Az igazság az....

...hogy életem delén tudom megfogalmazni pontosabban , hogy engem tulajdonképpen egész életemben mi izgatott.

A legtöbb kérdésem akörül forgott, hogy mi lehet a betegségek rejtett oka?

Mindig csak azt láttam , hogy a betegség egyszercsak van/lesz és azt az orvostudomány segítségével megpróbálják megszüntetni. Aztán láttam, hogy nem lehet , mert visszatér vagy el se tűnik. Lehet, hogy ezért nem vonzott különösen az orvostudomány? Mivel csak annyit láttam és hallottam, hogy betegség -orvosság- gyógyulás van, de közben a betegség a biztos , de a gyógyulás nem , érdektelennek láttam az orvosi pályát. Lehet, hogy magasabbra tettem a mércét és azt szerettem volna, hogy ne legyen szenvedés , baj és bánat? Lehet, hogy azért kutattam a miértekre a választ, mert megelőzni szerettem volna, hogy ki se alakuljon? Valószínű.Emlékszem, gyerekként, mindig megkérdeztem nagymamámat, hogy például ehetek-e egy adott étel után egy másik fajtát. Nem-e okoz az összekeveredés gyomorrontást. Hogy aztán hánynom kelljen.

Életem legfrissebb éveiben gyakran kerültem közel a küszöbhöz, amely mai megfogalmazásomban átjáró oda, ahonnan jöttem. Mégsem pont ugyanaz már, mint , amikor errefele jöttem onnan. Tévedés lenne , ha azt állítanám, hogy az orvosságok miatt nem léptem át a küszöböt.
Mandulagyulladásokkal vívódtam. Magas lázzal. Félrebeszélősen magasakkal. A mandulám duzzanata, gyulladása és a láz segítségével vívtam a megmaradásomért. Közel voltam a fulladásos halálhoz.
No, de mi okozta, mi hozta létre ezeket a kűzdelmeket? A gyermekekről szívesen állítja az ember, hogy ártatlanok. Hiszen még nincs önellátáshoz való eszük , tudatuk nincs kifejlődve, moráljuk, erkölcsük, érzelemviláguk, magasabb értelembe vett látásuk, hallásuk, vagyis képalkotó képességük még nincs kialakulva. A gyermek nem okozhatja saját magának a betegséget, az elváltozást.

Akkoriban nem tudtam, hogy ártatlan áldozat nincs. Minden egyén a teljes életet hordozza és minden egyén egyszerre ártó és áldozat. Minden ok-okozati szövet mentén zajlik. Gyermekként, azonban erről nem lehet beszélni, csakis felnőtt, öntudattal rendelkező személy vehető számításba.

Ma már nem tabu, de az én gyermekkoromban, még kevesebben merték azt gondolni, hogy a gyermekek az édesanyjuk rejtett , belső, a világ elől dugdosott ábrándjait , belső vívódásaikat, önáltatásaikat igazolni vagy elfojtani vágyó kűzdelmeiket lereagálják, leképezik a betegségekkel.

Itt fontos elmondani, hogy a valóságban minden igyekezet a rejtegetésre , tehát sötétbe tolásba, kiváltja az erőt is ahhoz, hogy a rejtély elkezdje megkeresni a világosságot. Ugyanaz a kűzdelem, amely elindul azért, hogy a fény elől elbújjon, kiváltja a kűzdelmet azért, hogy nyílvánosságra kerüljön.

Jézus idevonatkozó tanítása az, amelyik azt mondja el, hogy "Amit a pincébe rejtegettek, a háztetőről fogják rátok kiabálni".

Carl Gustav Jung is kifejtette munkássága alatt, hogy az áldozat kihívja maga ellen a gyilkost.
 

Minél több elfojtás van az emberben, annál nagyobb lesz a gyulladás, daganat. Kisgyermekeknél , velük született hajlamok és az édesanyjuk (akiktől és akiken keresztül születtek) tudattalan életvíziójában zajló események vezetnek betegségekhez.

Ezekért a dolgokért nem hibás senki. Az élet így van berendezve. Amit tenni lehet az, hogy oda kell figyelni. Tudomásul kell venni.

Az istenképzetet fontos kijavítani. Vallásos berkekben szokásos az istent jónak nevezni, a törvények hallatán csakis büntetésekre gondolni, szeretett személyek elvesztésekor méltatlankodva búslakodni és értetlenkedni vagy egyenesen haragudni, neheztelni annak haláláért.

Amit nem ért az ember, azt nem látja. Ott sötétben van. Minél sűrűbb a sötétség, annál jobban fél az ember, mert nem lát. S ha nem lát, félnie kell. Ha fél, ingerültté válik. Ez még nem baj. De ha elfojtja a tüzet, az energiát és mosoly vagy hallgatás  mögé rejti a félelmet, ahelyett, hogy kiderítse félelme okát, ez a tűz , az elfojtás miatt elkezdi keresni az utat a megnyílvánulásra. És mindent eléget, amerre jár, belül a szervezetben. Mindez azért, hogy kiderüljön az ok.

Talán egy példával lehetne ezt szemléltetni. Ha valaki igen sokat nyeli a sérelmeit, nem oldja fel, előbb-utóbb begyullad a torka, a mandulái megduzzadnak, hogy nyelni se tud már. Vagy levegőt venni. Olyankor szokott ez előfordulni, amikor fojtogatja az embert valami bántalom és nem képes vagy nem akarja kimondani, megemészteni. Gombóc van a torkában például.

Nehéznek tűnik nyílvánosságra hozni a bántalmakat, viszont csak a nyílvánosságban tudnak feloldódni. Mind nehezebbé válnak és kíméletlenül előtőrnek.

Gyermekeken is.

A valóságban a gyenge öntudat nyílván hamarabb kialszik, mint az erős. Ez a magyarázat arra, hogy a gyermekek jobban ki vannak téve a betegségeknek. Jó ezt tudni azért, mert gyermekekre vigyázva és felelősséget vállalva értük, a felnőtt öntudata is erősődik. Hiszen tudja, hogy fegyelmeznie kell magát, mivel ettől függ gyermeke egészsége. Az isteni szférával, kifejlett öntudatán keresztül a felnőtt van szorosabb, erősebb  kapcsolatban , nem a gyermek. Ez a magyarázat arra, hogy a gyermekek elhalhatnak szüleik előtt. Ki az a bátor, aki be meri vallani magának, hogy képtelen volt jobban vigyázni gyermekére?

Sajnos nem minden szülő őszinte felnőtt gyermekéhez, az én édesanyám sem tudott az lenni. Így aztán nem tudom, hogy ő mennyire jött rá arra, hogy nekem önkéntelenül hatalmas mandulagyulladásokat okoz. Azt látta, hogy tenni kell valamit, mert megfulladhatok. Arra gondolt, kiveteti a mandulámat.  Az orvostudomány kedvenc eljárása. Hálistennek nem minden orvosé. Így aztán orvosnak köszönhetem azt, hogy megmaradt a mandulám, mert inkább édesanyámat szidta össze az orvosnő, hogy vigyázzon jobban rám és hagyja a mandulámat a helyén, mert az ember egyetlen szerve sem fölösleges , az isten nem alkotta potyára.

Megmaradt a mandulám, megmaradtam én is. Annak a kemény és szigorú szidásnak és falnak , amit az orvos emelt közém és a kés közé, amely, ha közvetetten is, de édesanyám kezében volt és amellyel az én védőbástyámat (mandulámat)  akarta volna egy orvos kezével kivágatni, hogy a gyulladásokat okozó korókozók egyenesen valamely belső szervemet támadják majd könnyebben meg.

Szó volt támadásról. Az ember, ha fél és szorong, akkor egyben támad is. Támad sorsot, istent, férfit, rendszert, törvényt....Amivel épp kűzdelemre áll. Kűzdelemre és nem kűzdelemben. Elhárítaná, elkerülné. Csak a szépet, a jót mindig és símán és magától jövően. Édesanyámnak sok kűzdelme volt és támadott. csak befele, az isten fele. Eleve vesztes csata. Ilyenkor nincs győztes, mert az élet ellen indulni eleve butaság. Vesztes van.

Én voltam a vesztes, általam az isten édesanyámat ébresztgette. Merje kimondani, ami fáj neki, ami nyomasztja.
Állapotom, vagyis gyakori betegségeim, étvágytalanságom, sápadtságom, gyengeségem mind -mind azt jelenzték, azt mutatták, hogy édesanyám rossz irányba kűzd. A fényt kerülte, a sötétet kereste. Elbújni, rejteni.
Hova? Minek? Az élet fény, nem sötétség.

folyt. köv.