Mindenki más lenne, mint ami?

 Mindenki más, de senki se különb másnál.

Ígértem volt a múlt évben, hogy írok a másságról a csoportban. (Sorsértelmező asztrológia)

Eszmecserék, viták során, melyek nagyon is helyénvalók és szükségesek a spirituális tudatosság megszerzéséhez, gyakori jelenség, hogy amint odajutna a szó, hogy szembesüljön valaki a csíszolnivalójával, az a válasz: mindenki más. Ez azt jelenti, hagyd abba, mert rajtam semmi és senki nem tud segíteni. Problémám egyedi, más ezt nem ismerheti, az enyémhez hasonló baja senknek sincs. Érdekes, mert a megfázás mindenki esetében megfázás, mindenki esetében ugyanaz az oka, csakúgy, mint egyéb enyhébb vagy krónikus betegség esetében. Ha ez nem így van, akkor nem lehetne az egyes betegedést mindenki esetében ugyanazzal kezelni.

Amíg nem tanulunk meg a szív intelligenciájával és az elme érzékenységével szemlélni, tehát nem gondolkodunk a szent szellem alapján, mely a törvény bennünk és amely alapján mindannyian ugyanúgy funkcionálunk, hogy egészségesek maradhassunk, addig mindig szívesebben rejtőzünk, kendőzünk, kitérünk, ingerülünk, félrebeszélünk. Jó esetben támadunk legalább, mert ez jobb, mint a folyamatos elfojtás. Elfojtjuk magunkban a mérgünk, neheztelésünk, ami aztán így vígan tovább kínoz és szenvedtet. Érdemes?

Minél magasabbra lép valaki, annál jobban lát. Ennyi. Nem győzni megy fel valahova, ahonnan lenézi a többit, aki alacsonyabbról szemlél, hanem azért emelkedik felül önmagán, hogy az árnyéka a talpa alatt legyen, hogy lássa saját magát teljesen, a hátát is. Belül is, kívűl is, teljes önmagát.

Bűn magunkat a másik emberhez mérni. Mérni saját magunkhoz kellene, mert ez az egyetlen megfelelő magatartás.

Halak konstellációhoz rendelődik a talp , a lábfej. Állunk saját árnyékunkon. Van nekünk , de ha uraljuk, akkor nem zavar a látásban. Szeretni magam annyi, mint teljes fényben szemlélni.

Ha a szeretetben, tehát az elfogadásban állunk, akkor látjuk magunk elfogulatlanul és a másikat is egységben látjuk, mert (szokták mondani Krisztusban) egyek vagyunk. Nem bántjuk a máskat, ha látjuk teljes önvalójában, csak tudjuk, hogy árnyéka miatt és amiatt , hogy alacsonyabbról szemléli magát és egyben ezzel le is értékeli vagy félreértékeli önmagát, szenved. Saját bántódásában szenved. Ezzel együtt ki is szeretne szabadulni onnan. Ezért kiváltja magából a vitát, mert találkozik olyasmivel, ami hasonló azzal, ami őt bántja. Nem tud nem vitázni. És nem is kell neki elfojtani ezt az igényét.

Ugyancsak a Halak konstellációhoz rendelődik az egység. Feminin, maszkulin egybeolvadás. Önmagam másik felével nem tudok egybeolvadni, ha ellenségnek látom. Nélküle viszont fél vagyok. Félek. Ezért kűzdenem kell a két ősprincípium egységéért. Elemi ösztönből. A vita, a konflktus azért van, hogy az egybeolvadást akadályozó salak kiégjen, elégjen.

Éppen tegnap volt nekem is vitám valakivel. Így csíszolódunk. Valamivel mindig marad mindegyik, valami maggal, amit kicsíráztathat magában, vagy a már szárba szökött gondolatot megnyesegetheti. Mindenki -én is-, azokban a témákban kűzd, amelyekben feladatai vannak születésétől fogva. Rossz lenne az, ha nem lennénk egymásnak.

Nem a győzelem a fontos. Az ember ha végig a szeretetben , tehát az elfogadásban szilárdan áll, akkor nem kapják el olyan könnyen az indulatok és így ki tud tartani azon a szellemi magaslaton, ahonnan az egész kép látszik. Magam is kóvályogtam eleget, (és kóválygásba eshetek )amíg vagy ameddig megtanultam/visszaállok a szellemmel látni. Érző elmével és intelligens szívvel-így is szokták mondani. Mai napig igyekszem kitartani abban, hogy ha egyre fenntebbről vizsgálom a problémát , annál jobban látszik az oka és így lehet átírni egy-egy bántó programot az emberben. Felszabadulni a nyomás /félelem alól.

Szellemi magaslatra lépni úgy lehet, hogy az ember eleget gyakorol az önelfogadásban, önismeretben. Ha megfelelően látja magát, a másikat is látja, hisz mindannyian a Forrásból származunk, csak különböző helyeken van vakfoltunk. ( asztrológiában Lilith) . Senki se látja a háta közepét. Mindannyian a szennyeződéseket (félelmeket) csíszolgatjuk le MAG unkról ,egymás segítségével. Ezért foglalkozom sorsfeltárással.

Vannak vitáim, amelyek nyomán hamar kiderül, hogy egyet tudunk érteni, miután világossá válik , hogy egy képet festünk, csak más alakot viszünk a vászonra vagy épp maszatolásnak nevezzük a festést. Vannak vitáim, ahol jobb ha abbahagyjuk, mert a tárgy fölé képtelen valaki felülemelkedni. Nincs baj, csak hiába akarom mutatni meddig láthat ha feljebb lép, ha nem emeli a lábát. Nyílván vita keletkezik, ha különböző fokról mérünk szemszöget. Mielőtt valaki ezt fölénynek számolná, leszögezem, hogy a helyzet magaslatán állni nem azt jelenti, hogy mások fölött állni.

Beszélgetéseim során azt látom, hogy a viták zöme versengés, ellenségalapú izgalmas lihegés. Kapálózás, rettegés az alapja. Amint eljut oda valaki, hogy tisztább a tudata , máris nyugodtabb és magabiztosabb, derűsebb lesz. Nem csúfolkodik, nem ingerült. Nem hárít.

Tanuljunk meg a szellemünkkel látni és aszerint szemlélni önmagunk és akkor a kűzdelmeink, vitáink , amelyek elengedhetetlenek, kultikusak lesznek, ezáltal sosem kell azt mondanunk : mindenki más. Mert nem lesz mögötte az, hogy : Én különleges vagyok másokhoz viszonyítva. Na, ez az ellenség. Ez a tévképzet.

Egy nap az ördög azt súgta a fülembe:Te nem vagy elég erős,hogy legyőzd a vihart! Ma én suttogom az ördög fülébe:Én vagyok a vihar!!!!!!!!"