenkire érvényes helytállóságot lehet belátni.

Elbírálni, meghatározni, megállapítani, megítélni valaminek a helyénvalóságát nagyon fontos, mert így igazodik el az ember az életben , így jön rá, hogy benne mely elemeknek van meg a hajlandósága arra, hogy helyet cseréljenek, mely elemek billennek ki könnyebben benyomások hatására. Ilyen harcok árán lesz az embernek rálátása arra, hogy hol jár igazán jól az élete útján és hol nem. Jézusnak van egy idevágó megfogalmazása, ahol arról beszél, hogy ellenségeim mutatják az utat a mennyek országába. Ellenségeim ugyanis nem fognak kímélni- ők nem állnak le latolgatni a jó és a rossz közti külömbséget, sem a helyénvalóságot -, egyből ránk olvassák saját értelmezéseiket. Amik helyenként helytállóak, máshol nem, hiszen ők is a maguk útján itt-ott nincsenek a helyükön.

Ha nem kommunikálunk, kommunikáltatnak minket az életünk során a velünk történtek. Jelenségek, események, személyek. Nemcsak velük, hanem egyúttal , egyszerre saját felsőbbrendű , úgynevezett önvalónkkal is kommunikálunk. Az együttműkődés elkerülhetetlen. Egyetlen percet se élünk az életünkben anélkül, hogy ne legyünk egyben önvalónkkal, hogy ne kommunikálnánk. Csak amikor meghalunk, szakad meg a földi adás. Fizikai része az önvalónak leválik. De ez más téma. Amit itt érdemes megjegyezni az, amit Jézus így fogalmaz: semmi se történik meg , ha arra nincs engedély az égben. A kényszer fentről jön arra nézve, hogy helyre billenjenek a dolgok. Tehát fontossági sorrend szerint az a mérvadó, ami fent van, mert annak függvénye a lent. És sohasem fordítva. Itt tehát azt is lehet látni, hogy ha kéri az ember, ha nem, mindig és mindenhol csak azzal találkozik, ami belőle a helyeset szeretné kihozni. A végső valóság természete ez.

Az, hogy mi van jól és mi van rosszul annak a függvénye, hogy valami mennyire igazi. Mennyire állja meg a helyét abban , amire létre lett hozva. Mennyire a helyén van értelmezve.

Sokszor mondják, hogy ha valaki ítélkezik, az mindjárt dehonesztál. Használjunk magyar kifejezést. Megaláz, megbecstelenít. Ezt nagyon meg kell vizsgálni, nagyon oda kell figyelni. Mikor becstelenítem meg magam és mást is és az önvalóm is egyben? Akkor, amikor sajnálok és elnézek és nem merem megmondani az igazat, amikor egyáltalán nem is merek szólni, amikor kímélek valakit és nem merem megmondani, amit látok? Vagy akkor becstelenítek meg valakit, amikor bátorítom, nem nézem el a hibáit, szigorú vagyok vele, megmondom az általam igaznak vélt dolgokat, amikor megmondom bátran mit látok?

Tegyük helyre előbb a becses és becstelen kifejezéseket. Mit fejez ki onnan fentről nézve? Megállapítottuk, hogy ha fentről jövünk, akkor fent vannak meg a jó minták. Ugyancsak fentről zavarodnak is az elemek, újabb és újabb mintákba rendeződve. Ha folyamatosan keresünk (és keresünk önkéntelenül is) megtaláljuk az eredeti, igazi mintáját , helyét mindennek. Az igazság előbukkanása a tisztázás, tisztázódás függvénye. Becses tehát az, amikor a zavaros minták újra normálissá rendeződnek. Ha helyén van minden. Ha helyén van a szív, az ész és minden.

Ha fent vannak az igazi minták is és fentről erednek a zavarok is, akkor mi tartható becsesebbnek? Ha tartjuk a zavart vagy ha a tisztázásra törekszünk? Az élet tisztán vagy zavarosan becsesebb? Ha emberi ésszel megállapított becs kerül mérvadónak és nem szolgálja az önvalói rendet, kaphat becstelen minősítést.

És kinek, minek olyan elengedhetetlen ez a becsesség? Mindenkinek. Nem találkozni olyan emberrel, akiben ne lenne meg az élet szeretete. Miért? Mert mindenki azért születik, hogy az igazit hozza ki magából és azt mutassa fel önvalójának. Így lesz becses a kiegyenlítődés. Így van igazi boldogság.

A kauzális asztrológus tehát nem dehonesztál, amikor az elemek helyét megmutatja, annak ellenére, hogy ez kisebb-nagyobb fájdalommal jár a megrendelő számára. Ez fontos és elengedhetetlen a helyes értelmezéshez. Ha nekifog sajnálkozni, ő is kibillen és más helyet tulajdonít egy-egy elemnek, amitől az értelmezés elcsúszik és nem válik helyénvaló segítséggé.

Hierarchiák

A fülnek kell a hanghoz igazodnia, mert az van előbb. A hallásnak van anyagi szerve is. Pontosabban a hallást úgy is hívják , hogy fül. Ha végigmegyünk az egész analógialáncon, kiderül , hogy a hallás a két őselv áthatolása és úgy hívják: hallatni és hallani. A Hang Van és ennek kétféle megnyílvánulása van. A VAN-ság. Az egyik a hatoló , a másik a befogadó.. Ilyenformán rendelődik a további része is a cselekvésnek két neművé. És mindkettő egyszerre, áthatolva egymáson adja az egész-et. Eredménye a boldog és nyugodt VAN-ság, VAGYOK-ság.

A hallatás mindenáron meg kell történjen, így jelentkezhet fokozatokban erősebbé vagy halkabbá, annak függvényében, hogy a többi láncszemen keresztül, más, a szimfóniához tartozó ős-elemekben hogyan jön létre ez az áthatolás. Mennyire harmonikus vagy diszharmónikus a VAN-ság létrejötte. Ha valahol más, yang típusú elem torz, akkor a hallatás is felveszi ennek a fokozatát . Például az ember gyávaságában ordít. Nem tud mást tenni. Egyik zónájában valami ijeszti, fél, és ezért hangosan beszél. Hiába címkézi fel a butaság ezt durváskodásnak és elkezd akarni tőle megszabadulni, mert nem lehet egy elemtől azáltal megszabadulni, hogy az EGÉSZET kiírtjuk. Nem lehet . Ilyet egyszerűen nem lehet, hiszen az nem jelent egyebet, mint a teljes VAN-ságot kiírtani. Nem lehet az életet eltűntetni. Csak helyretenni kellene és máris normális a hangerő. A hallatás ereje ki tud fejeződni a maga normális fokán. Az élet önmagát önmagán belül rendezi. Ez a legtöbb.

Na , de mitől függ, hogy a hallatás torzul? Mihez képest lehet leellenőrízni, hogy mennyire van a helyén. Hát meg kell vizsgálni a hanghordozás másik alappillérét : a hallást. Vagyis a yin részét. Amikor a hőmérsékletet nézzük, akkor van annak pozitív beosztása és negatív beosztása is. Mindkettő ugyanúgy a hő mérését jelenti. A Hőmérséklet itt, mint VAN-ság értelmeződik. A Hő van , mérséklete van, tehát nem az fogja megmondani, aki mér, hogy milyen hőmérséklet legyen, viszont , ha megvizsgálja, hogy ő maga a hőt hogyan méri és annak melyik fokán áll, akkor mindjárt tud azon dolgozni, hogy mikor melyik fokon kell lenni ahhoz, hogy épp jó legyen. Se ne fokozódjon felül, se ne fokozódjon -ő maga- alul és hogyan tudná ezt magában rendesen élni, hogy egy másik Hőmérséklet, egy másik VAN-ság (személy) is tudjon vele együtt létezni.

A két világalkotó princípium örökös áthatolásának fokától függ a boldogság. És menten látszik, hogy nem a másiktól leszek boldog, hogy az engem hogyan fokoztat, hanem , hogy mennyire fokozódok én annak a hatására, ahogy a másik fokozódik. Az én fokozgatásom végig AZ ENYÉM és CSAK ÉN tudok vele mit kezdeni. Nem a másik. A másik is ugyanaz a VAN-ság egy másik dimenziója – a másik felem-, és ugyanúgy az EGÉSZ-ből származik. Nem kell féljek, hogy valami hiányzik belőle . Ugyanazok az elemek benne is ugyanazokat az alapműveleteket végzik és csak őt tud velük bánni és ő is kell vele foglalkozzon.

Én annak a függvényében fokozódom, ahogy én , mint VAGYOKságom állapota ,hogyan egyenlítődőm ki. Sokkal jobb magunkat , a VAGYOKságot, Vanságot , annak elemeinek az állapotával azonosítani. Ha állapotban számol az ember egészen jó számításokhoz jut.

Tükörbe az látszik meg, hogy a VAN-ságon belül kinél hogy néz ki a saját VAN-sága. Ennyihez kell tükör. De nem a tükörség vansága a végső cselekvés. Ellépünk a tükörtől, mert ott csak megnéztük mi van rendben a vanságban és mi nincs. Nem ülhetünk a tükör előtt, míg a világ és játszadozzunk az így kialakulni kénytelen nárcisztikánkkal. Miért férfinév a Nárcisz és nem is lehet más? Mert itt a yang a yangba szerelmes. A yang, a hallatás csak hallatni akarja magát. Csupa férfias elem , nem? A yangságom hallatni akarom. Még mélyebbről fogva: csak a yangság hallatszódjon. Vezethet kiegyenlítődéshez és így nyugalomhoz csupán az egyik őselem éltetése? Csak férfiasan vagy csak nőiesen élve jelenthet kiegyenílődést , VAN-ságot a cselekvés? Egyértelmű, hogy nem. De miért nem? Hiszen mehet ez egy darabig. Van rá példa. Mehet is, de meghasonlik és kivágja saját magát. Vagyis a VAN-ságban van Türéshatárság is. Ez is fokában lehet központos és lehet szélsőséges.
A tökörségen tehát túl kell lépni. Nem szabad egy cselekvést átalakítani eszközzé és elkezdeni abban hinni. A kapálás eszköze a kapa, de nem erre kell fókuszálni, hanem a kapálásra.

A VAN, az állapotot jelent és élőt jelent. Mozgást. Ige.

Mégis mi a titka annak, hogy a yangszerűség szélsősége megy egy darabig. Hogyan élhet egyáltalán, ha az élethez mindkét őselv kell? Ezidáig erre az a magyarázat, hogy azért, mert nem is volt soha olyan, hogy a yin, vagyis a feminin ne lenne ott. Csak a yang ezt a yint itt a használomság tette által szolgálatába állítja. Úgy szokták emlegetni ezt a tettet, nemszeretem-ség. Nincs ilyen. Ott a yin, de nem kell. Már megint a yang…

Milyen yang tud yint szolgálatába állítani úgy, hogy az is ne csinálná önmagától ezt a szolgálomságot? Csak első személyben van VAGYOK. Olyan yang tudja ezt megcsinálni, ahol a yin a használomság alacsony fokán rezeg és a haszonság (figyeljük? Egyszerűsítésben van a kulcs) tettével nincs tisztában és így nem érzékeli saját maga VANságán keresztül, hogy ő saját maga a haszonság fokán alacsonyan tartja magát. Torzul tehát az egész és hullámszerűen terjed a zavar: a haszonság le/fel fokozódása, alacsonysága miatt (nincs a helyén, alul van/felül van), saját maga úgy VAN, hogy nem is veszi észre és használtatni hagyja magát. Követi azt a yangot, aki ugyancsak a haszonság valamelyik torz fokán VAN és ezért így vanságoskodik: használ. A használtató a használni akarót használja. Olyan képet követ magában, ahol tévesen azt hiszi, van ilyen VANság, hogy erőszakosan követel és másik fele megalázóan követ. Ilyen az iszákos férfi és a csupaszeretniakaró (=közben meg dédelgetést váró/ vagy yangságot túlszerető ) nő. Mindketten valahol a VANságot valamilyen –ságában vakon követik, vagyis fogalmuk nincs róla, hogy milyen fokon állnak. Ettől csak Fél-ségbe lehet jutni . Ahol FÉL van , ott nincs EGÉSZ. Tehát a VAGYOK-ság fokát meg kell vizsgálni. Külön a yangnak és külön a yinnek, mint EGÉSZ-nek. Melyik milyen fokban teljesíti be ( és nem a másik torz vanságát elégíti ki) saját VAGYOKomnak a –VAN- ságát. Beteljesítem azt, amire alkotódtam vagy félek valahol ( valamelyik fokán a létemnek) és emiatt nem megy.



Erről szól az élet. Lehet válni és találkozni más VAN-sággal, a feladat ugyanaz: felismerni, hogy a két őselv hogyan hatja át egymást és adja a Vanság nyugalmát.
Fogalmazzunk akárhogy, az élet lényege az áthatolás. Hívják szexuális kielégülésnek is. A szexuális kielégülés olyan fokú és –annyira teljes-, amennyiben a yang és a yin saját vanságának foka adhatja.

Menjünk most a yinhez.
A hallás is meg kell történjen (hiszen mindkét világalkotó őselv ( yin-yang) esetében mindkettő egyformán fontos, egyenrangú, tehát a hallás is meg kell történjen. Ez a befogadó része a HANG nak mint Vanság. Ott van, nélküle nem lehetne hangság. Kell a befogadó, a megnyíló, hogy megszülje az újabb Hang ságot, Van ságot. Az új élet is hordozza azt, amiből születetett és van hallatnisága és hallanisága is. Testileg van füle és azzal hallja a HANG ságot. Tehát éli saját magát. Pontosabban a Vanság éli önmagát általunk. Újabb EGÉSZségre törekvő, kiegyenlítődni vágyó EGY születik.

Amikor a hallás egészséges, akkor nem húzódik össze picire, amikor a hallatás ereje magasabb fokú, és nem engedi magában a hallatást túlfokozódni, mert tudja, most bírni kell, mert jelent valamit. Ez a női viselés ereje. Ugye a ying az, aki az erősebb intuícióval és ezért az erő egy finomabb változatával rendelkezik. Ami nem látszik akár erősebb is lehet , efelől megnyugodhat minden yin képviselő. Sokkal nehezebb a yinnek alkalmanként, mert ami nem látható, csak érzékelhető, annál nehezebb felelősséget a helyes fokon gyakorolni. Így torzul semmi perc alatt a szeretet , nyálcsorgató ragaszkodássá. Tehát, kell ide hallatás, tehát a yang ereje, hogy a Fény behatoljon és ébresszen: a dédelgetés foka (igénye) alacsony. Nem hozhat olyan fokozatú kiegyenlítődést, ami az igazi VANságot éltetni tudná. A VAN-ság elkezd fél-elem-mé fokozódni és az EGÉSZ bomlani.

Hierarchia. Fontossági sorrend, vagyis helybetőltési sorrend. Ha valami a helyén van, arról beszélünk, hogy ereje fokában a yang yangszerűen az EGY képe- szerinti féle- képpen a maga sajátosságaival VAN és a yin yinszerűen az EGY képe szerinti saját sajátosságaival VAN , akkor a hierarchia egészséges , a dolgok műkődnek. Minden a maga medrében , a maga helyén létezik, végzi a maga természetének és rendeltetésének megfelelő cselekedeteket. Unalmas? Lehet, hogy annak tűnik. De annyira nehéz ezt megvalósítani, hogy nem lehet megunni.

Az élet nem attól unalmas, hogy rendeltetésszerű törekvése van, hanem attól, hogy ezt az ember tévesen ítéli meg, tévesen értelmezi és nem azzal foglalkozik, amivel kell. Így, igény-fokozatai csaponganak.

Nem léphet fel (előre) a teremtett a teremtőnél, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nem a teremtett hozza létre a teremtőt, hanem fordítva. Nem hozhat tehát a humánum foka VAN ságról szóló elméleteket, mert azok FÉL-elemségi fokozatok. Nem mondhatja a hallás, hogy a hallatás legyen más, mint amilyen eredetileg és nem mondhatja a fül, hogy a hang legyen mindig halk, mert zavaró. Csak akkor zavaró a hallatás, ha a hallás rá túl érzékeny. Nem létezik olyan, hogy amikor a hallás rendben van , ne tudja viselni az egész skálát és nem létezik olyan , hogy villámlana, amikor meleg szélnek van helye. De fog villámlani , ha az igény erre van fokozódva. Ezeket a fokokat és ritmusokat egymással áthatoltatni mindenki legelsősorban saját magán belül kell végezze, hogy a kiegyenlítődésre minden pillanatban legyen kész. Nem véletlenül jön létre a nagyon hangosság és dübörgő , fületrengető rockzene, törőszerű kemény zeneség, mert egyszerűen megidézi a túl sok nyámnyilaság és halkan surrannás vérszegény jelensége. Nem lehet a fokság szélsőséges voltán Lenni míg a világ.

Egy gyenge, tehát alacsonyfokú erősség gyáváskodásba fog megjelenni. Az egyén visszafogja magát a „légy jó” egyoldalú nyomás által . Vagy rockzenész lesz, mert ott lehet merni fokozódni és kiderül, hogy attól még nem lesz „rossz”. És lehet rockzenét hallgatni (ugye megint a fül), mert kiderül, az erősség nem csak a visszafogásra adatott, hanem a merésre is. A mernire fog felfokozódni az ember ereje és nem lődőrög az életben, sodortatva magát és nem ismerve fel, hogy ő is VAGYOK.

Mikor áll be a veszély a fokokban? Amikor maga a keménység áll be fokmérőnek vagyis az eszköz veszi át a cselekvés helyét. Amennyiben (ugye, megint fok) felismerés születik, hogy kaptam egy löketet, hogy merjek mértékek szerint élni, tehát mozduljak el a szélsőségből és kiegyenlítődés legyen, akkor középbe érek. Vagyis a merjek kiabálni is, ha kell és bírjam ki a kiabálást is amikor azt kell skálán saját felismerésem szerint megkapom a helyem, akkor nem lesz a rockerségből vallás és az eszköz is betöltőtte rendeltetését. Helyén van. Ha csak kiabálni fogok tudni ezután , akkor nem állt helyre valami, máshol kell keresni a fokok elbillenését, nem az erőben, erősségben. Akkor a VANság más területein van baj a kiegyenlítődési képességgel. Máshol borul a yin-yang.

A gondolkodást mindig a helyes mederbe terelve lehet rájönni arra, hogy mi a rendeltetésünk. És hogyan rendezi a VAGYOK, önmagát önmagából.