Békében akkor vagyok, amikor az éberségem optimális fokán tartom magam. Ha képes vagyok a megfelelő érzékenységgel értelmesen szemlélődni, anélkül, hogy engednék magamból kizökkenteni magam. Tehát a magam tartása az egyetemes felelősségben és érzékenységben áll.
Nagyon jó így létezni. Lehet, hogy ezt nevezik az ősbizalom állapotának? Mitől van ez és mitől nincs?
Érdekes, hogy amikor ezt látom, akkor felismerem, hogy ez az. Valami bennem felismeri, hogy ilyennek lenni jó és szép és igazi. Mitől romlik el? Hogyan rontom el? Ki az, aki magamban vagy magamon kívűl elronthatja? Hol az a másik én?
Ilyen kérdéseket tizennyolc évesen még nem, de pár évre rá már feltettem. Mikortól kezdtem el kérdéseket feltenni? Amióta felnőtté váltam, vagyis egyenes bejáratú lett a tudatom az engem is létrehozó egyetemes léttudatal. Azóta kerestem a kérdéseket és a kérdések engem, mert onnantól fogva kezdett lassan világos lenni, hogy az az úgynevezett isten-kép , amiben tartottak az engem felnevelő személyek, nem létezik úgy, ahogy lefestették. Vagy ahogyan én azt fel tudtam fogni. Inkább az utóbbi. Mivel, ha létrejöttem, akkor, valahogy a létrejöttömségemet tapasztalom. Másképp megragadva: ami engem létrehozott, az tart most is fent. Az én magam.
Amikor valami szenvedés, fájdalom, csalódás ért, krízisbe kerültem, nem lehetett senkire mutatni, csak magamra. Hogy hozom létre, hogy követem el önmagammal a nemszeretem dolgokat? Nem akarom az eszemmel, mégis elkövetem. Honnan és miből jön ez elő?
Előszőr a tudatalattival kezdtem.Honnan tudható meg, mi van tudat alatt? Nem tetszett a tapogatózás. Se a pszihológia, sem a hipnózis nem adta meg azt a konkrétumot, amiről tudtam, hogy valahol van, meg is figyelhető.
Az asztrológia előszőr játszadozásnak tűnt. Érdekes és humoros volt a Napjeggyel viccelődni. Egyben az is látszott jól, hogy ennyi , a Napjegy-,túl kevés a emberi és egyáltalán a létezés mélységeket feltárni.
Az pl, hogy a Szaturnusz a Halakban és a hármas házban, a Kos Lilith mellett, micsoda kifejezési nehézségeket, mennyi elmében zajló életellenességet zár a mag köré, vagyis a személy köré. Milyen nehéz az ilyennek kifejezni a gondolatait, milyen gyötrődéseken megy keresztül a meggondolatlan és ábrándszerű gondolatai miatt, amiket később mebán , de már késő, mert felelősséget kénytelen vállalnia, ha egyszer belement bizonyos , önmagán kívűlien hozott cselekvésekben.
Az önmagán kívűli állapot alatt, nem feltétlenül külső részegítő italok vagy ételek okozta kábulatról van szó. A Halak színezetű karma esetében a személy beleeshet önkívűletbe, olyan értelembe is, hogy elveszti magabiztosságát, ősbizalmát. Önmagát és a sorsot nem tekinti valamiért egységnek. Mintha rajta kívűl álló erők tartanák őt hatalmukba, mely erők benne ugyanúgy nem lennének meg. Az ilyen karmikus sugallatok, illuziószövevények akkor alakulnak ki, amikor az illető személy ősei már több ízben megharagudtak és ellene szegültek az úgynevezett Istennek. Vagyis a sorsot okolták saját oda nem figyelésükért, saját felelőtlen döntéseikért.
Világos, hogy az asztrológia eredetileg arra lett kidolgozva, hogy a személynek lehessen minél konkrétabb és kézenfekvőbb képet nyújtani önmaga felől. Önmaga létének szöttesét kiteregetni, mint egy térképet, aminek a segítségével elindulhat önmaga igazi és kellő mélységű megismeréséhez.
Azon töprengek, vajon miért nem tartja még mindig az ember legfontosabb feladatának azt, hogy kellően megismerje önmagát? Mire vár?
Hogy lehetek békében, amikor nem ismerem önmagam és automatikusan, ösztönösen áldozatul esek önnön hibáimnak, azért, mert nem ismerem hol vagyok ezekre hajlamos? Miért jó áldozatul esni? Miért jó kevélynek lenni és lenézni egy tudást , ami a békéhez vezetne?
Rendben van, hogy a legtöbb esetben az asztrológia nincs arra használva, amire hivatott. Viszont egyéb szakmák esetében sem igaz, az, hogy csak rossz szakemberek lennének, akik eltaknyolják a mesterséget. Hol az akadálya annak, hogy az ember eléggé nyitott legyen az önismerethez?
Ha nem ismeri önmagát, miféle békében van? Csoda-e , érthetetlen-e, hogy beteges és boldogtalan?
Boldognak lehet-e lenni békétlenségben?
Lehet, hogy az embertől azt kellene kérdezni : boldog vagy-e? a jól vagy-e ? helyett. Hamis boldogságban is lehet lenni, hamis békében is. Mihez képest hamis? Hát önmagához képest. Ha rossz a kedélye, ha egészsége megbomlott, akkor hamisan boldog. Akkor csak önsajnál vagy kevélykedik.
Lehet, hogy nem is akarják az emberek a boldogságot? Lehet, hogy nem is kell a béke?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése