A világból nem tűnhet el a Rend, mert egyetlen elem hiánya az egész
összeomlását jelentené. Ami van az rendetlenség lehet csupán. Ha helyre
tesszük, nyugalom van.
A rendes értelmezés annyi, mint
helytállóság megállapítás. Helytállóan megállapítani valamit úgy lehet,
ha az elemeket, amiket felhasználunk az értelmezés során, a helyükön
vannak. Minden a neki megfelelő funkciót látja el. Értelmezés –eltérés
olyankor jön létre, amikor az egyes elemeknek más-más funkció ,
tulajdonság, egyszóval helyénvalóság van tulajdonítva. Így gyakorta
nagyon hasznos lehet feltenni a kérdést : hogy érted? A félreértés
természetes jelenség ,ugyanis nem létezhet olyasmi, hogy mindannyian
egyetértsünk mindenben. Ilyesmi lehetetlen. Egyrészt azért, mert eleve
máshol és másban láthatunk valamit különbözően, tehát másnak és máshogy
tulajdonítunk helytállóságot, másrészt azért élünk, hogy egész életünk
alatt , a tapasztalatok nyomán jutunk el fokozatosan oda, hogy a nem
helytállóságainkat helytállóságokra váltsuk.
Kommunikáció
szükséges ahhoz, hogy megkíséreljük magunkat (= őserők, elemek komplex
rendszerét) minden tekintetben helytállóságra hozni. Helytállóság alatt
igaziságot értek. Magasabb értékre utal, ha valaki igazi, mintha valaki
jó ember. A jó ember esetében kizárásra kerül a rossz. Ilyen formán
máris helytelenül értelmezünk, mivel előbb megállapításra került az,
hogy egy rendszerből, ha valamelyik elem kizárásra kerül, az egész
összeomlik. Megjegyzendő, hogy a rossz nem nevezhető elemnek, mert
önmagában olyan , hogy csak rossz nem létezhet, mert akkor a jó kerülne
kizárásra.
Ebből az következik, hogy jó-rossz alapon nem lehet
értelmezni semmit, mivel értelmezés során a viszonyítási pontok
lengenének két polaritás között, ami valami másnak a függvénye. Valami
egyéb, magasabb értelmezési rendszernek van alárendelve. Nem mondhatjuk,
hogy valami azért igaz, mert jó, mert akkor a rosszhoz viszonyítva jó.
De mi az , hogy jó és rossz? Sokszor feltűnik, hogy valamit rossznak
értelmezünk, majd kiderül vagy valaki rávilágít, hogy az bizonyos
szemléletből nézve nem rossz. A helyénvalóságot megnézni annyi, mint
pontosan meghatározni, hogy valami rossz vagy jó. Mitől rossz valami és
mitől jó? Ezt honnan tudnánk értelmezni? Bizonyára feljebb kell
emelkednünk , hogy jobban lássunk. Így keletkzik a hierarchia: ha
magasabb perspektivából szeretnénk valamit értelmezni, akkor magunknak
kell oda felemelkedni és a kicsinyes szemléleteket, a szűk látóköröket
magunk mögött kell hagyni. Természetesen helyénvaló hierarchia az, ahol
nem az emberből, hanem az emberit megelőző, metafizikai álláspontra
helyezkedünk, ahonnan a mindenkire érvényes helytállóságot lehet
belátni.
Elbírálni, meghatározni, megállapítani, megítélni
valaminek a helyénvalóságát nagyon fontos, mert így igazodik el az ember
az életben , így jön rá, hogy benne mely elemeknek van meg a
hajlandósága arra, hogy helyet cseréljenek, mely elemek billennek ki
könnyebben benyomások hatására. Ilyen harcok árán lesz az embernek
rálátása arra, hogy hol jár igazán jól az élete útján és hol nem.
Jézusnak van egy idevágó megfogalmazása, ahol arról beszél, hogy
ellenségeim mutatják az utat a mennyek országába. Ellenségeim ugyanis
nem fognak kímélni- ők nem állnak le latolgatni a jó és a rossz közti
külömbséget, sem a helyénvalóságot -, egyből ránk olvassák saját
értelmezéseiket. Amik helyenként helytállóak, máshol nem, hiszen ők is a
maguk útján itt-ott nincsenek a helyükön.
Ha nem kommunikálunk,
kommunikáltatnak minket az életünk során a velünk történtek.
Jelenségek, események, személyek. Nemcsak velük, hanem egyúttal ,
egyszerre saját felsőbbrendű , úgynevezett önvalónkkal is kommunikálunk.
Az együttműkődés elkerülhetetlen. Egyetlen percet se élünk az
életünkben anélkül, hogy ne legyünk egyben önvalónkkal, hogy ne
kommunikálnánk. Csak amikor meghalunk, szakad meg a földi adás. Fizikai
része az önvalónak leválik. De ez más téma. Amit itt érdemes
megjegyezni az, amit Jézus így fogalmaz: semmi se történik meg , ha arra
nincs engedély az égben. A kényszer fentről jön arra nézve, hogy helyre
billenjenek a dolgok. Tehát fontossági sorrend szerint az a mérvadó,
ami fent van, mert annak függvénye a lent. És sohasem fordítva. Itt
tehát azt is lehet látni, hogy ha kéri az ember, ha nem, mindig és
mindenhol csak azzal találkozik, ami belőle a helyeset szeretné kihozni.
A végső valóság természete ez.
Az, hogy mi van jól és mi van
rosszul annak a függvénye, hogy valami mennyire igazi. Mennyire állja
meg a helyét abban , amire létre lett hozva. Mennyire a helyén van
értelmezve.
Sokszor mondják, hogy ha valaki ítélkezik, az
mindjárt dehonesztál. Használjunk magyar kifejezést. Megaláz,
megbecstelenít. Ezt nagyon meg kell vizsgálni, nagyon oda kell
figyelni. Mikor becstelenítem meg magam és mást is és az önvalóm is
egyben? Akkor, amikor sajnálok és elnézek és nem merem megmondani az
igazat, amikor egyáltalán nem is merek szólni, amikor kímélek valakit és
nem merem megmondani, amit látok? Vagy akkor becstelenítek meg valakit,
amikor bátorítom, nem nézem el a hibáit, szigorú vagyok vele,
megmondom az általam igaznak vélt dolgokat, amikor megmondom bátran mit
látok?
Tegyük helyre előbb a becses és becstelen kifejezéseket.
Mit fejez ki onnan fentről nézve? Megállapítottuk, hogy ha fentről
jövünk, akkor fent vannak meg a jó minták. Ugyancsak fentről zavarodnak
is az elemek, újabb és újabb mintákba rendeződve. Ha folyamatosan
keresünk (és keresünk önkéntelenül is) megtaláljuk az eredeti, igazi
mintáját , helyét mindennek. Az igazság előbukkanása a tisztázás,
tisztázódás függvénye. Becses tehát az, amikor a zavaros minták újra
normálissá rendeződnek. Ha helyén van minden. Ha helyén van a szív, az
ész és minden.
Ha fent vannak az igazi minták is és fentről
erednek a zavarok is, akkor mi tartható becsesebbnek? Ha tartjuk a
zavart vagy ha a tisztázásra törekszünk? Az élet tisztán vagy zavarosan
becsesebb? Ha emberi ésszel megállapított becs kerül mérvadónak és
nem szolgálja az önvalói rendet, kaphat becstelen minősítést.
És
kinek, minek olyan elengedhetetlen ez a becsesség? Mindenkinek. Nem
találkozni olyan emberrel, akiben ne lenne meg az élet szeretete.
Miért? Mert mindenki azért születik, hogy az igazit hozza ki magából és
azt mutassa fel önvalójának. Így lesz becses a kiegyenlítődés. Így
van igazi boldogság.
A kauzális asztrológus tehát nem
dehonesztál, amikor az elemek helyét megmutatja, annak ellenére, hogy ez
kisebb-nagyobb fájdalommal jár a megrendelő számára. Ez fontos és
elengedhetetlen a helyes értelmezéshez. Ha nekifog sajnálkozni, ő is
kibillen és más helyet tulajdonít egy-egy elemnek, amitől az értelmezés
elcsúszik és nem válik helyénvaló segítséggé.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése