Kedves Barátom!
Tudom, hogy szenvedsz. Hogyne szenvednél, hiszen bomlik ki a karmikus hajlamod, az életfeladatok szorítanak a megoldásra, a boldogság szeretne beállni már, de nem tudod neki megengedni. Nem tudod magadnak megengedni, hogy boldog lehess, amíg nem szabadítod fel magad mindaz alól, ami kínoz. A jó dolgok nem kínozzák az embert, csak az a kérdés, mit állítasz be magadnak jónak? Megfelel-e , passzol-e ez a jó azzal, a jóval, ami mindig és mindenkinek is jó. Mindenki boldogságra vágyik, mindenkinek ugyanaz számít boldogságnak. A béke, a nyugalom, az elégedettség, satöbbi. A pozitív dolgok minden ember számára a jót jelenti.
Elém került ma ez a szállóige :" Vigyázz, mert a "majd valamikor" soha nem esik a hét egyik napjára sem!" Mélységesen igaz. Felismered ugye? Csak gyakorolni kellene. Nem pusztán felfogni, hanem cselekedni ennek fényében. Elgondolkodni, hogy mit is jelent és milyen tetteket, életmódot , életrendet takar. Minden nap döntést kell hozni és a döntések nyomán keletkező következményekkel számolni kell. Majs javítani az elképzeléseken és újabb döntéseket hozni, egyre közelebb ahhoz az állapothoz, ami a boldogságot jelentené.
Hát persze, hogy nehéz. De ha a víznek nem lenne partja szétfolyna és beinná a föld.
Írod, hogy a partner , a közösségben élés milyen nehézségekkel jár. De vajon miért? Nem-e azért, mert nem voltál erre rákészülve? Nem-e azért, mert valami fals elképzelési alapon építetted fel a víziót a közösségi éltről? Vagy esetleg sehogy sem, semmit se építettél, hanem a "megy magától majd valahogy" mentén rendezkedtél be az életre és most kiderül, hogy mindenben benne van a kezed. Vagyis az akaratod. Homályos, zavaros vagy tiszta, világos, ebben a pillanatban teljesen mindegy. Felelős vagy magadért és azért, az egyetlen emberi lényért, akivel egységet alkothatsz. Egyetlen emberi lénnyel alkothatsz egységet. S ebben az egységben rakod a fészket a következő generációnak és mutatod meg, hogyan kell fészket rakni. Akkor is, ha téged nem tanítottak meg rendesen, akkor is ha ideológiák szele fúj és megannyi nehézség közt kell járni, akkor is a boldogságvágy kötelez arra, hogy rendesen megrakd a fészked és megtanítsd a fiókáidat is fészket rakni. Mert repülni onnan tudnak megtanulni és a repülésből haza mennek. Nekik is otthont kell teremteni. Minden nehézségével együtt. Ezt a döntést amikor meghozod, akkor felelősen felvállalod az életet.
Persze , persze, az összecsiszólódás. Fájdalmas is lehet olykor. Fekete szénből gyémánt keletkezik és akkor ragyog teljes pompájában, ha csíszolódáson megy keresztül. Ehhez, sokszor egy élet is kevésnek bizonyulhat.. Nem kell precíznek lennie , de tisztának és fényesnek igen. Csillogása csak így érvényesül. A csillogást a végén látod, az elején elképzeled és megteszed célnak. Másképp nem jutsz el odáig.
Persze ezek mind metaforikusan megfogalmazott "szentbeszédek"-nek tűnnek. Gyakorlatilag nem megy ilyen símán. Erről senki se tehet, mindenki benne van az életben és ha egyszer lényként megalkotta őt a sors, akkor a sorsa alól nem bújhat ki. De jobb szó a rendeltetés. Látod a föld és a víz, a levegő és a tűz milyen gyönyörű harmóniát tudnak alkotni? És ugyanúgy diszharmóniát is? Mi rendezheti akkor harmóniába ezeket? Nem-e a tudat? Nem-e a felelősségteljes és világos gondolkodás , az értelem?
Mondja Hamvas Béla valahol, hogy a házasságban (tehát az alapközösség mezején) a másik ember hibája látszik jobban , mint a saját. Milyen érdekes, hogy bár egységet alkotunk a másik nemű személlyel, mégis mindenki önmagán tud javítani. Milyen érdekes , hogy amint magunk változunk, a mellettünk levőre is kihat. A változás viszont kűzdelem nélkül nem megy sosem.
A küzdelem se lehet akármilyen. Könnyen beleesik az ember abba a tévedésbe, hogy a hibát nem javítja , hanem tetézi. Nem kűzd, hanem kapálózik. Annak is megvan az oka valahol, valahogy.
Amint az oka valami szenvedésnek kiderül, ezzel együtt meg is szűnik az ok is, a szenvedés is. Ilyen az élet , nem szükséges egyéb ideológiákat építeni és azoknak megfelelni.
Írod, hogy kínoz a megfelelési kényszer. Mindig megfelelünk valaminek. Kérdés az, hogy mit támasztunk magunknak viszonyítási pontnak. Hiába akarunk megfelelni illuzióknak, amik szépnek és izgalmasnak tűnnek. Ez olyan, mintha éltünk végéig ködöt kergetnénk. Az életnek van egy szerkezete, melyben minden kis résznek megvan a helye és a rendje, funkciója. Ha nem tőlti ezt be, akkor illuziót tőlt be. Az pedig elillan és megmarad a seb, a sérülés.A csalódás. Emlékszel , beszélgettünk róla, hogy a csalódás annyi mint elvárása egy illuziónak, hogy igazi kép legyen . Elvárás egy illuziótól, hogy az valóságként funkcionáljon. Milyen butaság. Már ráment bár rend bőr arra, hogy ebből kiábránduljunk. Én még felírtam a falra is egy papírra magamnak, hogy az illuzió nem képes valóság lenni, bármennyire is óhajtom. Jobb tehát , ha jól felülbírálom elképzeléseimet, hogy melyek illuziók csupán. Hogy lehet elvárása az embernek például a vízzel szemben, hogy az ne vízként viselkedjen vagy a tűzzel szemben, hogy az nem tűzként nyílvánuljon meg. Pedig látod, hányszor vár el az ember olyasmit magától, ami soha nem lesz lételeme, soha nem lesz sajátossága, bárhogy akarná is. És milyen kitartóan tudja az ember az illuziókat éltetni : hogy majd az ő esetében biztos műkődni fog , amit akar, még akkor is, ha teljesen ellentmond a valóság folyamatának. Így szerzünk mély sebeket. Hát igen.
Itt van ugye példának az Ikrek. Ha Napjegy , mindössze egy természetet jelent. Jól látszik a friss gondolkodás és egészséges kíváncsiság és a tudás érdekében a mértékletes kételkedés. Ha karmikus vonal, akkor már egyenesen feladat és nehézség és kűzdelem kijavítani a türelmetlenséget, a kétértelmű gondolkodást és magatartást, a kapkodást és a világos logikai értelmezést megteremteni.. Mennyi szenvedéssel jár, főleg akkor, ha valaki nem is tudja magáról, hogy ezzel a feladattal rendelkezik, hogy lénye rejtett része. Beleszól, szerte-szét magyarázza magának a valóságot, belematat dolgokba és félig megy bele, aztán otthagyja és más érdekességek után kutat. Persze, hogy másokba vetíti és a külvilágon kéri számon mindezt, ami őt sérti belülről. Amit hall, saját belső értelme szerint fogja fel és végső soron önmagával dacol. Mennyit kínozott engem is a türelmetlenség. Rögtön akar az ember változást, nincs ideje kivárni semmit, nem ad elég időt és figyelmet a dolgok alakulásához.
S ami figyelemre méltó még ebben az, amikor a türelmetlenség miatt, más türelmetlenektől fogad el információt és egyetértenek az illuzióban. Dupla csapda. Karmavastagodás. Minap is tanúja voltam egy olyan párbeszédnek két ugyanolyan betegségben szenvedő ember között, ahol abban próbáltak túltenni egymáson , hogy melyik betegebb, melyik szed több orvosságot és melyik szenved jobban és gyakrabban a betegség szövődményeitől. Lubickolás az illuziókban. Mert hol lenne kötelező betegnek vagy szenvedőnek lenni és maradni?
Itt a másik nehézség : a Halak sors-feladat. Az önsajnálat, az ártatlanul szenvedő és véletlenül szenvedő illuzió édessége, élvezete. Rettenetes tud lenni az a kínzó érzet, ahogy az ember gyötri saját magát és inkább elnyomja az egészséges empátia érzetét, csakhogy a romantikusan rózsaszin, édes öngyötrés illuziójában megmártózzon.
Beszélnek mostanában politikai berkekben arról, hogy van a háttérhatalom, amelyik megrendezi a balhét, majd a balhé szétoszlatásához előáll valami egészen rossz megoldással , mert ügyel arra, hogy balhé mindig lehessen, hiszen azt élvezi. Hát ez szakasztott a karmikus sugallat sajátossága. Csak személyre osztva. Nem is lehet más valami, csak ami fent, az lehet lent is. Ami globálisan van, az van egyénileg is, hiszen személyek teszik ki az emberi közösséget, bármilyen fokát nézzük. Házasságtól kezdve , nemzetségen át, az emberiségig.
Az van tehát, amit Hamvas Béla megfogalmazott, hogy bármilyen messze ment visszafelé az időben, hogy megkeresse azt a pontot, ahol romlik minden, a pontot saját magán belül találta meg.
Emlékszel, amikor beszélgettünk róla, hogy onnantól fogva lehet feltekerni a karmikus sugallatok hálójának szálát , ahol a belátás kezdődik? Ahol kimondom magamnak, hogy gazember vagyok és a gazemberségem okait szépen feltárom és belátom magamnak? Ha belátom, hogy van bennem hajlam a disznóságokra, akkor mitől érintsen érzékenyen az, amikor hibázom és disznó módjára viselkednék? Már derűsen kuncognék a bennem mozgolódni akaró kisördögnek, hogy érvényesülne , de nem engedem. Kicserélem az illuziót és egészséges információ szerint számolok.
És ki lenne az, aki rám kellene mutasson, mint disznóságra hajlamosra, vagy elkövetőre, ha már nem árasztom magamból ezt? ha már nem gyakorolom, ha már nem az illuzió rángatására hallgatok? Mert már nem akarom és felszámoltam , felszámolom magamban , mielőtt áradna belőlem? Mondod, hogy disznóság a csepegő nyálas jóságoskodás is! Hát persze, hogy az! Csakúgy, mint a durva látványos disznóság, a rejtett ,cukormázas rágalom és bomlasztás is disznóság.
Most kérdés, hogy mire lenne jó ilyen disznólkodós szinteken létezni? Egy emberi lény, azért mégiscsak többre hivatott és rendeltetett, nem? Nem lehet boldog lefokozott minőségben. Soha! Menekülhet bárhova, futkoshat, bújkálhat, a hajlamait az illuziókra viszi magával, mindaddig, amíg fel nem oldja. Ezért végig szenved és kínlódik.
Nincs más megoldás: szembenézni az illuzióval és mást is hozzásegíteni ahhoz, hogy a sajátjaitól felszabaduljon. Erre kötelezi a sors, ha hiszi, ha nem, ha akarja , ha nem.Furcsán hangozhat, de a sors a boldogságra tereli a lényeket. Az ember tud ennek ellenállni és ettől boldogtalan. Látni boldogtalan szarvast vagy medvét? Boldogtalan rózsabokrot vagy szamártövist? Felhőt, erdőt, patakot nyafogni vagy követelőzni?
A Majd lesz valahogy és a Sosem lehet tudni az illuziók sugallatai. Ez jó, ha világos és rögződik az emberben.
2020. június 3., szerda
2020. február 5., szerda
Amíg az ember nem lát, haragszik, s mert haragszik, elveszítheti a látását.
Valamikor nagyon haragudtam a papságra, s nem tudtam miért.
Most is haragszom a papságra, de tudom, hogy miért.
A papság helyett, hazugságra haragszom, mert látom.
Nem haragszom, mert látom, hogyan keletkezik a hazugság.
Mert a fény nincs véka alá rejtve, azért láthatom a hazugságot.
A hazugság, a fény, a papság nálam van, én vagyok.
A fényt nem rejtve váka alá, látom, amikor hazudik a papság és nem rejthetem el.
Ha elrejtem, véka alá rejtem a fényt és így nem lehet a hazugságot látni. Sötét lesz.
Látom, ahogy a papság véka alá rejti a fényt és az emberek ezért sötétben maradnak.
Most is haragszom a papságra, de tudom, hogy miért.
A papság helyett, hazugságra haragszom, mert látom.
Nem haragszom, mert látom, hogyan keletkezik a hazugság.
Mert a fény nincs véka alá rejtve, azért láthatom a hazugságot.
A hazugság, a fény, a papság nálam van, én vagyok.
A fényt nem rejtve váka alá, látom, amikor hazudik a papság és nem rejthetem el.
Ha elrejtem, véka alá rejtem a fényt és így nem lehet a hazugságot látni. Sötét lesz.
Látom, ahogy a papság véka alá rejti a fényt és az emberek ezért sötétben maradnak.
2020. január 28., kedd
Az igazság az....
...hogy életem delén tudom megfogalmazni pontosabban , hogy engem tulajdonképpen egész életemben mi izgatott.
A legtöbb kérdésem akörül forgott, hogy mi lehet a betegségek rejtett oka?
Mindig csak azt láttam , hogy a betegség egyszercsak van/lesz és azt az orvostudomány segítségével megpróbálják megszüntetni. Aztán láttam, hogy nem lehet , mert visszatér vagy el se tűnik. Lehet, hogy ezért nem vonzott különösen az orvostudomány? Mivel csak annyit láttam és hallottam, hogy betegség -orvosság- gyógyulás van, de közben a betegség a biztos , de a gyógyulás nem , érdektelennek láttam az orvosi pályát. Lehet, hogy magasabbra tettem a mércét és azt szerettem volna, hogy ne legyen szenvedés , baj és bánat? Lehet, hogy azért kutattam a miértekre a választ, mert megelőzni szerettem volna, hogy ki se alakuljon? Valószínű.Emlékszem, gyerekként, mindig megkérdeztem nagymamámat, hogy például ehetek-e egy adott étel után egy másik fajtát. Nem-e okoz az összekeveredés gyomorrontást. Hogy aztán hánynom kelljen.
Életem legfrissebb éveiben gyakran kerültem közel a küszöbhöz, amely mai megfogalmazásomban átjáró oda, ahonnan jöttem. Mégsem pont ugyanaz már, mint , amikor errefele jöttem onnan. Tévedés lenne , ha azt állítanám, hogy az orvosságok miatt nem léptem át a küszöböt.
Mandulagyulladásokkal vívódtam. Magas lázzal. Félrebeszélősen magasakkal. A mandulám duzzanata, gyulladása és a láz segítségével vívtam a megmaradásomért. Közel voltam a fulladásos halálhoz.
No, de mi okozta, mi hozta létre ezeket a kűzdelmeket? A gyermekekről szívesen állítja az ember, hogy ártatlanok. Hiszen még nincs önellátáshoz való eszük , tudatuk nincs kifejlődve, moráljuk, erkölcsük, érzelemviláguk, magasabb értelembe vett látásuk, hallásuk, vagyis képalkotó képességük még nincs kialakulva. A gyermek nem okozhatja saját magának a betegséget, az elváltozást.
Akkoriban nem tudtam, hogy ártatlan áldozat nincs. Minden egyén a teljes életet hordozza és minden egyén egyszerre ártó és áldozat. Minden ok-okozati szövet mentén zajlik. Gyermekként, azonban erről nem lehet beszélni, csakis felnőtt, öntudattal rendelkező személy vehető számításba.
Ma már nem tabu, de az én gyermekkoromban, még kevesebben merték azt gondolni, hogy a gyermekek az édesanyjuk rejtett , belső, a világ elől dugdosott ábrándjait , belső vívódásaikat, önáltatásaikat igazolni vagy elfojtani vágyó kűzdelmeiket lereagálják, leképezik a betegségekkel.
Itt fontos elmondani, hogy a valóságban minden igyekezet a rejtegetésre , tehát sötétbe tolásba, kiváltja az erőt is ahhoz, hogy a rejtély elkezdje megkeresni a világosságot. Ugyanaz a kűzdelem, amely elindul azért, hogy a fény elől elbújjon, kiváltja a kűzdelmet azért, hogy nyílvánosságra kerüljön.
Jézus idevonatkozó tanítása az, amelyik azt mondja el, hogy "Amit a pincébe rejtegettek, a háztetőről fogják rátok kiabálni".
Carl Gustav Jung is kifejtette munkássága alatt, hogy az áldozat kihívja maga ellen a gyilkost.
Minél több elfojtás van az emberben, annál nagyobb lesz a gyulladás, daganat. Kisgyermekeknél , velük született hajlamok és az édesanyjuk (akiktől és akiken keresztül születtek) tudattalan életvíziójában zajló események vezetnek betegségekhez.
Ezekért a dolgokért nem hibás senki. Az élet így van berendezve. Amit tenni lehet az, hogy oda kell figyelni. Tudomásul kell venni.
Az istenképzetet fontos kijavítani. Vallásos berkekben szokásos az istent jónak nevezni, a törvények hallatán csakis büntetésekre gondolni, szeretett személyek elvesztésekor méltatlankodva búslakodni és értetlenkedni vagy egyenesen haragudni, neheztelni annak haláláért.
Amit nem ért az ember, azt nem látja. Ott sötétben van. Minél sűrűbb a sötétség, annál jobban fél az ember, mert nem lát. S ha nem lát, félnie kell. Ha fél, ingerültté válik. Ez még nem baj. De ha elfojtja a tüzet, az energiát és mosoly vagy hallgatás mögé rejti a félelmet, ahelyett, hogy kiderítse félelme okát, ez a tűz , az elfojtás miatt elkezdi keresni az utat a megnyílvánulásra. És mindent eléget, amerre jár, belül a szervezetben. Mindez azért, hogy kiderüljön az ok.
Talán egy példával lehetne ezt szemléltetni. Ha valaki igen sokat nyeli a sérelmeit, nem oldja fel, előbb-utóbb begyullad a torka, a mandulái megduzzadnak, hogy nyelni se tud már. Vagy levegőt venni. Olyankor szokott ez előfordulni, amikor fojtogatja az embert valami bántalom és nem képes vagy nem akarja kimondani, megemészteni. Gombóc van a torkában például.
Nehéznek tűnik nyílvánosságra hozni a bántalmakat, viszont csak a nyílvánosságban tudnak feloldódni. Mind nehezebbé válnak és kíméletlenül előtőrnek.
Gyermekeken is.
A valóságban a gyenge öntudat nyílván hamarabb kialszik, mint az erős. Ez a magyarázat arra, hogy a gyermekek jobban ki vannak téve a betegségeknek. Jó ezt tudni azért, mert gyermekekre vigyázva és felelősséget vállalva értük, a felnőtt öntudata is erősődik. Hiszen tudja, hogy fegyelmeznie kell magát, mivel ettől függ gyermeke egészsége. Az isteni szférával, kifejlett öntudatán keresztül a felnőtt van szorosabb, erősebb kapcsolatban , nem a gyermek. Ez a magyarázat arra, hogy a gyermekek elhalhatnak szüleik előtt. Ki az a bátor, aki be meri vallani magának, hogy képtelen volt jobban vigyázni gyermekére?
Sajnos nem minden szülő őszinte felnőtt gyermekéhez, az én édesanyám sem tudott az lenni. Így aztán nem tudom, hogy ő mennyire jött rá arra, hogy nekem önkéntelenül hatalmas mandulagyulladásokat okoz. Azt látta, hogy tenni kell valamit, mert megfulladhatok. Arra gondolt, kiveteti a mandulámat. Az orvostudomány kedvenc eljárása. Hálistennek nem minden orvosé. Így aztán orvosnak köszönhetem azt, hogy megmaradt a mandulám, mert inkább édesanyámat szidta össze az orvosnő, hogy vigyázzon jobban rám és hagyja a mandulámat a helyén, mert az ember egyetlen szerve sem fölösleges , az isten nem alkotta potyára.
Megmaradt a mandulám, megmaradtam én is. Annak a kemény és szigorú szidásnak és falnak , amit az orvos emelt közém és a kés közé, amely, ha közvetetten is, de édesanyám kezében volt és amellyel az én védőbástyámat (mandulámat) akarta volna egy orvos kezével kivágatni, hogy a gyulladásokat okozó korókozók egyenesen valamely belső szervemet támadják majd könnyebben meg.
Szó volt támadásról. Az ember, ha fél és szorong, akkor egyben támad is. Támad sorsot, istent, férfit, rendszert, törvényt....Amivel épp kűzdelemre áll. Kűzdelemre és nem kűzdelemben. Elhárítaná, elkerülné. Csak a szépet, a jót mindig és símán és magától jövően. Édesanyámnak sok kűzdelme volt és támadott. csak befele, az isten fele. Eleve vesztes csata. Ilyenkor nincs győztes, mert az élet ellen indulni eleve butaság. Vesztes van.
Én voltam a vesztes, általam az isten édesanyámat ébresztgette. Merje kimondani, ami fáj neki, ami nyomasztja.
Állapotom, vagyis gyakori betegségeim, étvágytalanságom, sápadtságom, gyengeségem mind -mind azt jelenzték, azt mutatták, hogy édesanyám rossz irányba kűzd. A fényt kerülte, a sötétet kereste. Elbújni, rejteni.
Hova? Minek? Az élet fény, nem sötétség.
folyt. köv.
A legtöbb kérdésem akörül forgott, hogy mi lehet a betegségek rejtett oka?
Mindig csak azt láttam , hogy a betegség egyszercsak van/lesz és azt az orvostudomány segítségével megpróbálják megszüntetni. Aztán láttam, hogy nem lehet , mert visszatér vagy el se tűnik. Lehet, hogy ezért nem vonzott különösen az orvostudomány? Mivel csak annyit láttam és hallottam, hogy betegség -orvosság- gyógyulás van, de közben a betegség a biztos , de a gyógyulás nem , érdektelennek láttam az orvosi pályát. Lehet, hogy magasabbra tettem a mércét és azt szerettem volna, hogy ne legyen szenvedés , baj és bánat? Lehet, hogy azért kutattam a miértekre a választ, mert megelőzni szerettem volna, hogy ki se alakuljon? Valószínű.Emlékszem, gyerekként, mindig megkérdeztem nagymamámat, hogy például ehetek-e egy adott étel után egy másik fajtát. Nem-e okoz az összekeveredés gyomorrontást. Hogy aztán hánynom kelljen.
Életem legfrissebb éveiben gyakran kerültem közel a küszöbhöz, amely mai megfogalmazásomban átjáró oda, ahonnan jöttem. Mégsem pont ugyanaz már, mint , amikor errefele jöttem onnan. Tévedés lenne , ha azt állítanám, hogy az orvosságok miatt nem léptem át a küszöböt.
Mandulagyulladásokkal vívódtam. Magas lázzal. Félrebeszélősen magasakkal. A mandulám duzzanata, gyulladása és a láz segítségével vívtam a megmaradásomért. Közel voltam a fulladásos halálhoz.
No, de mi okozta, mi hozta létre ezeket a kűzdelmeket? A gyermekekről szívesen állítja az ember, hogy ártatlanok. Hiszen még nincs önellátáshoz való eszük , tudatuk nincs kifejlődve, moráljuk, erkölcsük, érzelemviláguk, magasabb értelembe vett látásuk, hallásuk, vagyis képalkotó képességük még nincs kialakulva. A gyermek nem okozhatja saját magának a betegséget, az elváltozást.
Akkoriban nem tudtam, hogy ártatlan áldozat nincs. Minden egyén a teljes életet hordozza és minden egyén egyszerre ártó és áldozat. Minden ok-okozati szövet mentén zajlik. Gyermekként, azonban erről nem lehet beszélni, csakis felnőtt, öntudattal rendelkező személy vehető számításba.
Ma már nem tabu, de az én gyermekkoromban, még kevesebben merték azt gondolni, hogy a gyermekek az édesanyjuk rejtett , belső, a világ elől dugdosott ábrándjait , belső vívódásaikat, önáltatásaikat igazolni vagy elfojtani vágyó kűzdelmeiket lereagálják, leképezik a betegségekkel.
Itt fontos elmondani, hogy a valóságban minden igyekezet a rejtegetésre , tehát sötétbe tolásba, kiváltja az erőt is ahhoz, hogy a rejtély elkezdje megkeresni a világosságot. Ugyanaz a kűzdelem, amely elindul azért, hogy a fény elől elbújjon, kiváltja a kűzdelmet azért, hogy nyílvánosságra kerüljön.
Jézus idevonatkozó tanítása az, amelyik azt mondja el, hogy "Amit a pincébe rejtegettek, a háztetőről fogják rátok kiabálni".
Carl Gustav Jung is kifejtette munkássága alatt, hogy az áldozat kihívja maga ellen a gyilkost.
Minél több elfojtás van az emberben, annál nagyobb lesz a gyulladás, daganat. Kisgyermekeknél , velük született hajlamok és az édesanyjuk (akiktől és akiken keresztül születtek) tudattalan életvíziójában zajló események vezetnek betegségekhez.
Ezekért a dolgokért nem hibás senki. Az élet így van berendezve. Amit tenni lehet az, hogy oda kell figyelni. Tudomásul kell venni.
Az istenképzetet fontos kijavítani. Vallásos berkekben szokásos az istent jónak nevezni, a törvények hallatán csakis büntetésekre gondolni, szeretett személyek elvesztésekor méltatlankodva búslakodni és értetlenkedni vagy egyenesen haragudni, neheztelni annak haláláért.
Amit nem ért az ember, azt nem látja. Ott sötétben van. Minél sűrűbb a sötétség, annál jobban fél az ember, mert nem lát. S ha nem lát, félnie kell. Ha fél, ingerültté válik. Ez még nem baj. De ha elfojtja a tüzet, az energiát és mosoly vagy hallgatás mögé rejti a félelmet, ahelyett, hogy kiderítse félelme okát, ez a tűz , az elfojtás miatt elkezdi keresni az utat a megnyílvánulásra. És mindent eléget, amerre jár, belül a szervezetben. Mindez azért, hogy kiderüljön az ok.
Talán egy példával lehetne ezt szemléltetni. Ha valaki igen sokat nyeli a sérelmeit, nem oldja fel, előbb-utóbb begyullad a torka, a mandulái megduzzadnak, hogy nyelni se tud már. Vagy levegőt venni. Olyankor szokott ez előfordulni, amikor fojtogatja az embert valami bántalom és nem képes vagy nem akarja kimondani, megemészteni. Gombóc van a torkában például.
Nehéznek tűnik nyílvánosságra hozni a bántalmakat, viszont csak a nyílvánosságban tudnak feloldódni. Mind nehezebbé válnak és kíméletlenül előtőrnek.
Gyermekeken is.
A valóságban a gyenge öntudat nyílván hamarabb kialszik, mint az erős. Ez a magyarázat arra, hogy a gyermekek jobban ki vannak téve a betegségeknek. Jó ezt tudni azért, mert gyermekekre vigyázva és felelősséget vállalva értük, a felnőtt öntudata is erősődik. Hiszen tudja, hogy fegyelmeznie kell magát, mivel ettől függ gyermeke egészsége. Az isteni szférával, kifejlett öntudatán keresztül a felnőtt van szorosabb, erősebb kapcsolatban , nem a gyermek. Ez a magyarázat arra, hogy a gyermekek elhalhatnak szüleik előtt. Ki az a bátor, aki be meri vallani magának, hogy képtelen volt jobban vigyázni gyermekére?
Sajnos nem minden szülő őszinte felnőtt gyermekéhez, az én édesanyám sem tudott az lenni. Így aztán nem tudom, hogy ő mennyire jött rá arra, hogy nekem önkéntelenül hatalmas mandulagyulladásokat okoz. Azt látta, hogy tenni kell valamit, mert megfulladhatok. Arra gondolt, kiveteti a mandulámat. Az orvostudomány kedvenc eljárása. Hálistennek nem minden orvosé. Így aztán orvosnak köszönhetem azt, hogy megmaradt a mandulám, mert inkább édesanyámat szidta össze az orvosnő, hogy vigyázzon jobban rám és hagyja a mandulámat a helyén, mert az ember egyetlen szerve sem fölösleges , az isten nem alkotta potyára.
Megmaradt a mandulám, megmaradtam én is. Annak a kemény és szigorú szidásnak és falnak , amit az orvos emelt közém és a kés közé, amely, ha közvetetten is, de édesanyám kezében volt és amellyel az én védőbástyámat (mandulámat) akarta volna egy orvos kezével kivágatni, hogy a gyulladásokat okozó korókozók egyenesen valamely belső szervemet támadják majd könnyebben meg.
Szó volt támadásról. Az ember, ha fél és szorong, akkor egyben támad is. Támad sorsot, istent, férfit, rendszert, törvényt....Amivel épp kűzdelemre áll. Kűzdelemre és nem kűzdelemben. Elhárítaná, elkerülné. Csak a szépet, a jót mindig és símán és magától jövően. Édesanyámnak sok kűzdelme volt és támadott. csak befele, az isten fele. Eleve vesztes csata. Ilyenkor nincs győztes, mert az élet ellen indulni eleve butaság. Vesztes van.
Én voltam a vesztes, általam az isten édesanyámat ébresztgette. Merje kimondani, ami fáj neki, ami nyomasztja.
Állapotom, vagyis gyakori betegségeim, étvágytalanságom, sápadtságom, gyengeségem mind -mind azt jelenzték, azt mutatták, hogy édesanyám rossz irányba kűzd. A fényt kerülte, a sötétet kereste. Elbújni, rejteni.
Hova? Minek? Az élet fény, nem sötétség.
folyt. köv.
2020. január 9., csütörtök
Húsmentesség, tisztánlátás, tisztánhallás
Rendszeresen kijárunk a hat hónapos német juhász kutyánkkal reggelente , sétálni. A férjemmel. Egymagamra nem merészkedek egyelőre, mert úgy érzem, nem tudom uralni a pajkos kutyát. Egyelőre azt tanulta meg, hogy parancsra szépen leül.
Jót tesz a mozgás testnek , szellemnek. Mindig elindulnak a feldolgoznivaló gondolatok,valahányszor kellő mozgásba hozom magam. Tehát feladatomat végzem. Ikrek Napjeggyel, elég sokat beszélek, a Szűz aszcendensem révén feldolgozom a hozzám érkező információkat. Nem csak a külső világból érkezőket, hanem saját kérdéseimre adott válaszokat is. Amik éppen eszembe jutnak.
Sétánkon minden nap látunk vadállatokat. Vidéken lakunk és a séta mezőn keresztül zajlik. Nem messze van az erdő, ahonnan lejárnak az őzek a kertekig. Ma rókát is láthattunk, igaz elég messze volt. Mackó ( a kutyusunk), ha észre veszi az őzeket, mindig nekiimarodik, hogy utolérje. Természetesen kevés eséllyel, de benne van a vadászösztön. Ragadózó az őse.
Ha nem táplálkozom hússal, nem érzem méltatlannak azt,hogy a ragadozó megeszi a növényevőt, sem azt, hogy a növényevő iránt nem érzek sajnálatot. Ez akkor keletkezne, ha pl Halak vagy Ikrek karmám lenne, feloldatlanul.
A hússal való táplálkozás lassan szellemi tompuláshoz vezet. Ezért a többi józanságot gátló élelmiszernek nevezett élvezeti cikk mellett, lehet lassan ölő méregnek is nevezni. Szerintem azért mégis jobb nem a méreg oldaláról közelíteni meg a témát, inkább a rendeltetés szemszögéből.
A rendeltetést alaposan és kellően kereken végigjárva , a mértékhez és így a számhoz, a személyhez lehet jutni. Ha valamire teremtődik valami /valaki, akkor annak megvan eredendően az, amit elbír, amit önerőből megtesz, amire képes.Az, amire képes ellátja őt az élethez. Az élet gondoskodik önmagáról. Az élet önmagát, önmagából rendezi. A belematatás csak ront rajta.
Természetesen árnyalatok vannak a képben, mindenki számára egyéni az, mire képes. Az viszont teljesen biztos, hogy amire nem rendeltetett, arra csak úgy képes, ha egyúttal megrontja a mértéket. Ha negatív előjellel erőlteti azt, ami nem neki való.
A teljes élet az ember talpa alatt van. Minden a szellemből ered és megtestesül, tehát a földi élet konkrétum formájában jeleníti meg a problémát, ami a szellemben van. Például okozhat fülzúgást az, amikor egymásnak ellentétes logikát vezet az ember a fejében és képtelen eligazodni a valóságban. Hasonlatos ez ahhoz, amikor különböző frekvenciák igen közel és egyszerre jutnának érvényre.
Jaques Martel könyvében így ír :
Jót tesz a mozgás testnek , szellemnek. Mindig elindulnak a feldolgoznivaló gondolatok,valahányszor kellő mozgásba hozom magam. Tehát feladatomat végzem. Ikrek Napjeggyel, elég sokat beszélek, a Szűz aszcendensem révén feldolgozom a hozzám érkező információkat. Nem csak a külső világból érkezőket, hanem saját kérdéseimre adott válaszokat is. Amik éppen eszembe jutnak.
Sétánkon minden nap látunk vadállatokat. Vidéken lakunk és a séta mezőn keresztül zajlik. Nem messze van az erdő, ahonnan lejárnak az őzek a kertekig. Ma rókát is láthattunk, igaz elég messze volt. Mackó ( a kutyusunk), ha észre veszi az őzeket, mindig nekiimarodik, hogy utolérje. Természetesen kevés eséllyel, de benne van a vadászösztön. Ragadózó az őse.
Ha nem táplálkozom hússal, nem érzem méltatlannak azt,hogy a ragadozó megeszi a növényevőt, sem azt, hogy a növényevő iránt nem érzek sajnálatot. Ez akkor keletkezne, ha pl Halak vagy Ikrek karmám lenne, feloldatlanul.
A hússal való táplálkozás lassan szellemi tompuláshoz vezet. Ezért a többi józanságot gátló élelmiszernek nevezett élvezeti cikk mellett, lehet lassan ölő méregnek is nevezni. Szerintem azért mégis jobb nem a méreg oldaláról közelíteni meg a témát, inkább a rendeltetés szemszögéből.
A rendeltetést alaposan és kellően kereken végigjárva , a mértékhez és így a számhoz, a személyhez lehet jutni. Ha valamire teremtődik valami /valaki, akkor annak megvan eredendően az, amit elbír, amit önerőből megtesz, amire képes.Az, amire képes ellátja őt az élethez. Az élet gondoskodik önmagáról. Az élet önmagát, önmagából rendezi. A belematatás csak ront rajta.
Természetesen árnyalatok vannak a képben, mindenki számára egyéni az, mire képes. Az viszont teljesen biztos, hogy amire nem rendeltetett, arra csak úgy képes, ha egyúttal megrontja a mértéket. Ha negatív előjellel erőlteti azt, ami nem neki való.
A teljes élet az ember talpa alatt van. Minden a szellemből ered és megtestesül, tehát a földi élet konkrétum formájában jeleníti meg a problémát, ami a szellemben van. Például okozhat fülzúgást az, amikor egymásnak ellentétes logikát vezet az ember a fejében és képtelen eligazodni a valóságban. Hasonlatos ez ahhoz, amikor különböző frekvenciák igen közel és egyszerre jutnának érvényre.
Jaques Martel könyvében így ír :
"A fülzúgás jelentése: nem vagyok hajlandó a belső hangomra,
a belső jelekre figyelni, amelyek az életemet irányítják, segítik. Mindenben a
saját fejem után megyek, nem vagyok hajlandó bizonyos, nekem nem tetsző
dolgokat meghallani. Csökönyös is lehetek. Ellenállást tanúsítok, mert félek
attól, hogy fény derül az igazságra, hogy rájövök egy dologra, vagy esetlegesen
döntést kell hoznom valamivel kapcsolatosan. Zúg a fülem azért, hogy ne halljak
meg valamit. Feszültséget érezhetek, azok miatt a gondolataim miatt, amelyek a
fejemben nyüzsögnek. Ha elfogadom, hogy nyitott szívvel állok a dolgokhoz,
akkor sokkal tisztábban fogom meghallani a belülről jövő szavakat. Nem lesz
többé szükségem arra, hogy ne halljak meg dolgokat."
A "saját fejem" alatt a karmikussal hajlamokkal átszőtt, azokat még fel nem oldott gondolatvezetés értendő. Alacsony frekvenciájú logikai levezetések, félig átgondolt igazság, keverednek a rendeltetés logikájával. Részigazságok rosszabbak a hazugságnál, azért, mert a hazugságot könnyebb kibogozni, mint ami felszínesen igaznak tűnik. Nehezebb átlátni olyan szövevényen, amelyik mintha igaz lenne, elsőre igaznak tűnik, pontosan egy másik karmikus feladat homálya miatt, amely elfedi a valóságot.
A "nyitott szív" jelentené a rendeltetés mintázatának a meglátását és az ahhoz való igazodást. Ez ott válhat nehézséggé, ahol Oroszlán karma honol és az öntudat veszteségnek éli meg, ha nem ő a főnők.Persze ez csak önámítás, mert ő a főnők, csak nem úgy, ahogy a "saját feje" elképzeli.
A jó/helyes hallás az értékzavar mentén, a fontossági sorrend mentén zavarodhat meg, valahonnan olyan időből eredve, (gyerekkor, vagy átöröklődési gondolkozási séma), ahol a helyzetfelismeréseket elmúlasztották , megelégedtek valamiért a félrevezetéssel.
Tehát egye meg a húst, aki önerőből képes elkapni az állatot, mert ez azt jelenti rendeltetés számára. Erre született. Nincs ilyen, de meg lehet futtatni a gondolatot, mint amikor makettet építenek, hogy rálássanak a projektre. Ha meg tudja fogni az őzet, ha átharapja a torkát, fel tudja fogaival tépni, stb, akkor nincs az az isten , aki rossz néven venné ezt a cselekedetet. Vadászat? Hát lőjje le a vadkant! Saját erejéből tette? Büszke lehet rá? Elégtétel ez? Igen! Csak hamis! Puskát tervezett, ami helyette leteríti a vadat. Miért? Sportból? Sportból élne az ember? Az isten pusztán egy edző?
Előbb van az éhség , aztán az evés. Az éhség nem kimondottan testi érzet, mint ahogy az egész életműkődés se a testből indul. Az ember nem úgy emészt, hogy most a saját feje szerint azt mondja a gyomrának, hogy : na, most emésszél. Nem az ember a kocsihajtó. Az ember képes emészteni, tehát az információt feldolgozni, abból kiválasztani, ami éltető jelleggel bír. Jön a kérdés: mihez képest? Kutatják biológiailag, fiziológiailag, pszihésen: mi, mire jó, mire való. Kell-e doktori cím vagy egyetemi végzettség ahhoz, hogy világos legyen mi a kozmikus rend és rendeltetés? Amíg ez a hivatal és intézmények nem sűrítették a tudást, addig a tudás hol volt? És amióta van intézmény, a tudás csak ott van? Nincs öröktől fogva az emberben?
Hogy olykor rászorul az ember akár emberhúst is enni, az más felbecsülés alá esik. Gondolkodni mindig világosan érdemes. Pillanatnyilag , akár a tömény cukorral, életben marad az ember és különösebb kárt nem tesz benne, ha rászorul a húsra. Nem mindegy azonban, hogy valamit elkövet az ember vagy valamit gyakorol. Bőséges élelem esetén, nincs rászorulva a húsra. A vadhúsra gondoltam.
A háziasított állat már azáltal, hogy eredendő természete meg van tőrve, meg van gyengítve , eltért a rendeltetésétől. Önerejétől meg van fosztva, rendeltetését nem képes betőlteni. Nem fog menekülni a medve elől a tehén, a nyúl nem fog elinalni a farkastól. Kövér, tunya lesz a cuki nyuszi a ketrecben való élettől, a kiszolgálástól. Az isten rontotta meg vagy az ember? Nincs kétféle rendeltetés, nincs két valóság. Nincs vadállat és háziállat eredendően.
Utána lehet nézni, honnantól fogva kezdte az ember magához szoktatni az állatokat, hogy kéznél legyenek, gondoskodjon róluk és aztán élvezhesse a húst. Egyes kutatók szerint Iránban kezdődőtt a háziasítás valahol 600 körül i.e. Honnan kapta a jogot, hogy ezt gyakorlattá tegye? Mi a következménye ennek a mai nap körülnézve, amikor már kegyetlenkedni kénytelen, mert hozzászokott és erre rendezte be az életét?
Mik a mellékhatásai és a következményei egy olyan saját fejű berendezkedésnek, amely nem egyezik a rendeltetéssel?
Feleselni könnyű, amikor idegesnek kell lenni a lelkiismeretfurdalás miatt, a leleplezések miatt. De támassza alá valaki rendeletetésügyileg azt, hogy az Abszolútumnak, a Valóságnak létezne egy vele egyenértékű ellentéte! Vezesse ezt le valaki, aki nem ért egyet az Egy-séggel, mert ezidáig én mindenhol azzal találkoztam, hogy nincs két Abszolút lét. Egyetlen egy szentkönyv vagy spirituális tanító se állított soha ilyet, amióta létezik ilyen kutatás.
2020. január 8., szerda
Az éberség folyamatos fenntartása
Az éberség folyamatos fenntartása örök munka. Mindig a jó kalkulusokat kell elvégezni, hogy megmaradjon. Mindig a képet kell tisztítani a homálytól, maszattól, a kellő műveleteket , redukciókat elvégezni. a bonyolultságot az egyszerűség fényében helyreigazítani.
Milyen elvárások lehetnek, miért, meddig, honnan? A mértéket megkeresni napi szintű elvárás.
Van egy szép gondolat-, állítólag Buddhától. Mindegy is, mert az igazságtartalma a lényege valaminek nem az, hogy kinek a tudata hozta le a káoszból, ki hámozta ki a gubancból. Oroszlán feladatkör ez a cím és rang és személyiség-elsőbbség fontosság.
A kútról szól. Nem a kút megy a szomjashoz, hanem a szomjas a kúthoz.
Ez így rendben is van. Bizonyos, hogy nem a forrás fog mozogni a szomjas élőlényhez, mert nem a forrás rendeltetése a mozgás. Forrást mondok, mert az eredeti jelentés és kép alapján kevesebb a veszélye az eltévelyedésnek. Ásott kút, emberi mű. A forrás kialakul, mozgása van, de nem olyan összetett, mint az állati vagy emberi lénynek.
Milyen elvárások lehetnek, miért, meddig, honnan? A mértéket megkeresni napi szintű elvárás.
Van egy szép gondolat-, állítólag Buddhától. Mindegy is, mert az igazságtartalma a lényege valaminek nem az, hogy kinek a tudata hozta le a káoszból, ki hámozta ki a gubancból. Oroszlán feladatkör ez a cím és rang és személyiség-elsőbbség fontosság.
A kútról szól. Nem a kút megy a szomjashoz, hanem a szomjas a kúthoz.
Ez így rendben is van. Bizonyos, hogy nem a forrás fog mozogni a szomjas élőlényhez, mert nem a forrás rendeltetése a mozgás. Forrást mondok, mert az eredeti jelentés és kép alapján kevesebb a veszélye az eltévelyedésnek. Ásott kút, emberi mű. A forrás kialakul, mozgása van, de nem olyan összetett, mint az állati vagy emberi lénynek.
Szóval igaz ez a kép. Mármint, hogy az összetett mozgású megy el a
forráshoz. Amikor épp ez a helyzet. Viszont sok esetben a lustaság, a
közöny vagy egyéb önáltatás is a szájára veszi ezt, ebbe kapaszkodik.
Főleg az egóval kapcsolatos karma. Főleg a büszkeség és a kevélység
kuszasága vonzza erősen magához ezt, mikor magát kútnak véli és nem
szomjasnak.Amikor önmagában a kutat (a forrást) és a szomjast két külön
entitásnak számolja.Amikor saját személyét hol forrásnak , hol meg
szomjasnak tartja és a kettőt képtelen egységbe vonni. Valamiért nem
megy.
Ugyanolyan zavart hoz az is, amikor zavaros forrásból iszik valaki (elsősorban sajátjából) , vagy pedig már egy magasabb ásványtartalmú vizet képtelen feldolgozni. Számára az olyan művelet, mellyel nem bír megkűzdeni. Nincs hozzá felkészülve vagy le van gyengülve.
A kép. A kép az mindig sokkal jobban szemléltet. Nem kimondottan a festett képekre gondolok. Példabeszéd, humor is képeket fest.
Képekből sokkal jobban tanul az ember, miközben elkerülhetetlen, hogy a képpel való találkozás közben ne találkozna saját zavarával, saját félrebeszélésével, A szembesülés nem annyira fájdalmas, de pont olyan szigorú. A humor enyhít az élén.
Nem minden esetben és helyzetben elég . Baráti viszonyban bár kíméletlenül kifejezi a hibát, a javítanivalót, nem kötelez annyira a kijavításra, mint házastársi viszonyban. Ott kegyetlen az elvárás, hiszen az ,az egyetlen hely, ahol egymásnak és saját magának az ember forrás is és szomjúzó is.
Ha túlságosan belemerül az ember a kútságba és azt képzeli, csak a másik lehet szomjas, hát járuljon ő inni, az kemény önáltatás. Ugyanúgy az is az, amikor elvárja , hogy a forrás mozduljon és itassa meg őt.
Kár a karmára fogni, amögé bújni. A karma nem büntetés, hanem feladat. A feladat marad, nem áll bosszút. A forrás kiszárad, a kút kiszáradhat ugyanúgy, ahogy a szomjas is.Milyen esetben nem szárad ki?
Ha az örökben állva , látja a rendeltetését és aszerint számolva mozgásban marad. Egymásra talál.
Ami betőlti rendeltetését, a folyamatos odaadásban aktívan részt vesz, arra igaz az, hogy minél többet ad annál több ömlik bele.
https://www.facebook.com/groups/471479129638889/
Érthető a kép?
Ugyanolyan zavart hoz az is, amikor zavaros forrásból iszik valaki (elsősorban sajátjából) , vagy pedig már egy magasabb ásványtartalmú vizet képtelen feldolgozni. Számára az olyan művelet, mellyel nem bír megkűzdeni. Nincs hozzá felkészülve vagy le van gyengülve.
A kép. A kép az mindig sokkal jobban szemléltet. Nem kimondottan a festett képekre gondolok. Példabeszéd, humor is képeket fest.
Képekből sokkal jobban tanul az ember, miközben elkerülhetetlen, hogy a képpel való találkozás közben ne találkozna saját zavarával, saját félrebeszélésével, A szembesülés nem annyira fájdalmas, de pont olyan szigorú. A humor enyhít az élén.
Nem minden esetben és helyzetben elég . Baráti viszonyban bár kíméletlenül kifejezi a hibát, a javítanivalót, nem kötelez annyira a kijavításra, mint házastársi viszonyban. Ott kegyetlen az elvárás, hiszen az ,az egyetlen hely, ahol egymásnak és saját magának az ember forrás is és szomjúzó is.
Ha túlságosan belemerül az ember a kútságba és azt képzeli, csak a másik lehet szomjas, hát járuljon ő inni, az kemény önáltatás. Ugyanúgy az is az, amikor elvárja , hogy a forrás mozduljon és itassa meg őt.
Kár a karmára fogni, amögé bújni. A karma nem büntetés, hanem feladat. A feladat marad, nem áll bosszút. A forrás kiszárad, a kút kiszáradhat ugyanúgy, ahogy a szomjas is.Milyen esetben nem szárad ki?
Ha az örökben állva , látja a rendeltetését és aszerint számolva mozgásban marad. Egymásra talál.
Ami betőlti rendeltetését, a folyamatos odaadásban aktívan részt vesz, arra igaz az, hogy minél többet ad annál több ömlik bele.
https://www.facebook.com/groups/471479129638889/
Érthető a kép?
2020. január 7., kedd
Újjászületés
Boldogan indultam az új évnek . Bár számomra az új év nem naptárfüggő, inkább onnan számítom, ahol valami új kezdődik és az az új teljesebb, mint az előző.
Elhatározást tettem újra, hogy leteszem a húst, a cukrot, a kávét. Szénsavast se iszom, jobb az , ha nem terhelem magam vele.
Nem mindenki ugyanazon oknál fogva képtelen elbúcsúzni ártalmaktól. Van, akinek összetettebb, másoknak kevésbé összetett képeket kell kibogoznia ahhoz, hogy szemernyi hazugságot se hagyjon magában.
2005 ben nagyon intenzív megvilágosodásban volt részem, azt hiszem a teljes boldogság állapotát akkor értem el. Rengeteg minden, nagyon rövid idő alatt vált érhetővé és átláthatóvá számomra. Mindez annak következtében történt, hogy sorsfeltárást kértem egy metafizikai alapokon értelmező asztrológustól.
Világos volt az is, hogy a hús nem embernek való, de annyira megszoktam és ebbe annyira beleszővődőtt a kételkedés is, ami az Ikrek karmámból fakad, hogy ébertelenebb, szundibb időben, mindig elkaptak a kifogások és ürügyek, amelyek remekül szolgáltak a Szűz és a Rák karmámnak. Kényelmes és izgalmas volt húst enni, bár láttam, hogy teljesen rossz. Jó erős hálót szőttem a lustaságból, közönyből, butaságokból és a szervezetem is követte ezt a képet. Híztam, tompultam, fáradtam, a depresszió irányába kezdtem indulni.
A hússal való táplálkozás nem csak a fizikai szervezetben tesz károkat, mindennek megvan az eredete szellemi-lelki zónákban. Tehát elsősorban ott "fent" keletkezik mindenféle szövevény, az itt "lent" csak követi a mintát.
Idén újra nekiveselkedtem, hogy a fenti mintázatokat rendbe tegyem és így a húsevés nagy kérdését is végleg felszabadítsam. Elém került egy mellbevágó , jó kis kérdés: Hány percig hiszed el a hazugságot?
Nem fogom többé elhinni. Minek az? Minek higyjem el, hogy a hús jó az embernek? Előttem van, hogy minden egyes lény saját rendeltetését tőlti be és ennek eredményeképpen jól is van, egészséges. Hány és hány eset nem mutatta már meg, hogy háziállatok emberi nyavalyákban betegednek meg. A vadon élő állatok is pont jól vannak, amíg az ember nem matat bele az életükbe. Onnantól fogva vége a boldogságnak.Miután egy-egy természetes állapot meg van zavarva, ott már mind tehetik és vehetik , rakosgathatják ide-oda őket, mert hiába. Az állatoknak arra van szükségük, hogy békén hagyják őket a saját életükben.
Az ember boldogságának is vége, amint elkezd beleavatkozni más lények életébe úgy, hogy megfossza szabadságuktól, rendeltetésüktől.
Egyik nap, amint adtam a cicáknak enni a nedves macskatápból, az jutott eszembe, mikor evett a vadmacska marhahúst? Szerintem önerőből soha. Egyrészt nem él falkában, másrészt nincs neki ahhoz érkezése, nem dolga neki a nagytestű állatok leterítése, táplálkozás céljából. Amit önerőből le tud teríteni , el tud kapni, abból ő optimálisan megél. Leéli az életét és csendben átmegy a halálon. Most nem téma, hogy miképpen lehet neki még elpusztulni, most a rendeltetés a mirevalóság szemléletén haladunk. A vadmacska és legyengített formája a házi macska is akkor boldog, ha a mirevalóságában hagyják.
Egy-egy húsevő és vegetáriánus csatamezőn mindig erős lövöldözések zajlanak. Jó dühösek a vegánok is. Töprengtem rajta egy ideig, vajon miért szabadul el az indulat. Hát persze-ütöttem a fejemre! Hát ők a védők. Ők az állatokat védik, míg a húsevők nem védik, hanem ölik. No, de minek védeni egy állatot és főleg kitől? A vegán ember saját magától védi az állatot? De minek? Hiszen önerőből hozzá se tudna szagolni, nemhogy utolérje, elharapja a torkát és megegye? Most akkor mitől ingerült? Hogy a húsevő miért nem védi ugyanúgy az állatot? Vagy pedig a ragadozósága nem múlik el, csak valami ál-nagylelkűség fátyla mögé bújva tetszeleg önmaga előtt, hogy milyen rendes már, hogy ott az állat húsa, de nem veti rá magát. Emlékszem, gyerekkoromban , anyám mindig úgy sajnálta a növényevőt, ha elkapta az oroszlán. Nem tudta elfogadni az élet rendjét. Miközben ette a húst , persze. Az rendjén volt....
Mindez mind örvénylik egy icipici igazság-mag körül : az ember saját magát kellene óvnia olyan hazudozásoktól és egy percig se higyje el azokat a hazugságokat, amelyek azt akarják elhitetni, hogy a hús embernek való lenne. Az, hogy beteggé válik tőle, az már következmény. A hamis imaginációt követő fiziológiai következmény.
Amit az ember imaginációjába helyez, azzá alakul- mondja Hamvas Béla.
Az ember a hazudozásoktól felszabadítja magát azáltal, hogy alaposan belenéz az életvíziójába és ott rendet teremt.
A szelíd háziasított állatok nem külön faj, rendeltetéssel. A háziasított állatok rendeltetését az ember kezdte el megszabni és ma már ott tart, hogy annyira gyengék az állatok, hogy egész rövid ideig élnek és orvosságok nélkül ki se bírják az életet. Csoda, ha az ember is teljesen össze-vissza zavarodik ennyi kegyetlen tett során? Még akkor is, ha támogatja és nem direkt csinálja a kegyetlenkedést.
Az állatok helyett az embereket kellene megvédeni a téves elképzelésektől, a lustaságtól, a kényelemtől, a profitéhségtől, a közönytől , A HATÁRTALAN ÉLVEZKEDÉSI VÁGYTÓLés mindattól az információs zavartól ÉS CSAVARTÓL, aminek a következtében a kegyetlenségeket elköveti. A vegánok és állatvédők is felül kell vizsgálják, amikor elkezdik letenni a húst, hogy ne hagyjanak magukban szemernyi kevélységet se, egyik irányban se. Se arra, ahol a jószívűség leple alatt jól járást remélnek, amiatt, hogy nem szolgálják az állatok bántalmazását. Mert akkor ruhát se adjanak a kutyára és sapkát a macskára. Ne tartsanak halat akváriumba és madarat a kalitkába. Ezeknek az állatoknak ezek sem tartoznak a boldogságukhoz.
S abba az irányba se érezzék magukat magasabb rendűnek húsevő társaiknál, hogy azt képzeljék tovább élnek azért, mert nem esznek húst. Ugyanis ha a rendeltetést nem értik meg teljes valójában és terjedelmében, akkor pusztán az állati izmok kihagyása étkezés céljából nem elég az igazi felszabaduláshoz és így, a boldogsághoz. A harag és düh megmarad, ami szintúgy rombol.
Nem előnyőkért érdemes betartani a szabályt, nem győzelem céljából, hanem boldogság céljából.
Egy mosoly mögött vagy igazi boldogság van vagy álboldogság.
Egy biztos: az ember, ha elkezd hússal táplálkozni, sőt olyan hússal táplálkozni, amit még el is rontott, visszahatásaiban nem állatias képzetei és gondolatai lesznek. Attól nem állattá válik, hanem szörnyeteggé. Olyan kuszaságok és zagyvaságok gyötrik, amik oda is el tudnak vezetni, hogy a gyengébb élőlények esetében annyi jut eszébe, hogy vagy élvez velük vagy elpusztítja.
Mielőbbi felébredést kívánok!
Elhatározást tettem újra, hogy leteszem a húst, a cukrot, a kávét. Szénsavast se iszom, jobb az , ha nem terhelem magam vele.
Nem mindenki ugyanazon oknál fogva képtelen elbúcsúzni ártalmaktól. Van, akinek összetettebb, másoknak kevésbé összetett képeket kell kibogoznia ahhoz, hogy szemernyi hazugságot se hagyjon magában.
2005 ben nagyon intenzív megvilágosodásban volt részem, azt hiszem a teljes boldogság állapotát akkor értem el. Rengeteg minden, nagyon rövid idő alatt vált érhetővé és átláthatóvá számomra. Mindez annak következtében történt, hogy sorsfeltárást kértem egy metafizikai alapokon értelmező asztrológustól.
Világos volt az is, hogy a hús nem embernek való, de annyira megszoktam és ebbe annyira beleszővődőtt a kételkedés is, ami az Ikrek karmámból fakad, hogy ébertelenebb, szundibb időben, mindig elkaptak a kifogások és ürügyek, amelyek remekül szolgáltak a Szűz és a Rák karmámnak. Kényelmes és izgalmas volt húst enni, bár láttam, hogy teljesen rossz. Jó erős hálót szőttem a lustaságból, közönyből, butaságokból és a szervezetem is követte ezt a képet. Híztam, tompultam, fáradtam, a depresszió irányába kezdtem indulni.
A hússal való táplálkozás nem csak a fizikai szervezetben tesz károkat, mindennek megvan az eredete szellemi-lelki zónákban. Tehát elsősorban ott "fent" keletkezik mindenféle szövevény, az itt "lent" csak követi a mintát.
Idén újra nekiveselkedtem, hogy a fenti mintázatokat rendbe tegyem és így a húsevés nagy kérdését is végleg felszabadítsam. Elém került egy mellbevágó , jó kis kérdés: Hány percig hiszed el a hazugságot?
Nem fogom többé elhinni. Minek az? Minek higyjem el, hogy a hús jó az embernek? Előttem van, hogy minden egyes lény saját rendeltetését tőlti be és ennek eredményeképpen jól is van, egészséges. Hány és hány eset nem mutatta már meg, hogy háziállatok emberi nyavalyákban betegednek meg. A vadon élő állatok is pont jól vannak, amíg az ember nem matat bele az életükbe. Onnantól fogva vége a boldogságnak.Miután egy-egy természetes állapot meg van zavarva, ott már mind tehetik és vehetik , rakosgathatják ide-oda őket, mert hiába. Az állatoknak arra van szükségük, hogy békén hagyják őket a saját életükben.
Az ember boldogságának is vége, amint elkezd beleavatkozni más lények életébe úgy, hogy megfossza szabadságuktól, rendeltetésüktől.
Egyik nap, amint adtam a cicáknak enni a nedves macskatápból, az jutott eszembe, mikor evett a vadmacska marhahúst? Szerintem önerőből soha. Egyrészt nem él falkában, másrészt nincs neki ahhoz érkezése, nem dolga neki a nagytestű állatok leterítése, táplálkozás céljából. Amit önerőből le tud teríteni , el tud kapni, abból ő optimálisan megél. Leéli az életét és csendben átmegy a halálon. Most nem téma, hogy miképpen lehet neki még elpusztulni, most a rendeltetés a mirevalóság szemléletén haladunk. A vadmacska és legyengített formája a házi macska is akkor boldog, ha a mirevalóságában hagyják.
Egy-egy húsevő és vegetáriánus csatamezőn mindig erős lövöldözések zajlanak. Jó dühösek a vegánok is. Töprengtem rajta egy ideig, vajon miért szabadul el az indulat. Hát persze-ütöttem a fejemre! Hát ők a védők. Ők az állatokat védik, míg a húsevők nem védik, hanem ölik. No, de minek védeni egy állatot és főleg kitől? A vegán ember saját magától védi az állatot? De minek? Hiszen önerőből hozzá se tudna szagolni, nemhogy utolérje, elharapja a torkát és megegye? Most akkor mitől ingerült? Hogy a húsevő miért nem védi ugyanúgy az állatot? Vagy pedig a ragadozósága nem múlik el, csak valami ál-nagylelkűség fátyla mögé bújva tetszeleg önmaga előtt, hogy milyen rendes már, hogy ott az állat húsa, de nem veti rá magát. Emlékszem, gyerekkoromban , anyám mindig úgy sajnálta a növényevőt, ha elkapta az oroszlán. Nem tudta elfogadni az élet rendjét. Miközben ette a húst , persze. Az rendjén volt....
Mindez mind örvénylik egy icipici igazság-mag körül : az ember saját magát kellene óvnia olyan hazudozásoktól és egy percig se higyje el azokat a hazugságokat, amelyek azt akarják elhitetni, hogy a hús embernek való lenne. Az, hogy beteggé válik tőle, az már következmény. A hamis imaginációt követő fiziológiai következmény.
Amit az ember imaginációjába helyez, azzá alakul- mondja Hamvas Béla.
Az ember a hazudozásoktól felszabadítja magát azáltal, hogy alaposan belenéz az életvíziójába és ott rendet teremt.
A szelíd háziasított állatok nem külön faj, rendeltetéssel. A háziasított állatok rendeltetését az ember kezdte el megszabni és ma már ott tart, hogy annyira gyengék az állatok, hogy egész rövid ideig élnek és orvosságok nélkül ki se bírják az életet. Csoda, ha az ember is teljesen össze-vissza zavarodik ennyi kegyetlen tett során? Még akkor is, ha támogatja és nem direkt csinálja a kegyetlenkedést.
Az állatok helyett az embereket kellene megvédeni a téves elképzelésektől, a lustaságtól, a kényelemtől, a profitéhségtől, a közönytől , A HATÁRTALAN ÉLVEZKEDÉSI VÁGYTÓLés mindattól az információs zavartól ÉS CSAVARTÓL, aminek a következtében a kegyetlenségeket elköveti. A vegánok és állatvédők is felül kell vizsgálják, amikor elkezdik letenni a húst, hogy ne hagyjanak magukban szemernyi kevélységet se, egyik irányban se. Se arra, ahol a jószívűség leple alatt jól járást remélnek, amiatt, hogy nem szolgálják az állatok bántalmazását. Mert akkor ruhát se adjanak a kutyára és sapkát a macskára. Ne tartsanak halat akváriumba és madarat a kalitkába. Ezeknek az állatoknak ezek sem tartoznak a boldogságukhoz.
S abba az irányba se érezzék magukat magasabb rendűnek húsevő társaiknál, hogy azt képzeljék tovább élnek azért, mert nem esznek húst. Ugyanis ha a rendeltetést nem értik meg teljes valójában és terjedelmében, akkor pusztán az állati izmok kihagyása étkezés céljából nem elég az igazi felszabaduláshoz és így, a boldogsághoz. A harag és düh megmarad, ami szintúgy rombol.
Nem előnyőkért érdemes betartani a szabályt, nem győzelem céljából, hanem boldogság céljából.
Egy mosoly mögött vagy igazi boldogság van vagy álboldogság.
Egy biztos: az ember, ha elkezd hússal táplálkozni, sőt olyan hússal táplálkozni, amit még el is rontott, visszahatásaiban nem állatias képzetei és gondolatai lesznek. Attól nem állattá válik, hanem szörnyeteggé. Olyan kuszaságok és zagyvaságok gyötrik, amik oda is el tudnak vezetni, hogy a gyengébb élőlények esetében annyi jut eszébe, hogy vagy élvez velük vagy elpusztítja.
Mielőbbi felébredést kívánok!
2019. augusztus 19., hétfő
A Skorpió szelleme
A pozitív értelemben vett skorpiói szellem mondata: " ...az ember nem akkor hal meg, amikor szeret, hanem amikor lehet".
Ezt a Száz év magány-ban írja G.Garcia Márquez.
Milyen pontos megfogalmazás. Hasonló ahhoz, amikor azt mondták ki, hogy "semmi se vész el, csak átalakul", vagy ahhoz, hogy "nem lenne hatalmad felettem, ha az én atyám nem akarná", stb.
Van , amit lehet valahogy, valamikor és lehetetlen bármikor, bármit, bárhogy. Örök törvény. Igazságos.
A negatív , összezavarodott skorpiói szellem igazságtalanságra, gyűlőletre, bosszúállásra, kioktatásra , öngyilkosságra, neheztelésre hajlamosít.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
