Megszületett az unokám.
Mégis sokkal, de sokkal többet mond az, hogy megszületett a fiam fia. Ennek nagyon örvendek! Miért?Leírom nagyjából, - mert tanulmány terjedelemre nincs hely itt-, hogy a két gyermekem megszülése és felnevelése során ( második még csak 11 éves, tehát van még munka bőven), a két magzatom elügyetlenkedése nyomán, mire figyeltem fel. Sőt, még a kis kedvenc kiscicám tragikus esete is kijózanított több hajszálér -szerű butáskodásomból, téves elgondolásomból.
Amikor gyermek születik, mi változik? Semmi és minden. Ugyanakkor. Fura, de így van.
Mostantól, hogy gyerek van, az ember megy , folytatja az életét, ahogy addig, tehát ember módra , ahogy addig. Legalábbis így képzelheti el.Ez többnyire abból fakad, hogy valahogy elképzeli és elgondolja, hogy milyen az, amikor gyermek születik, de honnan tudná?
Attól, hogy a szüleinek ő megszületett, ő ebből nem fogja tudni és látni azt, hogy milyen, amikor gyermek születik. Mivel jár, mit jelent.A szülei gyermekfelnevelése csak az ők idejükben és nekik hozott megváltást, örömet, bánatot, nehézséget, az egész pereputtyot. Abból neki, a felnőtté váltnak nem jut semmi, majd maga teremti meg.
Ezért semmi sem történik , semmi különös, úgy egyből. Örvend az ember, mert picuri és aranyos, örvend, hogy túl van a szülésen, az azzal járó társadalmi macerákon, örvend, mert örvendeni nem lehet, ha az ember valami egyedit és értékeset kap. De a lényeg ezután jön... Ugyanúgy eszünk, iszunk, mozgunk, van néhány plussz tevékenység, hogy pl eszik még valaki a házban, lélegzik, hangot hallatt, stb. De a lényeg....
Minden megváltozik. Mitől is? Leginkább az lesz éles felismerés, minél hamarabb, annál jobb, hogy bármit teszünk, azért hatványozottan felelősek leszünk, mert valakinek az élete fog függeni attól, hogy példát mutatunk neki, a saját életmódunkkal, felfogásunkkal, tevékenységeinkkel.
Amifáj, jobban fáj, mert fájni fog a gyereknek is, amig felnőtté válik. Ha lesajnáljuk, hogy önmagunkat befele vagy a párunkat kivíűl bántjuk, nem suhanhatunk el afölött, hogy a gyereket is bántjuk. Juttatunk neki is a méregből, hamiskodásokból, lázadásokból, sértettségi érzetekből. Ugyanakkor, amikor mi átéljük, ő is. A gyermeket nem csak kívűl, belül is etetjük.
Sőt, a gyerekünk elől nem is titikolhatjuk el a belső viharainkat (mi nők), mert az hamarisan mérhetővé válik láz vagy láz nélküli betegeskedés formájában -a gyereken.
Tehát megtanulunk jól élni. Nem akárhogy. Ezért minden megváltozik, meg kell változnia. Az életért, az egészségért. Vetjük le az álruháinkat egymás után. A gyermekünkért. És ezalatt tisztulunk mi is.
Gyermekek nélkül sokkal nehezebb jobbá válni, vagy egyenesen lehetetlen.
Volt egy film , melyben a felnőtt fiú azt mondja az anyjának, aki problémákkal küzd magában és az önfeladás szélén van már : "Ha téged látlak menni az élet rögös útján, ahogy megléped a problémákat, akkor van kedvem élni, mert mutatod nekem, hogy lehetséges. Megyek én is bátran az én életem útján, mert látom, hogy lehet. De ha feladod, akkor nekem nehéz lesz menni az életem útján és arra leszek hajlamos, hogy feladjam én is.".
Szülőnek lenni elengedhetetlen állomás a boldogsághoz. Szerintem. Az élet "követelése" a boldogság. Az Apa és az Anya megtanulnak boldogok lenni, eldobni minden olyan boldogság akadályozó elképzelést , gondolkodást és cselekvést, ami ártalmas . Ártalmas mindig. Ártalmasnak számít örökké. Nem csak az ő esetükben, hanem a gyermekeik esetében is, Akkor is, amikor felnőnek és megteremtik az ők családi kőzegüket, ahol kidobálják a szemétre való ideológiákat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése